Sajópálfalai Zarándokház programjai

Az aktuális programokról erre a linkre kattintva tudhat meg bővebb információkat.

 
Az Egyházmegye
 
Az Egyházmegye papsága
 
Esperesi Kerületek
 
Álláslehetőség


 Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény 

gyermekfelügyelő munkakör

pszichológus

növendékügyi előadó

humánpolitikai adminisztrátor


 

 

 

 
Köznevelési Intézményeink
 
Szociális és gyermekvédelmi intézményeink

Szent Anna Szeretetotthon

Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény

Szent Miklós Óvoda, Bölcsőde és Családi Napközi (bölcsödéje)

 
PÁLYÁZATOK

Miskolci Egyházmegye épületeinek energiahatékonysági fejlesztéseinek előkészítése


Hárman egységben- Egyházi kulturális örökség fenntartása közös kulturális és turisztikai fejlesztés jegyében

Ajánlattételi dokumentáció

Vállalkozói szerződés

Projekt összefoglaló


„Kősziklára Építünk” Görögkatolikus oktatási intézmény fejlesztése Edelényben


Mozgás, közösség- és oktatás fejlesztési háttér megteremtése a Miskolci Görög Katolikus Általános Iskolában


Ajánlattételi dokumentáció (kerítés)


Vállalkozói szerződés (kerítés)


 

Adatszollgáltatás

 

 
A Miskolci Apostoli Exarchátus Közbeszerzés
 
Fenntartói értékelés

2013/2014 tanév

2014/2015 tanév

Köznevelési intézményeink helyzetértékelése 2014-15

 
Miskolci Apostoli Exarchátus Közbeszerzés

Közbeszerzési terv 2015.1.

Közbeszerzési terv 2015.2.

Közbeszerzési terv 2015.3.

 
Hírek, aktualitások

Hittanos hálaadás

  2016.06.07. 18:48

Hittanos tanévzáró hálaadást tartanak Sajópálfalán 2016. június 20-án. Jelentkezni a parókus atyáknál is lehet, június 16-ig.

Családi nap –Tiszaújvárosban

  2016.06.07. 06:13

A Miskolci Egyházmegye is nagy hangsúlyt fektet a családpasztorációra. A családi napok kötetlen formája ragyogó alkalom egymás megismerésére, a közösségépítésre. Az év folyamán rendszeresek a közös, családi programok. Most hétvégén Tiszaújvárosban gyűltek össze a családok egy piknikre.

Gyermeknapi rajzverseny

Seres Vanda  2016.06.06. 19:35

Gyermeknapi ajándék – mindenki örömére. A homrogdi óvoda udvarának betonkerítését díszítik a Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskola Mesevilág címmel meghirdetett rajzpályázatának nyertes képei.

Vasárnapi gondolatok

  2016.06.06. 15:49

Hétről-hétre egyházmegyénk egy-egy templomában elhangzott prédikációt teszünk közzé oldalunkon.

Könyvajánló

  2016.06.06. 09:20

Megjelent Dr. Keresztes Szilárd homíliáinak negyedik kötete. A kegytárgyboltban már kapható (MIskolc, Szeles u. 35.)

Ezért ti elsősorban az Isten országát és az ő igazságát keressétek...

Jeviczki Ferenc atya  2016.06.06. 05:45

„A test lámpása a szem” – mondja az Úr. Ha szemed ép, egész tested világos. De ha a szemed rossz, egész tested sötétségbe borul” (Mt 6, 22-23). A szem szó alatt az Úr a lelket érti, mert a szem a lélek tükre, a lélek ablaka. 

Szalézis görögök Rómában

  2016.06.05. 21:28

A kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diákjai Rómába zarándokolhattak. Az utazás lehetősőgét jutalomként kapták az arra érdemes tanulók.

Szent Illés Kupa

  2016.06.05. 21:03

Hetedik alkalommal rendezték meg a Szent Illés kupa elnevezésű focibajnokságot Kazincbarcikán

 

 

Gondolatok az evangéliumhoz

  2016.06.04. 22:17

A  június első vasárnapján olvasott elvangéliumi szakaszhoz Urbán Ariel fűzött további gondolatokat.

Ministráns találkozó Sajópálfalán

BD  2016.06.04. 21:20

Sajópálfalán tartották meg Miskolci Egyházmegye ministránsainak találkozóját a múlt hét végén.

„A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam..” Gal 4,7

Balogh Győző  2016.06.04. 20:19

Számos sportágban mérték össze erejüket sportkedvelő fiatalok Edelényben. 

Szakkolégiumi jelentkezés

  2016.06.01. 19:49

A Görögkatolikus Cigány Szakkollégium felvételt hirdet a 2016/2017-es tanévre  a Miskolci Egyetemen, nappali vagy levelező tagozaton tanulók számára. A jelentkezés további feltételei az alábbiakban megtalálható.

Újra KATTÁRS szeptemberben

  2016.06.01. 19:37

Negyedik alkalommal rendezi meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) programot.  A rendezvénynek újra  Budapest ad otthont 2016. szeptember 16-17-én a belvárosi Március 15. téren. Az idei év szlogene: Jézus az irgalmasság arca. Társai vagyunk!

 

200 éves Gadna

  2016.06.01. 18:55

A templomszentelés kétszázadik évfordulóját pünkösdkör ünnepelték Gadnán, melyről már beszámoltunk korábban is. A búcsúról a Görögkatolikus Médiaműhely által készített összeállítás az alábbiakban tekinthető meg.

Zarándokoljunk újra együtt az Illés Búcsúra!

  2016.05.31. 17:44

Idén is gyalogos zarándoklat indul az egyházmegyénk Máriapócsi Búcsújára.

Keressük a lehetőséget!

Grundáné Olcsvári Csilla  2016.05.31. 16:41

A Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskola három tehetségsegítő pályázatot is elnyert a Nemzeti Tehetség Program keretében.  A program  a matematika, angol nyelv és sport területen tehetséges tanulók felismerését és további fejlesztését tette lehetővé.

Családi gyermeknap

Tóth Ottóné  2016.05.31. 15:55

Fennállásának ötödik évfordulóját családi gyermeknappal ünnepelte a sárospataki Örömhírvétel Görögkatolikus Óvoda közössége.

Vasárnapi gondolatok

  2016.05.30. 21:15

Hétről-hétre egyházmegyénk egy-egy templomában elhangzott prédikációt teszünk közzé oldalunkon.

Miskolc-Szirma Görögkatolikus Templomunk -légifelvétel

  2016.05.30. 16:44

Az alábbi videón az egyik legfiatalabb templomunkat láthatjuk, madártávlatból.

Konstantinápoly eleste (1453. május 29.)

Jeviczki Ferenc atya  2016.05.30. 06:35

Egyházi naptárunkat böngészve többször is találunk utalást Konstantinápolyra, vele kapcsolatos eseményekre (pl. május 11. alapítása, okt. 26. a földrengés emléke). Szeretett imánk, az Akathisztosz Hymnosz, amellyel az Istenszülő Szűz Máriához fordulunk, eredetileg az ostromlott város felszabadításáért mondott hálaadás volt. „Megszabadulva a csapásoktól” hálaadással jegyezték föl „Bátor Hadvezérnőnk” győzelmi ünnepét.

Intézményi bővítés

Jászter Beáta  2016.05.27. 07:47

Újabb feladatkörrel bővül a Miskolci Egyházmegye nevelés-oktatásban vállalt szerepe. A napokban aláírt szerződéssel a következő tanévtől a Sátoraljaújhelyben működő szakképző iskola kerül egyházmegyei fenntartásba.

Határtalanul!

Pappné Orosz Klára  2016.05.25. 20:43

A Miskolci Görög Katolikus Általános Iskola tanulói  idén a Határtalanul! program támogatásával a Felvidékre kirándultak. A programra magyarországi iskolások pályázhatnak,  amellyel  a szomszédos országok magyarlakta területeit ismerhetik meg.

Szent Erzsébet Zarándokút

Salai Szabolcs  2016.05.25. 20:41

A Szent Erzsébet Zarándokút minden évben Pünkösdhétfőn indul Sárospatakról, Szent Erzsébet szülővárosából Kassára. Idén papnövendékek is csatlakoztak a zarándokút Komlóska - Erdőhorváti  szakaszához.

„Gyere–K–épbe” Gyermekjogi roadshow

Berei Ágnes  2016.05.24. 19:16

A Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény lakásotthonaiban élő gondozottak 2016-ban is bekapcsolódtak az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ „Gyere–K–épbe” elnevezésű gyermekjogi roadshow-jába.

A Vers Kultúrájának Ünnepe

Szajkó Cintia  2016.05.23. 19:31

A Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium idén harmadik alkalommal rendezte meg a Lakatos Menyhért Szavalóversenyt.  Idén 20 versenyző, 13 intézményből érkezett a megmérettetésre.

Gyermeknapi Sportnap

  2016.05.23. 19:09

Miskolci Egyházmegye és a Szent Miklós Görögkatolikus Iskola és Óvoda Gyermeknapi Sportnapot szervez Edelényben, 2016. május 28-án. Labdarúgás, floorball, valamint tollaslabda, falmászás, asztalitenisz, kötélugrás és síkfutás sportágakban lehet versenyezni. A torna nevezési határideje: 2016. május 26. A sportnap programját és a versenykiírás részleteit az alábbiakban közöljük.                                                                        

IKOSZ: Szentháromság-Családegyház a Görögkatolikus Metropóliában A Görögkatolikus Metropólia május 21-én történelmi központjában

  2016.05.22. 08:09

A Görögkatolikus Metropólia május 21-én történelmi központjában, Hajdúdorogon családpasztorációs konferenciát szervezett.

Iskolások csillagászati sikerei

Béres Gábor  2016.05.21. 20:45

A Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola diákjai megnyerték  a  Partiscum Csillagászati Egyesület országos pályázatát.

Ünnepélyes szentáldozás a parókiákon

  2016.05.21. 20:33

Pünkösd ünnepének idején, több parókián ünnepélyes keretek között járultak szentáldozáshoz görögkatolikus hittanosaink.

Rózsafűzért végzők lelki napja

  2016.05.17. 19:13

Rózsafűzért végzők számára szerveznek lelki napot a Sajópálfalai Lelkigyakorlatos- és Zarándokházban 2016. 05. 21-én.

Pünkösdvárás Kazincbarcikán

Kovács Erika  2016.05.17. 19:05

Meglepetéssel és vásárral készültek Pünkösdre Kazincbarcikán, az Angyalkert Görögkatolikus Óvodában.

 

Bicentenárium Gadnán

  2016.05.16. 07:54

Pünkösdvasárnapján ünnepelték a templom fennállásának kétszázadik évfordulóját Gadnán.

Elkészültek a falfülkék ikonjai

  2016.05.15. 23:08

Pontosan egy évvel ezelőtt a Szentlélek kiáradásának ünnepén szentelték meg a felújított Székesegyház kertjét. Egy évvel később elkészültek a kert kőkerítésének falát díszítő ikonok is, melyeket Pünkösdvasárnap Orosz Atanáz megyéspüspök szentelt meg.

Pünkösdi üzenet

  2016.05.14. 19:30

Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspökének pünkösdi üzenete az alábbiakban olvasható.

Lelkigyakorlat és ifjúsági találkozó Sajópálfalán.

  2016.05.14. 15:43

A Sajópálfalai Lelkigyakorlatos - és Zarándokház egész évben lelki napokkal, találkozókkal és zarándoklatokkal várja az érdeklődőket. A múlt hétvégén fiatalok találhattak építő közösségre.

„Életút Keresés” a Fiatalkorúak Börtönében

Beri Hilda  2016.05.14. 15:30

Együttműködési megállapodás keretében tett látogatást a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium a B-A-Z Megyei Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézetében május 11-én.

Biciklitúra a boldvai Árpád-kori rotundához

Szarka János  2016.05.12. 08:01

A szirmabesenyőiek az idei majálisukat szokás szerin május első szombatján rendezték meg. A napot biciklitúrával kezdték. Az uticél Boldva Árpád-kori rotundájának maradványainak és apátsági templomának megtekintése volt.

Kánoni látogatás Abaújszántón

Galabvári Péter  2016.05.10. 16:55

Folytatódnak a kánoni látogatások a Miskolci Egyházmegyében. Most hétvégén Abaújszántó került sorra.

Gyermekbúcsú Máriapócson

Bényi Józsefné  2016.05.10. 16:05

2016. május 7-én több ezer gyermek gyűlt össze Máriapócson a kegytemplomban. Az idei  máriapócsi gyermekbúcsúnak a kisvárdai Szent György Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola volt a főrendezője. A Miskolci Egyházmegyéből is több száz gyermek köszöntötte az Istenszülőt.

Templombúcsú Baktakéken

Baktakéki Görögkat. Egyh.község  2016.05.10. 15:29

A közel háromszáz éve alapított baktakéki egyházközség címünnepe  Urunk Jézus Krisztus mennybemenetele.

Ministránstalálkozó Sajópálfalán

  2016.05.08. 13:00
Május 28-án szombaton, Sajópálfalán, Egyházmegyei Ministránstalákozó kerül megrendezésre. Jelentkezési határidő: május 23.

Ökumenikus Pünkösdi Nyílt Nap a Miskolci Egyetemen

  2016.05.08. 12:48

Ismét Ökumenikus Pünkösdi Nyílt Napot tartott a történelmi egyházak, valamint az Egyetemi Lelkészség társszervezésében a Miskolci Egyetem pénteken. A rendezvényen alapvetően egyházi fenntartású középiskolákból több, mint hétszáz tizenegyedik évfolyamos diák és középiskolai tanár vett részt.

 

Anyák napja Arnóton

Szemerszki Mihály  2016.05.08. 11:39

Május első vasárnapja anyák napja. Arnóton kicsik és nagyok együtt  köszöntötték az  édesanyákat.

Koncert gyerekeknek Homrogdon

Csépányné Szabolcsik Erika  2016.05.03. 19:11

Hangszerekkel és különböző komolyzenei darabokkal ismerkedhettek meg a homrogdi iskolások  a hangversenyen. 

"Görög nap"

  2016.05.03. 19:02

A Miskolcon tanuló görögkatolikus diákok találkozóját idén is megrendezték. Diákok számolnak be élményeikről.

Képviselő-testületek találkozója

Minyóczki Barnabás  2016.05.03. 06:06

A Miskolci Egyházmegyében tevékenykedő képviselő-testületek találkoztak a hétvégén Edelényben.

"Kicsengettek"- képekkel frissítve

  2016.05.02. 20:15

A Miskolci Egyházmegye fenntartásában működő középiskolák diákjai búcsúztak tanáraiktól, diáktársaiktól a hétvégén Miskolcon és Edelényben.

Ferenc pápa üzenete a tömegtájékoztatás 50. világnapjára

MKPK  2016.04.30. 21:34

Magyarországon idén május 1-jén ünnepeljük a tömegtájékoztatás világnapját. Ezen a napon a Szentatya hagyományosan üzenetet intéz a hívekhez. A tömegtájékoztatás 50. világnapjára írt üzenetének témája:  "A kommunikáció és az irgalmasság: termékeny találkozás".

Tanoda-ünnep Sajópetriben

  2016.04.29. 17:28

 

Harmadik születésnapját ünnepelte a Sajópetriben működő Tanoda április 25-én.

 

Szakmai nap Edelényben

  2016.04.27. 20:45

A Miskolci Egyházmegye köznevelési intézményei szakmai napot tartottak Edelényben, a   Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában április 25-én.  A szakmai nap célja  egy új oktatási program megismerése volt.

 

Meghívó

  2016.04.27. 20:20

Pünkösdi bálra hívja és várja  az érdeklődőket a Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskola és Óvoda.

Kápolna búcsú Hernádvécsén

Zuszkó Edit  2016.04.27. 20:00

Szent György vértanú tiszteletére tartottak kápolna búcsút Hernádvécsén, április 23-án, szombaton.

Munkával telt a Föld napja Homrogdon

Homrogdi Gör.kat. Ált. Isk.  2016.04.26. 18:55

A Föld napja alkalmából a Homrogdi Görögkatolikus Általános iskola tanulói növényeket ültettek az iskola udvarán.

Áldozópap szentelések a hétvégén

  2016.04.25. 20:10

Április 23-án, Kisvárdán, Kocsis Fülöp érsek-metropolita Pindzsu Istvánt, és 24-én, Nyíregyházán, Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke Molnár Józsefet szentelte áldozópappá.

Új évad az Akropoliszon

  2016.04.24. 11:34

A nyári szezonban ismét előadásokkal várja az érdeklődőket az Akropolisz Szabadtéri Színpad Miskolctapolcán. Az első előadás június 10-én lesz.

A szamariai asszony vasárnapja Jn 4,5-42

Demkó Balázs egri szervezőlelkész  2016.04.24. 07:22

 Azon időben Jézus „megérkezett Szamaria egyik városába, amelyet Szikarnak neveznek, közel ahhoz a földdarabbhoz, amelyet Jákob a fiának, Józsefnek adott...” (Jn 4,5)

Jegyesek lelkigyakorlata

  2016.04.23. 21:06

Jegyeseknek tart lelkigyakorlatot Demkó Balázs atya a sajópálfalai zarándokházban május 6-7. között. Jelentkezési határidő: 2016. május 4.

Jézus-ima lelkigyakorlat és találkozó Sajópálfalán

  2016.04.23. 20:41

Jézus-ima lelkigyakorlat lesz ismét a sajópálfalai zarándokházban április 28. és május 1. között. Ehhez kapcsolódik  a Jézus-ima találkozó május 2-án.

Hivatásra készülve

  2016.04.23. 19:53

Minden évben Húsvét negyedik vasárnapján van a papi és szerzetesi hivatások világnapja, idén április 17-én. Hivatást választani és arra felkészülni hosszú lelki folyamat is.

A LEGOTT görögkatolikus mentőcsoport Ecuadorban

  2016.04.21. 17:57

A LEGOTT görögkatolikus mentőcsoport kedden indult útnak Ecuadorba, ahol április 16-án, szombaton pusztító erejű, a Richter-skála szerint 7,8-as fokozatú földrengés történt.

Az MKPK felhívása

  2016.04.21. 17:38

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is csatlakozik Ferenc pápa kezdeményezéséhez és április 24-én minden katolikus templomban külön gyűjtést hirdetnek az ukrajnai rászorulók támogatására.

Görögkatolikus Szemlélet - ÚJ SZÁM

  2016.04.21. 17:26

Jövő héten jelenik meg a Görögkatolikus Szemlélet magazin tavaszi száma.

 

Felújították a templomot Perén

Tyukodi Attila  2016.04.19. 20:38

A Miskolci Egyházmegye püspöke a kenethozó asszonyok vasárnapján áldotta meg  a külsőleg felújított templomot Perén.

Ismerjük meg egymást!

Somosi Ágnes  2016.04.18. 21:48

A 2016. április 18.-án a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola hittanár hallgatóinak mutatkozott be.

Felszentelték a monostort Sajópálfalán

  2016.04.16. 13:59

A Kenethozókról elnevezett női monostort Sajópálfalán április 16-án szentelték fel. Az újonnan épült  monostorba monasztikus szerzetesnővérek költöznek.

Ferenc pápa üzenete a hivatások világnapjára

  2016.04.14. 18:35

Húsvét negyedik vasárnapja a hivatások világnapja. A Szentatya hagyományosan üzenetet intéz a papokhoz, szerzetesekhez és minden hívőhöz ezen a napon.
Mellékelten küldjük Ferenc pápa a Hivatások 53. Világnapjára írt üzenetét, "Az Egyház a hivatások édesanyja" címmel.

Zenei pályázat fiataloknak

  2016.04.14. 18:00

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottsága dalpályázatot hirdet új gitáros ifjúsági énekek írására.

 

„Meseország megnyitotta kapuit Hernádvécsén”

Orosz Istvánné  2016.04.13. 19:35

A Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény lakásotthonaiban és a nevelőszülőknél nevelkedő gyermekek részére Mesemondó versenyt rendeztek Hernádvécsén.

III. Lakatos Menyhért Szavalóverseny

  2016.04.13. 16:00
 
Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a miskolctapolcai Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium Cigány Szakkollégiumának szervezésében a Lakatos Menyhért Szavalóverseny. 
 

 

Dániában voltunk...

Kondás András  2016.04.12. 16:36

Az edelényi iskola delegációja az építőjáték gyárban tett látogatást Dániában.

Keresztmegáldás Nyékládházán

Kollárné Tóth Annamária  2016.04.11. 19:56

Nyékládházán, 2016. április 10-én, keresztet állítottak a város által adományozott telken.

Szent Liturgia a televízióban (frissítve)

  2016.04.11. 06:34

Görögkatolikus Szent Liturgiát közvetített április 10-én, vasárnap 10:50-től a Duna Televízió Tolcsváról. A liturgiát végezte és szentbeszédet mondott: Páll Miklós parókus atya.

Regionális Ifjúsági Találkozó Sajópálfalán

  2016.04.09. 16:26

A krakkói Ifjúsági Világtalálkozó előtalálkozója és  Regionális Ifjúsági találkozó lesz Sajópálfalán 2016. május 7-én.

A Kenethozókról elnevezett Női Monostor fölszentelése

  2016.04.09. 16:14

A Sajópálfalán fölépült monostort 2016. április 16-án 09.00 órától  Kocsis Fülöp metropolita,  Orosz Atanáz püspök és Szocska A. Ábel apostoli kormányzó szenteli föl.

Előző este 15-én 20.00 órától virrasztás lesz a sajópálfalai görögkatolikus templomban.

Gyűjtés az ukrajnai rászorulók megsegítésére

  2016.04.05. 18:31

Ferenc pápa április 24-ére nagyszabású gyűjtést hirdetett meg az ukrajnai rászorulók megsegítésére.

Jézus-ima Sajópálfalán

  2016.04.04. 20:38

2016. április 28-tól május 1-ig ismét Jézus-ima  lelkigyakorlat lesz Sajópálfalán. Jelentkezni április 25-ig lehet.

Államtitkári látogatás Homrogdon

  2016.04.04. 19:57

A Homrogdon több éve eredményesen működő Barátság-ház munkáját mutatták be Langerné Victor Katalin helyettes államtitkárnak.

Szépséges Pászka

  2016.04.02. 09:18

Harmadik alkalommal került megrendezésre a „Szépséges Pászka” elnevezésű görögkatolikus nap Miskolcon.

Képes beszámolók - frissítve

  2016.03.29. 15:22

Nagypéntektől Húsvétvasárnapig; képeken a Miskolci Egyházmegye.

Krisztus föltámadt!

  2016.03.29. 10:02

Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspökének  Húsvéti gondolatai:

Nagyheti elmélkedések

  2016.03.22. 12:02

Március 21-23. között a Székesegyházban Juhász Géza, püspöki helynök tart lelkigyakorlatot.

Ferenc pápa üzenete a 31. ifjúsági világnapra

  2016.03.21. 15:58

II. János Pál pápa 1985-ben a katolikus egyházban virágvasárnapot egyben az ifjúság világnapjává jelölte ki. Ferenc pápa követve elődjei hagyományát, idén a 31. ifjúsági világnap alkalmából üzenetben fordul a fiatalok felé, amelyet az alábbiakban közlünk.


			
		

Rajzpályázat iskolásoknak

  2016.03.21. 15:46

A Katolikus Karitász – Caritas Hungarica és az Egyházmegyei Karitász szervezetek a Katolikus Karitász jubileumi éve alkalmából rajzpályázatot hirdetnek „Embertől Emberig” címmel.

Nagyheti és húsvéti szertartások rendje

  2016.03.20. 14:48

A nagyheti és húsvéti szertartások rendjét a Búza téri székesegyházban az alábbiakban közöljük.

III. BÖJTI FUTÁS - Frissített

Hajdúdorogi Egyházmegye  2016.03.20. 14:00

Az idén, 2016. március 19-én, már harmadik alkalommal került megrendezésre a "Böjti futás" Nyíregyházán.

Nagyböjti lelkigyakorlatok

  2016.03.19. 08:18

Ezekben a napokban egyházmegyénk több templomában az összegyűlt hívek lelkigyakorlatos elmélkedéseken vehetnek részt.

V. Görög kupa

Homrogdi Görkat. Ált. Isk.  2016.03.18. 15:05

Az idén ötödik alkalommal rendezték meg a Miskolci Egyházmegyében a  Görög - Kupa elnevezésű sakkversenyen március 17-én.

Püspöki gondolatok...

  2016.03.17. 16:34

A Máriapócsi Kegykép látogatásának első évfordulóján a Miskolci Görögkatolikus Székesegyházban imádságra gyűltek össze a hívek. Ez az alkalom egyben a Nagyböjti Templomi Találkozások sorozat záró elmélkedése is volt.

Szépséges Pászka

  2016.03.16. 19:47

Idén is megrendezésre kerül a „Szépséges Pászka” című görögkatolikus nap Miskolcon.

Keresztszentelés az edelényi Oltalom Tagóvodában

  2016.03.16. 19:36

Keresztet állítottak az edelényi görögkatolikus óvoda udvarán.

„Énekeljetek az Úrnak új éneket..."

B G-né  2016.03.16. 19:02

Március 5-én délután Máriapócs adott otthont a VIII. Országos Liturgikusének-versenynek.

 

 

"Üdvözlégy, ki által öröm derül föl reánk…"

  2016.03.14. 07:13
Szombaton egyházmegyénk két városában, hétfőn pedig a Székesegyházban közös templomi eseményeken vehetünk részt, visszaemlékezve a Máriapócsi Kegykép egy évvel ezelőtti látogatására.

Akathisztosz szombat

Dikérion  2016.03.12. 11:48

„Nagyböjt 5. szombatján legszentebb Nagyasszonyunk, az Istenszülő és mindenkorszűz Máriának Akathisztosz Himnuszát ünnepeljük” – olvassuk a böjti Triód olvasmányában. Valóban ősi szokás az Egyházban, hogy Nagyböjt 5. péntekjén éjjel (a paróchiai gyakorlat szerint: mindig péntek este) egy hosszú virrasztást végeznek Istenszülő tiszteletére az utrenye szolgálatán belül.  

A három éve megválasztott pápáért adtak hálát Budapesten

  2016.03.12. 06:33

Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius főcelebrálásával mutattak be szentmisét március 10-én a budapesti Szent István-bazilikában, hálaadásként Szentatyánkért, Ferenc pápáért megválasztása harmadik évfordulója alkalmából.

Országos gyűjtés

  2016.03.12. 06:20

A Szentszék március 13-án  a Közel-Keleten nehéz körülmények között élő keresztények javára országos gyűjtést hirdet templomainkban.

„Ne féljetek!” – Nagyböjti rekollekció a Görögkatolikus Kollégiumban

Somosi Ágnes  2016.03.10. 20:26

2016. március 8.-án, kedd este a Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium és a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium hallgatói egy Nagyböjti rekollekción vehettek részt az intézmény kápolnájában, Miskolctapolcán.

Lelki napok nevelőszülőknek

  2016.03.10. 19:25

Már hagyomány, hogy minden nagyböjtben Páll Miklós atya lelki napokat szervez a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Központ dolgozóinak és a nevelőszülőknek.

"Üdvözlégy, ki által öröm derül föl reánk"

  2016.03.09. 08:55

Egy évvel ezelőtt, országjáró körútja során, a máriapócsi Kegyképet egyházmegyénkben is köszönthettük. Az évfordulóra Sárospatakon, Encsen, Edelényben és Miskolcon imádságos együttlétben emlékezzünk.

Bibliai meditáció

  2016.03.09. 07:18

Bibliai meditációt tartanak 2016. március 19-én, Sajópálfalán.

Jelentkezési határidő: március 16.

Lelki támasz a fogvatartottaknak

Minap  2016.03.08. 22:26

Együttműködési megállapodás jött létre a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium és a B.-A.-Z. Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet között,  melynek célja pártfogói felügyeletet és lelki segítséget nyújtani a fogvatartottaknak.

„…nem tudjátok a napot és az órát…”

Balogh Győző  2016.03.08. 22:07

A homrogdi közösség tagjai újabb bátorítást meríthettek húsvéti készületükre és további munkájukra a múlt héten tartott elmélkedésből.

MÉRFÖLDKÖVEK

  2016.03.08. 15:56

A Miskolci Egyházmegye mérföldkőként tekint 2011. március 5-re. Nagyböjt negyedik vasárnapján az évfordulóra emlékezve vasárnap, a Székesegyházban mondott ünnepi Szent Liturgiát az elmúlt öt évért hálát adva ajánlotta fel az egyházmegye püspöke.

24 óra az Úrért - beszámoló

  2016.03.08. 14:56

Ferenc pápa Misericordiae vultus kezdetű bullájában hirdette meg a „24 óra az Úrért” elnevezésű kezdeményezést, melyhez a Miskolci Egyházmegye is csatlakozott március 4–5-én.

Dombok, amelyek körülvesznek bennünket…

  2016.03.07. 20:13

Egyházmegyénk egyik parókiája Felsővadász, gyönyörű lankás dombok között terül el.

Lillafüredi Fáklyás Keresztút

  2016.03.01. 20:07

A Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészség idén is  fáklyás keresztútra várja az érdeklődőket március 10-én Lillafüreden.

Bibliakörök találkozója

Marincsák László  2016.03.01. 20:02

A Miskolci Egyházmegyében évente szervezik meg a bibliakörök találkozóját Sajópálfalán. Az idei találkozón, az irgalamsság szent évéhez kapcsolódóan, az irgalamsság gyakorlása is témaként szerepelt.

Jöttünk, rúgtunk, érmet hoztunk!

Szajkó Cintia  2016.03.01. 18:42

A IV. Keresztény Roma Szakkollégiumi Országos Labdarugó tornát idén Szegeden rendezték meg. A miskolci csapat dobogós helyezést ért el.

24 óra az Úrért - frissített

  2016.03.01. 17:30

Ferenc pápa az irgalmasság rendkívüli szentévét meghirdető bullájában arra kérte a közösségeket, hogy csatlakozzanak a 24 óra az Úrért kezdeményezéshez. Egyházközségeinkben is csatlakoznak a felhíváshoz.

„Deus caritas est”

  2016.02.28. 20:21

Egyházmegyénk püspöke, Orosz Atanáz is részt vett azon a nemzetközi teológiai konferencián Rómában, amelyen XVI. Benedek pápa  „Deus Caritas est” kezdetű enciklikáját vették számba. A Vatikáni Rádió munkatársa az enciklika jelentőségéről és aktualitásáról kérdezte a főpásztort.

 

III. BÖJTI FUTÁS

  2016.02.28. 17:26

Az idén, 2016. március 19-én, már harmadik alkalommal kerül megrendezésre a "Böji futás". A rendezvény részletes progrmaja az alábbiakban olvasható:

Az MKPK körlevele

  2016.02.28. 17:16

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia immár hagyományos módon az idei nagyböjtben is tartósélelmiszer-gyűjtést szervez országos szinten.

