Milyen csodálatos arra gondolni, hogy szüleink vagy a hozzánk közel álló emberek megnyitották számunkra a Krisztusban való hitet, kezességet vállaltak értünk az Egyház és Isten előtt, és így a keresztség titka által Krisztuséi lettünk, az Ő nevéről neveztek el minket (keresztény=krisztiánosz=krisztusi). Ezt a nevet ugyanolyan áhítattal és csodálattal viseljük, mint a fiatal menyasszony viseli annak a férfinek a nevét, akit életre-halálra megszeretett, és aki megajándékozta őt a saját nevével …

Megváltó Krisztus Istenünk, Aki érettünk emberré lett, nekünk ajándékozza a nevét, hogy viseljük. És ahogyan a földön a mi cselekedeteink alapján ítélkeznek az egész családról, amely ugyanazt a nevet viseli, ugyanúgy Krisztusról is a mi cselekedeteink alapján, életünk példája nyomán ítélnek.

Mekkora felelősség ez! Pál apostol csaknem kétezer évvel ezelőtt figyelmeztette a fiatal keresztény Egyházat arra, hogy azok miatt az egyháztagok miatt becsmérlik egyesek Krisztus nevét, akik meghívásukhoz méltatlanul élnek. Vajon nem így van ez most is? Vajon szerte a világban az emberek milliói, akik szeretnék megtalálni az élet értelmét, az örömöt, a mélységet Istenben, nem azért távolodnak-e el Tőle, mert minket látnak? Mert azt látják, hogy - sajnos - nem vagyunk az evangéliumi élet élő képmásai - sem egyénileg, sem a közösségben.

Az Úr megkeresztelkedésének napján szeretném Isten előtt mindegyikőtök figyelmét felhívni arra, – hiszen megadatott nektek, hogy Krisztus nevében megkeresztelkedjetek -: ne felejtkezzetek meg róla: ti ennek a szent, isteni névnek a hordozói lettetek! A ti magatartástok alapján fognak ítélni Istenről, megváltótokról, Üdvözítőnkről, mindenki Megváltójáról! Amennyiben életetek - az én életem - méltó lesz ehhez az isteni ajándékhoz, körülöttünk ezrek fognak üdvözülni, ha pedig méltatlan lesz - elvesznek: hit nélkül, remény nélkül, öröm nélkül, értelmetlenül.

Krisztus bűntelenül jött a Jordánhoz, alámerült a Jordán félelmetes vizébe, amely szinte nehézzé vált a belémosott emberi bűnöktől, képletesen mintegy holt vízzé vált. Az Úr alámerült, és csatlakozott halandóságunkhoz és az ember bukásának, bűnének, megaláztatásának összes következményéhez, ezáltal pedig képessé tett bennünket arra, hogy emberi méltóságunkhoz: magához Istenhez méltóan éljünk! Arra hívott meg minket, nevének viselőit, hogy rokonaivá, gyermekeivé váljunk: családtagjai, övéi legyünk.

Adjunk igaz választ Istennek erre a művére, erre az isteni meghívásra! Értsük meg, milyen nagy, milyen fönséges a mi méltóságunk, mekkora a felelősségünk, és kezdjük el úgy ezt az új esztendőt, hogy Istennek dicsőségére legyünk, azokat pedig, akik életünkkel kapcsolatba kerülnek, az üdvösségre segíthessük. Ámen.(Anthony Bloom)