Miskolcon a KATTÁRS
Dikérion 2014.09.04. 13:25
A Katolikus Társadalmi Napok eseményének házigazdája ezúttal Miskolc lesz.
Szeptember 12-én 15 órai kezdettel a Fáy András Görögkatolikus Szakközépiskolában Társadalom és gazdaság: kihívások, lehetőségek, jövőkép címmel egy konferenciát rendezünk, amelyen a közgazdaság keresztény-katolikus szemléletét akarjuk bemutatni. Erre kifejezetten várjuk az érdeklődőket, akiknek felhívom figyelmét Baritz Laura Sarolta domonkos rendi nővér 15.20-kor kezdődő előadására „Mit mond nekünk ma az Egyház társadalmi tanítása” címmel, illetve dr. Kocziszky György és Barcza György ezt követő előadásaira az értékrendváltás esélyeiről, illetve a pénzügyi válságról keresztény szemmel.
Másnap a miskolci Szent István téren az Egyház a társadalmi tanítását a köztereken mutatja meg előadások, interaktív beszélgetések és egyéb programok formájában. A nagyszabású rendezvény a tér különböző pontjain felállított sátrakban, kis- és nagyszínpadokon a rászorulókkal való szolidaritás kifejezését és a reménynyújtás fontosságát állítja a középpontba, az őket segítő több mint harminc jelen lévő szervezet pedig – például a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat – interaktív programokkal vár mindenkit. Exarchátusunk több oktatási-nevelési és szociális intézménye, Karitásza is bemutatkozik majd.
A nagyszínpad programjaival párhuzamosan, két beszélgetősátorban folyamatosan zajlanak kerekasztal-beszélgetések a munkanélküliség, gyermekvédelem, gazdálkodás, egyházi kommunikáció, cigánypasztoráció témában.
Mint ahogy azt korábbi ezt megelőző híradásunkban is jeleztük a szervezők önkénteseket is keresnek a rendezvény lebonyolításához.
A részletekről a www.kattars.hu oldalon lehet tájékozódni.
|