Keresztelő Szent János próféta

  2016.02.24. 05:23

A Keleti Egyház  Keresztelő Szent János  fogantatását, születését, feje vételét és fejének háromszori megtalálását is megünnepli, ez utóbbit február 24-én.

Nagyböjti templomi találkozások

  2016.02.23. 22:04

Már hagyomány,  hogy nagyböjt hétfőin meglátogatják egymást a miskolci egyházközségek. Február 22-én a Miskolc-Diósgyőri Egyházközség volt a "házigazda".  

Ismét Görög kupa

  2016.02.23. 20:56

Idén már ötödik alkalommal rendezi meg a Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskola és Óvoda a Görög Kupa elnevezésű sakkversenyt. A versenyfelhívás részletei az alábbiakban olvashatóak.

Plakátpályázat

  2016.02.23. 20:43

A Görögkatolikus Missziós Iroda plakát-pályázatot hirdet, az Irgalmasság testi és lelki cselekedetei témakörben, a Ferenc pápa által meghirdetett Irgalmasság évéhez kapcsolódóan.

Ikonkiállítás Máriapócson

  2016.02.23. 20:37

„A te szent képed előtt meghajlunk, Jóságos” címmel nyílt ikonkiállítás 2016. február 21-én Máriapócson.

Visszatekintő a Házasság hetére

  2016.02.23. 20:04

Közel két évtizede Angliából indult el ez a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. Hazánkban a házasság hetét 2008 óta rendezik meg. Az országos eseménysorozathoz a Miskolci Egyházmegye is csatlakozott programokkal.

Az ikonok teológiája

  2016.02.22. 20:37

A Miskolci Egyházmegye püspökével, Orosz Atanázzal az ikonok teológiájáról beszélgetett Sajgó Szabolcs SJ a „Szavakban leírhatatlan” című ikonkiállítás kapcsán  Budapesten, a Párbeszéd Házában.

Pályázati felhívás

  2016.02.21. 18:48

A Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskola és Óvoda rajzpályázatot hirdet  Mesevilág címmel.

Hittanveresny - megyei forduló

  2016.02.21. 08:07

Az országos görögkatolikus hit- és erkölcstan verseny megyei fordulóit február 20-án tartották.

Előszenteltek Rakacaszenden

Kondás András  2016.02.19. 20:51

A találkozás örömünnepévé vált nagyböjt második péntekén Rakacaszenden az előszenteltek liturgiája, melyet Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke végzett.

Belvárosi csend

  2016.02.19. 20:38

A Párbeszéd Háza (Budapest) Belvárosi csend elnevezésű programsorozat részletei az alábbiakban megtalálhatóak:

Egyháztörténeti kiállítás a hittudományi főiskolán

  2016.02.16. 18:43

„25 éve szabadon a Kárpátaljai Görögkatolikus Egyház helytállása és tanúságtétele” címmel nyílt kiállítás a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán.  A kiállítás február 29-ig tekinthető meg a főiskola aulájában.

III. BÖJTI FUTÁS Nyíregyházán

  2016.02.16. 17:02

Az idén, 2016. március 19-én, már harmadik alkalommal kerül megrendezésre a "Böji futás".

IKONKIÁLLÍTÁS - MÁRIAPÓCS

  2016.02.16. 16:54
A Görögkatolikus Metropólia szeretettel meghívja Önt „A te szent képed előtt meghajlunk, Jóságos” című ikonkiállításra.

Kántorok továbbképzése Sajópálfalán

Forgács Péter  2016.02.15. 18:53

Nagyböjt első szombatján Sajópálfalán találkoztak a Miskolci Egyházmegye kántorai, hogy közösen gyakorolják a nagyböjti szertartások dallamait.

Esélyért díj

Makkai László  2016.02.15. 18:46

„Esélyért díjat” nyert a Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium Hallgatója.

Konferencia a Szakkollégiumban

Hegyi-Kéri Ágnes   2016.02.15. 18:38

2016. február 5-én „Terítéken a tudomány” című házi konferenciát tartott a Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Cigány Szakkollégium.

Betegek világnapja

  2016.02.13. 17:00

A betegek világnapján, február 11-én, a Megyei Kórház kápolnájában görögkatolikus szertartást tartottak.

KEFIT

  2016.02.12. 20:57

Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét megrendezésre kerülő KEFIT szeretettel várja az érdeklődőket február 26-28. között.

Ferenc pápa elindult Mexikóba

Dobos Klára  2016.02.12. 19:06

Ferenc pápa és Kirill pátriárka találkozójáról…

Miniszterelnöki látogatás

  2016.02.12. 08:48

Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke meghívására Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön látogatást tett az egyházmegye székházában.

Ferenc pápa üzenete a betegek világnapjára

  2016.02.11. 19:46

Február 11-e a betegek világnapja. A szentatya hagyományosan üzenetet intéz a betegekhez. Idén ennek témája: „Bízzuk magunkat az irgalmas Jézusra, ahogy Mária tette: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond” (Jn 2,5)

Nagyszülők tisztelete

  2016.02.09. 20:33

A nagyszülők szeretetét felülmúlni nem lehet!
Bölcsességük jóra tanít minden apró gyereket.

Aranyosi Ervin: A nagyszülők szeretete

Kerületi hittanversenyek

Marincsák László  2016.02.08. 23:46
Az országos hittanverseny kerületi fordulóit február 6-án rendeztük. A Miskolci Egyházmegye hat kerületében szép élményekkel gazdagító napot tölthettek együtt, akik megmérték tudásukat az irgalmasság megjelölt témájában.
 
 

Szavakban leírhatatlan .

  2016.02.08. 22:09

 A Szavakban leírhatatlan - Válogatás Magyarország élő bizánci művészetéből című kiállítás megnyitója a Párbeszéd Házában (Budapest) 2016. február 11-én 17:00-tól lesz.

KELET Szegeden

  2016.02.07. 08:18

A Kárpát-medencei Egyetemi Lelkészségek Találkozójának (KELET) idén újra Szeged adott otthont, amelyen egyházmegyénk fiataljai is részt vettek.

Ferenc pápa nagyböjti üzenete

  2016.02.07. 05:46

Irgalmasságot akarok, nem áldozatot.(Mt 9,13) címmel tette közzé Ferenc pápa nagyböjti üzenetét. Az alábbiakban az üzenet összefoglalója olvasható.

 

Böjti gondolatok - HAMAROSAN, akár SMS-ben is.

  2016.02.06. 15:11

A nagyböjt minél mélyebb megéléséhez szeretne görögkatolikus egyházunk segítséget nyújtani azzal, hogy minden egyes nap közzé teszünk egy-egy böjttel kapcsolatos gondolatot, amelyeket minden reggel kihelyezünk honlapjainkra, közösségi oldalainkra.

II. Szent Atanáz Kupa

  2016.02.05. 19:27

A Miskolci egyházmegye görögkatolikus iskolái között zajló futballmérkőzést január 30-án, vasárnap délután vívtak meg az edelényi Szent Miklós Általános Iskola tornatermében.

Ötödik hely a papi teremlabdarúgó Eb-n

  2016.02.05. 12:53

Február 1. és 5. között a Felvidéken található Nagymihály (Michalovce) adott otthont a katolikus papok tizedik teremlabdarúgó Európa-bajnokságának. A magyar válogatott az ötödik helyen zárta  a bajnokságot. A csapatot egyházmegyénk papjai, Jármi Zoltán, Moldván Tibor és Stefán Zoltán is erősítették.

Hamarosan kezdődik a Nagyböjt

  2016.02.04. 19:08

Február 8-án, hétfőn kezdődik a Húsvétot megelőző böjti  időszak, mely nemcsak bizonyos ételektől való tartózkodást jelent, hanem lelki felkészülést is. Ez utóbbihoz az alábbi programok nyújthatnak segítséget.

"ITT A FARSANG ....... ÁLLT A BÁL HERNÁDVÉCSÉN

Orosz Istvánné  2016.02.04. 18:20

A Lakásotthonokban már hagyomány a farsangi mulatság Hernádvécsén.

A „Művészetek Háza” megáldása

  2016.02.03. 20:01

Átadták és megáldották az új közösségi házat Tuzséron.

Házasság hete - Frissítve

  2016.02.03. 06:56

A szeretet: szenvedély és döntés

Házasság hete

2016. február 7-14.

A megszentelt élet évének bezárása a Metropóliában.

  2016.02.02. 15:52

A megszentelt élet évének bezárására ünnepélyes keretek között került sor Máriapócson.

Játék vagy tanulás?

Barta József  2016.02.01. 19:13

Mostantól sokkal érdekesebbek lesznek a matematika órák az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában.

Szent Efrém - napok

Görögkatolikus Metropólia  2016.02.01. 18:28

Egyházzenei napokat tartott a Görögkatolikus Metropólia.

Magyarország rendezi meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust 2020-ban

  2016.01.31. 19:57

Az alábbiakban  a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának közleménye olvasható.

Három szent főpap ünnepe

  2016.01.30. 17:11

Január 30-án a három szent főpap, Nagy Szent Bazil, Nazianzi Szent Gergely és Aranyszájú Szent János emlékét ünnepeljük.

Védőszent ünnepe a Gézengúzokkal

Polyák Péterné  2016.01.26. 21:45

A Miskolci Egyházmegye egyik gyermekvédelmi intézménye a Gézengúz lakásotthon Megyaszón. Védőszentjük Péter apostol. Egyházunk január 16-án Péter apostol bilincseire emlékezik. A szent tiszteletére Orosz Atanáz ikont szentelt az otthonban.

Ifjúsági Világtalálkozó - Krakkó, 2016

  2016.01.26. 11:04

2016. július 25. és 31. között Krakkóban kerül sor a következő Ifjúsági Világtalálkozóra, mottója: „Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.” (Mt 5,7)

"Egymásra vagyunk utalva"

  2016.01.24. 17:11

Az Ökumenikus Imahét miskolci eseményei egyikén, a Miskolci Egyetem díszaulájában tartott istentiszteleten, ötszázan imádkoztak a krisztushívők egységéért szombat délután.

SZENT EFRÉM NAPOK 2016. január 28-29.

  2016.01.20. 21:00

A Görögkatolikus Metropólia szervezésében a Szent Efrém-napok egyházzenei konferencia 2016. január 28–29. között  kerül megrendezésre Szent szöveg – szent zene címmel.

Megkezdődött az Ökumenikus imahét Miskolcon.

  2016.01.19. 19:01

A 2016-os imahét igéje: „Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!” (1Pt 2,9) január 17-től 24-ig tart. Az Imahét a Krisztus Hívők egységéért több, mint százéves múltra nyúlik vissza.

„Vándorlók és Úton Lévők” vasárnapjának ünnepe Felsőregmecen

Balogh Győző  2016.01.18. 18:48

A Felsőregmecen élő közösség  a vámos és farizeus vasárnapjára meleg szívvel gondol vissza....

Házszentelés az Aranyos lakásotthonban

Berei Ágnes  2016.01.18. 18:44

2016. január 17-én Orosz Atanáz püspök atya részvételével ünnepi házszentelésre került sor Abaújkérben, a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény Aranyos lakásotthonában.

Elvándorlók és menekültek világnapja

  2016.01.16. 14:04

Az elvándorlók és menekültek világnapjára emlékezve - január 17-én - a Szentatya „A migránsok és menekültek kihívása.  Az irgalmasság evangéliumának válasza.” címmel küldi üzenetét  a katolikus hívekhez.

Az emléknaphoz kapcsolódva a Magyar Katolikus Konferencia a szülőföldjükön maradt, de menekült táborokban élő keresztény családok gyermekei iskoláztatásának megsegítésére hirdet adománygyűjtést január 24-én templomainkban.

Nyílt nap a Hittudományi Főiskolán

  2016.01.15. 07:32

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola nyílt napot szervez 2016. február 9-én, kedden.

Ökumenikus Imahét

  2016.01.14. 17:21

2016. január 23-án, szombaton 16 órától a Miskolci Egyetem aulájában lesz az   Ökumenikus  Imahét  miskolci imaestjeinek  kiemelt eseménye.

Továbbtanulás

  2016.01.13. 16:06

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola képzési kínálata a 2016/17-es tanévre az alábbiakban olvasható.

Patakszentelés Sajópálfalán

  2016.01.12. 17:35

Sajópálfalán, a falu határában lévő forrást szentelte meg a falu parókusa a hétvégén. 

Folytatódik a kánoni látogatás a Miskolci Egyházmegyében.

  2016.01.11. 08:37

A többnapos kánoni látogatás csúcspontja a vasárnapi püspöki liturgia volt Miskolc-Görömbölyön.

Folytatódnak a kánoni látogatások egyházmegyénkben

  2016.01.08. 20:46

Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke kánoni látogatást tesz a Miskolc-Görömbölyi Egyházközségben. A látogatás során, vasárnap, január 10-én délelőtt 10 órától püspöki Szent Liturgiát tartanak.

A Bodrog megszentelése Úrjelenés ünnepén

Nagyné Danku Ágnes  2016.01.07. 09:57

   Úrjelenés ünnepén a Miskolci Egyházmegye püspöke, Orosz Atanáz a Bodrog folyót szentelte meg.

Vízkereszt ünnepe

  2016.01.06. 21:10

Január 6-án Krisztus keresztségének emlékére a katolikus egyház vizet szentel, az ünnep elnevezése innen ered.

A Bodrog folyó szentelése

  2016.01.04. 19:55

Orosz Atanáz a Miskolci Egyházmegye püspöke 2016. január 6-án Vízkereszt ünnepén szenteli meg a Bodrog vizét.

Visszatekintő - képekkel frissítve

  2016.01.03. 19:50

Történelmi jelentőséggel bíró évet zárt a Miskolci Egyházmegye….

Drogprevenció a gyermekvédelemben

  2016.01.03. 19:36

Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézményben a kábítószerek és más ártalmas szerek használatáról tartottak előadást az Evangélium és a hitünk tanításának tükrében.

Országos rajzpályazati felhívás

  2016.01.03. 12:37

Nyíracsádi Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola országos rajzpályázatának versenyfelhívása

Győzd le a közömbösséget és szerezd meg a békét!

  2016.01.03. 12:28

A Szentatya, Ferenc pápa üzenete a béke  XLIX. világnapjára.

Két éves a Gyermekvédelmi Intézmény

  2016.01.01. 20:26

A Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény fennállásának második évfordulóját ünnepelte 2015. december 30-án.

Diakónus szentelés Sajópálfalán

  2015.12.29. 19:19

Dr. Orosz Atanáz atya, a Miskolci Egyházmegye püspöke diakónust szentelt Sajópálfalán, december 27-én.

Ajánló

  2015.12.29. 09:22

Megjelent a Görögkatolikus Szemlélet Tricentenáriumi különszáma.

Diakónus szentelés Sajópálfalán

  2015.12.25. 19:41

2015. december 27-én, Sajópálfalán, a délelőtt 11 órakor kezdődő Szent Liturgián Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke diakónussá szenteli Molnár Attila tanulmányvégzett papnövendéket.

Püspök Atya karácsonyi gondolatai

  2015.12.24. 15:16

Orosz Atanáz, a  Miskolci Egyházmegye püspökének karácsonyi üzenete az alábbiakban olvasható.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.12.24. 00:52

2015. december 24.

Szigorú böjti nap és esteli ebéd. Mindig kell hagyni egy üres helyet az asztalnál, a váratlan vendég, vagyis a gyermek Krisztus számára. Ha van kedvenc háziállat, akkor helyénvaló azt is magunk közé engedni. Osszuk meg a legkisebbekkel is a helyünket, hiszen az állatok azon az éjszakán társai voltak Krisztusnak, amikor a jászolba tették /Iz 1,3/. A mediterrán országokban a bejárati ajtót is nyitva hagyják, hogy jelezzék,  itt nincs zárva az otthon, itt van hely, ellentétben, hogy nem volt hely a fogadóban /Lk 2,7/. Sok helyen egy gyertyát helyeznek az ablakba, hogy a család nyitott, kész befogadni az idegent.

Szakkolégiumi sikerek

  2015.12.23. 20:50

A Görögkatolikus Cigány Szakkollégiumban folyó tehetséggondozás eredményességéről a Tudományos Diákköri Konferencián elért szép sikerek tanúskodnak.

Karácsonyvárás a Székesegyházban

  2015.12.23. 17:09

Karácsonyi dallamok töltötték meg a székesegyház falait vasárnap délután. Több egyházközség hívei gyűltek össze közös kántálásra.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.12.23. 00:48

2015. december 23.

Az otthonainkban vagy a fenyőfán égő gyertyák nemcsak díszítenek, hanem szimbolizálja azt a lelki fényt, ahogyan Krisztus eljövetele megvilágosítja a világot. A fán lógó gyümölcsök és édességek Isten Országára utalnak, ami gyümölcsözésnek indult, mert megszületett a mi Megváltónk. Sok helyen a családtagok békésen összegyűlnek a fenyőfa közelében, és élvezettel olvassák Jézus születésének történetét, megfelelő himnuszokat és dalokat énekelnek. Közben nyitva van az ajtónk, mint vendégszeretők megnyitjuk az éhesek és rászorulók előtt.

Ünnepi szertartások

  2015.12.22. 09:59

A karácsonyi szertartások rendjéről honlapunkról is tájékozódhatnak.

Karácsonyvárás Hernádvécsén

  2015.12.22. 09:40

Karácsonyra készülődünk mindannyian, de a legnagyobb izgalom és várakozás a gyermekarcokon tükröződik igazán.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.12.22. 00:46

2015. december 22.

A fenyőfa tanulságos tanítás, hiszen ez a természetes kis magocska, ami élettelennek tűnik, megfogan, és bármilyen kopár tájon életnek indul. Az élettelennek tűnő magból Jézus Krisztus, az élet forrása, fény és öröm, megjelenik számunkra. A fenyőfa szimbóluma az életnek, mely azt hangoztatja, hogy visszatért hozzánk Krisztus születésében a Megváltó.

Cigány Közösségek Karácsonya Sajópálfalán

Balogh Győző  2015.12.21. 20:44

Egyházmegyénk cigány közösségei Sajópálfalán találkoztak, hogy tradicionális kántálási szokásaik felelevenítésével karácsonyvárásukban megerősödjenek.

Karácsonyvárás Sárospatakon

Tóth Ottóné  2015.12.21. 19:52

A sárospataki Örömhírvétel Görögkatolikus Óvodában hetek óta készülnek  karácsony ünnepére...

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.12.21. 00:43

2015. december 21.

Nagyon szép szimbólumokkal lehet kifejezni a közénk érkező jó hírnek azt a hátterét, amely üzenetet hordoz a hozzánk betérőnek. Az otthonunk üzenete, hogy Istennek van egy hely az asztalunknál. Díszítsük fel otthonainkat!

A szentév logójának bemutatása

  2015.12.20. 21:50

Az irgalmasság szent évének logója Marko Ivan Rupnik jezsuita művész alkotása alapján készült. Az eredeti mozaikkép a római Termini pályaudvar közelében található hajléktalanszálló kapuját díszíti.

„Legyetek irgalmasok, mint a ti Atyátok”( Lk 6,36)

  2015.12.20. 20:02

A Miskolci Egyházmegyében Orosz Atanáz püspök ünnepélyes keretek között hirdette ki az irgalmasság szent évének megnyitását december 20-án.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.12.20. 00:38

2015. december 20.

„menjünk fel betlehembe, lássuk mi történt ott” Kinek milyen a készülete, olyan lesz az ünnepe. Megrendítő idő!

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.12.19. 00:02

2015. december 19.

Kapunk egy meghívást: vonuljunk vissza a világ hangoskodásától és egy meghitt környezetet alakítsunk ki magunkban: a szent csendet. Isten Anyja felülmúlhatatlan mintáját mutatja a csendnek: „és Mária szívébe rejtette ezeket és el-elgondolkodott rajtuk”. Mária Karácsonykor csendben van, ez több mint egy egyszerű csend, ez imádás: a „vallásos csend” e világ valóságán túl mutat. Az Isten Anyja mozdulatlan, a szeme tágra nyílt, mint aki látta a dolgokat, amelyeket nem lehet szavakkal kifejezni.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.12.18. 00:59

2015. december 18.

Aranyszájú Szent János a családokról írt kommentárjában beszél a keresztény otthonról. „Még az éjszaka… kelj föl, térdelj le és imádkozzál! Szükségünk van arra, hogy a házunk, az otthonunk folyamatosan kápolnává, templommá váljon. Ez az irányelv, hogy folyamatosan, ez teszi értékesé, hogy az örök Isten kis templomává tenni az otthonunkat, éjjel-nappal Isten arcát szemlélhetni”. Hetente legalább egyszer imádkozzon együtt a család!

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.12.17. 00:54

2015. december 17.

A családi tevékenységek megosztása mellett (takarítás, mosogatás, porszívózás stb.) a gyermekek érdekei is nagyon fontosak, hogy tudjunk velük együtt játszani. A túl elfoglalt szülő formalizálja a szülő-gyermek kapcsolatot, a játék feloldja ebből. Keserű az a családi légkör, amelyből hiányzik a felszabadult öröm. Szánjunk időt a játékra!

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.12.16. 00:50

2015. december 16.

A rendszeres elismerés, dicséret, ölelés, kedveskedés vonzza mind a gyermekeket, mind a házastársat. Ez megerősíti a gyermekek hozzánk tartozás érzését és önbecsülésünket, és példaképet talál bennünk. A jó énkép tudja, hogy ő valaki, vagyis érték, lehetővé teszi, hogy jól érezze magát bőrében és megálljon a két lábán. Akinek jó az énképe csak az tud példaképpé lenni. Szükség van példaképekre, nem csak focistákra, popsztárokra, hanem köztünk élő keresztényekre.

Ösztöndíj lehetőség

  2015.12.15. 19:20

A Görögkatolikus Cigány Szakkollégium felvételt hirdet a 2015/2016-os tanév 2. félévére. A felhívás részletei és a jelentkezés feltételei az alábbiakban részletesen megtalálhatók.

A hitből fakadó éneklés karácsonya

  2015.12.15. 10:38

Közös kántálásra hívunk mindenkit a Búza téri székesegyházba december 20-án 15 órától.

 

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.12.15. 00:48

2015. december 15.

Tizenéves gyermekeink kezdik feltárni és feszegetni az értékrendszerünket, bizonyos szóban forgó patthelyzeteket kialakítani és megkezdik vizsgáztatni a szülőket. Minden gyermek először az erejét a szülein próbálja ki. Keresik a határokat, hogy meddig lehet elmenni?

Ábel atya beiktatása - képekkel frissítve

  2015.12.14. 17:25

A Nyíregyházi Egyházmegye új apostoli kormányzóját, Szocska A. Ábelt, 2015. december 12-én ünnepélyes Szent Liturgián iktatták be a nyíregyházi Szent Miklós székesegyházban.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.12.14. 00:45

2015. december 14.

Megfelelő előkészítésben gyermekeink megértik, hogy a Karácsony az Isten szeretetvallomása az emberiség felé. A jászolban fekvő gyermek ennek a szeretetnek a legbeszédesebb bizonyítéka. „És az Ige testté lett." Általa Isten eltörölhetetlen, vissza nem vonható kapcsolatot teremtett a világ és önmaga között. Tegyük fel magunknak a kérdést: „Mit hozzunk néked Krisztus Istenünk?”

A bolond szerzetes

Jeviczki Ferenc  2015.12.13. 18:20

Az alábbi linken Jeviczki Ferenc atya fordításainak egyike a karácsonyra való lelki felkészüléshez adhat újabb útravalót.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.12.13. 00:58

2015. december 13.

Mély sebek, hatalmas szakadékok tátonganak a család intézményén, amelyeknek vannak társadalmi, gazdasági, politikai, vallási, érzelmi okai. Sokan keresnek okokat, és ezekre terápiát ajánlanak a saját szakterületüknek megfelelően. Amikor megroppan egy házasság, az az egész családban hullámokat kelt. Nem lehet egészséges az a család, ahol a párkapcsolat beteges. „ Csak jól képzett házastársak tudnak helytállni a mai világban.”

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.12.12. 00:56

2015. december 12.

A családban legmélyebb szívbeli ajándékot az jelenti, ha anya  elhatározza , hogy türelmesebb lesz mindenkivel, apa megpróbál több időt tölteni gyermekeivel, a gyermekek elrakják játékaikat felszólítás nélkül stb. A készülődés estéin  több időt szánjunk egymás meghallgatására, mely által a környezetünkből vett történetekkel  gazdagíthatjuk egymást.

Szent Miklós ünnepe - Újra frissítve

  2015.12.11. 09:39

Szent Miklós ünnepére a Miskolci Egyházmegye gyerekei is nagy várakozással készültek…

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.12.11. 00:53

2015. december 11.

A gyermekek tudják, hogyan kell készülni annak születésnapjára, akit szeretünk. Mindannyiunk számára öröm, ha saját magunk készítette ajándékokkal lepjük meg egymást.

Karácsonyvárás Rakacán

Polgári Bence  2015.12.10. 18:32

A  tanodás gyerekek  betlehem felállításával örvendeztették meg a falu lakóit.

Tehetségnap a Miskolci Szakkollégiumban

Szajkó Cintia  2015.12.10. 10:27

A Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium tehetségnapot szervezett 2015. december 4-én a kollégium társalgójában.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.12.10. 00:10

2015. december 10.

Kik az én rokonaim? Kint állnak Jézus rokonai, s egy nagyon megfontolandó dolgot mond: kik az én anyám, nővéreim, testvéreim? Azok, akik Isten akaratát cselekszik. Akik hallgatják és meg is tartják. Vagyis az Istennel való kapcsolatunk az még az emberi vér-kapcsolatoktól is fontosabb. Fontosabb a gyerekeinkkel való kapcsolatunktól, fontosabb a szüleinkkel való kapcsolattól, más minőségű kapcsolat az Istennel való kapcsolat.

Az irgalmasság évének megnyitása

  2015.12.09. 15:46

December 8-án a máriapócsi kegytemplomban Kocsis Fülöp metropolita, Orosz Atanáz püspök és Szocska A. Ábel OSBM kinevezett apostoli kormányzó közösen nyitották meg a Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság rendkívüli szentévét.

Épp csak lezártuk a Tricentenáriumi évet, s máris aratjuk terméseit.

  2015.12.09. 01:43

A Görögkatolikus Szemléletben meghirdetett rajzpályázat eredményhirdetése december 13-án lesz Máriapócson.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.12.09. 00:05

2015. december 09.

Az Ószövetségben több helyen is olvashatjuk olyan idős házaspároknak a sorsát, ahol Isten életet fakaszt, életet adományoz. Így áll előttünk Anna is, akin keresztül az Isten nem is akármilyen életet ad, hanem Szűz Máriát, aki majd nekünk ajándékozza az Életet, Jézus Krisztust. A  Megajándékozott ajándékozóvá válik.

Teqball

  2015.12.08. 21:32

Hajdúdorogon a Szent Bazil Oktatási Központ sportcsarnokában december 9-én 10 órától kerül átadásra egy Teqball asztal.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.12.08. 00:03

2015. december 08.

Mindegyik gyermek tiszta örömében azt az angyali arcot látom, ahol az isteni kegyelem átragyog és rendíthetetlen hitté nőve teljes bizalommal lesz az Egyház felé is. Felnőttként, vagy az élet bármely szakaszában, amikor sok kísértés éri őket, gyengülni fog a hitük, vagy a világ erkölcstelensége fogja őket fojtogatni, akkor se fogják majd Istent és az Egyházat elhagyni.

Új diakónus Egyházmegyénkben

  2015.12.07. 23:10

Szent Miklós püspök emléknapján, Atanáz püspök atya diakónust szentelt Sátoraljaújhelyben a görögkatolikus templom búcsúünnepén.

Nyílt nap Hajdúdorogon

  2015.12.07. 19:53

A hajdúdorogi Szent Bazil Görögkatolikus Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium 2015. december 12-én 9 órától nyílt napot tart.

Az irgalmasság szent éve

  2015.12.07. 19:41

Ferenc pápa meghirdette az irgalmasság rendkívüli szent évét, amely december 8-án veszi kezdetét a Szent Péter-bazilika szent kapujának megnyitásával és 2016. november 20-án zárul. A magyar görögkatolikusok ezt az eseményt is közösen fogják megünnepelni Máriapócson, december 8-án, a 17 órakor kezdődő virrasztás szertartásával.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.12.07. 00:01

2015. december 07.

Kitárja karját az egyház, hogy magához ölelve meggyógyítson bennünket, helyreállítsa az élet rendjét. Nagy és szent dolog az otthon, nem véletlenül hasonlítja Szent Pál apostol az Egyház és Krisztus kapcsolatát a férfi és nő házasságához.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.12.06. 00:00

2015. december 06.

Évről- évre Szent Miklós szembesít azzal, hogy kire építem az életemet? Szent Miklós segíts, hogy én is úgy tudjam életemet alakítani, ahogyan te építetted! Kevés ember van, aki abból a gazdagságból, amit Krisztustól kap, képes legyen nagylelkűen tovább adni. Honnan van az a bőség, amit az ember  életében képes elérni? Csak Jézus Krisztustól. Minél mélyebben merítünk ebből a kincses ládából, Krisztus kegyelméből, annál többet tudunk továbbadni a környezetünknek.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.12.05. 14:25

2015. december 05.

Egyházunk ma is fölvállalja az Istenszülő követését. Ezért vajúdik az egyház mindaddig, amíg bennünk ki nem alakul és meg nem születik Krisztus. „Mit használ az, ha Krisztus csak a szent Szűztől születik meg, de nem a saját bensőmben?" „...egyesüljünk Krisztusod szent testével s vérével, és hogy azokat méltóan vevén magunkhoz, az élő Krisztust őrizzük szívünkben lakóul s a Szentlélek templomaivá legyünk.”

 

Tárjátok ki a szíveteket

  2015.12.04. 15:04

A Katolikus Karitász elindította karácsonyi segélyakcióját „Tárjátok ki szívetek” címmel, amely során rászoruló családokat segít a téli időszakban és karácsonykor. Idén is több módon lehet csatlakozni a december 31-ig tartó adománygyűjtéshez.

Az MKPK téli ülése

  2015.12.04. 14:37

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia december 1. és 2. között megtartotta téli rendes ülését. A testület döntéseiről készült beszámoló az alábbiakban olvasható.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.12.04. 00:53

2015. december 04.

„Hogy Krisztus a Lélek által lakást vehessen szívünkbe." Minden lélek szinte anyaölként fogadja magába Krisztust. „Igyekezzünk megtagadni a testi szenvedélyeket és világi gyönyöröket, Istent szerető hívek! Lelkünk ügyével foglalkozzunk, tetteinkkel pedig tegyük méltóvá magunkat a megszületendő Uralkodóhoz” Várjuk Isten eljövetelét!

