Tapasztalt zarándokok mondogatják: a cél az út maga

Elfogadom, hiszen tapasztaltam, hogy elviselni az út fáradalmait, bepillantani az útitársak életébe, útközben új tájakkal és nézőpontokkal ismerkedni: mindez olykor mélyebb nyomot hagy, mint az út végén elért cél. Sőt, rábízni magunkat valakire, aki vezet az úton: hitgyakorlat.

Mégsem mindegy, hogy mi a célja utunknak, hogy mit vagy kit keresünk a távolban, hiszen azt is tapasztaltam már, hogy egy szépséges vagy tanulságos út végül zsákutcának bizonyul. Néha olyasvalakire bízzuk magunkat, aki tévútra vezet.

            Számomra a bécsi zarándoklat kettős tapasztalat volt: a célnál, a dómban megláttam Máriát, amint Jézusra mutat. Szavát azonban az úton hallottam meg, egy bájos és ismeretlen, valaha ortodox, most görögkatolikus templomban: „Tegyétek meg, amit mond!” (Jn 2,5)

Orova Csaba

Imával, hittel, tiszta lelkülettel Bécsbe

Amikor zarándokútra indul az ember, kettős érzés tölti el. Egyrészt várja, hogy hitében gazdagodjon, erősödjön, másrészt a lelki megnyugvás és vágy hajtja, hogy megérezzen valami pici csodát abból, amiben a keresztény egyház bővelkedik.

Így volt ezzel az az 50 zarándok is, akik különböző felekezethez és egyházhoz tartozva Boronkai József atyával Bécsbe indultak, hogy Bécs belvárosában, a Szent István-székesegyházban részesei legyenek a görögkatolikus egyház egyik legszebb ünnepi alkalmának. Talán sokak számára ismert, hogy a máriapócsi könnyező Szűzanya-kép eredetije a Dómban található, s bár ez a kép nem könnyezik már, mégis zarándokok ezrei keresik fel, hogy imádkozhassanak az Istenszülőhöz.

A korai útrakelés és közös imádkozás után délben már Bécsbe is érkeztünk. Egy rövid, de annál tartalmasabb városnézést követően a Bécs szívében lévő székesegyházban találkoztunk mi zarándokok több mint négyszázan, hogy részt vegyünk a 3 órakor kezdődő parakliszon, amit Atanáz és Fülöp püspök urak vezettek. Nagyon jó érzés volt találkozni magyar zarándokokkal, s köszönteni azokat a szeminaristákat és kispapokat, akik szintén eljöttek, hogy a Szűzanya-kép előtt közösen imádkozzanak, s kérjék Szűz Mária segítségét családjukra, népükre, hazájukra.

A délutáni templomi együttlét igazán este 6 órakor teljesedett ki, mikor is görögkatolikus Szent Liturgia keretében - számos görög és római katolikus püspök és pap részvételével - ószláv, ukrán , német és magyar nyelven imádkozhattunk közösen. A Litugián Bécs város érseke prédikált, s talán ha nem is értettünk mindent a német-ószláv szavakból, a mise hangulata, lelkesültsége és a görögkatolikus miseénekeket éneklő kórus meghatóan szép zenei aláfestése valóban elvarázsolt mindenkit, s megerősített abban, milyen jó is a keresztény egyház közösségéhez tartozni.

Bécs után másnap egy győri Liturgiát követően Pannonhalmára látogattunk, s ott nem csupán a bencések több mint ezeréves történelmi és vallási monumentalitásában gyönyörködhettünk, hanem Várszegi Asztrik bencés főapáttal is találkozhattunk. A hely nyugalma és a történelem szele mindenkit megérintett, s azt hiszem, többen átéreztük Szent Márton hegyén, milyen jó is a Teremtő, hogy megtartotta nekünk, magyaroknak Pannonhalmát, mely ma már a világörökség része.

            Talán testben kicsit elfáradva, de lélekben nagyon megerősödve tértünk haza erről a lélekemelő utazásról. S több zarándokban megfogalmazódott a szándék újra utazni, újra zarándoklatra menni, hiszen a hétköznapok monotonitásában szüksége van mindenkinek arra, hogy hasonló lelkületű társakkal, s lelki vezetővel újra átélje a vallás misztikus csodáit. 

Soltész Ágnes