Keleti egyházunk február 2-án gyertyákat szentel. Ennek a szentelménynek hagyománya a IV. századra tekint vissza. Etheria útinaplója szerint 385. február 14-én ünnepi körmenetet tartottak Jeruzsálemben. Akkor még karácsonyt január 6-án ünnepelték.

Ez a nap február 14-ére esett. Attól kezdve, hogy Jézus születésének ünnepnapja december 25-ére került, Jézus találkozását Simeonnal február 2-án kezdték ünnepelni.

Mennyire fontos és szemléletes a gyertya feladata. Fényt sugároz, meleget ad és egyben elfogy. Elfogy, de önmagát ajándékozza mindazoknak, akik az ő szolgálatát keresik. Krisztus Urunk élete is egy ilyen szolgálat, melyet mondhatjuk 33 éven keresztül az emberiségnek ajándékozott, hogy ez által megváltson bennünket egy örök életre. A mi szolgálatunknak is hasonlónak kell lenni a gyertyáéhoz. Ez a szeretet útja.

Sokszor elkövetünk hibákat és bűnöket. Ugyanakkor ha kijavítjuk azokat, amennyire lehet, és igyekszünk a jó cselekedetek útján is előrehaladni, mi magunk is egy ilyen gyertyához hasonlítunk. Egy kis gyermekdal így kezdődik: „Kicsiny kis fényemmel világítani fogok…” Valóban jó lenne megvalósítani ennek a kis dalocskának a mondanivalóját. Hiszen jótetteink olyanok, mint amikor egy teljesen sötét szobában meggyújtunk egy gyertyát. Ez a kis láng már valamilyen világosságot áraszt a sötét szobában. Ha még több gyertyát gyújtok meg, még nagyobb lesz a világosság. Ha viszont bűnt követünk el, eloltunk egy-egy gyertyát.

Rajtunk múlik, hogy fényt vagy sötétséget hozunk ebbe a világba. Viszont ha sikerül fényt hozni, akkor esélyt adunk és kapunk hogy az emberek látván ezen jócselekedeteinket dicsőíteni fogják Istent aki a mennyekben van.

Kérjük a mi Urunkat, hogy segítsen bennünket a hit és jócselekedetek fényességével tündökölni, és ha mégis alábbhagyna világosságunk, legyen erőnk a bűnbánat és alázatosság erényével azt a lángot újra fellobbantani.