A kovács, pedig megérezte ezt a pillanatot – s mintha dühös lenne, olyan erővel csapott le a nagykalapáccsal. Pár perccel később, mint aki meggondolta magát, egy könnyebb kalapáccsal, finom, szapora ütésekkel parancsolt a vasnak. Az pedig az ütések nyomán, engedelmesen patkóvá görbült az üllőn.

Amikor a sistergő vízből kiemelte, elégedetten szemlélte legújabb alkotását, s már látta lelki szemeivel a következő gazdát, aki néhány forinttal a zsebében lovat jön patkoltatni.

Akkor vette észre a fiát – aki a műhely sarkából figyelte apja küzdelmét a vassal. Ahogy összeakadt tekintetük, mindketten ugyan arra gondoltak…

Így került Miklósy István Rákócról, a falusi iskolából Ungvárra, ahol a Királyi Gimnáziumban folytathatta tanulmányait. Érettségi után Budapesten, majd ismét Ungváron tanul, hogy gyermekkori álmát megvalósíthassa: pap szeretne lenni!  Kitűnő tanulmányi eredményeinek köszönhetően pappá szentelése után (1884) Ungváron marasztalják. Püspöki írnok, tanár, a Papi Árvák Intézetének igazgatója. Pásztély János püspök, majd Firczák Gyula püspök úr is titkáraként foglalkoztatja. Hat éves papi szolgálata után, érdemei elismeréseként XIII. Leó pápa pápai káplánnak nevezik ki!

Ezekben az években akaratlanul is, olyan magas körökben mozog, ami szélesebb társadalmi rétegekben is ismertté teszik nevét.  Megnyerő egyénisége pedig népszerűvé teszi a papság körében is.

1894-ben nevezi ki püspöke sátoraljaújhelyi parókusnak és ugyanakkor kerületi esperesnek is! Innen töretlenül ível felfelé karrierje! 1905-ben Zempléni Főesperes lesz, 1907-ben Ferenc József lovagkeresztjével tüntetik ki!  Éppen száz évvel ezelőtt – történelmi eseménynek kitüntetettje és alakítója – 1913. április 21-én kapja meg püspöki kinevezését, s még az év október 5-én Hajdúdorogi püspökké szentelik!

Higgadt, széles látókörű, előre gondolkodó ember került a magyar görögkatolikusság élére! Pedig az előző években bizony gyakran próbára tették, minden valamire való szervezet és csoport szerette volna soraiban tudni, maga mellé állítani, mert erkölcsi tőkét szerettek volna kovácsolni jelenlétéből!

Egyikkel sem szövetkezett a magyar egyházmegye felállítása érdekében! Nem azért, mintha nem lett volna szíve ügye a magyar görögkatolikusság sorsa!  Az ügyet magáénak érezte, de tudatában volt annak, hogy erőszakosan, demonstrációkat szervezve vagy pusztán a nyelvi alapon való küzdelem kilátástalannak tűnik.  Melles Emilnek világosan megírja, hogy

„Egyetlenegy munkácsi püspök sem lesz oly kedves, hogy mellette legyen egy magyar püspök, és ő kifejezetten rutén maradjon…  A mozgalmat a nép között fel kell eleveníteni, hogy annak vágya ki ne vesszen a nép lelkületéből, annyival inkább, mert egy mélyreható reformot a népre ráerőszakolni nem lehet, arra tehát a népet nevelni kell.”

Magától értetődnek tartja, hogy a Munkácsi Egyházmegyét szét kell választani, és fő érvként szerinte azt kell hangoztatni, hogy ekkora egyházmegye szinte átláthatatlan! Hiszen területe nyolc vármegyére terjed ki, 389 parókiája és több, mint 600 iskolája van, papja és kántortanítója  közel 1200. Ezt egy embernek irányítani lehetetlenség! Tehát kell az új egyházmegye, amit természetszerűleg lehet úgy alakítani, hogy azt elsöprő többségében magyar ajkú hívek alkossák!

Örömmel vesz részt a római zarándoklaton, s minden értelmes, előremutató kezdeményezést támogat (MAGOSZ stb.), de alapvetően mindig a saját útját járja! Sehová és senkinek el nem kötelezve magát. Az új egyházmegye felállításának szükségességét is úgy fogalmazza meg, hogy érvei helytállóak és ugyanakkor senkit sem sértenek, senkinek sem csorbítják tekintélyét. Ekkor érett meg benne mindaz a tapasztalat, amit a püspöki hivatalban és a lelkipásztorkodásban összegyűjtött!

Miklósy István apjától örökölte keménységét, kitartását és lelki erejét – mert minderre szüksége volt, amikor püspökként az elutasításokat, a bombamerényletet, vagy az új egyházmegye szervezésével járó bántásokat és értetlenségeket el kellett viselnie!

Már gyermekfejjel látta édesapja kovácsműhelyében, hogy a jól alkalmazott mesterfogások még a kemény vasat is képesek átalakítani!

Neki egy egészen új egyházmegyét kellett formálnia, alakítania, úgy, hogy azt áthassa a magyar nyelvű liturgia minden szépsége!   Mert minden magyar görögkatolikusnak éreznie kell, hogy az a sajátos út, amelyet Isten felé kitaposott magának, az utódok számára is járhatóvá kell tennie!  

Az útépítők sorsa nehéz – de „kitartásban a siker” –, tehát emlékezzünk hálával Miklósy Istvánra, a Hajdúdorogi Egyházmegye első püspökére, a hajdani sátoraljaújhelyi parókusra!