A visszaállítás az örök emlékezetű Mihály konstantinápolyi császárnak és édesanyjának, Theodórának az uralkodása alatt, hitvalló Szent Methodiosz pátriárka idején történt meg.

A tiszteletlen módon száműzött ikonokat örömmel látom ismét illő hódolatban részesítve.

Iszauri Leó császár idején – aki eredetileg szamárhajcsárként és kézművesként működött, s így jutott el Isten engedelmével a birodalom kormánypálcájának megszerzé­séig (717) – Szent Germanosz pátriárkát, az egyház akkori irányítóját eléje vezettették hogy a császártól ezt hallhassa: „Uram, én úgy vélem, hogy a szent ikonok semmiben sem különböznek a bálványoktól. Rendelkezz tehát úgy, hogy ezeket innen középről minél gyorsabban vigyék el! Ha pedig valóban a szentek képmásai, akkor magasabbra legyenek fölemelve, hogy ne szennyezzük be azokat folyton csókjainkkal, mi, akik bűnökben élünk!” A pátriárka igyekezett lebeszélni a császárt erről a rettentő nagy gyűlöletről: „Semmiképp se, császár! Úgy halljuk egyébként, hogy aki valamikor a szent ikonok ellen őrjöngött, annak Konón a mellékneve.” Az pedig így felelt: „Úgy hívtak engem gyermekkoromban.”

Miután nem sikerült tehát egyetértésre rávennie a pátriárkát, száműzte őt, s a vele azonos gondolkodású Anasztaszioszt állította a helyébe, így lett aztán nyíltan meghirdetve a szent ikonok elleni harc. Úgy hírlik, hogy először a zsidók váltották ki benne ezt a gyűlöletet, amikor még szegény szamárhajcsárként közöttük élt, és mágikus módon megjósolták neki, hogy el fog jutni a császári trónra. Aztán amikor rossz véget ért, a tőle származó még felbőszültebb oroszlán, Konstantin Kopronümosz lett az utódja a kormány­zásban és még inkább a szent ikonok elleni harcban. Miért is kellene tovább sorolni, hogy mi mindent művelt ez a gonosztevő? Amikor azonban ő még csúnyább véget ért, a kazár asszonytól származó fia került a birodalom élére. Miután pedig ez is bevégezte szeren­csétlen életét, felesége. Irén és Konstantin lett a trónörökös. Ők aztán Szent Tarasziosz pátriárka vezetésével összehívták a VII. Zsinatot, s így Krisztus egyháza újra visszakapta a szent ikonokat. Amikor pedig ezeknek az uralma is véget ért, Nikéforosz Logothetész került a trónra, majd pedig a fia. Sztavrakiosz, ezután pedig Rangabe Mihály, akik mind a szent ikonok tisztelői voltak. Mihályt azonban a vad Örmény Leó követte, aki egy elzárkózott gonosz szerzetes által félrevezetve megindította a második ikonromboló harcot, melynek folytán az Isten egyháza újra csak elveszítette ékességeit. Ezt aztán Amoreumi Mihály követte, őt pedig a fia, Theophilosz, aki az ikonok elleni őrjöngésben még a többieket is maga mögött hagyta. Ez a Theophilosz sok szent atyát sújttatott a szent ikonok miatt különféle fenyítékekkel és büntetésekkel. Az igazságossággal pedig annyira szembeszegült, hogy amikor azt kutatta, hogy van-e még a városban a zavargásban másfajta, állítólag már több nap alatt sem találtak egyet sem. Miután pedig tizenkét esztendei uralkodás végén vérhastól szenvedett, s életét is már-már elvesztette, a szája akkorára nyílt, hogy még a belső részei is láthatóvá váltak. Theodóra császárné pedig ezektől az eseményektől nagyon szenvedett. Amikor elaludt, álmában a szeplőtelen Istenszülőt látta, ölében az örökkévaló gyermekkel, s angyaloktól körülvéve, akik férjét, Theophiloszt verték és büntették. Alighogy elmúlt ez az álma, Theophilosz egy kicsit fölépült, s így kiáltott fel: „Jaj nekem, mert a szent ikonok miatt szenvedem a csapást!” Erre a császárné nyomban rátette az Istenszülő ikonját, és könnyekkel könyörgött hozzá. Theophilosz pedig még ebben az állapotban meglátott valakit, aki a környezetében a nyakában viselt ikonnal állt, s azt elvéve tőle, megcsókolta. Erre az ikonok ellen addig nagyra nyílt szája és a szégyentelenül tátongó torka tüstént az eredeti állapotát nyerte vissza, és az őt gyötrő kényszer és fájdalom is megszűnt, úgyhogy nyugodtan alhatott. Ekkortól már megvallotta azt, hogy a szent ikonok tisztelete helyénvaló. A császárné pedig előhozta kincses ládájából szent ikonjait, és Theophiloszt rávette arra, hogy azokat megcsókolja és tiszta szívből tisztelje. Nem sokkal ezek után Theophilosz aztán meghalt. Theodóra pedig a börtönben és száműzetésben lévőket visszahívatta, és elrendelte, hogy szabadon éljenek. Ugyanakkor megfoszttatta pátriárkái méltóságától János pátriárkát, akit Jannisznak is neveztek, s aki inkább volt a szemfényvesztők és démonok fejedelme, mint pátriárka. Krisztus hitvallója, Methodiosz lépett a helyébe, aki korábban sokat szenvedett, és akit élve még el is temettek.

