Sajópálfala- Rózsafüzért imádkozók lelkinapja
Kovács Endre parókus 2014.05.12. 16:41
„Hozzád jöttünk, hogy Hozzád menekedjünk…!”
Május 10-én, szombaton délelőtt a Kegytemplomban imádkoztuk a III. Imaórát és hallgattuk az első elmélkedést a lelkinapon. Mária kegyhelyén szeretettel gyűltek össze az Exarchátus sok-sok helyéről az imádkozni vágyó testvérek. Május hónap lévén, gondolatban mi is egy picit a „kertész” szerepét szerettük volna magunkra alkalmazni, aki gondoskodik a művelésre váró palántákról.
„Gondold azt, hogy kertész vagy, Isten kertésze, aki sövényt húz minden kicsi, gyenge és a törékeny palánta köré. Azért, hogy azok nőhessenek és teremhessenek. Veszély ugyanis, amely sérülést okozhat nekik, van elég! És ami egyszer eltört, az nehezen gyógyul… Vannak dolgok az életedben, amelyeket minden áron meg kell óvnod és védened! Hisz te vagy Isten dolgainak kertésze!!! Egész életed folyamán felelős vagy azért ami és akik számodra fontos, illetve amit és akit Isten rád bízott. Légy jó kertész!”
Imádságos elmélkedéseink a Zarándokházban folytatódtak, s mind a 66 imádkozó lélek szeretettel kísérte Mária titkait Fia, Jézus Krisztus üdvösséges útján. Utat mutatott nekünk „Pálfalai Istenszülőnk”, hivatásunk és szolgálatunk betöltéséhez. Vendéglátóinknak, Polgári László atyának és minden együtt imádkozó kedves hívünk felé megköszönjük szeretetüket. A Templomból a délutáni Paraklisz imája kísért otthonainkba, megerősítést kérve földi utjainkon Égi Anyánktól!
Fényképalbum
|