Cigánymissziós honlapot indított a Miskolci Egyházmegye

Makkai László  2015.12.03. 18:23

A Miskolci Egyházmegye Cigánykoordinációs és Missziós Irodája új honlapot indított azzal a céllal, hogy bemutassa Borsod-Abaúj-Zemplén megye görögkatolikus cigánypasztorációs tevékenységét.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.12.03. 00:49

2015. december 03.

A téli pászka útja nem szorítható be csupán a „Csendes éj” romantikájába. Nem maradhat csak a fenyőgallyas kis Jézuska gyermekkori bájainak nosztalgikus keresésében. Végső célunk Krisztussal való mai találkozás.

Isten jelenlétében élni

Jeviczki Ferenc  2015.12.02. 08:17

Az alábbi linken Jeviczki Ferenc atya fordításainak egyike a karácsonyra való lelki felkészüléshez adhat újabb útravalót.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.12.02. 00:46

2015. december 02.

A helyreállítás története Jézus születésével már elkezdődik. Az egyszerű emberek képviselőjének Isten ezt üzeni: Ne féljetek! Mert ez a gyermek minden félelmünk legyőzője. Benne Isten erőt ad az embereknek, hogy le tudja győzni saját félelmét. Isten eljött népe közé és közöttünk akar lakni. Velem akar élni!

Jézus-ima Sajópálfalán

  2015.12.01. 20:03

December 7-től, minden hónap első hétfőjén Jézus-ima találkozót szerveznek Sajópálfalán.

"Engedjük Istent lelkünkre beszélni."

Tóbiás Lászlóné  2015.12.01. 20:00

Az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola Oltalom Tagóvodájának óvodapedagógusai püspök atya által vezetett lelki napon vettek részt Máriapócson.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.12.01. 00:44

2015. december 01.

Ne féljetek, mert Isten úgy szerette az embert, hogy eljött a földre, osztozott a mi sorsunkban és meghalt értünk! Isten meg akarja változtatni a történelmet, mert ő nem a félelemre építette a világot, hanem bizalomra, szeretetre, békességre és az ebből fakadó jólétre. Isten mindent helyreállít.

Szent Erzsébet példája

  2015.11.30. 18:44

Szent Erzsébet ünnepén a szociális dolgozóknak tartottak lelki napot Sajópálfalán.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.11.30. 00:41

2015. november 30.

Ne féljünk mások gonoszságától, mert karácsony a gyengédség és a szeretet ünnepe. Ne féljünk bízni abban, hogy szeretettel meg lehet váltani, változtatni ezt a világot. Ne féljünk attól, ami körülvesz, mert mindennél fontosabb az, amit ez a Gyermek hoz: az a tudat, hogy senki sem szakíthat el minket Isten szeretetétől.

Öt éves a KEFIT

  2015.11.29. 18:10

Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét megrendezésre kerülő KEFIT szeretettel várja az érdeklődőket 2015. december 5-6. között Máriapócson.
 

 

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.11.29. 00:39

2015. november 29.

Ne féljünk saját magunktól! Ne féljünk attól a gyengeségtől, ami bennünk lakik, mert Isten erőt ad ahhoz, hogy legyőzzük bűneinket, gyengeségeinket és új életet kezdjünk.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.11.28. 00:35

2015. november 28.

Az bizonyos, hogy a legnagyobb vigaszok egyike, a legnagyobb erőforrás a valakihez tartozás öröme. Lehet akármilyen terhes az élet, borús az ég, ha valaki mellettünk van: bizakodónak, reménykedőnek, bátornak érzi magát az ember. Vállald a másikat, akkor is, ha Ő az Isten Fia. Emeld be Jézus Krisztust életed közepébe!

Játssz a gyermeki jogokkal!

Berei Ágnes  2015.11.27. 19:40

A gyermekek jogainak világnapja alkalmából a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény gyermekjogi vetélkedőt hirdetett – természetesen gyermekeknek.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.11.27. 00:34

2015. november 27.

Az imádság az utolsó sziget a megfáradt, meghajszolt emberi életben. A világ félelmei, idegromboló kuszasága ellen csak úgy küzdhetünk, ha van egy hely, ahol összhangot, békét, megnyugvást és biztonságot találunk. Teremtett ilyen helyet az Isten, ahol az ég és a föld összeér, ez a templom, az egyház. A vallásos élet által nyújtott boldogságra nagyobb szükségünk van, mint valaha.

 

 

„Aki Isten országát nem fogadja úgy, mint a gyermek, nem megy be oda.” Lk.18,17

Minyóczki Csaba  2015.11.26. 19:29

Az Edelényi Görögkatolikus Egyházközség legfiatalabb tagjai Isten áldásában részesültek.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.11.26. 00:32

2015. november 26.

Az imádságban megszerzett ráhagyatkozás lelkülete egyben lemondás saját akaratunkról. Nem könnyű ide eljutni, ez egy hosszú harc eredménye. Ebben az egyik küzdő fél az emberi ÉN, a maga téves elképzeléseivel, önhittségével, a másik pedig az isteni akarat, mely semmi mást nem kíván elérni, mint azt, hogy az ember üdvözüljön.

Büszkék vagyunk!

  2015.11.25. 17:17

A napokban jelent meg a "Hogyan gondozzuk a zenei tehetségígéreteket az óvodában?" Módszertani ötlettár óvodapedagógusoknak c. könyv.

Jézus-ima Sajópálfalán

  2015.11.25. 01:49

Minden hónap első hétfőjén a sajópálfalai zarándokházban Jézus-ima találkozó lesz,  első alkalommal december 7-én.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.11.25. 00:33

2015. november 28.

 Az bizonyos, hogy a legnagyobb vigaszok egyike, a legnagyobb erőforrás a valakihez tartozás öröme. Lehet akármilyen terhes az élet, borús az ég, ha valaki mellettünk van: bizakodónak, reménykedőnek, bátornak érzi magát az ember. Vállald a másikat, akkor is, ha Ő az Isten Fia. Emeld be Jézus Krisztust életed közepébe!

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.11.25. 00:31

2015. november 25.

Isten fia emberré lett - közösségre lépett velünk. A közösségépítés legkomolyabb eleme a közös imádság. Annál élőbb egy közösség, minél inkább imádkoznak egymásért a tagok. A liturgikus imádságoknak meg van az értelmük és lelki irányultságuk. A hívek éppen ezeken a szertartásokon nevelődnek és formálódnak, de csak akkor, ha nem csak külső szemlélők vagyunk, hanem részt veszünk az imádságokban.

ADVENTI EST - LELKÉSZSÉGI EST

  2015.11.24. 17:37

November 26-án 18.30-tól a Miskolci  Egyetem 37-es előadójában lelkészségi est lesz Böjte Csabával.

„Mert ha vannak álmaink, Biztos lesznek könnyeink...”

Szajkó Cintia  2015.11.24. 13:40

A „Színezd át” programsorozat helyszínét, 2015. november 22-én Miskolc adta, ahol kollégiumunk a Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium is képviseltette magát.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.11.24. 00:22

2015. november 24.

Kemény munka, fegyelmezettség, összeszedettség szükséges ahhoz, hogy Isten kegyelmében maradhassunk, Isten előtt állhassunk. Ez olyan, mint amikor felébredsz és kezded kinyitni a szemed, de még álmos vagy. Szép lassan emelkedni kezdesz, az elme egyre világosabban látja, észleli a környezetét. A jó szokások segítik, hogy Isten kegyelme természetessé váljék bennünk. Reggeli ima!

Jótékonysági imaest

MKPK  2015.11.23. 20:24

November 28-án, szombaton 18 órától Jótékonysági imaest lesz a budapesti Szent István-bazilikában az üldözött közel-keleti keresztény közösségek megsegítésére.

„Mert kell egy hely….”

  2015.11.23. 19:05

A hernádvécsei lakóotthonban a karácsony előtti bűnbánati időszakra készült el az ikonfal.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.11.23. 00:14

2015. november 23.

A természetben megfigyelhetjük, hogy a viharok az időjárás szélsőségei hogyan erősítik pl a cédrus fát, évente milyen keveset nő, de ott marad, ahol van. A lelkiéletet élő ember is a viharok idején nyugodt marad. Miért? Mivel hosszú idő óta terem stabilitást. A világ instabil és amikor a lélek kezd ettől az instabilitástól megszabadulni, lelke fokozatosan felszabadul az öt fogva tartó szenvedélyektől.

ZSOLTÁRMONDÓ ÖSSZEJÖVETEL

Polyák Péterné  2015.11.22. 16:25

A Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény Megyaszói Lakásotthonainak szervezésében, zsoltármondó öszejövetelt tartottak. Még a nyári szünet kezdetén Püspök Atya arra biztatta a gyerekeket, hogy olvassák rendszeresen a zsoltárokat, tanuljanak is meg egyet-egyet belőle. Most jött el az alkalom, hogy megmutassák szorgalmukat.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.11.22. 00:06

2015. november 22.

Az erények legjava az engedelmesség, mert eltörli az önhittséget, aztán megtermi nekünk az alázatot. Akik szívesen gyakorolják az engedelmességet, azok az Isten iránti szeretet ajtajává válnak. Ezért kell gyakorolni az engedelmességet azoknak, akik az ördögi önhittség ellen harcolnak.

 

 

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.11.21. 00:11

2015. november 21.

Amint az Istenszülőt bevezetik a templomba, mi is egy életformába vezetjük be a gyermekeket. Lehet, hogy csak egy lépéssel, de előttük haladunk. Nem kioktatni akar az egyház, hanem segíteni. Segíteni, hogy megfelelő módon tudjuk vezetni önmagunkat, a gyermekeket, a ránk bízottakat, de ehhez nekünk is jó vezetővé kell válnunk.

 

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.11.20. 00:00

2015. november 20.

Fel kell ébreszteni magunkban Isten utáni vágyakozásunkat! Isten jelenléte a keresztény jelen idő, vagyis a „MAI NAP”, mely úgy mutatkozik, mint Istennel való találkozás egyetlen lehetősége. Vállaljuk-e ezt az új megrendítő karácsonyi időt? Vállaljuk hát bátran a vajúdást, hogy örülhessünk az Ige születésének!

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.11.19. 21:02

2015. november 19.

Fontos a jó start! Most kezdem, megtisztultam, felszántottam megkeményedett szívemet. Én is elindultam a próféták útján és várom a mennyei Atya ígéretét, az Igét...

Hittanos találkozó és sportnap Edelényben

  2015.11.18. 18:25

A Miskolci Egyházmegye november 14-én rendezte meg a már hagyománnyá vált hittanos találkozót Edelényben.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.11.18. 17:13

2015. november 18.

Keresd fel lelkivezetődet, gyóntatódat, beszéld meg vele azt a tervet (stratégia), amit készítettel erre a böjti időszakra. Kérjél segítséget, hogy milyen erényt kell begyakorolnod lelki növekedésed érdekében. Lelkiatyám egyszer azt tanácsolta: „Semmit ne tégy tanács és áldás nélkül.”

 

Egytől (negyven)egyig!

  2015.11.17. 20:46

A hétvégén, november 14-én, Sajópálfalán házaspároknak szerveztek lelki napot. A cél házasság örömeinek, küzdelmeinek megbeszélése, és kapcsolat megerősítése volt.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.11.16. 19:07

2015. november 17.

Szántsd fel a bűnbánat ekéjével a szívedet, mert lehet, hogy megkeményedett a rád nehezedő súly miatt. Esetleg a kényelem és a pénz utáni hajsza, mint tövis átfognak és már fojtogatnak, vagy az ördög minden jó gondolatot kicsipeget a szívedből. Itt az ideje az őszi (őszinte) mély szántásnak. Este, ülj le, vegyél elő egy lelkitükröt és NÉZZ BELE! Milyen bűnök csúfítják el Isten teremtette szépségünket?

Jubileumi könyvbemutató és könyvajánló

  2015.11.16. 18:29

„Keleti keresztény kultúra határainkon innen és túl” címmel új tanulmánykötet jelenik meg a napokban, a könyv ünnepélyes bemutatója november 19-én lesz Budapesten.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.11.16. 17:50

2015. november 16.

Siessünk Isten elé, mert ő már elindult felénk. Jön, hogy nekünk ajándékozza magát. Megnyit egy csatornát az ég és föld között. Megnyílik az ég és Jézus Krisztus saját testén az Egyházon keresztül megnyitja számunkra Isten gazdagságának tárházát... Olvasd el Szent Máté betlehemi tudósítását (Mt1,18-2,23)

Az MKPK nyilatkozata

  2015.11.16. 17:19

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nyilatkozatát a párizsi merényletekre reagálva az alábbiakban közöljük.

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.11.15. 18:02

2015. november 15.

Isten komolyan akarja minden ember üdvösségét! Legyél kész, ne várakozz tétlenül, hanem indulj el és csatlakozzunk Fülöp apostolhoz, hogy nagyobb dolgokat lássunk és hallhassunk.

Projektzárás

  2015.11.14. 22:02

Lezárult a görögkatolikus cigány szakkollégium „hit és közösség” című projektje a roma szakkollégiumok működtetésére

Napi üzenetek a Karácsony előtti bűnbánati időszakban

  2015.11.14. 16:59

2015. november 14.

Kedves testvérem! Legalább te, helyezd vissza Jézus Krisztust a karácsonyi ünneplés közepébe! Az előttünk álló bűnbánati időszakban ebben fogunk neked segíteni.

BÖJTE CSABA ENCSEN

  2015.11.12. 19:49

Böjte Csaba tart elődást és elmélkedést az encsi gimnáziumban és a görögkatolikus templomban november 18-án, este pedig jótékonysági vacsora estet is  tartanak. 

Új helynök Egyházmegyénkben

Új Misszió  2015.11.10. 17:31

Új helynököt nevezett ki  Atanáz püspök atya november 8-án, Makkai László atya személyében: az Egyházmegye területén mostantól ő fogja össze és koordinálja a cigánypasztorációs feladatokat.  Magyarországon ez az első ilyen jellegű helynöki megbizatás.

A tricentenáriumi év bezárása

Hajdúdorogi Egyházmegye  2015.11.09. 20:43

November 8-án, Szent Mihály és az összes mennyei seregek ünnepén, mely egyben a máriapócsi bazilika búcsúünnepe is, zárult a tricentenáriumi év.

„ Kíváncsi kézzel” – Keresztelőkápolna Fügödön

  2015.11.06. 06:43

Encs-Fügödön keresztelőkápolna és közösségi tér kialakítására került sor, melyet ünnepélyes keretek között Orosz Atanáz atya, a Miskolci Egyházmegye megyéspüspöke szentelt fel 2015. november 5-én.

Közlemény

  2015.11.05. 20:36

Az alábbiakban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményét adjuk közre a szíriai keresztények megsegítéséről.

"Köszöntő helyett....."

dr Lukács Miklós  2015.11.03. 20:20

A Szentatya kinevezésével Szocska Ábel, egyházmegyénk első helynöke a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli adminisztrátora lett.  Dr. Lukács Miklós, a bazilita harmadrend tagja köszönti Ábel atyát új tisztségében. 

Fürtöcske nap Angyalkertben

Kovács Erika  2015.11.02. 19:36

Fürtöcske napot, azaz termésáldás ünnepet tartottak kazincbarcikai Angyalkert Görögkatolikus Óvodában.

Új apostoli adminisztrátor Nyíregyházán

  2015.10.31. 13:28

 A Szentatya, Ferenc pápa 2015. október 31-én Főtisztelendő Szocska Ábel OSBM atyát, a Miskolci Egyházmegye első helynökét a Nyíregyházi Egyházmegye „sede vacante” apostoli adminisztrátorává nevezte ki, püspöki karakter nélkül, de a Hierarchák Tanácsában való részvételi joggal.

Meghívó

  2015.10.30. 17:48

Encs Fügöd városrészében 2015. november 5-én Orosz Atanáz megyéspüspök atya szenteli meg az elkészült keresztelő kápolnát és közösségi teret.

KÉRDŐÍV GÖRÖGKATOLIKUS PÜSPÖKSÉGI KUTATÁSHOZ

Dikérion  2015.10.27. 06:12

Atanáz püspök atya megbízásából a Miskolci Egyházmegye szociológiai kutatást végeztet a püspökség területén, a jövőbeli egyházmegyei stratégia kidolgozásához.

 

Befejeződött a mályi görögkatolikus templom építése

Dudás László  2015.10.25. 18:32

A görögkatolikus templom építése hosszú évek után teljesen befejeződött Mályiban. 2000-től már állt az épület, de igazi szépségét az ikonosztázion elkészültével nyerte el, melyet a hétvégén Orosz Atanáz megyéspüspök atya szentelt fel.

Szent Jakab Liturgia Tiszaújvárosban

Jeviczki Ferenc  2015.10.23. 18:30

A Szent Jakab Liturgia az egyik legősibb eucharisztikus szertartás amelyet az "Igaznak" nevezett Szent Jakab apostolnak, az Úr testvérének tulajdonítanak.  Ezt a liturgiát a bizánci rítust követő egyházakban emléknapján, október 23-án ünneplik.
 

Hangverseny a székesegyházban

  2015.10.22. 19:45

A Hoorn-i Bizánci Férfikar 2015. október 22-én, a székesegyházban adott koncertet. A kórus énekeivel már a Szent Liturgiába is bekapcsolódott, melyet Orosz Atanáz megyéspüspök atya vezetett. A hangverseny a szertartás után kezdődött.

Egyházzenei Kórustalálkozó

  2015.10.21. 23:42

2015. október 15-18. között rendezték meg a huszonkettedik Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozót.

Termésáldás-gyümölcsszentelés

Tóth Ottóné  2015.10.21. 19:59

A sárospataki Örömhírvétel Görögkatolikus Óvodában a Katolikus Kulturális Hetek programsorozatához kapcsolódva termésáldás-gyümölcsszentelés ünnepét szervezték meg október 14-én.

Záró konferencia

  2015.10.20. 19:47

A Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium szervezésében a hétvégén került sor a  kollégium záró konferenciája, amelyben a TÁMOP projektbe fektetett munka sikerességeit és eredményeit mutatták be.

Versenyfelhívás

  2015.10.20. 16:14

Az irgalamasság rendkívüli szent évére meghírdetett  országos görögkatolikus hit- és erkölcstan verseny részletei az alábbiakban olvashatóak.

72 óra kompromisszum nélkül

Turóczi Tünde  2015.10.20. 16:03

Az idén nyolcadik alkalommal, 2015. október 8-tól 2015. október 11-ig került megrendezésre a „72 óra kompromisszum nélkül” önkéntes akció.

Ima a békéért

  2015.10.19. 18:04

Az edelényi iskolások is csatlakoztak ahhoz a felhíváshoz, amelyben egymillió gyermek  közösen imádkozott a világ békéjéért.

"Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet!"

  2015.10.16. 18:38

A katolikus egyház 1926 óta minden évben október harmadik vasárnapján,idén október 18-án tartja a világmisszió napját.

„Életed üzenet”

  2015.10.14. 22:09

A Katolikus Kulturális Hetek programsorozathoz keretein belül az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában Simon András grafikusművész képeiből nyílt kiállítás október 14-én.

Cigány családok találkozója Miskolc szívében

Balogh Győző  2015.10.13. 22:31

Nagy örömünkre szolgált, hogy október 11-én megrendezésre került cigány családok találkozója. A zord idő ellenére szépen megtöltöttük a búzatéri görögkatolikus templomot. Ezen alakalom, mint a máriapócsi cigány búcsú utótalálkozója született meg, ám reméljük minden cigánypasztorációban dolgozó munkatársunkkal, hogy hagyományteremtő szándékunk nem marad terméketlen.

"Lehetőség"

Makkai László  2015.10.08. 18:16

Lehetőség címmel új folyóirat indul útjára. Az alábbiakban az első szám előszava olvasható.

Sajópálfalai Kegyképbúcsú

  2015.10.08. 18:00

A Kegykép visszahozatalának ünnepére Sajópálfalán 2015. október 17-18. között zarándokbúcsút tartanak.

Simon András grafikus művész kiállítása

  2015.10.08. 17:34

Szeretettel várnak mindenkit az edelényi Szent Miklós Iskolába (Katolikus Kulturális Hét programsorozatán belül) 2015.10.13-án 16.00-kor Simon András grafikus művész kiállítása megnyitójára, ahol személyesen is lehetőség nyílik a művész úrral való találkozásra!

Az edelényi Oltalom Tagóvoda Istenszülő oltalma ünnepe

  2015.10.07. 19:39

Egy zarándokhely hangulata elevenedett meg az óvoda falai között…

Ne Feledd! - Konferencia Feleden

  2015.10.05. 15:59

2015. szeptember 30-án  Magyarország Kassai Főkonzulátusa konferenciát szervezett Feleden (Jesenské), „Közös világot építeni, együtt!“ címmel. A „konferencia a roma holocaust áldozatainak emlékének tiszteletére és a romaintegráció gömöri régióbeli lehetőségeiről, illetve a térség legsikeresebb gyakorlatai megvalósításairól“ szólt.

Seccoszentelés a Miskolci Görög Katolikus Általános Iskolában

Garad Mónika  2015.10.04. 12:32

Intézményünkben, a Miskolci Görög Katolikus Általános Iskolában 2015. október 1-jén került sor az előző tanév során felújított és átadott épületrész Bem József utca felőli falára festett secco megszentelésére és megáldására. Az ikon az Istenszülő Szűz Máriát ábrázolja, akit néhány évvel ezelőtt Püspök atya választott iskolánk védőszentjének.

Kolozsvári tanulmányi kirándulás

  2015.10.03. 18:22

 „Az utazás nemcsak az elmét csiszolja, hanem időnként azzal a furcsa következménnyel jár, hogy az ember furcsa ismeretségekre tesz szert.” Agatha Christie

A Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium 2015. szeptember 24 és 27 között Romániában járt. Fő utazási célunk a történelmi Kolozsvár volt, de ellátogattunk más neves településekre is.

Újra Nagymarosi Ifjúsági Találkozó

  2015.09.30. 20:39

2015. október 3-án újra sor kerül a Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra, amely a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő, évente kétszer (májusban és októberben) megrendezett országos lelkinapja. „Nagymaros” története négy évtizedre nyúlik vissza.

„Van célom!” –Tudom, kitől élek. Tudom, miért élek. Tudom, kinek élek.

  2015.09.28. 19:10

Miskolcon, az avasi városrészben, az Isteni Ige tiszteletére szentelt templom búcsúi programjának mottója: „Van célom!” – Tudom, kitől élek. Tudom, miért élek. Tudom, kinek élek.

Új templomot kapott a rakacaszendi nép

Dikérion  2015.09.28. 11:04

Tavaly a templomhajó, a szentély és a sekrestye, idén a toronysapka újult meg Szenden. És még a külső vakolás is sokkal szebb lett!

A templombúcsú előtt virrasztás lesz Rakacaszenden

Kondás András atya  2015.09.28. 10:57

Október 3-án szombaton, Rakacaszenden, délután 4 órától templombúcsút megelőző virrasztás lesz.

Lelkinap lesz Sajópálfalán

  2015.09.26. 07:01

Rózsafüzért imádkozók lelkinapjára várnak Pálfalára.

Környezetvédelmi Mini Konferencia Edelényben

  2015.09.24. 20:54

Az edelényi Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakképző Iskola Környezetvédelmi Mini Konferenciát rendezett szeptember 24-én.

Palánki Ferenc püspök atya lett a debrecen-nyíregyházi megyéspüspök

Dikérion  2015.09.23. 08:53

Szentatyánk, az egri érsek segédpüspökét, Miskolc-Mindszent plébánosát, Palánki Ferenc püspök atyát kinevezte a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspökévé.

„Veled együtt vagyunk rendben!” – Szerzetesek tere

Dikérion  2015.09.20. 18:01

A megszentelt életet középpontba állító kétnapos rendezvény szeptember 18-19 én Budapesten, a Március 15. téren tartották meg. A „Veled együtt vagyunk rendben!” - mottó jegyében hívtak a rendek találkozni, életüket, szolgálatukat megismertetni minden érdeklődőt. A rendezvény második napján Atanáz püspök atya vendégelőadóként vett részt.

Környezetvédelmi konferencia lesz Edelényben

Dikérion  2015.09.18. 06:43

Zarándoklat Martonyiba

Dikérion  2015.09.18. 06:27
 
Görögkatolikus iskoláink diákjai és szerzetesek (és néhány pap) a szerdai napot különlegesen szép helyen töltötték.

Óvodások megáldása

Tóbiás Lászlóné tagintézmény vezető  2015.09.15. 05:40
Atanáz püspök atya Isten áldásában részesítette edelényi óvodásainkat a tanévkezdés alkalmából.

Harmadszor rendezték meg a Katolikus Társadalmi Napokat

  2015.09.15. 05:34

A debreceni Kossuth téren tartották meg az idei Katolikus Társadalmi Napokat (Kattárs) szeptember 12-én. Az érdeklődők a katolikus egyház társadalmi tevékenységét és tanítását ismerhették meg közelebbről, a fókuszban az oktatás-nevelés állt.

Encs város díjat alapított

Dikérion  2015.09.11. 06:32

Encs város Önkormányzata 2015-ben először adja át a Szent István díjat. 

Megalakult a Görögkatolikus Virtuális Cigány Szakkollégium

Hegyi Ágnes  2015.09.10. 15:07

Bejegyzésre került öntevékeny csoportként a Görögkatolikus Virtuális Cigány Szakkollégium, amely a Miskolci Egyetem Ökumenikus Lelkészség irodájában tartja összejöveteleit.

Ovis évnyitó Sárospatakon

Tóth Ottóné  2015.09.08. 21:16

A Sárospataki Örömhírvétel Görögkatolikus Óvoda nevelési évét Szent Liturgia keretében nyitotta meg Mosolygó Tamás Atya, óvodánk lelkésze.

A szeptember 6-ai liturgiát a gyermekekért ajánlották Egerben

Laskay Anna  2015.09.08. 20:57

ORSZÁGOS RUSZIN NEMZETISÉGI BÚCSÚ

Dikérion  2015.09.07. 09:59

A sajópálfalaigörögkatolikus templomban idén szeptember 6-án, már negyedik alkalommal tartottak Ruszin Búcsút.

Ifjúsági zarándoklat a martonyi kolostorhoz

Dikérion  2015.09.05. 17:01

A Megszentelt Élet évének egyik programjaként egyházmegyénk ifjúsági zarándoklatot szervez a martonyi kolostorhoz szeptember 16-án.

Jelentkezés a Tudásolimpiára

Inántsy-Pap Ágnes SZAGKHF lektorátus vezető  2015.09.04. 09:43

Becsengettek

Kovács Lajos atya  2015.09.03. 16:51

Még javában tartott a nyár, a hőség, amikor becsengettek az edelényi Szent Miklós Iskola és Óvoda intézményeiben is.

Közlemény

Dikérion  2015.09.03. 16:49

Ezekben a napokban ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferancia

Dikérion  2015.09.03. 16:42

Az alábbiakban, az ott megfogalmazott sajtólevelet adjuk közzé.

Évnyitók a Fáyban

Dikérion  2015.09.02. 12:24

Csak egy tanévet nyitottunk, de három tanévnyitót is tartottunk a fáys diákokkal.

Hálaadásképpen zarándokoltunk (képtárral frissítve)

Dikérion  2015.09.02. 10:55

A tanévet júniusban, Sajópálfalán köszöntük meg az iskolásokkal. A nyarat is meg kellett köszönnünk – erre útközben volt idő: Edelénytől-Sajópálfaláig.

Pszichológusi segítség a Misziós Irodánkban

Dikérion  2015.09.01. 10:00

Szentesiné Miklós Andrea tisztelendő asszony, klinikai szakpszichológus szeptember 4-én délután 3 órától elérhető a Missziós irodában. 

Ugyanezen a napon  és helyszínen gyóntatás és lelki tanácsadás is történik Szentesi Csaba atya vezetésével.

Újra Ruszin búcsú lesz Sajópálfalán

Dikérion  2015.08.31. 07:36

Nyárbúcsúztató a hernádvécsei lakásotthonokban

Dikérion  2015.08.31. 07:32

A Miskolci Egyházmegye fenntartás alatt álló Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény hernádvécsei lakásotthonaiban lakó gyerekek, szülők és nevelőik nyárbúcsúztató napot tartottak augusztus 28-án.

Újdonság! Már online is olvasható a Görögkatolikus Szemlélet!

gorogkatolikus.hu  2015.08.27. 21:31

Forradalmi újdonság egyházunk sajtójában: már online is hozzáférhető magazinunk, így akkor is hozzájuthat, ha éppen nyaral, vagy utazik!

EFOTT 2015

Somosi Ágnes  2015.08.27. 21:23

2015 nyarán, Velencén, ismét megrendezésre került az egyik legkedveltebb nyári fesztivál, az EFOTT.

Böjte Csaba és Bíró Antal atyák elmélkedése az Akropolisz Szabadtéri Színházunkban

Dikérion  2015.08.27. 21:18

A tehetség kibontakozása – Glonczi Gyula Immáron 13. alkalommal került meghirdetésre az amerikai General Electric Foundati

Somosi Ágnes  2015.08.26. 17:16

Ötödik tanévét kezdi a miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium

Somosi Ágnes  2015.08.26. 17:05

2015. augusztus 23-25. között megrendezésre került a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium immáron ötödik bevonótábora, amely a felvételi eljárás második szakasza.

Jótékonysági bál lesz Szikszón

Dikérion  2015.08.24. 21:04

Szeretettel hívunk és várunk a VI. Görög Bálunkra, 2015. szeptember 12-én, a szikszói Inkubátorház nagytermébe! Bővebb információ a mellékelt plakáton található.

Lelkigyakorlat Máriapócson

Dikérion  2015.08.24. 19:07

Az Örömhírvétel Görögkatolikus Óvoda nevelőtestülete 2015. augusztus 17-19 között háromnapos lelkigyakorlaton vett részt Máriapócson, melyet Fedor Péter atya vezetett.

Erdélyi vendégek a Felsőzsolcai Búcsúi Szent Liturgián

Kun Attiláné  2015.08.21. 16:50

1990. februárjában testvér-települési kapcsolat jött létre az erdélyi Nyikómalomfalva és Felsőzsolca között. 25 éve ennek. A jubileumi évben meghívásunkra maroknyi székely: 43 fős csoport érkezett városunkba.

Ezüstmise Csobádon

Iglai Marianna  2015.08.21. 16:38

„Hálát adok Neked, Uram, Istenem...”