Miután mindez így lezajlott, az Olümposz hegyén remetéskedő Nagy Joannikiosznak rendkívüli szent látogatója volt. Az önmegtartóztatást gyakorló Nagy Arszakiosz állított be hozzá ezekkel a szavakkal: „Isten küldött engem hozzád, hogy menjünk el együtt a Nikomédiában elzárkózva élő szentéletű Izajás remetéhez, s tőle tudakoljuk meg, hogy mi kedves Isten előtt és mi lenne megfelelő az ő egyházának. Miután pedig eljutottak a szentéletű Izajáshoz, ezt hallhatták tőle: Azt mondja az Úr, hogy véget ért szent képeim ellenségeinek korszaka. Menjetek el tehát Theodóra császárnőhöz és Methodiosz pátriár­kához, s így szóljatok: „Szüntesd be a szentségtelen dolgokat, és te az angyalokkal együtt mutass be nekem áldozatot, úgy, hogy tiszteled a képmásomat és a keresztemet!” Amikor ők ezt meghallották, rögtön Konstantinápolyba mentek, s az említett dolgokat meghir­dették Methodiosz pátriárkának és az Isten által kiválasztottaknak. Ezekkel együtt aztán a császárnőhöz mentek, s őt minden tekintetben engedelmesnek találták, hiszen szülei áhítatos és istenfélő életre nevelték. A császárné nyomban elő is vette nyakából az Istenszülő ikonját, s mindenkinek szeme láttára megcsókolta azt, s így szólt: „Aki ezeket az ikonokat nem tiszteli és nem csókolja így a Modelljére való tekintettel — tehát nem bálványimádásként hanem mint az eredeti minták képmásait — az átkozott legyen!” Erre mindannyian igen megörültek. Viszonzásként a császárnő csak annyit kért még tőlük, hogy imádkozzanak férjéért, Theophiloszért. Azok pedig az ő hitét látva némi vonakodás után engedtek ennek a kérésnek. Szent Methodiosz pátriárka pedig az Isten Nagy Templomában összegyűjtötte az egész népet a teljes papsággal és főpapsággal együtt. Ott voltak a legkiválóbb férfiak is: Nagy Jóannikiosz és Arszakiosz az Olümposz hegyéről, aztán Naukratiosz és Sztudita Tivadar tanítványai és a nagy monostorból Theophanész és Tivadar, ezek a megbélyegzett hitvallók. Továbbá ott volt még Mihály szünkellosz és még sokan mások. Ők egész éjszakán át tartó imádságot végeztek Istenhez Theophiloszért, s mindnyájan állandóan könnyeket hullattak érte, és kitartóan imádkoztak. Mindezt folyamatosan végezték a nagyböjt első hetében, s maga Theodóra császárnő is részt vett ezeken sok nővel és az egész néppel együtt.

