Nyárbúcsúztató a hernádvécsei lakásotthonokban
Dikérion 2015.08.31. 07:32
A Miskolci Egyházmegye fenntartás alatt álló Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény hernádvécsei lakásotthonaiban lakó gyerekek, szülők és nevelőik nyárbúcsúztató napot tartottak augusztus 28-án.
A helyi kápolnában közös imádsággal kezdődött a vakációbúcsúztató. A nyári szünet utolsó napjaiban már egy kicsit előre is kell tekintetünk az új tanévre. Páll Miklós atya szorgalmas tanulásra, engedelmességre, szentírásolvasásra és szeretetre buzdította beszédében a gyerekeket, és kérte Isten áldását, hogy a Szentlélek megvilágosító kegyelme legyen velük és nevelőikkel munkájuk közepette.
A nap folyamán önfeledt szórakozás várt a házigazda-, illetve a Tolcsváról és Abaújszántóról érkező vendég gyerekekre. Többféle vetélkedőn – lisztfújás, célba dobás, pincérjáték – lelkesen gyűjtötték a kuponokat, mert ezeket délután különféle ajándékokra lehetett beváltani. Eközben az udvaron üstben főtt az ebéd, sült a kürtöskalács. Aki bírta szusszal, mehetett az ugráló várba, illetve délután a táncházba. Sok-sok nyári programról tanúskodnak a rajzpályázat képei is: van közöttük színház -, székesegyház - és várlátogatás, balatoni, sárospataki és mogyoróskai táborozás. Az utóbbit, a régi parókia épületéből átalakított üdülőházat Mogyoróskán, idén vehették birtokba a gyerekek először. Tizenegy turnusban, minden lakásotthonokban és a nevelőszülői hálózatban lakónak biztosítottak lehetőséget nyaralásra, melyek lebonyolításában kispapok is segédkeztek. A gyönyörű környék számos kirándulásra és túrázásra hívogat, de az udvaron felállított medence is sokak kedvence volt. A sokszínű nyári programokról sokat lehet majd beszélni a szomorú őszi napokon.
Fényképalbum
|