Gyalogos zarándoklat indul hamarosan Eelényből Sajópálfalára

Kovács Lajos atya  2015.08.20. 12:16

Görögkatolikus Püspökségi Kutatás településeinken

Dikérion  2015.08.20. 12:08

Kiállítás megnyító Felsőzsolcán

Dikérion  2015.08.20. 11:52

Meghívó a Sajószentpéteri Család szigetre

Jármi Zoltán atya  2015.08.20. 11:43

Ózdi nyár

Orosz Rita  2015.08.20. 11:28

Őszi lelkigyakorlat Sajópálfalán

Dikérion  2015.08.18. 22:00

Barátságos focimérkőzés lesz Encsen

Dikérion  2015.08.18. 21:40

Minden csoda három napig tart

gorogkatolikus.hu  2015.08.17. 22:05

Máriazelli zarándoklat

Orosz Béláné sajóládi zarándoktárs   2015.08.17. 21:52

A mindennapok feladatvégzései során előfordul, hogy fakóbbá válik bennünk a fény, megfáradunk, lelassulunk. 

Görögkatolikus zarándokok a Szentatyánál

Dikérion  2015.08.14. 07:13
Atanáz püspök atyánk a három magyar görögkatolikus egyházmegye ministránsaival részt vett a Nemzetközi Ministráns Zarándoklaton.

Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat 2015 2. nap

gorogkatolikus.hu  2015.08.14. 07:11

Rajzpályázat

gorogkatolikus.hu  2015.08.14. 07:10

Megjelent a Szemlélet legujabb száma

gorogkatolikus.hu  2015.08.14. 07:07

Ifjúsági Gyalogos Zarándoklat 2015 1. nap

gorogkatolikus.hu  2015.08.14. 07:04

A folyamatos böjtölésről és ugyanazon helyen történő elmélkedésről

Dikérion  2015.08.12. 07:54

Ezen a címen Szíriai Szent IIzsák atya elmélkedését olvashatjhuk a böjt és elmélkedés fontosságáról.

Ministránstalálkozón Rómában

Dikérion  2015.08.11. 06:55

Vasárnap hajnalban a székesegyházunkban végzett imádság után Atanáz püspök atya, Béres Gábor atya és kísérőik vezetésével 64 ministráns indult el Rómába, a Nemzetközi Ministráns Zarándoklatra.

Színeváltozás, mely több mint egy csoda

Dikérion  2015.08.09. 06:05

Az alábbi linken Jeviczki Ferenc atya fordításában az Úr színeváltozása ünnepét megérteni segítő gondolatokat olvashatunk.

Templombúcsú és hálaadás Tiszaújvárosban

Dikérion  2015.08.09. 05:59

A Tiszaújvárosi Egyházközség augusztus 6-án tartotta templomának címünnepét.

Jótékonysági koncert Felsőzsolcán

Dikérion  2015.08.09. 05:51

Augusztus 14-én a felsőzsolcai templomunkban rendeznek ária és dalestet.

Ferenc pápa a ministránsokhoz: Istent nem korlátozzák a mi tökéletlenségeink!

  2015.08.05. 14:36

Rendkívüli elsőáldozás Abaújszántón

Galambvári Péter bírósági helynök  2015.08.04. 21:44

Minden egyházközség életében, általában évente felvirrad az elsőáldozás jeles napja, mikor az alsós hittanos gyerekek először részesülnek Krisztus Szent Testében és Vérében, miután a bűnbocsánat szentségében megszabadultak bűneiktől. Ebben talán nincs semmi rendkívüli.

Érték megörző tábor Sajópálfalán

Dikérion  2015.08.04. 21:33

Meghívóa Máriapócsi Nagyboldogasszony-napi búcsúra

Dikérion  2015.08.04. 21:17

Hittanos Kirándulás

Dikérion  2015.07.28. 10:39

Egyházmegyénk ministránsai nemzetközi ministráns találkozóra Rómába zarándokolnak augusztus 2-án

Dikérion  2015.07.28. 10:00

Nemzetközi Ministráns Szövetség (CIM), melynek a Miskolci Egyházmegye is tagja, öt évente szervez ministráns találkozót Rómában. Szent Péter városában a világ minden tájáról ministránsok tízezrei gyűlnek össze tapasztalatcserére és továbbképzésre augusztus 3-7 között.

Ünnepeljünk újra együtt Rakacán!

Dikérion  2015.07.25. 10:16

Egyházmegyénkben táboroztak a nyiregyházi hittanosok

Dikérion  2015.07.25. 07:04

A Szent Miklós Iskola (Nyíregyháza), minden nyáron hittanos tábort szervez az iskola gyerekeinek.

Kántorképzés Miskolcon

Dikérion  2015.07.24. 08:59

Ötödik alkalommal tartottak kántor továbbképzést Miskolctapolcán 2015. július 22 – 24. között.

Hittanári képzés pedagógusoknak

Dikérion  2015.07.24. 08:53

Monostor közelében táboroztunk

Kiss Anett  2015.07.24. 08:44

Ha nyár, akkor nyaralás és kirándulás

Dikérion  2015.07.24. 08:32

A hernádvécsei lakásotthonban lakó gyerekek egynapos kirándulás keretében Miskolcra látogattak.

„Az Illés szekerén”

Dikérion  2015.07.19. 22:33

Máriapócson július 19-én Illés prófétára emlékeztünk két nagy zarándoklattal; a Miskolci Egyházmegye, illetve a kárpátaljai görögkatolikus közösségek hívei közösen köszöntötték az Istenszülőt.

Zsoltárokkal hegymenetben – személyes beszámoló az irotai zsolozsmás napokról

Laskay Anna  2015.07.18. 08:01

"Debrecenbe kéne menni..."

!Révész Lilla  2015.07.15. 21:08

Szikszói egyházközségünk görög katolikus hittantábora 2015. július 7-11.

Miskolci Egyházmegyei Zarándoklat Máriapócsra

Dikérion  2015.07.15. 07:48

Szent Illés napjához közel eső vasárnap évtizedek óta mozgalmassá teszi a megyénkben található egyházközségek életét. Ezen a vasárnap ugyanis több ezren kelnek útra, hogy elzarándokoljanak az Istenszülő ikonja elé. Az idei búcsú rendje az alábbiak szerint alakul.

ÖSSZEFOGÁS A MENEKÜLTEKÉRT

Katolikus Karitász  2015.07.15. 07:46

A Katolikus Karitász már korábban együttműködési megállapodást kötött a Bevándorlási és állampolgársági Hivatallal, melynek keretében folyamatosan segítette a befogadó állomásokon elhelyezett menekülteket.

 

Szentségek, amelyek ugyanazon templomhoz kötnek

Dikérion  2015.07.14. 21:27

Talán néhányunk életében már Isten kegyelméből megadatott, hogy a sok-sok templom közül amelybe beléptünk már volt egy, amely számunkra a TEMPLOM volt.

Gyalogos zarándokok indultak az Illés búcsúra

ozd.hu  2015.07.14. 20:51

Negyedik alkalommal indultak ma reggel máriapócsi zarándoklatra a helyi görög katolikusok. A hat napig tartó, több mint 180 km-re lévő zarándokhely századok óta a magyar görög katolikusok egyik központja. Orosz István atyának ezúttal 11 kísérője akadt, akik között van, aki először indult útnak. 

„Jó itt lenni” - elkezdődött a zsolozsmás tábor Irotán

Dikérion  2015.07.14. 20:37

Július 13-án hétfőn vette kezdetét a Miskolci Egyházmegyében 23. alkalommal megrendezésre kerülő zsolozsmás tábor Irotán, melyen három napon keresztül egy monasztikus szerzetesi közösség ritmusa szerint végzik el a liturgikus napot.

Irota zsolozsmás tábor napirendje

Dikérion  2015.07.13. 08:50

Segítségül, ha valaki a ma kezdődő tábor teljes időtartalma alatt nem tud jelen lenni, de szívesen bekapcsolódna egy-egy szertartásba, meghallgatná Fülöp érsek atya gondolatait, a napirend az alábbiak szerint alakul. 

Kis közösség nagy álma

Demkó István atya  2015.07.09. 10:11

Rudabányácskán régen a parókiának volt egy olyan gödrös, elhagyatott része, ahová a nagytakarítás után 20 teherautó földet hozattunk.

 

Nyári feltöltődés Mogyoróskán

Berei Ágnes gyermekotthon vezető  2015.07.08. 05:35

A Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény Hegyalja lakásotthona 2015. június 21. – 27. között egy felejthetetlen hetet tölthetett a festői szépségű Mogyoróskán, a régi parókia épületből átalakított táborhelyen.

Hamarosan kántor képzés Miskolcon

Dikérion  2015.07.08. 05:23

Gyógynövények megáldása

Dikérion  2015.07.08. 05:19

„Teremjen a föld zöldellő növényeket, amelyek termést hoznak, és fákat, amelyek magot rejtő gyümölcsöt teremnek a földön.” Úgy is lett. A föld zöldellő növényeket termett, amelyek termést hoznak fajuk szerint, és fákat, amelyek gyümölcsöt érlelnek, amelyben magvak vannak, a fajtának megfelelően. Isten látta, hogy ez jó."

 

Boldog nyugalmat...

Polyák Péterné  2015.07.08. 05:13

A Miskolci Egyházmegye családi napja

Dikérion  2015.07.06. 08:14

A Miskolci Egyházmegye Családpasztorációs Bizottsága immár negyedik alkalommal szervezte meg az egyházmegye családi napját, melyet idén július első hétvégéjén tartottak. Több, mint hatszázan vettek részt az egész napos programon, Szerencsen, a Rákóczi-várban.

Nyíregyházi Egyházmegye állás pályázata

Dikérion  2015.07.06. 08:04

Férfiak és fiúk gyalogos zarándoklata

Dikérion  2015.07.06. 07:58

Egyházmegyénk papjainak lelkigyakorlata Máriapócson

Dikérion  2015.07.06. 07:49

A Miskolci Egyházmegye lelkipásztorai ezen a nyáron közös lelkigyakorlaton vettek részt a Hajdúdorogi Metropólia és Nyíregyházi Egyházmegye papjaival.

Felhívás Keresztény Neveszülő Képzésen való részvételre

Dikérion  2015.07.06. 07:03

Szirmabesenyőiek a „pándebreceni családos pikniken”

Szemerszki István  2015.07.06. 06:48

A szirmabesenyői görögkatolikusok 51 fővel, június utolsó hétvégéjén Debrecen kedvelt kirándulóhelyén, Debrecen-Halápon, a hármashegyaljai erdei iskola épületeiben, és a mellette fekvő szabadtéri színpadot körül ölelő hatalmas tisztáson táboroztunk.

Rómába zarándokoltunk

Szemerszki István  2015.07.06. 03:55

Május 8-án a szirmabesenyői és a debrecen-csapókerti egyházközség szervezésében 55 zarándoktársunk részvételével, Dr. Szarka Gergely parókus vezetésével Rómába indultunk, hogy az „örök város” nevezetességeinek megtekintésén túl elsősorban Szent Péter és Pál apostolfejedelmek sírjainál imádkozzunk.

„Ahol a csend még hallható”- ikonfestő tábor Irotán

Dikérion  2015.07.02. 21:08

A Miskolci Egyházmegye által szervezett ikonfestő tábornak Irota ad otthont június 29-e és július 4-e között.  A fenti idézet a falut ismertető táblán olvasható, Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik legkisebb településén, a Cserehát szívében.  A legmegfelelőbb környezet, ahol elmélyülten lehet alkotni.

Ferenc pápa: Közel állok a görög néphez

  2015.07.01. 22:24
Federico Lombardi szentszéki sajtószóvivő július elsején nyilatkozatot tett közzé, melyben Ferenc pápa közelségéről biztosította a görög népet. A Vatikáni Rádió híradása.

Szent Péter-napi pápai szentmise Fülöp metropolitával

MTI - Dikérion  2015.06.30. 08:28

Embertelennek és megmagyarázhatatlannak nevezte a keresztények mai üldözését Ferenc pápa a Szent Péter és Szent Pál-ünnepnapi szentmisén, amelyet az újonnan kinevezett érsek-metropolitákkal mutatott be, közöttük Kocsis Fülöp metropolita atyával, a görögkatolikus Hajdúdorogi Metropólia vezetőjével.

A találkozás öröméért

Dikérion  2015.06.29. 21:23

Ezen a hétvégén Püspöki székházunk gyermekek nevetésétől volt hangos.

Zsolozsmás Tábor Irotán

Dikérion  2015.06.29. 06:48

Idén is közös imádságra hívjuk a több évtizedes hagyománnyal rendelkező táborunkba közösségeink tagjait.

Hamarosan... ismét Családi nap a Szerencsi várban

Dikérion  2015.06.29. 06:31

Szombaton, 2015. július 4-én 9:00-tól újra birtokba vesszük a Szerencsi várat, hogy egy vidám nap keretében együtt tudjunk hálát adni családjainkért. 

Tanévzáró hálaadás

Dikérion  2015.06.29. 06:29

Véget ért a tanév, kezdődik a vakáció. Tanítók, tanárok, óvónők és bölcsődei dolgozók év végi hálaadására Sajópálfalán került sor a múlt héten.

Új tetőt kapott a kápolnánk

Dikérion  2015.06.26. 06:26

A krasznokvajdai görögkatolikus kápolna tetőszerkezete új cseréptetőt kapott. A munkálatokat Németh Sándor ács- és bádogosmester csapata végezte. 

Kocsis Fülöp érsek-metropolita kinevezése a Keleti Egyházak Kongregációjának tagjává

Dikérion  2015.06.25. 07:31

Őszentsége Ferenc pápa 2015. május 5-én Kocsis Fülöp érsek-metropolitát öt évre kinevezte a Keleti Egyházak Kongregációjának tagjává.

Papcsaládok találkozója Egyházmegyénkben

Dikérion  2015.06.24. 16:16

Az ország egész területéről érkeztek papcsaládok Tiszaújvárosba, ahol idén került megrendezésre a görögkatolikus papcsaládok találkozója.

 

Megújult épületeink Vajdácskán

Mayher Eszter  2015.06.19. 11:02

KÖZZÉTETTÉK FERENC PÁPA ENCIKLIKÁJÁT

Dikérion  2015.06.18. 20:45

Ferenc pápa ökológiai témájú enciklikáját ma, 2015. június 18-án mutatták be a Vatikánban. A Laudato si’ – Áldott légy! kezdetű dokumentum (alcíme: A közös otthon gondozása) – első szavaival Szent Ferenc híres Naphimnuszára utal-

Parókiából üdülő - házszentelés Mogyoróskán

Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény  2015.06.17. 20:07

Mogyoróska egy apró kicsiny falvacska a Zemplénben, varázs erdő, varázs hegyek, mesebeli táj veszi körül az ide érkezőt. Távol a zajos világtól a falu közepén áll egy épület, szomorúan magányosan, régen szebb időket megélt falak. Sok-sok éven át papcsaládoknak nyújtott meleg otthont a mára megüresedett parókia.

Megújult a sátoraljaújhelyi templom tornya

Jászter Beáta  2015.06.17. 19:58

A sátoraljaújhelyi görögkatolikus templom – vagy ahogyan a hívek nevezik, a czerkó – toronysisakja új borítást kapott. A munkálatokat Magi Balázs ács-és bádogosmester csapata végezte. 

Isten házában

Janka Gábor parókus  2015.06.17. 09:13

Az antropológusok szerint talán legmarkánsabban az illatok hatnak ránk, na és persze, ha szeretnek!

Igen, Uram, hallja a te szolgád, én követlek téged

Dikérion  2015.06.16. 17:21

Több évtizede minden tanév végén a sajópálfalai könnyező kegykép előtt gyűlünk össze görögkatolikus hittanosok.

Hittanos Hálaadás Sajópálfalán

Dikérion  2015.06.16. 06:42

Riport a Magyar Katolikus Rádióban

Dikérion  2015.06.15. 21:10

Újból megnyitja kapuit az Akropolisz Szabadtéri Színpad

Dikérion  2015.06.15. 20:29

Három év után újból megnyitja kapuit az Akropolisz Szabadtéri Színpad Miskolctapolcán.

Pápai Bulla a Miskolci Egyházmgye megalapításáról

Dikérion  2015.06.15. 20:25

Felvidék rejtett kincseit

Laskay Anna  2015.06.14. 22:23

Több mint 200 km-t utazott június 6-án az Egri Szervezőlelkészség közel 50 tagja, hogy megismerhesse a Felvidék rejtett kincseit.

„ Magasztalja lelkem az Urat” Lk.1,46.

Béres Gábor templomigazgató  2015.06.14. 21:05

Családcsoportunk a tanévet rendhagyó módon grill partyval zárta, ahol hálát adhattunk a Teremtőnknek az elmúlt év minden kegyelméért, hiszen eltelt egy év és mi gyarapodtunk.

„Ha szeretet nincs bennem, mit sem érek!”

Jászter Beáta  2015.06.14. 20:46

Interjú Orosz István atyával, szolgálatának 25 éves évfordulóján.

Egyháztörténelmi esemény a miskolci székesegyházban

Dikérion  2015.06.13. 16:05

A Miskolci Apostoli Exarchátust Ferenc pápa 2015. március 19-én kelt apostoli konstitúciójában egyházmegyei rangra emelte, megalapítva ezzel a Miskolci Egyházmegyét. 

Hitet kell tenni a család egysége mellett…

Dikérion  2015.06.12. 10:36

A család egysége, Ukrajna helyzete és az egyház civil társadalmakkal való kapcsolata voltak a legfontosabb témái június 4-7 között, a Prágában megtartott közép- és kelet-európai görögkatolikus püspökök találkozójának.

TehetségHáló képzés a szakkollégiumban

Somosi Ágnes  2015.06.11. 19:11

2015. június 5-7-ig került megrendezésre a TehetségHáló képzés a miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium szervezésében, amelyre a KRSZH munkatársai voltak hivatalosak. A program a Nemzeti Tehetség Program NTP-RTP-M-14-0002 számú támogatásának köszönhetően valósult meg.

Gyereknap az Angyalkert Görögkatolikus Óvodában

Kovács Erika  2015.06.11. 19:07

Az Angyalkert Görögkatolikus Óvoda gyermeknapi programjának vidám percei elevenednek meg a fotókon keresztül.

Egyházközségi Családi Nap Encsen

Polgárné Lipták Edit NMI munkatárs  2015.06.11. 18:56

Egyházközségünk elhatározta, hogy előadásokkal, főzéssel, vetélkedővel egybekötött Családi Napot rendez.

Padlás - Kollégiumunk szabatéri színpadán

Dikérion  2015.06.10. 21:10

A tanév végéhez közeledve egy pihentető programra szeretném felhívni a kedves olvasók és családtagjaik figyelmét.

Iskolatáska gyűjtés az Egyházmegyénkben

Makkai László  2015.06.10. 20:37

Lassan közeledik az iskolai tanév vége, s befejeződik a gyerekek számára a tanítás. Szeretnénk előrelátók lenni és kérni azt, hogy segítsék missziós munkánkat majd az új tanév kezdetén.

Mi közöm hozzád?

Minyóczki Csaba  2015.06.10. 20:01

"Van közünk egymáshoz?
Hozzám, hozzád, mindenkihez,
aki véletlenül éppen itt él
épp most,
és akitől függ,
hogy mi lesz a világból?
Van közünk egymáshoz?
Talán igen.”
                        

   (Ingrid Sjöstrand: Van hozzá közöd?)

Gyerek és családi nap Sajószentpéteren

Jármi Zoltán sajószentpéteri parókus  2015.06.09. 21:30

2015. május 31-én a Sajószentpéteri Görögkatolikus Egyházközség családi- és gyereknapot szervezett.

Lássátok...

Koleszárné Vatamány Viktória  2015.06.08. 20:40

Lássátok, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk.” (1Jn 3,1)

Erdő Péter bíboros a Keleti Egyházak Kongregációja tagja lett

Dikérion  2015.06.07. 15:32

Erdő Péter bíborost a Keleti Egyházak Kongregációjának tagjává nevezték ki – tájékoztatott  az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hivatala. Jelen kinevezéssel Erdő Péter bíboros az Apostoli Szentszék hét dikasztériumának tagja.

Templombúcsú Kenézlőn

Martinek Zsolt  2015.06.06. 05:59

2013-ban az MVH által kiírt vidéki örökség megőrzése pályázat keretében 15 millió forintot nyert az egyházközség.

Sajtólevél

  2015.06.04. 20:53

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia június 2-3. között megtartotta nyári rendes ülését.

„Uram, szeretem a te házad ékességét és a te dicsőséged lakhelyét!”

Kovács Endre diósgyőri parókus  2015.06.04. 20:49

A zsoltáros szavait ismételve örömmel adunk hálát a Mindenható Istennek, hogy diósgyőri templomunkban fűtés korszerűsítést tudtunk megvalósítani. 

Seregély István érsek gyémánt miséje az MKPK székházában

Dikérion  2015.06.04. 05:46

Seregély István nyugalmazott egri érseket ünnepi szentmise keretében köszöntötték pappá szentelésének 60. évfordulója alkalmából a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai.

Mi is részt veszünk az olimpiai döntőn

Dikérion  2015.06.01. 16:38

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola a 2014-2015. tanévben is meghirdetette a Görögkatolikus Tudásolimpia elnevezésű tehetséggondozó versenyét, amelyre mind a három egyházmegye oktatási intézményeiből jelentkeztek diákok. Összesen több mint 400 fő vállalta a megmérettetést.

Miskolci Egyházmegyei cigánytalálkozó családok részére

Dikérion  2015.05.31. 21:51

A Miskolci Egyházmegye területén élő cigány közösségek részére pünkösd után egy héttel családtalálkozót hirdetett meg az Cigánymissziós Bizottság.

Pünkösdi Családi nap Mucsonyban

Dikérion  2015.05.30. 08:06

„Mikor elérkezett a pünkösd napja, mindannyian együtt voltak, ugyanazon a helyen.” (ApCsel 2,1)

Gyermeknap a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézményben

Dikérion  2015.05.29. 20:21

Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény tizenegy lakásotthoni és egy nevelőszülői hálózaton keresztül lát el gyermekjóléti, gyermekvédelmi és gyermekotthoni feladatokat.

„Itt vagyok, engem küldj!”

egy ministráns: B.G.  2015.05.29. 09:00

Idén nyáron Rómába készülünk a nemzetközi ministránstalálkozóra, melynek jelmondata Jeremiás próféta meghívás-történetéből van. Ennek a gondolatnak a jegyében találkoztunk mintegy kilencvenen május 23-án, szombaton, Sajópálfalán, a Miskolci Egyházmegye ministránsaival.

Szakmai nap Sárospatakon

Tóth Ottóné  2015.05.27. 16:25

"A legnagyobb ajándék amit a gyermekeknek adhatunk a feltétlen szeretet, a széttárt karok és egy egészséges fül."     (ismeretlen szerző)

Pünkösdi pillanatok –

Dikérion  2015.05.27. 13:29

– egyházmegyénk templomaiból.

II. Lakatos Menyhért Szavalóverseny a miskolci szakkollégiumban

Dikérion  2015.05.27. 09:08

A miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium a Nemzeti Tehetség Program támogatásával május 22-én, pénteken megrendezte a II. Lakatos Menyhért Szavalóversenyt azon iskolák tanulóinak, ahonnan jelenlegi  szakkollégistái jöttek. 

Megszépülő székesegyházunk

Dikérion  2015.05.24. 19:16

Húsvét utáni ötven nappal Pünkösd vasárnapján, a körmenet alkalmával szentelte meg Atanáz püspök atya az elkészült, székesegyházunkat körülölelő udvart és belső kertet.

Gyémánt menyegző Felsővadászon

Dikérion  2015.05.23. 18:32

"Boldogok mindnyájan, kik az Urat félik..." – csendült fel a jól ismert esküvői zsoltár templomunkban.

Házaspárok megáldása Szikszón

Leskó Jánosné  2015.05.23. 17:12

Amikor Tibor atya említette, hogy házas hétvége lesz a templomunkban, én rögtön megnéztem a naptáromat és szomorúan nyugtáztam, hogy nem tudok elmenni, mert dolgoznom kell. 

„Hárman egységben—egyházi kulturális örökség fenntartása közös kulturális és turisztikai fejlesztés jegyében”

Dikérion  2015.05.23. 06:59

Tegnap tartották a Miskolci Egyházmegye „Hárman egységben – egyházi kulturális örökség fenntartása közös kulturális és turisztikai fejlesztés jegyében” című projektjének zárórendezvényét.

Eperjesen találkoztak a görögkatolikus püspökök

Dikérion  2015.05.23. 06:46

Jan Babjak szlovák érsek meghívására érkeztek a püspökök és több magas rangú vendég Eperjesre május 20-án. 

Ismét lecsapott a virágkommandó

Kovács Erika  2015.05.23. 06:40

Idén már második alkalommal szerveztük meg az Angyalkert Görögkatolikus Óvodában az éjszakai virágültetést, gerilla kertészkedést, hogy az éj leple alatt dolgos kezek megszépítsék óvodánk udvarát.

Emlékezés

Ruscsákné Nagy Ágnes Tünde fejlesztő pedagógus  2015.05.23. 06:26

A Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény Hernádvécsei lakásotthonainak gondozottjai a hagyományokhoz híven idén is megemlékeztek a hernádvécsei zsidó temetőben a községből deportált zsidó családokról.

Katekétáink lelki napja

Dikérion  2015.05.19. 20:43

A Miskolci Egyházmegye katekétái lelki feltöltődésére teremtett lehetőséget a május 16-i sajópálfalai lelkinap.

Öröm foci Kazincbarcikán- Összefoglaló az Egyházmegyei foci kupánkról

Janka Gábor  2015.05.19. 20:38
Az időjárás jelentés ijesztgetése ellenére pompás tavaszi napra ébredtünk május 16-án szombaton.

Meghívó pünkösdi búcsúra

Dikérion  2015.05.19. 20:25

Te Szedd-

Dikérion  2015.05.19. 20:05

Önkéntesen a tiszta Magyarországért programba bekapcsolódtak egyházmegyénk köznevelési intézménye is.

Az alábbiakban az Edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Iskola és Óvoda és a Miskolci Cigány Szakkollégium beszámolóját olvashatjuk.

Családos kirándulás

Dikérion  2015.05.18. 15:21

Már-már hagyománynak nevezhető a tavaszi és az őszi kirándulás, amit családoknak szervezünk a borsodszentgyörgyi dombokba. Előző nap úton voltunk, és óránként meghallgattuk a rádióban, hogy országos eső várható, kivéve Északkelet-Magyarországon. Ez tetszett!

Buzgó Simon apostol ünnepe az Aranyos lakásotthonban

Berei Ágnes gyermekotthon vezető  2015.05.18. 11:24

2015. május 10-én ünnepeltünk a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény Aranyos lakásotthonában, Abaújkérben.

„Kősziklára Építünk”

Dikérion  2015.05.14. 06:14

„Kősziklára építünk” nevet viselte a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskolában folyt beruházás, melyet kedden délután ünnepélyes keretek között áldott meg Atanáz Püspök atya Edelényben.

Miskolci Egyházmegyei Ikonfestő Tábor

Dikérion  2015.05.11. 20:11

Irota, Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik legkisebb települése, az idén először ad otthont a Miskolci Egyházmegye által meghirdetett ikonfestő tábornak. A gyönyörű, csendes környezet ideális az ikonok világában való elmélyülésre.

Ötvenesek ötletei - korhatár nélkül....

Obbágy Csaba   2015.05.11. 20:05
Mintegy 40-45 fős vegyes korosztályú társaság pattant nyeregbe 2015.május 10-én, a vasárnapi szentmisét követő ebéd után Ózdon, hogy jó 10 km-es túrával eljusson a Bükk hegységtől északra, festői környezetben található Hangonyi tóhoz.

Felszentelt papok – papnövendékek: 3:2

Dikérion  2015.05.10. 04:40

-          Ilyen remek pályán ritkán játszunk!- kaptuk a dícséretet.  – Ez Ózd! – volt a válasz. – Itt 1982-ben az akkor NB-I-es csapatunk a Fradit fogadta.

Találkoztunk a Feltámadottal …..

Dikérion  2015.05.09. 21:12

„Találkozzunk mi is a Feltámadottal!” lett a május 9-én megrendezett máriapócsi Gyermekbúcsú jelmondata, melyet idén a miskolci Görögkatolikus Általános Iskola szervezett meg.

Pápai üzenet a tömegtájékoztatás 49. világnapjára

Dikérion  2015.05.09. 21:08
Magyarországon idén május 10-én ünnepeljük a tömegtájékoztatás világnapját, ez az egyetlen világnap, amelyet a II. Vatikáni Zsinat jelölt ki (Inter Mirifica, 1963). Az idei év témája: „Hirdessük a családot: az ingyenes szeretetben való találkozás kiváltságos helyét.”

 

„Haza-várlak” Tanoda második születésnapja

Dikérion  2015.05.08. 19:18

A Sajópetri Görög Katolikus Egyházközség „Haza-várlak” Tanodájának utolsó nyitott tanodai programját tartották május 6-án, amelyen hálaadással ünnepelték meg kétéves működésüket.

A Forrás lakásotthonunk védőszentjének ünnepe

Kardos Istvánné gyermekotthon vezető  2015.05.08. 19:05

Szent Jakab apostol emléknapját ünnepeltük meg a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény megyaszói Forrás lakásotthonában április 29-én.

Ministránstalálkozó Sajópálfalán

Dikérion  2015.05.07. 20:12

Május 23-án szombaton, Sajópálfalán Egyházmegyei Ministránstalákozó kerül megrendezésre. 

Nagymarosi Ifjúsági Találkozó

Dikérion  2015.05.07. 20:07

Május 16-án, szombaton 9 órától tartják a májusi Nagymarosi Ifjúsági Találkozót. A tavaszi találkozó témája a tisztaság, mottója - csatlakozva Ferenc pápa ifjúsági világnapi üzenetének jelmondatához: "Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent" (Mt 5,8).

Rendkívüli felvételi eljárás Miskolc Fáy

Dikérion  2015.05.06. 14:12

Iskolánkba történő jelentkezés esetén, kérjük a megadott címre eljuttatni a jelentkezési lapot.

Rendkívüli felvételi eljárás

Dikérion  2015.05.06. 06:34

Ti vagytok az első évfolyam...

Dikérion  2015.05.05. 16:32

"Ti vagytok az első évfolyam, akik középiskolai éveiteket már egyházi fenntartású intézményben tölthettétek el…” – hangzott el Dr. Orosz Atanáz megyéspüspök úr ballagókat köszöntő beszédében, Edelényben.

Görögkatolikus Média Műhely

Dikérion  2015.05.04. 16:24

"Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat: Köszönöm, köszönöm az Édesanyámat!"

Tóth Ottóné óvodavezető  2015.05.04. 11:39

Az Örömhírvétel Görögkatolikus Óvoda Anyák napi ünnepségére 2015.05.03-án került sor, a Sárospataki Péter Pál Görögkatolikus templomban.

Karitatív szombat

Dikérion  2015.05.04. 05:24

A Robert Bosch PowerTool Elektromos Szerszámgyártó Kft. dolgozóinak munkája nyomán megújult a Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda és Bölcsöde Kórházi óvodájának játszótere és kertje.