Péntek hajnalban Theodóra császárnő álomképben úgy látta, mintha a kereszt oszloppillérénél állna, s némelyek nagy zajjal mennének az úton. különféle kínzóeszkö­zöket cipelve magukkal — s ezek között rabként vonult Theophilosz császár is, akinek keze hátra volt kötözve. Mihelyt fölismerte őt, maga is követni kezdte azokat, akik hurcolták őt. Amikor elértek a Bronz kapuhoz, egyszerre valami természetfölötti alakot látott, aki Krisztus ikonja előtt ült. Vele szemben állt meg Theophilosz. A császárnő ennek a férfinak a lábához borulva a császárért imádkozott, az pedig alighogy kinyitotta száját, rögtön ezt mondta neki: „Asszony, nagy a te hited! Tudd meg hát, hogy könnyeidért és a te hitedért, meg mindazoknak a szolgáimnak és papjaimnak esedezéseiért, akik imádkoztak érte, megbocsátok Theophilosznak!” Aztán odaszólt az őt kísérőknek: „Oldozzátok fel őt, és adjátok át a feleségének!” A császárnő pedig igen nagy örömmel fogadta vissza őt, s azon nyomban el is múlt az álom. Ezeket látta álmában Theodóra császárnő.

Methodiosz pátriárka pedig az érte végzett sok imádság és könyörgés után egy új lapot vett elő, s ráírta az összes eretnek császár nevét, a sor végén Theophiloszét is, s letette ezt a szent oltár alá. Péntek reggelre aztán ő is látott egy félelmetes angyalt, aki a nagy templomba belépve ezzel közeledett hozzá: „Püspök, a kérésed meghallgatásra talált, és Theophilosz császár elnyerte a bűnbocsánatot, tehát most már ne zaklasd miatta Istent!” Ö azonban meg akart győződni arról, hogy valóban igaz-e ez a látomás. Ezért székéből fölállva megkereste a lapot, s amikor szétnyitotta, úgy találta, hogy isteni rendelkezés folytán Theophilosz neve csodálatos módon ki lett törölve a többi közül. Amikor ezt a császárnő megtudta, igen megörült. Üzent a pátriárkának, hogy minden embert gyűjtsön össze a tiszteletreméltó kereszttel és a szent ikonokkal a Nagy Temp­lomba, hogy ott állítsák helyre a szent ikonok ékességét, és az új, isteni csoda mindenki előtt ismeretessé legyen. Hamarosan csaknem mindenki összegyűlt a templomba gyer­tyákkal, és még a császárnő is eljött a fiával. Ott aztán nagy könyörgést végeztek a szent ikonokkal és a tiszteletreméltó drága keresztfákkal s a szent evangéliummal, majd pedig az „Uraim irgalmazz!” éneklése közben kivonultak egészen az Ezresnek nevezett helyig. Aztán visszatértek a templomba, ahol elvégezték az isteni szent liturgiát. Az előbb említett szent férfiak visszatették a szent és tiszteletreméltó ikonokat a helyükre, s kihirdették, hogy mindazok, akik a szent képeket vallásosán és igazhitű módon tisztelik, helyesen cselekszenek, az istentelen lázadók pedig, akik nem fogadják el a szent ikonok tiszteletét, kiközösítve átok alá esnek. Ettől kezdve rendelték el ezek a szent hitvallók, hogy ezt az ünnepet évente úgy meg kell ünnepelni, hogy ilyen istentelenség bűnébe még egyszer ne eshessünk vissza.

Az Atyának változhatatlan képmása, szent hitvallóidnak közbenjárására könyörülj rajtunk! Ámen.