Támogatás CIB Bank Miskolci Fiókjától

Dikérion  2015.05.04. 05:17

A CIB Bank miskolci fiókjának ajándékait vehették át a napokban a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmények képviselői és lelki vezetőjük Páll Miklós atya.

Hivatások vasárnapján egyházmegyénkben...

Dikérion  2015.04.30. 07:13

A Miskolci Egyházmegyében Sajópálfala, Sárospatak, Tokaj, Filkeháza, Eger, Selyeb, Szikszó, Felsővadász, Vajdácska települések görögkatolikus egyházközségei az elmúlt hétvégén papnövendékeket láttak vendégül.

Házas életstílus Tiszaújvárosban

Jeviczki Ferenc parókus  2015.04.29. 07:20

Április 24-én dr. Papp Miklós atya, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanára „A házas életstílus” címmel tartott előadást a tiszaújvárosi görögkatolikus templomban. 

Gyűjtést hirdet a Karitász a földrengés sújtotta Nepál megsegítésére

Dikérion  2015.04.28. 20:14

Az utóbbi több mint 80 év legnagyobb, 7,9-es erősségű földrengése rázta meg Nepált.

Bemutatkoztunk a Don Bosco diákjainak

Csorba Mónika  2015.04.28. 20:03

Április 22-én szerdán a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium hallgatói nagy örömmel fogadták a Don Bosco Általános Iskola, Szakiskola, Középiskola és Kollégium diákjait a Szakkollégium nyílt napján.

Tanodák és Szakkollégiumok Találkozója

Somosi Ágnes  2015.04.28. 20:02

Aranymise Sajószögeden

Szántay György  2015.04.28. 06:48

Ötven évvel ezelőtt, nem is olyan régen,

Nagy ünnepre készült Hajdúdorog falujának népe.

Ifjú pap lépett az oltárhoz,

Újmisés szíve a szeretettől lángolt!”

 

Egyházmegyei Szent Illés-kupa

Dikérion  2015.04.27. 17:41

A tanév ifjúsági programjaihoz csatlakozva az idén május 16-án rendezzük a hittanosok foci kupáját. Erre hívunk minden egyházközséget.

Álláshirdetés

Dikérion  2015.04.27. 17:38

Búzaszentelés az edelényi Oltalom Tagóvodába!

Tóbiás Lászlóné tagintézmény vezető  2015.04.27. 15:39

Görögkatolikus szertartáshoz hűen Szent György napját követően óvodánkba is megtartottuk a búzaszentelést. 

Országos hittanverseny – edelényi ünnep (fényképalbummal frissítve)

Dikérion  2015.04.27. 09:24

Több szempontból is történelmi jelentőségűnek mondható az az országos görögkatolikus hittanverseny, amelyet április 25-én rendeztek meg az edelényi Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakképző Iskolában.

Ferenc pápa üzenete a hivatások 52. világnapjára 2015. április 26. – Húsvét 4. vasárnapja

Dikérion  2015.04.26. 05:21

Téma: A kivonulás, a hivatás alapvető tapasztalata (élménye)

 

Kereszt és keresztelő kápolna – a remény jelei

Dikérion  2015.04.26. 05:12

Encsen, pontosabban Encs-Fügöd városrészben istentiszteleti és közösségi tér kialakítására kerül sor az idén. Az itt épülő keresztelő kápolna alapkövét Atanáz püspök atya április 24-én helyezte el. Ezen a napon a népirtások áldozatainak emlékére emelt és a templomkertben elhelyezett örmény kereszt megáldására is sor került.

Megújult és kibővült a Miskolci Görög Katolikus Általános Iskola épülete

Dikérion  2015.04.25. 12:03

A Miskolci Görög Katolikus Általános Iskolában április 23-án ünnepélyes keretek között az iskola fenntartója, a Miskolci Egyházmegye püspöke, Orosz Atanáz atya megáldotta a megújult és kibővített épületrészeket az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a város vezetésének képviselői, valamint diákok és oktatók jelenlétében.

Templomszentelés Tokajban

Dikérion  2015.04.22. 20:02

Kenethozó asszonyok vasárnapján, 2015. április 19-én 10 órától került sor a külsejében látványosan megújult tokaji görögkatolikus templom renoválás utáni szentelésére. 

Börtönmissziós hét egyházmegyénkben is

Dikérion  2015.04.21. 16:05

Megkezdődött a nemzetközi börtönmissziós imahét, amelyet a világ száz országában, köztük Magyarországon is megtartanak.

(archív fénykép)

Utolsóból első-

Marincsák László  2015.04.21. 06:30

 -avagy a Miskolci Egyházmegye első egyházmegyei hittanversenye.

Megújult a rakacaszendi görögkatolikus templom

Kondás András atya  2015.04.20. 11:42

A Rakacaszenden található, 1801-ben épült görögkatolikus templom tetőfedése az évek során erősen megrozsdásodott, valamint beázásra utaló jelek is mutatkoztak rajta.

II. Lakatos Menyhért Szavalóverseny

Szajkó Cintia  2015.04.15. 19:30

Felvételi felhívás

Makkai László  2015.04.15. 19:23

A miskolci Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium felvételt hirdet a 2015/16-os tanévre felsőoktatási intézmény NAPPALI TAGOZATOS HALLGATÓI RÉSZÉRE.

Pedagógusok figyelmébe!

Dikérion  2015.04.15. 06:17

Orvosok lelki napja.

Dikérion  2015.04.15. 06:12

A hétvégén a Magyar Görögkatolikus Orvosok Nagy Szent Bazil Rendjének Egyesülete tartott lelki napot Sajópálfalán.

„Tavaszi szavalóverseny” Hernádvécsén

Orosz Istvánné gyermekotthon vezető  2015.04.10. 06:46
A Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény lakásotthonaiban és nevelőszülőknél nevelkedő gyermekek részére „Tavaszi szavalóversenyt” rendeztek Hernádvécsén.

 

Húsvéti készület Jézus imával

Laskay Anna  2015.04.10. 06:39
Bár már a fényeshét is eltelik, mégis aktuális a nagyhetet megelőző Jézus-ima lelkigyakorlat beszámolója.

Előadás Sajópálfalán

Dikérion  2015.04.08. 08:20

Ünnepi pillanatok

Dikérion  2015.04.07. 12:27

Az alábi linken bepillantást nyerhetünk egyházmegyénk parókiái közül a baktakéki, edelényi, gadnai, homrogdi, mikóházi, rakacaszendi, bodrogolaszi, vajdácskai  közösségeink ünnepi szertartásaiba.

„…minket is méltass e földön, hogy tiszta szívvel énekeljünk…”

Pacsai János  2015.04.04. 22:36

A húsvét éjszaka titokzatos csendje lefoglalja a szívünket a Krisztussal való találkozás örömére. 

„Jertek, merítsetek fényt, a feltámadottnak világosságából. És dicsőítsük Krisztust, ki föltámadt hallottaiból!”

Dikérion  2015.04.04. 22:15

Ne feledkezzünk el a húsvéti kosárról, az étel (pászka) szentelésről…

Pacsai János  2015.04.04. 18:17

Nagyszombat: A könny, a bánkódás sugárzó örömmé alakul.

Pacsai János  2015.04.04. 06:41

A Jeruzsálemi utrenye körmenettel kezdődik. Kereszt, lepel, tömjénezők, égő gyertyák.

Krisztus a sírban

Pacsai János encsi parókus  2015.04.03. 15:02

Úgy tűnik, hogy a tanítványok eltemették a hittel együtt a reményt is.

Nagypéntek: Leborulunk, és megcsókoljuk a sebeket, és hálát adunk

Pacsai János encsi parókus  2015.04.03. 10:26

 A Megváltó halála. Ezen a napon Szent Liturgiát nem végzünk, szentségeket nem szolgáltatunk ki.

Imádság ellenségeinkért

Pacsai János encsi parókus  2015.04.03. 10:23

Júdás az a tanítvány…

Pacsai János encsi parókus  2015.04.02. 15:43

Jézus tanítványai elfelejtették, hogy mi a legfontosabb, mi az emberi élet prioritása. 

Nagycsütörtök: Töprengés Krisztus szeretetének nagysága és a mi emberi szeretetünk törékenysége fölött.

Pacsai János encsi parókus  2015.04.01. 23:20

Az evangéliumok a nap eseményeit mutatják időrendben. Ezek rámutatnak a megváltó alázatára, ahogyan tanítványai lábát megmossa. 

A nagyhét lehetőséget biztosít nekünk, hogy elgondolkodjunk Krisztus szenvedéséről.

Pacsai János encsi parókus  2015.04.01. 15:25

Keresztút Ózdon

Dikérion  2015.04.01. 15:18
Le kell írni az előzményeket ahhoz, hogy velünk örülhessen az, aki elolvassa ezt a néhány sort:

Szavalóverseny Rakacán

Csiszárik Jánosné  2015.04.01. 15:11

Szavalóverseny volt Rakacán 2015. március 27-én, a Miskolci Apostoli Exarchátus fenntartásában működő Paraklisz Ifjúsági Pontban. 

Induljunk el egy másik bánat jótékony emlékén, ahol az Isten-ember értünk bűnösökért szenvedett.

Pacsai János encsi parókus  2015.03.31. 06:46

Nagyhét első három napja – habár mindegyiknek saját karaktere van, de mindegyik – osztozik a gyász, bánkódás, bűnbánat, éberség, ítélet gondolataiban. Ezek középpontjában a parúzia van, a mi Urunk második eljövetele.

Mit jelent nekem a nagyhét?

Pacsai János encsi parókus  2015.03.30. 12:16

A nagyhét körbevesz engem: hitemet elevenné tevő valóságként értelmezem.

Oltalom Tagóvoda dolgozói Abodon

Tóbiás Lászlóné tagintézmény vezető  2015.03.30. 12:16

2015. március 20-án az Oltalom Tagóvoda dolgozói lelki napon vettünk részt Abodon.

Húsvétváró délután a Búza téri egyházközségben

Buka Gábor  2015.03.30. 12:16

Virágvasárnap délután egyházközségünk családjaival húsvétváró délutánra gyűltünk össze a hittanterembe. 

A nagyhét megközelítése

Pacsai János encsi parókus  2015.03.30. 10:29

 „Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, az Írások szerint, eltemették és harmadnap feltámadt, az Írások szerint. Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. Később egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak.” 1Kor 15, 3-6

Virágvasárnap templomainkban

Dikérion  2015.03.29. 21:40

Egyházmegyénk templomaiban is az alábbi imádság keretében kerültek megszentelésre a virágvasárnapi barka ágak.

A képgalériában az  avasi, edelényi, felsővadászi, kazincbarcikai, kányi, mucsonyi egyházközségek szertartásán készült fényképek találhatóak.

Óvodások a barcikai templomunkban

Kovács Erika  2015.03.29. 21:01
Óvodásainkkal 2015. március 29-én részt vettünk a virágvasárnapi Szent Liturgián, hogy együtt emlékezzünk meg Urunk Jézus Krisztus jeruzsálemi bevonulásáról.

Az én Bibliám Nagyhét-Húsvét

Dikérion  2015.03.29. 20:51

Megjelent dr. Keresztes Szilárd nyugalmazott püspök atya prédikációs gyűjteményének következő kötete, amely kapható a kegytárgyboltunkban is.

Újra rekord mennyiségű adomány

Dikérion  2015.03.29. 20:31

A Katolikus Karitász által, országosan meghirdetett nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtési akció során ismét rekord mennyiségű adomány gyűlt össze. A több mint 180 tonna élelmiszerből országosan több mint 22 ezer család részesül még az ünnep előtt.

Szent Dorothea: A szent böjtök

Dikérion  2015.03.29. 20:02

Ferenc pápa üzenete a fiatalokhoz 2015 virágvasárnapján

Dikérion  2015.03.28. 20:11

Ikonszentelés a kápolnában

Dikérion  2015.03.26. 11:18

A Miskolci Egyházmegye Székházának kápolnájában a királyi ajtón lévő ikont tegnap Leonardo Sandri bíboros és Fülöp metropolita, a vendég érsekek és püspökök jelenlétében szentelte meg.

Többszörös ünnep Miskolcon

Dikérion  2015.03.25. 21:14

Március 25-én, Szűz Mária Örömhírvételének ünnepén került sor a felújított székesegyház megáldására, Leonardo Sandri bíboros vezetésével, számos magyar és külföldi püspök, illetve magasrangú vendég jelenlététben. 

Leonardo Sandri bíborosnak, a Keleti Egyházak Kongregációja Prefektusának homíliája a miskolci székesegyházban

Dikérion  2015.03.25. 19:47

Március 25-én, kilenc hónappal karácsony előtt, s a megújult székesegyház megáldásának alkalmával ünnepeljük az Örömhírvétel ünnepét.

Erdő Péter bíboros köszöntője a Miskolci Exarchátus egyházmegyei rangra emelése alkalmából a felújított székesegyház megáldásán

Dikérion  2015.03.25. 19:46

Utolsó állomásán a Kegykép

Magyar Kurír  2015.03.25. 06:42

A március 8-án Máriapócsról elindult könnyező Szűz Mária-ikon március 23-án utolsó állomására, Nyíregyházára érkezett – adta hírül a görögkatolikus.hu

Örömhírvételre készülünk

Dikérion  2015.03.24. 21:01

Március 25-re készül a miskolci székesegyház; Szűz Mária Örömhírvételére, ezen a napon kerül sor a megújult székesegyház ünnepélyes megáldására is. 

IV. Görög kupa

Olajosné Csorba Renáta  2015.03.24. 19:57

Negyedik alkalommal került megrendezésre a Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskolában a GÖRÖG KUPA elnevezésű sakkverseny, amely immár hagyománnyá nőtte ki magát. 

Ünnepélyes kihirdették Kocsis Fülöp érsek-metropolitai kinevezését

Dikérion  2015.03.23. 13:56

Leonardo Sandri bíboros úr, a Keleti Kongregáció prefektusa március 23-án Hajdúdorogon ünnepélyesen kihirdette Kocsis Fülöp érsek-metropolitai kinevezését.

A Szentatya megalapította a Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyházat

Dikérion  2015.03.20. 12:14

A Pócsi Máriát köszöntöttük Encsen

Galambvári Péter parókus  2015.03.20. 12:00

Amikor ezek a sorok íródnak, már egy hét telt el azóta, hogy az Istenszülő Szűz Mária máriapócsi Kegyképe Encsen járt. A Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézményhez tartozó lakásotthonokban élő gyermekek is köszöntötték Máriát egy hete, de a készület erre a jeles napra sokkal hamarább kezdődött.

Március 15-e az egri egyházközségben

Laskay Anna  2015.03.20. 09:19

Nemzeti ünnepünkön emlékezett az ország a központi ünnepségeken. Emlékeztek a települések, a helyi koszorúzásokon. S emlékezett egy kisebb közösség, az egri egyházközség is.

Nagyböjti lelki nap Sajópálfalán

Dikérion  2015.03.18. 22:39

Szinte már hagyomány, hogy a Nagyböjt idején a Bekecsi Görögkatolikus Egyházközség tagjai egy napos lelkigyakorlatot tartanak Sajópálfalán.

Zenével hódít a szakkollégium

Somosi Ágnes  2015.03.18. 15:31

A mai napon, március 18-án a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium hallgatói a Bencés Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium diákjainak tartottak bemutatkozó előadást.

Jézus Ima lelkigyakorlat Sajópálfalán

Dikérion  2015.03.18. 09:32

„Oltalmad alá sietnek, Szűz Mária, híveid.” (frissítve)

Minyóczki Csaba  2015.03.18. 09:24

„Ma Máriától jönnek a szivek” – írta Ady Endre, A Pócsi Mária című versében. Ám ezúttal nem így történt, mert Mária jött el a szívekhez. 

Lillafüredi Fáklyás Elmélkedés Jézus Hét Szaváról

Dikérion  2015.03.18. 09:17

Böjti Futás Nyíregyházán

Dikérion  2015.03.17. 15:39

A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam.” (2Tim 4,7)

Hírdetmény óvodai beiratkozásról

Dikérion  2015.03.17. 12:32

A Miskolci Apostoli Exarchátus a 2015/16 nevelési évvel kapcsolatban az alábbi hirdetményt teszi közzé.

A csúcsot együtt, a létrán felmászva lehet elérni

Dikérion  2015.03.16. 06:51

Létrás Szent János mondanivalója az isteni felemelkedéssel kapcsolatban ma is nagyon aktuális. Arra tanít, hogyan legyünk alázatosak és karitatívak, melyek szükséges attribútumok a keresztények számára. A cikk megtalálható a gondolatok menüpont alatt.

 

24 óra ima

Dikérion  2015.03.15. 20:57

A Miskolci Apostoli Exarchátus templomai is csatlakoztak az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának 24 órás imakezdeményezéséhez, melynek értelme „Isten irgalmát ünnepelni” – ahogy az illetékes Fisichella érsek fogalmazott.

Elbúcsúztunk a könnyező Kegyképtől …..

Dikérion  2015.03.15. 20:55

A Miskolci Apostoli Exarchátus híveitől március 15-én búcsúzott el a Kegykép, hogy jelenlétével tovább örvendeztesse a következő állomáshelyeken reá váró embereket.

Az utolsó állomáson...

Dikérion  2015.03.14. 18:20

A máriapócsi Kegykép országjáró körútján a Miskolci Apostoli Exarchátus területén az utolsó állomásához érkezett március 14-én, szombaton.

10 év után újra megérkezett Encsre a Máriapócsi Kegykép (frissítve)

Kovács László  2015.03.13. 05:10

A Máriapócsi Istenszülő Kegykép könnyezésének 300 éves évfordulója alkalmából csütörtökön 13 óra után pár perccel megérkezett Encsre a Szent Anna térre.

Az igaz hit

Feczkó Ágnes  2015.03.12. 19:35

Az Istenszülő máriapócsi könnyező kegyképe megérkezett Sárospatakra. Megérkezett, s már el is ment.

Téged jöttünk köszönteni

Jászter Beáta  2015.03.12. 06:41

Nagy tömeg gyűlt össze a sárospataki bazilika előtti téren, hogy fogadja az Istenszülő kegyképét.

Sárospatakra érkezett a Kegykép

Dikérion  2015.03.11. 19:56

2015. március 11-én, 13.30-kor érkezett a sárospataki római katolikus bazilika rotundájához a máriapócsi Kegykép. 

Ikonmegáldás a sárospataki Örömhírvétel Óvodában

Dikérion  2015.03.11. 19:26

2015. március 11-én 11 órai kezdettel került sor a sárospataki Örömhírvétel Óvoda ikonmegáldására és ünnepségére. 

Hálaadó szentmise Ferenc Pápa megválasztásának második évfordulója alkalmából

Dikérion  2015.03.10. 18:38

Gondolatok egy kántor tollából

Dikérion  2015.03.10. 17:55

Eddigi 8 éves görögkatolikus kántori működésem egy fontos mérföldkövéhez érkeztem március 8-án Felsőzsolcán. A már korábban érlelődő és erősödő szándékom és elkötelezettségem az Úr felé a szent zenei szolgálaton keresztül most új lépcsőfokra lépett.

"Lépéspróbák a kiegyensúlyozott női önmegvalósítás felé!” Női önbizalom lélek-építő hétvége Máriapócson!

Dikérion  2015.03.10. 12:17

Ökumenikus Ifjúsági ISTENTISZTELET a Miskolci Egyetemen

Dikérion  2015.03.09. 19:55

Felsőzsolca ünnepelt: Püspök Atya megáldotta a megújult hittantermet és felolvasót avatott

Dikérion  2015.03.08. 21:23

Nagyböjt harmadik vasárnapján a felsőzsolcai hívek ünnepi püspöki liturgiára érkeztek a város görögkatolikus templomába.

Lelki előkészület a Kegykép fogadására- papi rekollekció Miskolcon

Dikérion  2015.03.08. 16:02
Az Miskolci Apostoli Exarchátus szokásos papi rekollekcióján megjelent parókus atyákat, tisztelendő asszonyokat és hitoktatókat március első csütörtökén a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskola látta vendégül.

Életünkben lehetnek olyan pillanatok, amikor azt gondoljuk, ettől már rosszabb nem lehet.

Dikérion  2015.03.07. 15:50

Sajtótájékoztató a Püspöki Székházban

Jászter Beáta  2015.03.05. 08:47

A Miskolci Apostoli Exarchátus négy településére látogat el az Istenszülő kegyképe országjáró körútján. Sárospatakon, Encsen, Edelényben és Miskolcon fogadják a csodatévő ikont – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amit az Exarchátus Székházában szerveztek.  Az eseményen beszámoltak a Búza téri Székesegyház felújítási munkálatairól is, valamint ismertették a március 25-i szentelési ünnepség programját.

 

Miért jó a gyermekemnek, ha a görögkatolikus hit- és erkölcstan oktatást választom?

Dikérion  2015.03.05. 08:46

Görögkatolikus Média Műhely

Dikérion  2015.03.05. 08:43

Az MKPK körlevele a 2015. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről

Dikérion  2015.03.03. 10:19

„Zeng a csarnok, üvölti a tömeg: Hajrá KRSZH! Nekünk, együtt bármi sikerülhet.....”

Szajkó Cintia  2015.03.03. 10:03

Idén, február 28-án, harmadik alkalommal került megrendezésre a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat focikupája, melyet 2012-ben a miskolciak indítottak el.

Katekéták szakmai napja Miskolcon

Dikérion  2015.03.02. 16:20

A Miskolci Apostoli Exarchátus katekétái február 28-án egy tartalmas szakmai napot tölthettek együtt Miskolcon, az Exarchátus Missziós Irodájában. Ennek a napnak keretet adtak az imaórák és Atanáz püspök atya megtisztelő jelenléte, velünk imádkozása.  

Szent Liturgia közvetítése az Exarchátusból

Dikérion  2015.02.27. 09:37

Március elsején élő közvetítés látható Earchátusunk templomából Sárospatakról.

Görögkatolikus Média Műhely

Dikérion  2015.02.25. 06:26

Görögkatolikus Médiaműhely „HITVALLÁS” c. műsora 2015. február 22-én a Kölcsey Televízióban.

- Emlékezetes találkozások Keresztes Szilárd  püspökkel – archív felvételekkel köszöntjük a kiérdemesült püspököt pappá szentelésének 60., püspökké szentelésének 40. évfordulója alkalmából.

-Nagyböjt első vasárnapja az ikontisztelet ünnepe

Öröm és bánat egy napon: alszerpap szentelés és áldozatok napja.

  2015.02.24. 21:30

Nagyböjt első vasárnapján, a püspöki székesegyházban Atanáz püspök az ünnepi Szent Liturgia elején kiszolgáltatta az alszerpapi rendet a Miskolc-Belvárosi Görög Katolikus Egyházközség kispapjának, Salai Szabolcsnak és prédikációjában megemlékezett a bűncselekmények áldozatairól is.

„Közösség kóstoló” Sajópálfalán

Orosz Sára  2015.02.24. 05:07

A Háló Egyesület február 21-én Sajópálfalán szervezett „Közösség kóstoló” napját felesleges szerénykedés nélkül könyvelhetjük sikeresnek. Az ötlet Salai Gábortól származik, aki a hálósok között igazi veterán és szívügye az ifjúság sorsa.

Hittanverseny az esperesi kerületeinkben

Dikérion  2015.02.22. 21:26

Ezen a hétvégén az Exarchátus esperesi kerületeiben hittanversenyt tartottunk, amelynek témája ebben az esztendőben a zsoltárok voltak.

Megjelent a Parittya következő száma

Dikérion  2015.02.22. 21:18

Már elérhető az Exarchátus hitoktatóinál, parókusainál a hittanosok lapjának következő száma.

Biblia meditáció és Jézus-ima lelkigyakorlat Sajópálfalán

Dikérion  2015.02.21. 06:28

A „megédesített” nagyböjtünk

Szabó Roland atya  2015.02.20. 20:56

A húsvéti Nagyböjt időszakát a „lélek tavaszának” hívják atyáink, melyet felfoghatunk teherként és akkor semmiféle lelki haszna sincs számunkra, de úgy is tekinthetjük, hogy – Pál apostol szavai szerint – „a kegyelem ideje”, „az üdvösség napja” (2Kor 6,2).

KEFIT lelkigyakorlat Sajópálfalán

Dikérion  2015.02.20. 20:51

A titok, a csoda benned van!
A nagyböjt szent idejében még inkább, mint máskor.
Felszínes csapongások, üres lötyögések helyett magadba kell mélyedned,
hogy felfedezd lelkedben rejlő értékeket.
Merülj alá a csendben!

(Böjte Csaba)

 

Hamvazószerda a szakkollégiumban

Somosi Ágnes  2015.02.20. 10:08

2015. február 18-án a cigány szakkollégium megtartotta saját hamvazószerdai miséjét a kollégium kápolnájában. 

Házasság hete Edelényben

Dikérion  2015.02.19. 10:49

A görögkatolikus egyházközség már második alkalommal csatlakozott az országos kezdeményezéshez, s igyekezett a házasság témáját, a férfi és a nő megszentelt kapcsolatának felelős megélését elősegíteni és elmélyíteni.

Vasárnap templomi gyűjtés lesz egyházközségeinkben

Szemerszki Mihály  2015.02.19. 10:20

Ránk következő vasárnap az ország katolikus templomaiban a katolikus iskolák javára rendeznek gyűjtést.

„Íme elfutván eltávoztam, és a pusztában laktam…”

Minyóczky Barnabás  2015.02.19. 06:58

A bibliakörök idei találkozójára február 14-én került sor Sajópálfalán. A nap felépítése találóan illeszkedett a megszentelt élet évébe, valamint igyekezett elősegíteni a nagyböjti készületünket.

„Íme elfutván eltávoztam, és a pusztában laktam …”

Minyóczki Barnabás  2015.02.19. 06:53

A bibliakörök idei találkozójára febr. 14-én került sor Sajópálfalán. A nap felépítése találóan illeszkedett a megszentelt élet évébe, valamint igyekezett elősegíteni a nagyböjti készületünket.

Görögkatolikus Média Műhely

Dikérion  2015.02.18. 12:02

Imádság a Bűncselekmények áldozatainak napján

Dikérion  2015.02.17. 23:00

Nagyböjt első vasárnapja idén február 22-re esik, amely napot az Európa Tanács a Bűncselekmények áldozatainak napjává nyilvánította.

Szegények Farsangja

  2015.02.17. 20:36

A Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend Észak-Magyarországi Szent János Kommendája 2015. február 17-én immár negyedik alkalommal osztott ételt a rászorulóknak és hajléktalanoknak Miskolcon, a nagyböjt kezdetén.

Nagyböjt kezdetén

Dikérion  2015.02.16. 17:03

A mai napon elkezdődött a Nagyböjt időszaka.

Meghívó kostolóra

Dikérion  2015.02.16. 16:44

Egyházközségeink fiataljait hívjuk egy különleges kóstolóra.

Lelki nap Sajópálfalán

Dikérion  2015.02.16. 16:37

A hónap utolsó szombatján, lelki napra hívjuk az elváltakat.

Újabb egyházközségi weboldalak

Dikérion  2015.02.16. 16:22

Egyházközségeink közül többen rendelkeznek önálló internetes oldallal.

Ferenc pápa nagyböjti üzenete 2015

Dikérion  2015.02.15. 19:27

 „Erősítsétek meg szíveteket”
(Jak 5,8)

Imádkoztunk szentelési évfordulóját ünneplő Szilárd püspök atyáért

Dikérion  2015.02.08. 22:47

Negyven évvel ezelőtt két püspök szentelési Liturgia is volt Nyíregyházán. Délelőtt Szegedi Joachim kőrösi püspök szentelte püspökké Timkó Imrét, majd délután Imre püspök szentelte püspökké  Dr. Keresztes Szilárdot.

Macinap az "Angyalkertben"

Kovács Erika  2015.02.08. 20:38

2015. február 2-án az Angyalkert Görögkatolikus Óvodában Maci napot tartottunk. A gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéhez tartozó népi megfigyelés mellett érdekes programban vettek részt a gyermekek.

Kántortalálkozó, 2015. február 7.

Nagy Tímea Mária  2015.02.08. 20:07

„A bűnbánat ajtaját nyisd meg nékem életadó Urunk, mert az én lelkem virraszt a te szent hajlékodban, mert saját testem hajlékát megfertőztetve viselem, de mint irgalmas,  a te jóságos kegyelmeddel, tisztíts meg engem!”

Lelkinapon voltunk Pálfalán

Dikérion  2015.02.07. 08:33

Január 31-én szombaton harmincnyolcan a tiszaújvárosi egyházközségből illetve Sajószögedről és Nagycsécsről lelki napon vettünk részt a sajópálfalai kegyhelyen.

Szent Gergely nap

Pipoly Györgyné  2015.02.03. 20:22

Iskolánk névadója és védőszentje Nazianzi (hittudós) Szent Gergely ünnepét hagyományainkhoz híven bibliai történet dramatizáló találkozóval ünnepeltük meg. 

Kápolnaszentelés a Miskolci Görög Katolikus Általános Iskolában

Béres Gábor iskolalelkész, nevelési igazgatóhelyet  2015.02.03. 19:54

Az iskola ősi idők óta szellemi központja a közösségeknek.

A gyertya feladata

Pásztor Gergely  2015.02.02. 21:31

A mózesi törvény szerint a születés után a 40. napon az anyaméhet először megnyitó minden fiú gyermeket be kellett mutatni az Úrnak, és a hozzá tartozó áldozatot is felajánlani. Így tettek az Istenszülő Mária és Szent József is a gyermek Jézussal.

Varázslatos Exarchátus

Dikérion  2015.02.02. 21:01

Ha valaki járt már a püspöki székházunk folyosóin, láthatta azokat a fényképeket,  amelyek bepillantást engednek az Exarchátus területén található rejtett értékekbe. Most ebbe a gyűjteménybe újabb fényképek készültek parókusaink jóvoltából.  

 

A sikerek és kudarcok megismerése a Taní-tani Konferencián

Somosi Ágnes  2015.02.02. 19:58

2015. január 30-án, pénteken, immáron nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium együttműködésével a Miskolci Egyetemen a Taní-tani konferencia, amely ez éven a Sikerek és kudarcok címet kapta.

Kolbász és hurka töltés Abaújszántón

Galambvári Péter parókus  2015.02.02. 19:51

A magyar görög katolikus egyház készülő részleges joga meglehetősen szigorú böjti rendet ír elő a bűnbánati időszakokra, ebben is vissza kíván térni az eredeti keleti hagyományhoz.

Bibliakörök találkozója – Sajópálfala

Dikérion  2015.01.26. 21:37

Szeretettel hívjuk Bibliaköreinket és az egyéni érdeklődőket is, az alábbi lelki programra.

„Adj Innom!” - Ökumenikus Imahéten a Miskolci Ortodox Templomban

Dikérion  2015.01.26. 21:07

Atanáz püspök atya az Ökumenikus Imahéten elhangzott gondolatait hallhatjuk az alábbi videó megtekintésével.

Requiem egy Virágért

Kondás András  2015.01.24. 11:15
Vírág... így hívták azt a 9 éves kislányt, aki január 20-án oly hirtelen itt hagyott minket.

Imaestek

Orosz Sára  2015.01.23. 14:15

Ózdon minden este másik templom ad otthont az ökumenikus együttléteknek.

 

Ökumenikus imahét a Fáyban

Dikérion  2015.01.23. 14:00

A keresztények túlnyomó többsége ezen a héten az egységért imádkozik.

 

Püspök Atya Látogatása Hernádvécsén

Dikérion  2015.01.19. 09:43

A Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény Hernádvécsei lakásotthonaiban élő gyermekek a december végi  „püspöki elő karácsonyi” rendezvényünk után, újra örülhettek Atanáz püspök atya látogatásának.

Házszentelések során

Dikérion  2015.01.16. 21:14

Ezekben a hetekben egyházközségeink parókusai, intézményeink lelkészei felkeresik családjainkat, hogy megszenteljék lakóházainkat. A közös imádság után mindig lehetőség nyílik egy kis beszélgetésre is...

Megelevenedő Biblia! - Nazianzi Szent Gergely emléknap a selyebi tagintézményben!

Koleszárné Vatamány Viktória   2015.01.16. 13:09

Immár negyedik éve, hogy az esztendő első hónapjának végén – mikor Nazianzi Szent Gergely atyánk, intézményünk védőszentjének emléknapjára (január 25.) készülünk – iskolás és óvodás gyerekek bibliai történeteket elevenítenek meg.

Könyvgyűjtés hátrányos helyzetű gyermekek részére

Dikérion  2015.01.15. 19:22

A Miskolci Apostoli Exarchátus Missziós Irodája könyvgyűjtést szervez a hátrányos helyzetű gyermekeink részére.

Püspöki vízszentelés Komlóskán (frissítve)

Szikora Benedek atya  2015.01.12. 22:25

Atanáz püspök atya 2015-ben a komlóskai hegyekből eredő patakot szentelte meg, előző nap pedig Székesegyházunkban végezte el a nagy vízszentelés szertartását.

Egy éves a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény

Bodnárné Veres Éva nevelőszülő Göncruszka  2015.01.12. 21:53

Egy évesek lettünk.

De ne egy hagyományos születésnapra gondoljunk, hanem egy átalakult intézményrendszerére. 

Új év - Új alapszolgáltatás

Thodoryné Szarka Anita  2015.01.12. 21:23

A Sajópetri Görög Katolikus Egyházközség Szent Demeter Szeretetszolgálata az előző években két szociális alapszolgáltatással, a házi segítségnyújtással és az étkeztetéssel vett részt a szociális ellátórendszerben.

Ökumenikus imahét rendje Miskolcon

Dikérion  2015.01.12. 21:12

Házszentelés a Fáyban 2015

NG  2015.01.10. 13:33

Atanáz püspök atya január 10-én szentelte meg  megújított iskolánkat.

Konferencia az ima és szerzetesség kapcsolatáról

Dikérion  2015.01.10. 13:28

Háztartási gépek a nevelőszülőknek karácsonyi ajándékként

  2015.01.09. 06:27

A karácsonyi ünnepvárás jegyében a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény alkalmazásában álló nevelőszülők háztartási gépeket vehettek át 2014. december 19-én a Miskolci Apostoli Exarchátus Püspöki Hivatalának dísztermében Atanáz Püspök Atyától, Páll Miklós atyától Karitász Igazgatótól és Lónárt Csaba Attila Intézményvezető Úrtól.

Visszatekintő - Karácsony harmad napja Bekecsen

Szabó Roland atya  2015.01.07. 19:40

Szent István fődiakónus és első vértanú ünnepén Atanáz püspök vezette a Szent Liturgiát a bekecsi templomban.

A bizalom zarándokútja a Földön: Taizé európai ifjúsági találkozó Prága, 2014. december 29- 2015. január 02.

Buka Gábor atya  2015.01.04. 21:41

December 28-án este 22 fiatallal indultunk útnak Miskolcról, hogy részt vegyünk a Taizé közösség által szervezett Bizalom Zarándokútján Prágában.

Miskolci Apostoli Exarchátus Cigánymissziójának Bemutatása

Makkai László  2015.01.04. 19:39
A Miskolci Apostoli Exarchátus területén nagy számban élnek több településen romák és nem romák együtt, békében. 

 

Püspöki látogatás Tiszaújvárosban

Jeviczki Ferenc  2015.01.04. 18:12

December 28-án, a karácsony utáni vasárnapon, az Úr rokonainak emléknapján Atanáz püspök atya az egyházközség paróchusával és híveivel együtt Szent Liturgiát mutatott be a tiszaújvárosi templomban.

Betlehemesek és kántálók templomainkban (FRISSÍTVE!)

Dikérion  2014.12.29. 20:01

Exarchátusunk területén karácsony éjjelén újból felelevenedtek őseink hagyományai.

Atanáz püspök atya karácsonyi üzenete

Dikérion  2014.12.25. 06:04

Krisztus születik! – Dicsőítsétek!
Kedves Ünneplő Testvérek!

Szállt az ének a székesegyházunkban

Dikérion  2014.12.22. 08:19

Vasárnap délután – a hagyomány szerint – dicsőítettük a születendő Kisdedet a Búza téri székesegyházban jól ismert, és néhány kevésbé ismert karácsonyi népénekünkkel. 

Célba érnek az adományok

Dikérion  2014.12.20. 17:29

A Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény lakásotthonaiban élő gyerekeknek segítenek a Miskolci Görög Katolikus Általános Iskola tanulói.

A Szent Atanáz Kórus Karácsonyi koncertje Szerencsen

Csejoszki Szabolcs  2014.12.20. 17:21
December 14-én egyházközségünk vendége volt a kispapok kórusa.

Államtitkár Bibliával

Makkai László   2014.12.18. 12:07

Soltész Miklós úr, Egyházi és Civilügyekért felelős államtitkár volt a vendége a Miskolci Apostoli Exarchátusnak.

Kántálók hangjától hangos a püspöki székházunk

Dikérion  2014.12.18. 09:01

Pásztorok, keljünk fel, hamar induljunk el...

Lelkigyakorlatunk Pálfalán

Tóbiás Lászlóné óvodavezető  2014.12.17. 06:39

Az Oltalom Tagóvoda dolgozói 2014. december 12-én lelkigyakorlaton vettek részt Sajópálfalán.

 

Ahol a lelkek összeérnek...

Kovács Lajos atya  2014.12.17. 06:33

Közel száz gyermek és szülő, valamint pedagógusok kíséretében indultunk el december 13-án Böjte Csaba atya gyermekeinek gyűjtött cipős doboz adományokkal, hogy a nagyszalontai, gálospetri, és székelyhídi gyermekeknek is szép Karácsonyuk lehessen.

Adventi rendezvény Homrogdon

Kisiczki Gáborné  2014.12.16. 03:22

Első alkalommal került megrendezésre december 12-én  a Homrogdi Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat és a görögkatolikus egyházközség közös adventi összejövetele, az egyházközség tanácstermében.

Püspöki szertartások a Székesegyházunkban

Dikérion  2014.12.13. 20:19

Atanáz püspök atya Karácsonykor az alábbi szertartásokat végzi Székesegyházunkban.

Telenkó Miklós atya Magyar Örökség díjas

Dikérion  2014.12.13. 20:00

Szent Miklós ünnepe az Exarchátus intézményeiben (FRISSÍTVE!)

Dikérion  2014.12.12. 09:33

A teljesség igénye nélkül bepillantást nyerhetünk néhány intézményünk ünnepi pillanataiba.

Böjti vezérfonal

Demkó Balázs atya  2014.12.12. 06:25

Exarchátusunk egyik lelki atyja – Demkó Balázs egri szervező lelkészünk –,  ebben az évben a karácsony előtti bűnbánati időszakban segítségünkre siet gondolataival, tanácsaival az ünnepre való előkészületünkben.

Naponta megjelenő elmélkedései elérhetőek egyházközségének weboldalán, és az exarchatus.hu-n  a gondolatok menüpont alatt.

"A Mennyországot választom" azaz - Látogatás a sajópálfalai kegytemplomban és búcsújáró helyen

Marsi Attila  2014.12.11. 20:53

2014. november 29-én, a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény megyaszói lakásotthonainak gyermekeivel és dolgozóival tettünk látogatást Sajópálfalára. Ebben a tiszta, kedves és csöndes, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kisközségben.

Tartós élelmiszer gyűjtés Múcsonyban

Dikérion  2014.12.11. 20:36

Lelkinap Garadnán

Kollárné Tóth Annamária  2014.12.11. 14:11

A Miskolci Apostoli Exarchátus székházában dolgozó papok és civilek Polyák Imre atya vezetésével közös karácsonyt megelőző böjti lelki napon vettek részt 2014. december 10-én, Garadnán. 

Sokunkért imádkoznak, imádkoztak

Dikérion  2014.12.10. 18:45

A Sajópálfalai Lelkigyakorlatos és Zarándokházunk programjai között évente két alkalommal is megtalálható a rózsafüzért imádkozók lelki napja.

A keleti szerzetességről szólt a Szerzetesi sziget

Laskay Anna  2014.12.10. 06:29

A keleti szerzetesség hagyománya és lelkisége címmel mutathatta meg értékeit egyházunk 2014. december 7-én a Szerzetesi szigeten. Ennek keretében Atanáz püspök atya a monasztikus szerzetességről, Ábel testvér a bazilita rendről beszélt.

Mézeskalács Kapu Napja III. Encs

Bujdosó Lilla  2014.12.10. 06:23

2014. december 6-án megrendezésre kerül immáron 3. alkalommal, Encsen mégis először, a Mézeskalács Kapu Napja.

Ó aki, Szent Miklóst szereti...

Dikérion  2014.12.09. 20:56

Csendült fel oly sok templomunkban, a jól ismert köszöntő ének. Az alábbi pillantképek egyházközségeinkben készültek.

Kántálás a székesegyházban

Dikérion  2014.12.09. 20:53

Az elmúlt három évben már hagyománnyá vált karácsony előtti közös kántálást  idén is meghirdetjük december 21-én, vasárnap 15 órától a székesegyházban.

Ünnep a legyesbényei görögkatolikus káponában

Csejoszki Szabolcs  2014.12.09. 14:12

Karácsonyváró hangulattal a szívünkben fogadtuk 2014.december 7-én Atnáz püspök atyát kicsiny legyesbényei közösségünk kápolnájába. 

Angyalkertiek Mikulás futása

Kovács Erika, óvodavezető  2014.12.09. 13:41

Az Angyalkert Görögkatolikus Óvoda 2014. december 6-án, Miklós napján futást szervezett.

Karitász munkatársak lelki napja Sajópálfalán

Egyedné Tóth Hajnalka  2014.12.08. 17:10

November végén Sajópálfalán lelki napra gyűltek össze a Karitász munkatársai. Páll Miklós Karitász igazgató atya bevezetője után Dr. Papp Miklós görögkatolikus lelkész, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Erkölcsteológia tanszékének vezetője tartott előadást. A közös elmélkedésben részt vett Szocska A. Ábel a Miskolci Apostoli Exarchátus első helynöke is.

M-M, azaz beszámoló Motoros Mikulás útjáról

Dikérion/Demkó István  2014.12.07. 18:58

Demkó István atya motoros Mikulásként ajándékozta meg a rá bízott gyermekeket! 

Ünnepi pillanatok Szent Erzsébet városában

Zemplén Tv / Dikérion  2014.12.05. 17:50

A Szent Péter és Pál templomunkban Sárospatakon, idén először került sor a Szeretet Bora átadására.

Vándorkupáért ment a harc

Varga Emese  2014.12.05. 17:30

Mint minden év novemberében, Szikszó újra megrendezte a Hittanos Ifjúsági Kupát, ahol ilyenkor a vándorkupáért „megy a harc”.

Búcsúünnep Miskolc-Szirmán

Stefán Zoltán  2014.12.05. 17:22

2014. november 30-án tartottuk a templom búcsú ünnepünket Miskolc-Szirmán.

Edelény és környéke Betlehemei kiállítás

Szónoczki János   2014.12.05. 17:03

Az Edelény Város Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 16-án az Edelényi Művelődési Házba Betlehemes kiállítást szervezett.

Lelki terhet hordozók lelkinapja

Dikérion  2014.12.03. 17:18

Teher amelyet nem lehet grammokban vagy kilókban kifejezni, de annak hordozása mégis oly sok erőt elvesz életünkben.

Kisiskola a Nagycirkuszban

Timkó Rita Komlóskai Ruszin Nemzetiségi Általános  2014.12.03. 10:44

Páll Miklós, karitász igazgató atya a minap ellátogatott a Komlóskai Ruszin Nemzetiségi Általános Iskolába, és közölte a jó hírt: az ország legkisebb iskolájának lehetősége nyílik megtekinteni az ország legnagyobb cirkuszát, a Fővárosi Nagycirkusz Advent a cirkuszban elnevezésű jótékonysági programját, amely a Exarchátus támogatásával valósul meg.

Mézeskalács kapu napja III.

Dikérion  2014.12.02. 05:38

Idén III. alkalommal kerül megrendezésre a "Mézeskalács kapu napja" című rendezény ezúttal Encsen.

Ikonszentelés az Angyalkert Görögkatolikus Óvodában

Kovács Erika, óvodavezető  2014.12.01. 18:57

2014. november 26-án ünnepélyes ikonszentelés volt intézményünkben. Az ikon Szent Mihály arkangyalt ábrázolja, aki óvodánk védőszentje.

Görögkatolikus egyháztörténeti konferencia a Kárpátalján

karpatalja.ma  2014.11.30. 22:47

Gyökerek és ágak – A kárpátaljai magyar görögkatolikus egyházközségek kommunizmus utáni újjáéledése címmel egyháztörténeti konferenciát és kiállítást szervezett a Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület és a Görögkör november 27-én.

A Római Zarándoklat évfordulójára

Dikérion  2014.11.30. 22:35

Egy évvel ezelőtt közel kettőszáz roma zarándokkal indultunk el Rómába, hogy Szentatyánk, Ferenc pápa áldásában részesüljünk. Az Exarchátusból is szép számmal vettünk részt az imádságos úton, s tudtuk, hogy visszatérve az Örök Városból más emberré válhatunk.

Hittanos nap volt Edelényben

Janka Gábor  2014.11.27. 17:09

November 22-én rendeztük ebben az évben hittanos gyermekeink számára az év végi elmaradhatatlan sportnapot.

Az Ifjúsági Világtalálkozók Keresztje járt nálunk

Dikérion  2014.11.27. 12:38

Még a hidegháború idején történt, hogy az 1983-as szentévet a Szentatya a fiatalokkal együtt akarta lezárni.

 

Templom megáldás és búcsú Tomoron

Nagy Csabáné  2014.11.26. 18:27

A Homrogdi Egyházközséghez tartozó Tomor település kis görögkatolikus kápolnájának búcsúját minden év október utolsó vasárnapján tartjuk- Krisztus király ünnepén.

Lelkinap a Missziós Irodában

Szikoráné Király Ágnes  2014.11.26. 17:59

November 15-én részt vehettünk a karácsonyt megelőző bűnbánati időszak kezdete alkalmából megrendezett lelkinapon, melyet Kruppa Levente Rózsák terei parókus atya tartott a tisztelendőasszonyoknak.

Barátság-ház Mucsonyban

Urbánné Gusztafik Ágnes  2014.11.26. 17:42

November 4-én nyitotta meg ajtaját a gyerekek előtt a Barátság-ház. Két nyolc fős csoport tölti a délutánokat a mucsonyi egyházközség közösségi házában, akik az Albert-telepi Kalász László Általános Iskola diákjai.

Idén is Rózsafüzért imádkozók lelkinapja Sajópálfalán

Dikérion  2014.11.25. 20:12

December 4-én újra Sajópálfalán fognak összegyűlni a rózsafüzért imádkozók, egy közös lelki napra.

„Kisdedek és csecsemők szájával hirdetteted dicséretedet…” (Zsolt 8,3)

Dikérion  2014.11.25. 19:46

Az edelényi templom cumisüvegektől is színes volt, és kisgyerekek zajától is hangos november 23-án, amikor kb. 30 család hozta az Istentől kapott nagy ajándékát, hogy áldást kérjen a házastársi szeretet gyümölcsére.

Hajdúdorogi élményünk (III. Hajdúdorogi Görögkatolikus Ifjújági Találkozó HaGIT)

Tamás Boglárka  2014.11.25. 13:36

Nagy örömmel és boldogsággal töltött el, amikor Papp Zoltán atya közölte velünk, hogy Hajdúdorogon vehetünk részt hittanversenyen. Név szerint Fehér Lívia, Pásztor Vanda és jómagam, Tamás Boglárka.

A mindig megújuló házasság

Laskay Anna  2014.11.24. 22:04

November 22-én tartották a házaspárok lelki napját Sajópálfalán. A részvevő párok a házasság megújításának lehetőségeiről hallhattak két előadást.

Nyílt nap volt Edelényben

Flaskó Attiláné  2014.11.24. 19:05

A Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakképző Iskola nyílt napot tartott 2014. november 19-én és 20-án. 

Álláshírdetések Homrogdon

Dikérion  2014.11.24. 12:00

A kollégiumba látogatott Dr. Horváth Zita, általános rektorhelyettes

Csorba Mónika  2014.11.24. 11:46

A Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégiumba látogatott Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem általános rektorhelyettese november 18-án.

Ádventi koszorúk készítése

Dikérion  2014.11.19. 19:17

A napokban több egyházközségünkben lelkes készülődés folyt.

Az első gyertya

Dikérion  2014.11.19. 11:16

Görögkatolikus családjaink, kisebb nagyobb közösségeink életében is elkezdődött a karácsony előtti bűnbánati időszak.

Templomtárról a templom ünnepén

Thodoryné Szarka Anita  2014.11.19. 10:52

Szent Mihály főangyal ünnepén, 2014. november 8-án, a tiszteletére épült sajópetri görögkatolikus templomban búcsúünnepet ült az egyházközség. 

Ezüstmise Bodrogolasziban

Balázs Lászlóné  2014.11.19. 10:45

„Boldog az ember, kinek ereje Benned gyökerezik, és akinek szíve zarándokútra készül.” (Zsolt 84,5)

X. Kateketikai Kongresszus Székesfehérvár, 2014. november 13-15.

Dikérion  2014.11.17. 21:20

A Miskolci Apostoli Exarchátust heten képviseltük ezen a kétszáz főt számláló jubileumi kongresszuson, melynek mottója „Ti vagytok a világ világossága!”(Mt 5,14) volt. 

Már a parókiákon a PARITTYA!

Dikérion  2014.11.17. 17:25

A napokban jelent meg a PARITTYA- az Exarchátus hittanosainak lapja.

2014. évi Szent Erzsébet-napi körlevél

Dikérion  2014.11.16. 07:33
Kedves Testvérek!

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe minden évben arra szólít fel bennünket, hogy ne csak ünnepeljük és csodáljuk benne a szolgáló szeretet példáját, hanem kövessük jótékonykodó útmutatását is.

 

Hamarosan HiFI Kupa Szikszón

Dikérion  2014.11.15. 18:55

Az álltalános iskolásokat mint ahogy korább híreink között is olvashatták Edelényben a középiskolás ifiseket pedig rá egy hétre Szikszón várjuk egy fiatalos sportos  közös nap eltöltésére.

Rahmanyinov - Éjszakai virrasztás

Bak László  2014.11.15. 18:44

A Szent Efrém Férfikar és a Nika kórus előadásában hallgathattuk meg e nagyszerű előadást. Az alábbiakban közöljük a koncerten elhangzott bevezetőt és kommentárt.

 

Meghívó Hittanos Találkozóra Edelényben

Dikérion  2014.11.15. 07:09

Ebben a tanévben is megszervezzük az Exarchatus hittanos gyermekeinek a szokásos vidám, sportos együttlétet ezúttal az edelényi gimnáziumunkban.

Miskolcon hirdette a világtalálkozók keresztje: van remény!

minap.hu  2014.11.15. 05:57

Nyomortelepeken és fényes katedrálisokban is járt már az a kereszt, amit II. János Pál pápa adott a keresztény fiataloknak. Pénteken Miskolcra érkezett, hogy hirdesse a hit és a közösség erejét, és az üzenetet: erő kell keresztünk hordozásához, de nem vagyunk egyedül, van remény.

Karácsonyi maraton

Dikérion  2014.11.14. 18:26

Már ragyog a betlehemi csillag, hogy minket is elvezessen a Szabadítóhoz, hogy ünnepeljük szeretetét, és végre békére leljünk Nála.

Nyílt nap az edelényi iskolánkban

Dikérion  2014.11.14. 10:39

A továbbtanulás előtt álló diákokat és az ő szüleiket hívjuk, az alábbi nyílt napra Edelénybe.

A musicalek meghódítják az Akropolisz színpadát

Somosi Ágnes  2014.11.13. 12:50

2014. november 8.-án, szombaton megrendezésre került egy rendhagyó őszi szabadtéri színházi előadás a Miskolci Görögkatolikus Kollégium szervezésével. A „Feketén-fehéren” című darabot a Romano Teatro tehetséges művészei mutatták be az Akropolisz színpadán.

Templom megáldás Felsővadászon

Dikérion  2014.11.13. 12:00

A Miskolci Apostoli Exarchátus területén ebben az esztendőben több templomunk, kápolnánk, parókiánk is megszépült.

Arnótiak családi napja

Dikérion  2014.11.13. 11:25

2014. október 11-én az Arnóti Görögkatolikus Egyházközség apraja, nagyja családi napra gyűltünk össze. A rendezvényen körülbelül 50-en vettünk részt, melyet a helyi általános iskola udvarán tartottunk meg a gyönyörű időnek köszönhetően.

Szavalóverseny Megyaszón

Egyedné Tóth Hajnalka nevelőszülői tanácsadó  2014.11.13. 11:15
A Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény is csatlakozott a Magyar Katolikus Kulturális Hetek elnevezésű országos rendezvénysorozathoz, melynek célja a magyarság katolikus kulturális értékeinek megismertetése, népszerűsítése volt.

 

Kiállítás megnyitó Edelényben

Dikérion  2014.11.13. 05:09

Ezen a hétvégén nyitják meg az "Edelény és környéke betlehemei" című kiállítást Edelényben, mely alkalomra szeretettel hívjuk oldalunk olvasóit is.

Rahmanyinov: Éjszakai vírrasztás

Dikérion  2014.11.03. 20:39

A püspöki Székesegyházba hívunk közös virrasztásra, minden érdeklődőt.

„Barátságos” találkozó

Olajosné Csorba Renáta  2014.11.03. 18:22

Október 22-én, az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap délutánján került sor az I. Tanár –Szülő találkozóra a Homrogdi Görgökatolikus Általános Iskolában.

MEGHÍVÓ

Dikérion  2014.11.03. 05:37

Fejlesztések megáldása Sajópetriben

Thodory Ferenc parókus  2014.11.03. 05:17

2014. október 26. - Szent Demeter nagyvértanú ünnepe - hármas ünnep volt egyházközségünk életében. Egyrészt fejlesztéseink megáldása, másrészt tanodai nyitott program, végül, de nem utolsó sorban szeretetszolgálatunk védőszentjének ünnepe, gondozottjaink köszöntése, un. idősek napja is volt egyben.

Betekintés a színfalak mögé – a nyíregyházi Huszár-telep meglátogatása

Somosi Ágnes  2014.10.31. 07:20

2014. október 17.-én, pénteken a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium hallgatói és munkatársai a TÁMOP-4.1.1.D-12/2/KONV-2012-0005 azonosítószámú projekt keretein belül, a tömbösített tanulmányi hétvégén lehetőséget kaptak arra, hogy ellátogassanak Nyíregyházára, a már sokszor emlegetett Huszár-telepi iskolába.

Belső ima lelkigyakorlat volt Sajópálfalán

Zolcsákné Marika Nyírcsászári  2014.10.31. 07:13

2014 október 10-12 között tartott Fülöp atya belső ima lelkigyakorlatot papnéknak.

Keleti rítusú katolikus püspökök találkozója

Magyar Kurir  2014.10.29. 20:58

A keleti rítusú katolikus egyházak szerepe és küldetése az ökumené útján, a keresztények helyzete a Közel-Keleten, valamint az ukrán görögkatolikus egyház jelentősége és kihívásai a kommunizmus utáni elismerésének 25. évfordulóján: ezekkel a témákkal foglalkozik a keleti rítusú katolikus püspökök üzenete, amelyet éves találkozójuk lezárásaként adtak ki.

Október 3. vasárnapján

Dikérion  2014.10.28. 12:40

Október 3. vasárnapján az előző esti közös virrasztást követően került sor a Sajópálfalai Egyházközség búcsú ünnepére, melyet a kegykép hazahozatalánák emlékére tartunk minden esztendőben.

Feltöltődés a kultúra által – Somnakaj

Somosi Ágnes  2014.10.28. 12:35

A Görögkatolikus Cigány Szakkollégium diákjai és a menedzsment tagjai 2014. október 18.-án, szombat este Debrecenbe utaztak, hogy megtekinthessék a Somnakaj című roma etnoballadát a Csokonai Nemzeti Színházban.

Bemutatkozás a Fáy végzőseinek

Csorba Mónika  2014.10.21. 19:29

2014. október 20-án, hétfőn a Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium bemutatkozott a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskola érettségire készülő végzős diákjainak.

Pillanatképek az Örömhírvétel Görögkatolikus Óvoda őszi programjaiból

Tóth Ottóné  2014.10.17. 19:11

Egy kis ízelítő az októberi programjainkból

Képviselő-testület ígérettétele Tokajban

Gorcsa György  2014.10.17. 19:03

Megújult a Tokaji Görögkatolikus Egyházközség Képviselő-testülete

Istenszülő oltalmát váró virrasztás

Papp Zoltán  2014.10.09. 21:41

Szép időben és nagyon sok imádkozó hívővel együtt tartottuk idén a hagyományos Istenszülő Oltalmát váró virrasztásunkat. A Homrogdi templom teljesen megtelt ezen az éjszakán olyan emberekkel, akik az Istenszülő oltalmába ajánlották magukat, szeretteiket.

 

Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az Igazságot

Papp Zoltán  2014.10.09. 21:32

Október hónapban lassan hagyománnyá válik, hogy a cigány származású hittanos gyerekek Homrogdon találkoznak, hogy egy játékkal és imádsággal teli napon tanúságot tegyenek hitükről. 

Cigánymissziós Továbbképzés az Exarchátusban

Makkai László  2014.10.09. 12:48

Minden évben szervezünk az Exarchátus területén működő, kifejezetten cigánypasztorációval foglalkozó atyáknak továbbképzést.

Énekeljetek az Úrnak!

Jászter Beáta  2014.10.08. 21:28

Szeptember végén nyolcadik alkalommal rendezték meg Sátoraljaújhelyen a Nemzetközi Kórusfesztivált. Az eseményre több énekkar érkezett határon innen és túlról. A három napos rendezvénysorozat programjában gálakoncert, minősítő hangverseny, operett est és templomi hangverseny szerepelt.

Bibliakörök találkozója Sajópálfalán

Dikérion  2014.10.08. 21:13

Őszi hagyományos találkozónkat október 4-én tartottuk. Az Ige legteljesebb befogadójának példája is indított bennünket a bensőnk megnyitására, hogy jó talaj legyünk a természetfölöttinek.

KRSZH – országos tanévnyitó konferencia Szegeden

Somosi Ágnes  2014.09.29. 20:04

2014. szeptember 26-28. között ismét megrendezésre került a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózót (röviden: KRSZH) évkezdő konferenciája „Elsősorban rajtad múlik – esély és felelősség” címmel, az öt tagintézmény hallgatóinak és vezetőinek részvételével, közreműködésével.

Bemutatkozik újszentelt áldozópapunk

Papp András székesegyházi parókus  2014.09.29. 06:47

Atanáz püspök  atya szeptember 28-án a Búza téri székesegyházban áldozópappá szentelte Buka Gábort, a Miskolc-Belvárosi Görögkatolikus Egyházközség diakónusát. Ő válaszol a kérdésekre.

Hálaadó szentmise

Dobos Klára  2014.09.29. 06:40

Az Új Misszió folyóirat fennállásának 25. évfordulója alkalmából hálaadó szentmisét mutat be a miskolci minorita templomban Ternyák Csaba egri érsek október 18-án, szombaton, 16 órakor. 

Társak vagyunk örömben és reményben!

Dikérion  2014.09.25. 15:03

2014. szeptember 12-én gazdasági témájú konferenciával vette kezdetét a KATTÁRS rendezvény Miskolcon, a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskolában. 

Sport és a legfinomabb ételek

Somosi Ágnes  2014.09.22. 19:43

A Görögkatolikus Cigány Szakkollégium hallgatói ez éven először egy csapatként vettek részt a Miskolci Egyetem által megrendezett sportnapon.

Ruszin búcsú 2014

Dikérion  2014.09.22. 19:37

Idén is megrendezésre került kegyhelyünkön, a Ruszin búcsú.

Tanévnyitó vecsernye Garadnán

Berei Ágnes, szakmai vezető  2014.09.22. 19:28

2014. szeptember 7-én, az Istenszülő születése ünnepének előestjén – hagyományteremtő céllal - Atanáz püspök atya látogatott el Garadnára az új iskolai év megkezdése alkalmából.

Úton vagyunk

Dikérion  2014.09.22. 17:22

Edelényből Sajópálfalára, a régi ember tetteitől az új öröméig és tanúskodásáig, a mulandó sátorból az örök hajlékba.

Basilio Petra professzor úr előadása

OR  2014.09.20. 16:34

A nyári szünet utáni első rekollekció vendége, Basilio Petra merészen nyúl kényes témákhoz.  Már előadásának címe felkeltette az érdeklődésemet, és a megjelentek létszáma mutatta: sokunkét! Több, mint ötven pap és sok papné jött el, hogy a házassági erkölcsről, a házasság etikájáról meghallgassa a professzort.

A SZENT KERESZT FELMAGASZTALÁSA…

OR  2014.09.20. 15:27
 
…idén vasárnapra esett. Egy esős vasárnapra.

Máriapócsi cigánybúcsú

Somosi Ági  2014.09.20. 09:38

Szeptember 14-én a korábbi évekhez hasonlóan megrendezésre került a katolikus cigány közösségek búcsúja, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén.

„ A Te kereszted előtt leborulunk Urunk…”

Minyóczki Csaba  2014.09.16. 20:35
A szakadó eső ellenére zsúfolásig megtelt az edelényi templom szeptember 14-n vasárnap. A közösségünk, az egyház, s Krisztus szeretete vonzotta a város lakóit, s a környékbelieket. 

Virrasztás Homrogdon

Papp Zoltán  2014.09.16. 19:13

Közös imádságra hívjuk Homrogdra, szeptember 30-án.

Szirmabesenyőiek a Mátraalján

Dr. Szarka János, parókus   2014.09.13. 20:38

Szirmabesenyői egyházközségünk az idei nyár egy hétvégéjén a Mátrába kirándult 42 fő részvételével. A családos kirándulás mellett elsődleges célunk az volt, hogy a középkori görög szertartás Mátra-alján máig meglévő nyomait felkutassuk. Abaúj mellet, ugyanis elsősorban ezen a Heves megyéhez tartozó területen lett a honfoglalás után első birtokos az a főrangú, és kezdettől görög szertartású Aba nemzettség, amely hazánk harmadik királyát is adta.

A KATTÁRS második napján

Kollárné Tóth Annamária  2014.09.13. 18:58

A tervezettől eltérően, az esős időjárás miatt a miskolci Minorita Nagyboldogasszony-templom adott helyet a KATTÁRS második napján zajló délelőtti programoknak.

Társak vagyunk örömben és reményben! Elindult a KATTÁRS Miskolcon!

Kollárné Tóth Annamária  2014.09.12. 18:06

2014. szeptember 12-én délután 3 órakor gazdasági témájú konferenciával vette kezdetét a KATolikus TÁRSadalmi Napok rendezvénye Miskolcon, a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskolában.

Negyedik tanévét kezdte meg a szakkollégiumunk

Dikérion  2014.09.09. 15:10

Tanévkezdés Bekecsen

Fábián Réka  2014.09.09. 15:05

Augusztus utolsó pénteki napján a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény megyaszói lakásotthonainak lakói, dolgozói és szakmai vezetője ellátogattak a bekecsi görögkatolikus templomba, ahol Szabó Roland parókus atya végzett ünnepi liturgiát.

Püspöki látogatások a Haza-várlak Tanodában

Dikérion  2014.09.08. 21:28

A 2014-es tanév kezdete nagy meglepetést tartogatott Sajópetriben a tanodás gyermekek és nevelőik számára.

Miskolcon a KATTÁRS

Dikérion  2014.09.04. 13:25

A Katolikus Társadalmi Napok eseményének házigazdája ezúttal Miskolc lesz.

Legyen segítőnk a KATTÁRS-on!

Dikérion  2014.09.04. 12:26

Kedves diákok, önkéntes segítők!

Tanévkezdő zarándoklat az Exarchátusban

Marincsák Miklós  2014.09.01. 19:26

Immár hagyományt ápolva, idén is, a nyári szünet végén és még az új tanév előtt, elzarándokoltunk Edelényből Sajópálfalára. 

Görög Nyár 2014. Vásárosnamény-Gergelyiugornya

Polgár Sándor Bendegúz, Encs, Szent László Katolik  2014.09.01. 05:51

Már nagyon vártuk a tábort, el is indultunk Szikszóra, ahol felszálltunk a buszra és irány Vásárosnamény-Gergelyiugornya, 33 gyerekkel és 7 felnőttel.

Axios!

Jászter Beáta  2014.08.27. 22:07

Atanáz püspök atya augusztusban Sárospatakon pappá szentelte Gorcsa Péter diakónust.

Felújítás és búcsú Rakacán

Dikérion  2014.08.26. 10:46

Nagyboldogasszony ünnepén Rakaca újra régi fényében tündökölt.

Pedagógus lelkigyakorlat Sajópálfalán

Mészáros Marianna  2014.08.26. 08:16

Augusztus 18-19-én  edelényi iskolánk pedagógusai lelkigyakorlaton vettek részt. Most, hogy nemsokára elkezdődik a tanév becsengetnek, nemcsak szellemileg és testileg, de lelkileg is fel kell készülnünk rá, hogy a ránk bízott feladatot becsülettel el tudjuk végezni. 

TOKAJI HÍD – amely összeköt bennünket

Pacsai Jánosné- Missziós Iroda  2014.08.24. 19:47

Ahogyan a Szentlélek  összegyűjtötte és elindította az Egyházat, úgy  bennünket papcsaládokat a III. imaórával gyüjtöttek egybe  Görögkatolikus Egyházunk püspökei, akik az apostoli munkában mindannyian munkatársak vagyunk. 

Nem csupán egy tábor volt....

Pacsai János  2014.08.24. 07:00

2014. augusztus 17-19 között Aggteleken a Cseppkő Hotelben töltöttünk el néhány napot 30 gyermekkel és  kísérőikkel az Integrációs tábor keretében.

Hurrá! Táborozunk!

Thodoryné Szarka Anita  2014.08.20. 18:39

Vasárnap délelőtt a Szent Liturgia végén Sajópetriben a parókus atya a következőket hirdette ki.

Nyárzáró gyalogos zarándoklat Edelényből Sajópálfalára

Dikérion  2014.08.16. 19:34
Az elmúlt nyarakhoz hasonlóan idén is szeretnénk zarándoklat közben hálát adni az élményekkel és felüdüléssel eltelő nyárért. 

Gyere! Készülj velünk, indulj velünk, haladj velünk, hogy együtt érkezhessünk... ...arra a földre, amit mutat nekünk az Úr!

Dikérion  2014.08.12. 14:09

Ezekben az órákban is több, mint félezer fiatal van úton, hogy a hét végére eljussanak Máriapócsra.

 

Diakónusszentelés Mucsonyban

Dikérion  2014.08.11. 13:30

Úrszínváltozás ünnepe a Mucsonyi Görögkatolikus Egyházközség életében ebben az esztendőben különleges eseménnyel gazdagodott.

Ifjúsági zarándoklat 2014 – ...arra a földre, amelyet majd mutatok neked -

gorogkatolikus.hu  2014.08.10. 20:04

Rakacai és rakacaszendi gyerekek táborozása

Csiszárik Jánosné  2014.08.06. 14:57

A Miskolci Apostoli Exarchátus fenntartásában működő rakacai és rakacaszendi ifjúsági pontok diákjai táboroztak Miskolctapolcán 2014 júliusában.

Felvételi felhívás

Dikérion  2014.08.06. 14:50

A hegyek ereje

Minyóczki Csaba  2014.08.06. 14:42

„Csak figyelj, mert van út, mely pont odavisz,
Ahova kell, és nem ahova szeretnél.”

Elsőáldozás Rakacaszenden

Grofcsik György  2014.08.06. 14:23

2014. augusztus 3-án jeles esemény volt Rakacaszendi Görögkatolikus Egyházközségben. Bár augusztusban szokatlan első áldozást tartani, mégis erős várakozás előzte meg az eseményt. 

Haverok, buli, Görkapocs - A görögkatolikus egyház RÁD hangolva!

  2014.08.02. 14:28

Ha nyár, akkor Görkapocs fesztivál. A görögkatolikus egyház idén is megrendezi városmissziós fesztiválját, hogy rámutasson azokra az értékekre, melyek összekötnek bennünket, mindnyájunkat.

Felújítás Rakacán

Polgári Bence  2014.08.02. 04:01

A Rakacai Görögkatolikus Egyházközség örömmel jelzi, hogy a végéhez közelednek a templom külső felújítási munkálatai.

„Őt dicsérje éneked, mert ő a te Istened…” (Mtörv 10,21) Kántorok lelkigyakorlata Miskolc-Tapolcán

Nagy Tímea Mária  2014.07.30. 06:38

Az elmúlt hétvégén Miskolc-Tapolcán, immáron negyedik alkalommal rendezték meg a kántorok továbbképzését, melynek a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium adott otthont.

„Máriától Máriáig a Mária úton” Gyalogos zarándoklat Sajópálfala-Máriapócs

Minyóczki Csaba  2014.07.28. 07:52

„Ma tudom, hogy csak Mária maradt,

Szivemet most már csak Mária lássa”

                                                               (Ady E. : A pócsi Mária )

Osztatlan szívvel az Exarchátus búcsúján Máriapócson

Dikérion  2014.07.22. 15:19

Ezen a hétvégén tartottuk a Miskolci Apostoli Exarchátus területén élő hívek zarándoklatát Máriapócson.  Egyházközségeink többségéből szervezett módon, buszokkal, kisbuszokkal, gyalog, máshonnan személygépkocsikkal érkeztek mindazok, akik  terheket hordozva lelkileg feltöltődni szerettek volna.

Az alábbiakban Atanáz püspök gondolatait olvashatjuk, amelyek az ünnepi Szent Liturgián hangoztak el. 

Megjelent A mi családunk következő száma

Dikérion  2014.07.22. 13:53

Egyházközségeink templomaiban elérhető családújságunk legfrissebb száma.

Ruszin kirándulás 2014

Leskó Miklósné  2014.07.22. 13:34

Nagyon vártuk már a kirándulást, melyet a Szikszói Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat és a Szikszói Görögkatolikus Egyházközség szervezett meg. Elérkezett a várva-várt nap, így útnak indultunk.

Országos bemutatkozás – EFOTT 2014

Somosi Ágnes  2014.07.22. 13:30

Az idei éven is megrendezésre került az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, más néven az EFOTT. Szakkollégiumunk is jelentkezett a fesztiválra, így lehetőséget kaptunk arra, hogy diákjaink és munkatársaink képviseljenek minket, bemutassák a kollégiumot és a cigány-magyar együttélésről szerzett tapasztalataikat. 

Edelényiek családos tábora

Dikérion  2014.07.22. 09:56

A július 13-16. között megrendezett abádszalóki táborral újra úgy szólítottuk meg a személyt, mint egy család tagját. 

Szüntelen imádság Irotán

Dikérion  2014.07.22. 09:20

„Ébressz föl bennünket majd az imádság idejére, hogy parancsolataidban megerősödjünk, s ítéleteid emlékét mindig szívünkben hordozzuk.” Pandektosz Antioch szerzetes imája

 

Vasmise Irotán

Kollárné Tóth Annamária  2014.07.21. 06:27
Csiszárik János nyugalmazott főesperes atya 65 éves papi szolgálatáért vasmiséjén adtunk hálát 2014. július 17-én Irotán.

 

Pedagógus-továbbképzés a miskolci cigány szakkollégiumban

Csorba Mónika  2014.07.21. 06:23
A Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium Cigány Szakkollégium a Nemzeti Tehetség Program által támogatott NTP-RTP-M-13-0001 azonosítószámú „Hátrányból Előre!

Vár(t) a Család

Dikérion  2014.07.15. 12:03

Nagyon-nagyon vártuk a családokat július 12-én, szombaton a Szerencsi Várba az Exarchátus családi napjára. 

Gyalogos zarándokok....

Dikérion  2014.07.15. 09:41

A tegnapi napon Ózdról, holnap reggel Sajópálfaláról indul gyalogos zarándoklat Máriapócsra. 

Elkezdődött 22. Zsolozsmás tábor Irotán

Dikérion  2014.07.15. 09:31

Amikor Irotához közeledtem, egyszer csak azt vettem észre, hogy az előző esztendőhöz képest egy jókora szakaszon betömték a kátyúkat és "sima út" vezet úticélom felé. 

Siessünk buzgón az Istenszülőhöz- Illés búcsú Máriapócson

Dikérion  2014.07.15. 09:29

Ezen a hétvégén sok egyházközségből indulunk zarándoklatra az Exarchátus búcsújára, Máriapócsra. A szertartások rendje az alábbiak szerint alakul.

Római tanulmányút

Somosi Ágnes  2014.07.15. 09:25

A Görögkatolikus Cigány Szakkollégium hallgatói lehetőséget kaptak arra, hogy ismereteiket Rómában bővítsék egy tanulmányi kirándulás keretében.

Ózdi fiatalok bicikli túrája

Dikérion  2014.07.15. 08:56

Néhány napja, az Ózdi Egyházközség fiataljai biciklitúrára indultak az Ózd - Miskolc - Eger - Parád - Ózd útvonalon.

Új szakaszba lépnek a roma szakkollégiumok

KRSZH  2014.07.14. 07:00

A Keresztény Roma Szakkollégiumok (KRSZH) sikerrel befejezték a harmadik tanévüket és új elnököt választottak. A 2011-ben indult program a kormány és az egyházak együttműködésében segíti a roma/cigány egyetemisták szakmai, közösségi és lelki támogatását Budapesten, Miskolcon, Debrecenben, Nyíregyházán és Szegeden.

Premontrei zarándoklat Sajópálfalára

Orbán Frigyes O.Praem.  2014.07.14. 06:52
Premontrei rendi közösségünk 2014-es nyaralásának keretében július 7-én, hétfőn kora délután érkeztünk meg Sajópálfalára, ebbe e gyönyörű, békés, kedves kis falucskába, ahol nagy szeretettel vártak minket a helyi zarándokházban.

 

„Sokat jelentenek számunkra Ferenc pápa szavai, amelyek a perifériákon élőkhöz szólnak” – Stúdióbeszélgetés

Vatikáni Rádió  2014.07.10. 09:05

Közösségi ház Edelényben

Minyóczki Csaba  2014.07.10. 09:01

„Ma üdvösség köszöntött erre a házra” /Lk. 19,9/

Gyémántliturgia Sajópálfalán

Dikérion  2014.07.07. 20:59

Figeczki Balázs nyugalmazott főesperes atya 60 éves papi szolgálatáért adtunk hálát 2014. július 6-án. Balázs atyát 1954. július 4-én szentelte pappá Dudás Miklós püspök atya Miskolcon.

Áláslegetőség az Angyalkert óvodában

Dikérion  2014.07.07. 06:26

A kazincbarcikai Angyalkert Görögkatolikus Óvoda pályázatot hirdet óvodapedagógus munkakör betöltésére.

II. Házi konferencia

Somosi Ágnes  2014.07.01. 21:35

A Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium Cigány Szakkollégium szakkollégistái a TÁMOP-4.1.1.D-12/2/KONV-2012-0005 projekt keretében június 27-én megrendezték II. Házi konferenciájukat „Mi magunk saját magunkért!” címmel a Miskolci Egyetemen.

Szünidőköszöntő gyermeknap a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézményben

Bényi Józsefné szakmai-vezető   2014.07.01. 21:19

2014. június 17-én jó hangulatú szünidőköszöntő gyermeknapi rendezvénynek adott otthont Garadnán a görögkatolikus templom és sportpálya.

Sportnap – paintball

Somosi Ágnes  2014.06.30. 20:13

Ahogyan az előző években, idén is megrendezésre került a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium sportnapja, június 28-án, szombaton.

Kirándulás Szanticskán

Kelecseny Andrea  2014.06.30. 20:08

2014. június 21-én a bekecsi egyházközség kiránduláson vett rész mintegy 50 fővel, melynek úti célja a Cserehát egyik legeldugottabb és legszebb völgyében fekvő falu, Szanticska volt. 

Menjünk fel az Úr hegyére!

Dikérion  2014.06.26. 13:00

Zsolozsmástábor Irotán!

Cursillós találkozó - Ultreya

Dikérion  2014.06.26. 11:41

Újra csodálatos élményekben lehetett részük mindazoknak, akik eljöttek Edelénybe a VI. Szent László napi Ultreyára.

Két éves a Homrogdi Barátság ház

Dikérion  2014.06.26. 11:03

Van egy ház Exarchátusunk területén, ahol  immár második éve különleges barátságok születnek gyermek és gyermek,  felnőtt és gyermek,  Isten és gyermek között.

Családi nap Szerencsen

Dikérion  2014.06.25. 21:33

Idén július 12-én, Szerencsen lesz a Miskolci Apostoli Exarchátus családi napja. A rendezvény számos színes programmal várja az érdeklődőket.

Adok, mert kaptam

  2014.06.25. 21:00

- Katolikus Társadalmi Napok szeptemberben Miskolcon.

Köszönőlevél: „az egyház és a rendőrség is a bűn ellen küzd”

boon.hu / Dikérion  2014.06.25. 20:51

Encs – A járási közbiztonsági egyeztető fórum apropóján fejezte ki köszönetét a Szikszói Görögkatolikus Egyházközség parókusa a rendőrségnek, így az Encsi Rendőrkapitányság munkatársainak egy felderített bűncselekmény kapcsán.

Nyári hangulat az edelényi Oltalom Tagóvodában

Dikérion  2014.06.25. 13:27

Edelényi óvódánkban nyáron sem "unatkoznak" a játékok, sok-sok gyerek játszik velük nap mint nap. Az alábbi vidám fényképek néhány napja készültek.

Húsz kéz és tíz ecset

Csorba Mónika  2014.06.25. 12:49

Kollégistáink 2014. június 20-21-én nagy feladatra vállalkoztak. Kápolnánkat az elmúlt években igencsak megviselte a zord időjárás, és ráfért egy alapos festés. 

Nevelésért díj 2014

Szemerszki Mihály oktatási referens  2014.06.25. 06:57

Immár ötödik alkalommal került átadásra a Keresztelő Szent Jánosról elnevezett „Nevelésért díj”. 

Hitoktatók lelkigyakorlata Sajópálfalán

Bakné Orosz Teodóra  2014.06.25. 06:40

„A tanításnak a célja tiszta szívből, jó lelkiismeretből és őszinte hitből fakadó szeretet.”(1 Tim. 1,5 )

Vakáció már június 1. hetében

Béres Gáborné pedagógus  2014.06.23. 20:09

Az iskolánk építkezésére megnyert pályázat eredményeképpen a Miskolci Görög Katolikus Általános Iskolában a tanévet korábban fejeztük be, s így a gyerekekkel, akik még iskolai közegben töltötték el a vakáció első napjait, fantasztikus élményben volt részünk.

Mennyi hittanos fér el egy trabantban?- emlékek a sajópálfalai hittanos évzáróhoz kötődően

Dikérion  2014.06.22. 20:57

Már több mint 20 éve… Talán sok korombelinek voltak hasonló élményei, amikor parókusaik össze fogva azt a jó néhány hittanost, beültetett bennünket trabantjába és elvitt minket a tanév végén a Sajópálfalai templomba, ahol egy vidám hittanos napon vehettünk részt. Igen, volt rá példa, hogy tízen is elfértünk abban a kocsiban.

Edelényből Rómába

Tóbiás Lászlóné  2014.06.22. 19:06

Az edelényi Oltalom Tagóvoda dolgozói hálájukat fejezik ki mindazoknak, akik segítettek, hogy az óvoda valamennyi dolgozója felejthetetlen zarándokúton vehetett részt Rómában.

Évadzáró grillezés a Búza-téri családcsoportnál

Dikérion  2014.06.21. 14:54

A Búza-téri egyházközségben immáron harmadik esztendeje működik családcsoport Béres Gábor atya vezetésével. Havi rendszerességgel járunk össze és kötetlen, de Gábor atya vezetésével mederben tartott élményinket, tapasztalatunkat, érzéseinket osztjuk meg egymással családról, a keresztény életről, hivatásunkról, gyermeknevelésről.

Férfiak és fiúk zarándoklata

Dikérion  2014.06.21. 14:39

Július 14-én, az Exarchátus területéről gyalogos zarándoklat indul Máriapócsra, az Illés búcsúra.

 

Nyílt nap a Szakkollégiumban a Fáy diákjaival

Somosi Ágnes  2014.06.13. 22:14
Június 6-án, pénteken, egy nyílt nap keretében szakkollégiumunk nagy örömmel fogadta az érdeklődő Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskola diákjait.

A Hierotheosz Egyesület tisztújító közgyűlése Máriapócson.

Dikérion  2014.06.13. 21:44

A Hierotheosz Egyesület 2014. június 20-án délután 3 órától tartja tisztújító közgyűlését Máriapócson.

Vendégségben Eperjesen

Szűcsné Nagy Ibolya   2014.06.13. 21:33

Régi terve vált valóra a Miskolci Görög Katolikus Általános Iskolának, amikor testvériskolára talált Eperjesen.

Elsőáldozások Egertől Rakacáig templomainkban

Dikérion  2014.06.11. 08:45

Pünkösd ünnepéhez közeledve, egyre több egyházközségünkben járultak első szentáldozáshoz görögkatolikus hittanosaink. Most bepillanthatunk az ünnepi szertartások eseményeibe.

Templomtorony átfedése

Demkó István  2014.06.10. 14:28

Az elmúlt évek felújítási munkálatai után szinte szó szerint rákerült a „korona” az egyházközség egyetlen templomára.

_._._.Á.C.I.Ó!

Dikérion  2014.06.10. 14:23

Már csak néhány nap és általános iskoláinkban bezárjuk a 2013/14-es tanévet. Az alábbi fotókon iskolájuktól búcsúzó 8. osztályos diákjaink láthatóak, akik közül többen újra egyházi iskolában fogják folytatni középiskolai tanulmányaikat. 

Álláslehetőség a Miskolci Apostoli Exarchátus területén

Dikérion  2014.06.10. 14:04

Az Exarchátus köznevelési intézményei, egyházközségei az alábbi álláslehetőségeket kínálják, több óvodapedagógus, furulya tanár, néptánc tanár, kántori munkakörökben.

Szent Damján kórus Rudabányácskán

Demkó István  2014.06.10. 13:37
Az idén ünnepli 240 éves jubileumát egyházközségünk temploma.

Éjszakai gerilla kertészkedés Kazincbarcikán

Dikérion  2014.06.10. 12:52

Az Angyalkert Görögkatolikus Óvodában, éjszakai virágültetést „gerilla kertészkedést” szerveztünk Janka Gábor atyával.

Akadálymentesen a Lélek segítségével

Dikérion  2014.06.10. 08:23

Ha valaki előző hetekben Sajópálfalán járt, nagy sürgést forgást láthatott a kegyhelyünkön és annak környékén. 

Találkozás Krisztussal – a Lélek által

Polyák Imre esperes parókus  2014.06.08. 05:46

Olykor megkísért minket a gondolat: milyen jó lett volna akkor élni, amikor Jézus itt volt a földön. Látni, hallgatni Őt, esetleg szót váltani vele.

Ferenc pápa imáinkat kéri

gorogkatolikus.hu  2014.06.07. 17:36

Mint ismeretes, Ferenc pápa szentföldi zarándoklata során, május 25-én meghívta a Vatikánba Simon Perez és Mahmud Abbasz elnököket egy békéért esdeklő imatalálkozóra

Ablak a világra – Tehetségnap a Művészetek Házában

Somosi Ágnes  2014.06.05. 21:16

A miskolci vasgyári iskola, valamint a Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium Cigány Szakkollégium 2014. május 30-án közös erővel megszervezte az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő tehetségnapot a Miskolci Művészetek Házában. A rendezvénynek az „Ablak a világra” címet adták.

Így szól az Úr- gondolatok múlt vasárnapi evangéliumhoz kötődően

Dikérion  2014.06.04. 21:38

Június első vasárnapján, Pacsai János sajószentpéteri parókus atyával készített riportot láthattunk az m1-es csatornán.

Ferenc pápa buzdítására el kell mennünk a peremvidékekre

Dikerion/Vatikáni Rádió  2014.06.04. 21:08

A Vatikáni Rádió interjút készített Páll Miklós tolcsvai görögkatolikus paróchussal, a Miskolci Apostoli Exarchátus  karitász igazgatójával.

Rendhagyó zeneóra - az edelényi általános iskolánkban

Gál András  2014.06.04. 20:52

2014. május 30-án, az edelényi  Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola,   zenei tanszakának növendékei, rendhagyó zenei órán vettek részt. 

Tanévtáró ünnepség és ballagás az Örömhírvétel óvodában

Tóth Ottóné óvodavezető  2014.06.04. 12:22

A sárospataki Örömhírvétel Görögkatolikus Óvodában 2014.május 29-én és 30-án került megrendezésre a tanévzáró ünnepség és az iskolába készülő gyermekek búcsúztatása.

Oltárszentelés a Felsőzsolcai Görögkatolikus Templomban

Gulybán Tibor esperes parókus   2014.06.04. 08:22

Oltárszentelés ritkán fordul elő a templom történetében  és az egyházközség híveinek  életében. 

„Akkor jó a világ, ha jó benne gyereknek lenni.” /Véghelyi Balázs/

Bukszár Gáborné és Bukszárné Kalas Judit  2014.06.03. 19:16

2014. május 23-a egy ilyen világ volt a Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskolában.

Újabb egyházközség megalapítása az Exarchátusban

Dikérion  2014.06.03. 19:02

Miskolci Görög Katolikus Általános Iskola Hálaadó liturgiája

Dikérion  2014.06.03. 18:49

2014. május 29-én 8.00 órai kezdettel az Úr Jézus mennybemenetele ünnepén került sor a Miskolci Görög Katolikus Általános Iskola végzős növendékeinek Hálaadó liturgiájára a Nagyboldogasszonyról nevezett Püspöki Székesegyházban Miskolcon.

VI. Szent Illés Kupa Kazincbarcikán

Dikérion  2014.06.02. 09:29
Már hatodik alkalommal került megrendezésre Kazincbarcikán a Szent Illés foci kupa a görög katolikus általános iskolás korosztály számára.

Bíborszív kórus koncertje Homrogdon

Papp Zoltán parókus  2014.06.02. 09:02

Megtartotta első önálló koncertjét a Homrogdi Bíborszív egyházkórus.

Hittanos évzáró Sajópálfalán

Dikérion  2014.05.31. 21:21

Egyházközségi kirándulás- Bekecstől Encsig

  2014.05.28. 15:11

Egy május végi szombaton ismét autóbuszra szálltunk (immár harmadszor), hogy látogatást tegyünk görög katolikus egyházközségeinkben. Többen meg tudták mutatni származási helyüket, az ősi templomot, amelyhez gyermek– és ifjúkoruk eseményei alapján kötődnek.

Az Exarchátus egyetemi kollégiumainak felhívása

Dikérion  2014.05.27. 21:59

Az alábbi képekre kattintva elérhetőek, a Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium, és a Miskolci Görögkatolikus Cigányy Szakkolégium felvételi felhívásai.

I. Lakatos Menyhért Szavalóverseny- Miskolcon

Somosi Ágnes  2014.05.27. 21:36

Kollégiumunkban május 23-án, pénteken, hallgatóink önálló szervezésében megrendezésre került az I. Lakatos Menyhért Szavalóverseny.

Hálát Adtunk…..Hálával Tartozunk

Makkai László  2014.05.27. 15:56

Még csak a vizsgaidőszak elején vagyunk, de hagyományosan május végén hívjuk össze az egyetemistákat, oktatókat, hogy megköszönjük „Legfőbb Tanítónknak” az elmúlt tanévet.

Családi nap Edelényben

Dikérion  2014.05.27. 15:39

Immár évről évre megrendezzük az egyházközség családi napját, hogy ezáltal is elősegítsük egymás jobb megismerését, s erősödjön közösségünkben az összetartozás tudata.

Ikonfestő műhely Szegeden

gorogkatolikus.hu  2014.05.27. 15:37

Idén is megrendezik Szegeden 2014. július 25. és augusztus 3. között a Szent Mihály Arkangyal Ikonfestő Műhelyt, ezúttal Seres Tamás festőrestaurátor-művész, ikonfestő vezetésével. 

Görögkatolikus hittanverseny 2014 – Országos döntő

gorogkatolikus.hu  2014.05.27. 15:32

Gördülj!

Dikérion  2014.05.23. 08:27

Az edelényi Szent Miklós Iskola másodszor rendezte meg  GÖRDÜLJ elnevezésű egészség és sportnapját.

Szent Damján Tábor 2014

gorogkatolikus.hu  2014.05.21. 05:42

Rakacai és rakacaszendi gyerekek zarándoklata Máriapócson

Csiszárik Jánosné pedagógiai szaktanácsadó  2014.05.21. 05:32

A Máriapócsi Gyerekbúcsún vettek részt május 17-én a Paraklisz Ifjúsági Pont és az Istenszülő Oltalma Ifjúsági Pont növendékei.

Papok közössége

Dikérion  2014.05.19. 16:12
Mindannyiunkat körülvesznek emberek: szűkebb környezet, mint pléldául a család, általunk választottak, mint a baráti körünk.

Óvodába hívogató

http://angyalkertovoda.url.ph  2014.05.16. 13:01

„Angyalkert, Angyalkert, sok virágot felnevel,

Angyalkert, Angyalkert, Istenhez közel…”

Ózdi motoros találkozó

ozd.hu/Dikerion  2014.05.16. 12:56

Több tucat csillogó vasparipát csodálhattak meg Ózd város lakói szombaton délután az Easy Wanderers Motoros Baráti Kör által szervezett felvonuláson. 

Az evangélium öröme-esperesi gyűlések az Exarchátusban

Dikérion  2014.05.14. 23:55

Néhány hónapja jelent meg Ferenc pápa első apostoli buzdítása "Evangelii gaudium", az Evangéium öröme címmel. 

Barátság-ház felszentelése Homrogdon

Papp Zoltán parókus  2014.05.14. 19:56

Szép ünnepe volt a Homrogdi iskolásoknak, szülőknek, tanároknak, a falubelieknek május 13-án, hiszen Atanáz püspök atya felszentelte a Barátság-házunkat. Sokan gyűltünk össze ezen a délutánon, hogy megosszuk örömünket, mert valami új megszületett néhány évvel ezelőtt, és a szívünkben azért volt a nagy öröm, mert úgy tűnik, hogy ez az valami nagyon is életképes, és élő!

Dalos-Táncos Találkozó Homrogdon

Kristófné Bekus Éva óvodavezető  2014.05.14. 08:13

Május 6-án került megrendezésre Homrogdon a görögkatolikus óvodák óvodásainak első Dalos-Táncos Találkozója, melynek a Római Katolikus Templom különterme adott otthont.

„Légy Példa” KRSZH Konferencia Budapesten

Somosi Ágnes  2014.05.14. 08:04

A Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium hallgatói és munkatársai 2014. május 10-11-én lehetőséget kaptak arra, hogy Budapestre utazzanak, és részt vegyenek az évente megrendezésre kerülő Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat konferenciáján.

A távolság előnyei

Dikérion  2014.05.12. 22:19

Nyíregyházához elég  messze van Ózd…

Budapesten jártak a rakacaszendi iskolások és tanodások

Kondás András parókus  2014.05.12. 21:04
Május 9-én reggel 6-kor útra kelt a rakacaszendi gyerekek csapata Budapestre. 41 gyerek, 3 pedagógus és 5 szülő vett részt az úton. 

Szemetet szedtek a miskolci a szakkollégisták

Csorba Mónika  2014.05.12. 20:34
A miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium hallgatóival 2014. május 9-én csatlakoztunk a „TeSzedd!” országos szemétszedési akciójához. 

Püspöki vecsernye a Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégiumban

Csorba Mónika  2014.05.12. 20:25
A miskolci Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium hallgatói püspöki vecsernyén vettek részt május 6-án a kollégium kápolnájában.

Sajópálfala- Rózsafüzért imádkozók lelkinapja

Kovács Endre parókus  2014.05.12. 16:41

„Hozzád jöttünk, hogy Hozzád menekedjünk…!”

Hivatások vasárnapja az Exarchátusban

Dikérion  2014.05.12. 07:12

Az inaszakadtról elnevezett vasárnap mindig hordoz egy kis különlegességet egyházközségeink életében.

Kispapi vecsernye Görömbölyön

Dudás László parókus  2014.05.12. 07:05

Május elsején a nyíregyházi szeminárium kispapjai a Bükkben túráztak, s a nap végén Görömbölyre látogattak el.

Az eperjesi székesegyház kórusának látogatása Görömbölyön

Dudás László parókus  2014.05.12. 07:01

Kedves vendégeket köszönthettünk Tamásvasárnap a görömbölyi templomban. 

Közös Paraklisz Tolcsván

Dikérion  2014.05.09. 16:02

Szent János apostol és evangélista ünnepén a Tolcsvai Egyházközségben gyültek össze a környékbeli hívek és az Exarchátus papjai.

 

Óvodások anyák napja Sárospatakon

Tóth Ottóné óvodavezető  2014.05.09. 15:57

A sárospataki Örömhírvétel Görögkatolikus Óvoda 2014. május 04-én, vasárnap tartotta anyáknapi ünnepségét.

Pap-kispap foci rangadó az Exarchátusban

A szervezők  2014.05.08. 16:15

Május 7-én szerdán Kazincbarcikán volt az elmaradhatatlan pap-kispap foci rangadó.

Ballagás az edelényi iskolánkból

Dikérion  2014.05.07. 20:13

„Feltámadt Krisztus halottaiból”hangzott fel a Püspök atya vezetésével a húsvéti tropár a Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakképző Iskola ballagó ünnepségének kezdetén.

Ballagás és érettségi a görögkatolikus Fáyban

Dr. Nagy István Gergely – Fáy  2014.05.06. 15:08

Április végén ünnepélyes keretek között került megrendezésre a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskolában a ballagás.

Kiscserkészek ígéret-tétele az 1212. sz. Szent Ilona Cserkészcsapatban

Juhász Krisztina tanítónő – cserkészvezető  2014.05.05. 21:24

Szent Illés Kupa Kazincbarcikán

Dikérion  2014.05.05. 20:48

Idén újra megrendezésre kerül hittanosaink részére a  már hagyományosnak számító Szent Illés Kupa.

Jegyespárok lelkigyakorlata Sajópálfalán

Ács Zoltán  2014.05.05. 12:55

A májust kezdő hosszú hétvégén Sajópálfalán jegyespárok lelkigyakorlata zajlott Demkó Balázs az Egri Görögkatolikus Szervezőlelkészség parókusának vezetésével.

Ministránstalálkozó Sajópálfalán

Béres Gábor ministráns-referens  2014.05.03. 20:46

Fényes hét szombatján, április 26-án immáron harmadik alkalommal találkoztunk Sajópálfalán mi, az Exarchátus ministránsai.

270 éve hunyt el Kelemen Didák atya

Fojtán László  2014.05.02. 06:43

A miskolciak a templomépítőt, iskolaalapítót és a szegények, betegek fáradhatatlan pártfogóját tisztelik Kelemen Didák atyában. 

Felolvasói rend feladása

Dikérion  2014.04.29. 22:23

Varga Csaba III. éves papnövendékünk ezen a hétvégén Sajópálfalán kapta meg a felolvasói rendet.  Az alábbi fényképek a szertartáson készültek.

Kitekintő

Dikérion  2014.04.29. 21:45

X. János antiochiai ortodox pátriárka és III. Gergely melkita görögkatolikus pátriárka több egyházi elöljáró társaságában 2014. április 22-én meglátogatta a szíriai kormányerők által visszafoglalt ősi keresztény várost, Maalulát.

Kiállítás és hangverseny Edelényben

Dikérion  2014.04.29. 21:18

A fényes hét örömteli szertartásai mellett két jelesebb programban volt része városunk érdeklődő lakosságának.

Anasztázia nővér örökfogadalma

Dikérion  2014.04.29. 21:05

A Sajópálfalán tartott Szent Liturgián Anasztázia nővérünk (aki eddig Vaszkun Judit névre hallgatott) Exarchátusunk örökfogadalmas szerzetesévé lett. A Pálfalai Monostor felépüléséig továbbra is jelölt-társnőivel együtt a dámóci Krisztus Feltámadásáról elnevezett monostorban lakik. Imádkozzunk érte és további hivatásokért! Az alábbiakban Atanáz püspök ott elhangzott ünnepi gondolataiból közlünk részleteket.

Szépséges Pászka – görögkatolikus egyházművészeti nap a Művészetek Házában

Dikérion  2014.04.25. 22:50

Az idén második alkalommal rendezték meg a „Szépséges Pászka” elnevezésű görögkatolikus egyházművészeti napot a Művészetek Házában. A Miskolci Apostoli Exarchátus, és a Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium  által a NEMZETI KULTURÁLIS ALAP támogatásával szervezett kulturális-közösségi rendezvényen idén is helyet kaptak személyes tanúságtételek, de koncertet adott a Szent Efrém Férfikar, Bubnó Tamás Liszt-díjas karnagy vezetésével, és számos közösségi program is színesítette az eseményt. Az április 25-én megrendezett programsorozat elsődleges célja az volt, hogy Krisztus feltámadásának örömhírét a templomok falain kívül, kulturális és közösségi alkalmakon is hirdesse és jelenvalóvá tegye.

Pászkaszentelés az Exarchátus templomaiban

Dikérion  2014.04.24. 09:09

Habár sírod köve a zsidók által megpecsételtetett, * és legszentebb tested katonák által őriztetett, * mégis feltámadtál harmadnapon, Üdvözítőnk, * ajándékozván életet a világnak. * Azért, ó Életadó, a mennyei Erők kiáltják néked: * Dicsőség a te feltámadásodnak, Krisztus! * Dicsőség a te uralkodásodnak! * Dicsőség a te gondviselésednek, egyetlen emberszerető!”

Feltámadási szertartás az Exarchátus templomaiban

Dikérion  2014.04.23. 19:39

„Keljünk fel kora hajnalban és hozzunk balzsam helyett magasztaló éneket az Úrnak. És meglátjuk Krisztust, az igazság Napját, ki örök életet áraszt mindnyájunkra.”

Sírbatételi vecsernye az Exarchátus templomaiban

Dikérion  2014.04.23. 15:23
„Az istenfélő József * levevén a fáról a te legtisztább testedet, * tiszta gyolcsba göngyölé * és illatos szerekkel ellátva új sírba helyezé.”
 

Húsvéti üzenet

Dikérion  2014.04.23. 14:06

Az alábbiakban Atanáz püspök Húsvéti gondolatait olvashatjuk.

Szépséges Pászka

Dikérion  2014.04.22. 21:38

Kereszt a határban

Kázsmér Veronika  2014.04.22. 20:47

A Sajópálfalai és Szikszói Görögkatolikus Egyházközség tagjai, immár hagyományosan, nagypénteken találkoznak egymással a két település határán felállított keresztnél.

Gondolatok...

Pacsai János  2014.04.18. 14:04

Képviselő-testület megújítás az Avason

Dikérion  2014.04.15. 15:58
A Miskolc-Avasi Görögkatolikus Egyházközség megújított Képviselő-testületének ígérettétele Virágvasárnap volt.

Meghívó Múcsonyba

Dikérion  2014.04.15. 15:54

Szeretettel hívjuk a környékbeli híveket az alábbi programokra!

Virágvasárnapi barkaszentelés

Dikérion  2014.04.14. 10:51

Pillanatképek az Exarchátus egyházközségeinek életéből.

Nagyheti és Húsvéti szertartások rendje Székesegyházunkban

Dikérion  2014.04.12. 11:10

Kegytárgyboltunk aktuális ajánlatai

Dikérion  2014.04.09. 08:23

Nagyböjt 5. vasárnapja – Szentéletű Egyiptomi Mária anya

Jeviczki Ferenc tiszaújvárosi parókus  2014.04.08. 20:49

Ha az evangéliumot olvassuk – valljuk be őszintén – gyakran hallunk az Üdvözítőtől olyan kijelentéseket, amelyek megütközést keltenek. Meghallgatjuk ezeket az igéket, de tartalmukkal nem igen tudunk egyetérteni. Már hogy mondhat olyat, hogy a vámosok és az utcanők megelőzik az igazakat az Isten országában (l. Mt 21,31)? Mit akar mondani azzal, hogy az elsőkből lesznek az utolsók, az utolsókból pedig az elsők? Van-e ezeknek a kijelentéseknek alapja a valós életben?

Az élet fonala…

Dikérion  2014.04.08. 12:36

A televízió képernyőjén megszokott humorral és intelligenciával tartott előadást iskolánkban dr. Zacher Gábor toxikológus. Külön a 7-8. osztályos tanulóknak és külön a felnőtteknek, érdeklődő szülőknek. 

Nevelőszülők lelki napja

Bíró István   2014.04.08. 09:32

A Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény lelki vezetőjeként egy különleges élményben volt részem a nagyböjt 5. hetében megrendezett Sajópálfalai lelki napon.

Hittanverseny a Miskolci Görögkatolikus Általános Iskolában

Dikérion  2014.04.07. 20:56

Az évente szokásos hittanverseny exarchátusi döntőjét április 5-én rendeztük. A kerületi vetélkedőkről továbbjutott csapatokhoz immár az egyházi iskolák képviselői is csatlakoztak, így csaknem 150 gyermek mérte össze tudását az ikonok ismeretében.

Jegyesek lelkigyakorlata

Dikérion  2014.04.07. 20:24

„Kösd össze őket egyetértésben, koszorúzd meg szeretetben...”  (Esküvői szertartás)

 

Ministránstalálkozó Sajópálfalán

Dikérion  2014.04.07. 20:18

Már csak néhány hét, és ministránsaink újból találkoznak Sajópálfalán.

Családok fájának ültetése Edelényben

Tóth Henriett  2014.04.07. 20:03

Az Edelényi Görög Katolikus Egyházközség a múlt év őszén kezdte el az „Egy csónakban keresve a szelet – edelényiek a családi életért” c. programját, amelynek keretében ápr. 5-én a családok fáját ültették el az újonnan átadott L'Huillier - Coburg-kastély kertjében.

Az Angyalkert Görögkatolikus Óvoda dolgozói közösségének lelkigyakorlata Sajópálfalán

Kovács Erika óvodavezető  2014.04.04. 13:46
„A titok, a csoda benned van! A nagyböjt szent idejében még inkább, mint máskor. Felszínes csapongások, üres lötyögések helyett, magadba kell mélyedned, hogy felfedezd lelkedben rejlő értékeket. Merülj alá a csendben!” (Böjte Csaba)

 

Nagyböjti gyóntatások és lelkigyakorlatok rendje a miskolci görögkatolikus templomainkban

Dikérion  2014.04.04. 12:23

Oltalom Tagóvodások versengése a Szent Miklós Görögkatolikus Iskolában

Tóbiás Lászlóné tagóvoda vezető  2014.04.04. 12:16

Hagyományhoz híven idén is nagy várakozással készültek gyermekeink az Ovis Olimpiára.

Edelény - Sajópálfala

Minyóczki Csaba  2014.04.02. 13:22

Add tudtomra, Uram, hogy melyik úton járjak, mert hozzád emeltem lelkemet! (142. zsoltár)

III. Görög kupa- sakkverseny

Olajosné Csorba Renáta  2014.04.02. 11:59

Harmadik alkalommal került megrendezésre a Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskolában a GÖRÖG-KUPA elnevezésű sakkverseny, amely immár hagyománnyá nőtte ki magát.

Oltalom tagóvoda lelki napja

Molnár-Gálné Marcinkó Emese  2014.04.02. 11:45

2014. március 28.-án az Oltalom Tagóvoda dolgozói lelki napon vettünk részt Ózdon. A templom bemutatása után elvégeztük az imaórát, majd a közösségi teremben Orosz István atya tartotta az elmélkedést.

Nagyböjt 4. vasárnapja - Létrás Szent János

Jeviczki Ferenc tiszaújvárosi parókus  2014.04.01. 20:03

Nagyböjt negyedik vasárnapján Egyházunk Létrás Szent János személyére irányítja figyelmünket, aki a hetedik században élt. Ifjúkorától kezdve vezeklő életet élt, majd a Sínai-hegyen található Szent Katalin monostor elöljárója lett.

Egészséghét Homrogdon

Szakáczkiné Géczi Anna  2014.04.01. 20:00
A Homrogdi Görögkatolikus  Általános Iskolában márciusban egy teljes héten keresztül egészséghez kapcsolódó programokat szerveztünk.

 

Örömhírvétel ünnepe az Örömhírvétel óvodában

Tóth Ottóné óvodavezető  2014.04.01. 13:26

A sárospataki  Örömhírvétel Görögkatolikus Óvoda 2014. március 25-én tartotta névadó ünnepét.

Álmodtak egy világot maguknak! – kiállítás hátrányos helyzetű gyermekek munkáiból a miskolci Művészetek Házában

Csorba Mónika  2014.03.31. 11:56

Hátrányos helyzetű gyermekek munkáiból nyílt kiállítás 2014. március 29-én a miskolci Művészetek Házában.

Buka Gábor diakónus szentelése

Dikérion  2014.03.28. 18:34

Atanáz püspök Székesegyházunkban diakónussá szentelte Buka Gábor alszerpapot, aki ezentúl a Búza téri egyházközségnél teljesíti szollgálatát.

Bekecsiek zarándoklata és lelkinapja

Kocsis Lászlóné, Bekecs  2014.03.27. 10:44

Amikor Roland atya kihirdette a templomban, hogy zarándoklatot indít Sajópálfalára, úgy nézett ki, hogy legfeljebb 5-6 ember tud eljönni, de mire elérkezett március 20., már huszonöten lettünk. 

Papnék lelkigyakorlata Sajópálfalán (2014. 03. 21-23.)

Jeviczkiné Vatamány Márta  2014.03.26. 21:41

Pár nappal ezelőtt, március negyedik hétvégéjén lelkigyakorlatra gyűltünk össze a Sajópálfalai Zarándokházban.

NAGYBÖJT KÖZEPE: A SZENT KERESZT

Jeviczki Ferenc tiszaújvárosi parókus  2014.03.26. 21:21

„Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen.” (Mk 8, 34)

Az Egyház nagyböjt harmadik vasárnapján ezzel az evangéliumi üzenettel a szeretet tragikus oldalára hívja fel hívei figyelmét.

Fiatalkori kihívások- előadás Edelényben

Dikérion  2014.03.26. 08:12

Az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Iskola és Óvoda 2014. április 2-án (szerdán), 16.30 órai kezdettel várja az érdeklődőket Dr. Zacher Gábor előadására.

Nagyböjti lelkigyakorlat

Dikérion  2014.03.26. 08:07

Szerettettel hívjuk egyházközségeink tagjait, az alábbi nagyböjti lelkigyakorlatra.

Diakónus szentelés Miskolcon

Dikérion  2014.03.24. 20:52

Közlemény a 2014/2015-ös nevelési évre történő óvodai beiratkozás rendjéről

Dikérion  2014.03.24. 11:48

Angyali életmód

Polyák Imre  2014.03.24. 09:43

Istenünk irántunk való mélységes szeretete felismerésének, üdvösségünk előmozdításának kiváltságos ideje a szent nagyböjt.

Versmondó verseny

Dikérion  2014.03.23. 18:11

Az Abaúji, a Hernádvécsei és a Megyaszói Lakásotthonok az 1848-1849-es forradalom és szabadság harc emlékére szavalóversenyt rendeztek Hernádvécsén a gondozott gyermekek részére.

Orvosok és gyógyszerészek Lelkinapja Sajópálfalán

Tótszegi István - kórházlelkész  2014.03.19. 10:15

A nemzeti ünnepünkön találkoztak görögkatolikus orvosok és gyógyszerészek Atanáz püspök atya meghívására egy közös találkozóra és lelki erősödésre.

NAGYBÖJT II. VASÁRNAPJA; PALAMASZ SZENT GERGELY

Jeviczki Ferenc tiszaújvárosi parókus  2014.03.17. 20:29

„Isten emberré lett, hogy az ember istenné legyen.”

Utazás lélektől-lélekig

Barta Józsefné  2014.03.17. 06:18

A nagyböjt kezdetét megelőző szombaton, igazi lelki utazásra indult a Szent Miklós óvoda és az edelényi Oltalom Tagóvoda munkatársi közössége. 

MKPK körlevele a 2014. évi nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtésről

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia  2014.03.16. 05:12

Kedves Testvérek!

Egyházunk kétezer éve hivatásának tekinti, hogy gondoskodjék a szegényekről. Szentatyánk, Ferenc pápa is gyakran kiemelt feladatként beszél a karitatív munkáról, idei nagyböjti üzenetében így fogalmaz: 

„A Szentlélek ajándékának pecsétje”

Jeviczki Ferenc tiszaújvárosi parókus  2014.03.11. 21:26

Pünkösd napján az apostolok testülete elnyerte Krisztus ígéretét. Ezen a napon az egybegyűlt tanítványokra tüzes nyelvek alakjában leszállt a Szentlélek, s isteni szolgálatra, az evangélium hirdetésére, gyógyításra és Krisztus megszentelő művének folytatására rendelte őket. 

Csaba atya

Dikérion  2014.03.11. 21:15

Szerintem kevesen vannak, akik még nem hallották őt beszélni. S aki hallotta, nem felejti el. Mindig tud meglepőt mondani, természetes, nyugodt, humoros. Főleg: hiteles.

Nyílt napok az edelényi Oltalom Tagóvodában

Tóbiás Lászlóné tagóvoda vezető  2014.03.11. 13:04
2014. február 25-től március 07-ig lehetőségük volt a szülőknek, és minden érdeklődőnek betekintést nyernie óvodánk mindennapjaiba.

Látogatás az apostoli nunciatúrán

Szepesi Szilárd  2014.03.11. 12:51

Az Exarchátus Cigánypasztorációs Bizottságának papjai Atanáz püspök atya vezetésével felkeresték a budapesti apostoli nunciatúrán S.E.R. Alberto Bottari de Castello oderzói címzetes érseket, Magyarország apostoli nunciusát.

Tandem bűnmegelőzés Edelényben

boon.hu  2014.03.10. 21:33

Edelény – Az Edelényi Rendőrkapitányság nyomozója rendszeresen tart bűnmegelőzési előadásokat az illetékességi területükhöz tartozó települések iskoláiban. Legutóbb például offline az online veszélyeiről.

Megjelent a Mi családunk következő száma- keresse templomainkban

Dikérion  2014.03.10. 20:39

Közösségünkbe jár. Kicsit több, mint egy éve halt meg a felesége agydaganatban.

"Álmodtam egy világot magamnak"

Dikérion  2014.03.10. 20:18

A Miskolci Görög Katolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium rajz pályázatot hirdet " ÁLMODTAM  EGY VILÁGOT MAGAMNAK" címmel.  

Részletek a mellékelt plakáton!

Hittanverseny az Exarchátus egyházkerületeiben

Dikérion  2014.03.10. 17:08

Ezen a hétvégén az Exarchátus egyházközségeinek hittanosai összemérték tudásukat.

A böjtről

Demkó Balázs  2014.03.10. 14:25

Minden böjti időszak kezdetén előttünk áll az a fontos kérdés, hogy milyen igazi böjt, mi tetszik az Úrnak. Amint tudjuk, van testi és van lelki böjt. Keleti Egyházunk nem választja el egymástól a kettőt, hanem egyszerre gyakorolja.

Kántortalálkozó 2014.

Nagy Tímea Mária  2014.03.10. 14:06

„Dicsérem az Urat, az én jótevőmet és éneklem a magasságbeli Úrnak nevét.”

Koliba-áldás az Exarchátus templomaiban

Dikérion  2014.03.08. 21:19

Mi is valójában a koliba (kollyba, koliva...)?

A KERESZTSÉG SZERTARTÁSA III.

Jeviczki Ferenc tiszaújvárosi parókus  2014.03.05. 20:36

Készen állunk a nagy titok beteljesítésére. A pap úgy áll a víz előtt, mintha az egész világ előtt állna a teremtés napján. Olyan most, mint az első ember, aki felnyitja szemét Isten dicsőségére, s ebben a dicsőségben szemléli mindazt, amit Isten Krisztusban a mi üdvösségünkért végbevitt. Csodálkozásában és álmélkodásában felkiált:

Nagyböjti vecsernyék Miskolcon

Dikérion  2014.03.05. 15:47

Hétfőnként közös miskolci vecsernyéket végzünk a miskolci görögkatolikus templomokban

Atyja eléje sietett….

Csejoszki Szabolcs  2014.03.04. 17:30

Azt hiszem a 25 résztvevő nevében is mondhatom, hogy mindannyian az emberszerető Isten irgalmát és barátságát éreztük meg március 1-én szombaton, amikor az Abaúj-Hegyaljai Esperesi Kerület a  nagyböjti időszak tartalmas eltöltését elősegítő lelkinapján vehettünk részt Sajópálfalán.

Ferenc pápa nagyböjti üzenete 2014

Dikérion  2014.03.02. 07:00

Szegénnyé lett, hogy szegénységével gazdagítson minket (vö. 2Kor 8,9)

Orvosok és gyógyszerészek lelkinapja

Dikérion  2014.03.01. 19:46

Március 15-én ismét összegyűlnek a görögkatolikus orvosok és gyógyszerészek

Böjti utazás az egyházatyák segítségével

Dikérion  2014.02.28. 12:33

„Most tisztítsd meg elmédet
minden előzőleg elfogadott nézettől,
tégy félre minden megszokást, mely félrevezető,
válj mintegy eredeti új emberré,
hiszen új tanítást fogsz hallani,
mint magad is beismered.”
(
Diognétoszhoz írt levél)

Kántorok továbbképzése Sajópálfalán

Dikérion  2014.02.28. 10:11

Ebben az évben első alkalommal a sajópálfalai zarándokházunkban tartunk továbbképzést, kántorainknak, és a kántorkodás iránt érdeklődőknek.

A KERESZTSÉG SZERTARTÁSA II.

Jeviczki Ferenc tiszaújvárosi parókus  2014.02.27. 20:11

A Tiszaújvárosi Görögkatolikus Egyházközségben nemrég beszédsorozaton vehettek részt a helyi és környékbeli hívek.  Az ott elhangzott előadások anyagát részletekben adjuk közre. (Az előadásban elhangzott idézetek magán  fordítások.)

Debrecenben tartották a második KRSzH focikupát

tiszantul.reformatus.hu  2014.02.27. 20:06

Nagyböjti lelkigyakorlat fiataloknak

Dikérion  2014.02.27. 20:01

A titok, a csoda benned van! A nagyböjt szent idejében még inkább mint máskor. Felszínes csapongások, üres lötyögések helyett, magadba kell mélyedned, hogy felfedezd lelkedben rejlő értékeket. Merülj alá a csendben! (Böjte Csaba)

Új egyházközségi weboldal

Csejoszki Szabolcs szerencsi parókus  2014.02.27. 12:13

Ezekben a napokban egy újabb városi egyházközségünk, a Szerencsi Görögkatolikus Egyházközség internetes oldala jelent meg a világhálón.

Görögkatolikus hit- és erkölcstan

Dikérion  2014.02.27. 11:40

Az ősszel kezdődő tanévtől az állami fenntartású iskolák első és második osztályába, ill. az ötödik és hatodik osztályába járó gyermekeknek, valamint a hat évfolyamos gimnáziumok hetedik és nyolcadik osztályában tanulóknak órarendi keretek között van lehetőség az erkölcstan helyett a hit- és erkölcstant választani.

A Miskolci Apostoli Exarchátus segítséget szeretne adni a szülők döntéséhez, ajánlva ezzel a görögkatolikus hit- és erkölcstan választását.

Beszámoló Farsangi mulatságról

Orosz Istvánné szakmai vezető  2014.02.27. 10:51
Hernádvécsei és az Abaúji Lakásotthonok február 21-én fergeteges Farsangi Mulatságot rendeztek lakóik számára Hernádvécsén.

6 hét 6 templom 1/2 6-kor

Dikérion  2014.02.25. 13:43

Szeretettel hívjuk a nagyböjt folyamán hétfőnként közös imádságra hittestvéreinket.

A KERESZTSÉG SZERTARTÁSA I. rész

Jeviczki Ferenc tiszaújvárosi parókus  2014.02.21. 19:36

A Tiszaújvárosi Görögkatolikus Egyházközségben nemrég beszédsorozaton vehettek részt a helyi és környékbeli hívek.  Az ott elhangzott előadások anyagát részletekben adjuk közre. (Az előadásban elhangzott idézetek magán  fordítások.)

„Angyalait szélvésszé teszi és szolgáit égető tűzzé”

Laskay Anna  2014.02.21. 19:25

– beszélgetés Gorcsa Péter diakónussal.

A halottak szombatjáról

Demkó Balázs  2014.02.21. 10:00

Az egyházi naptár öt emléknapot ír elő az elhunytak számára, ezek a halottak szombatjai, amikor a hramota szertartását végezzük Húshagyó vasárnap előtti szombaton, nagyböjt 2., 3., 4. szombatján és a pünkösd előtti szombaton emlékezünk meg ily módon halottainkról. A halotti liturgia után parasztázt vagy panachidát végzünk, és a halotti könyörgésekben felolvassa a papság az elhunytak neveit.

Meghívó tematikus földrajz hétre Edelénybe

Dikérion  2014.02.20. 21:48

Az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Iskola és Óvoda  február 22. és március 1. között földrajzi hetet szervez:  „Mert nálad van az élet forrása...” mottóval. Egyik fő esemény a héten, Atanáz püspök atya elmélkedése, Európa katedrálisai címmel, mely szerdán, 11.00 órakor kezdődik.

A hét további programjai elérhetőak az alábbi plakáton.

Szent Pál „nyomdokain” Sajópálfalán

Minyóczki Barnabás  2014.02.20. 21:00

Mintegy ötvenen gyűltünk össze a Bibliaolvasók találkozójára február 15-én Sajópálfalán.

A Sajópálfalai Kegykép és a hozzá kapcsolódó búcsújárás felvétele a B.A.Z. Megyei Értéktárba

Polgári László sajópálfalai parókus  2014.02.17. 17:25

A 2012. évi XXX. törvény rendelkezik a megyei, külhoni, nemzeti értéktárak létrehozásáról, hogy helyi, ill. nemzeti értékeinket megmentsük és megismertessük.

Országos gyűjtés a katolikus iskolák javára

Csiszárik Jánosné  2014.02.17. 11:44

Magyarország katolikus templomaiban február 23-án gyűjtés lesz a katolikus iskolák javára.

A tékozló fiú és a bátyja

http://www.diosgyorgorkat.hu/  2014.02.17. 04:10

Láttuk a tékozló fiú hazatérését. Most az otthon maradottra tekintünk, de kettejükön keresztül továbbra is az Atyára figyelünk, akitől mind a ketten eltávolodtak. 

FÉLÉVES „JELENTÉS” A HOMROGDI BARÁTSÁG-HÁZBÓL

Urbánné Gusztafik Ágnes  2014.02.17. 03:36

A 2013/2014-es tanév több, jelentős változást hozott a Barátság-ház életében.

Görög-nap Tokajban

Gorcsa György  2014.02.17. 03:11

Február másodika Görög-nap volt Tokajban.

A házasság hete Edelényben

Tóth Henriett  2014.02.17. 02:59

„Aki keres, azt megtalálják” címmel került megrendezésre a házasság hete Edelényben.

Akarsz-e gyógyulni?

Dikérion  2014.02.11. 09:11

Krízisbe nagyon sok ember kerül. Vallásos és vallástalan egyaránt. De nem mindegy, hogy kinek a segítségével jössz ki belőle.

Kegytárgyboltunk aktuális ajánlatai

Dikérion  2014.02.11. 07:39

Farsangi összejövetel Bekecsen

Komjáthy Ágnes  2014.02.11. 07:34

Az elmúlt hét szombatján kisiskolás és óvodás gyerekek gyűltek össze a bekecsi görögkatolikus parókián. 

Triódion

Pacsai János, sajószentpéteri parókus  2014.02.10. 08:13

Ebben az évben február 9-én kezdődik a Nagyböjtöt meg előző három vasárnap: vámos és farizeus vasárnapja (Lk 18,10-14), a tékozló fiú vasárnapja (Lk 15,11-32), és az utolsó ítélet története Húshagyó vasárnapon (Mt 25,31-46). 

Sikeres projekt Ózdon

Dikerion/boon.hu  2014.02.10. 07:56

Az elmúlt év tavaszán – 2013 április 24-én – a Háló Közösségfejlesztő Katolikus Egyesület és az Ózdi Görögkatolikus Egyházközség közös pályázatával kapcsolatosan tartott sajtótájékoztatót.

Bibliakörök találkozója az Exarchátusban

Dikérion  2014.02.09. 20:10

Új főiskolai ösztöndíjak

atanaz.hu/ Dikérion  2014.02.07. 21:09

2014 szeptemberétől a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi főiskolán   a Miskolci Apostoli Exarchátus és Hajdúdorogi Egyházmegye  főpásztoraival együttműködésben új tanulmányi ösztöndíjakat hoz létre:

 

Meseíró és mail-art pályázat

Dikérion  2014.02.07. 11:08

Használd a képzeleted.....

Új hitoktatási segédeszköz: kifestő-sorozat gyermekeknek

gorogkatolikus.hu  2014.02.07. 10:09
Február 10-én hétfőtől a kiadvány kapható az Exarchátusi Kegytárgyboltban is!

Álláshirdetések Edelényben

Dikérion  2014.02.05. 11:53

Püspöki látogatás a rakacai Paraklisz Ifjúsági Pontban

Csiszárik Jánosné  2014.02.05. 10:06

Január 28-án ünnep volt Rakacán. Atanáz püspök atya meglátogatta az ifjúsági pont kis közösségét. 

Diakónus szentelés Tokajban

Dikérion  2014.02.03. 20:31

Atanáz püspök atya 2014. február 2-án diakónussá szentelte Gorcsa Péter vajdácskai alszerpapot a tokaji görögkatolikus templomban.

Merre tovább?

Dikérion  2014.02.03. 14:52

„Világosságul a pogányok megvilágosítására”

Papp András- www.búza-tér.hu  2014.02.03. 13:17

Február - Gyertyaszentelő hava. Negyven nappal születése után a gyermek Jézust szülei felvitték Jeruzsálembe, a templomba bemutatni, s az előírt áldozatot bemutatni. 

Nemzetközi petíció

Bodnár Dániel  2014.02.03. 13:04

Nagyszülők ünnepe Felsőzsolcán

Fojtán László  2014.02.03. 12:49

Gyertyaszentelő Boldogasszony napján zsúfolásig megtelt a felsőzsolcai görögkatolikus templom, ahol a Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda kicsinyei, szüleik és nagyszüleik Szent Liturgián vettek részt február 2-án, vasárnap délelőtt.

Emlékkiállítás...