Mikóháza a kis zempléni község, korábban a jelentősebb parókiák közé tartozott, mert népes leányegyházai voltak: Felsőregmec, Mátyásháza, Víly, Vitány, és többek között Alsóregmec, ahol több hívő élt, mint az anyaegyházban. Éppen ezért a mikóházi lelkésznek még káplánja is volt. Alsóregmec azonban az önállósodás útjára lépett. A többi leányegyházban nincs, nem is volt görögkatolikus templom. A történelem vihara elérte e régiót is. Víly és Vitány egyesüléséből létrejött Vílyvitány. Felsőregmec és Mátyásháza a II. világháború után egyesült. A község ékessége a XII-XIII. században épült Pálos-templom, mely a reformáció óta a református hívek szolgálatában áll. 1945-ben államosították az egyházi intézményeket, a görögkatolikus iskola megüresedett.

Ekkor álmodtak először merészet Felsőregmec katolikus hívei. „A volt egyházi iskolát, mely az Árpád-kori templom szomszédságában áll, alakítsuk át görögkatolikus kápolnává.”

A férfiak buzgólkodását és munkáját nagyban elősegítette feleségeik buzgó imádsága, hiszen ezek az asszonyok  „templomos helyről” származnak, Mikóházáról, Rudabányácskáról, Alsóregmecről, Vilyvitányból, Szlovákia községeiből költöztek ide. Az álom valóra vált.

1948-ban a Legszentebb Istenszülő elhunyta és mennybevitele tiszteletére lett felszentelve a kápolna. Óriási esemény volt ez, mert a reformáció óta újra lett katolikus kápolna és Szent Liturgia a községben. Fénykora 1970-es évekig tartott. Ekkor a hívek nagy része elköltözött a községből, és igen sokan meghaltak. Akik maradtak, nagy feladatot örököltek őseiktől. Mint jó gazda, rendbe tartani a házat, kertet, temetőt és legfőképpen a kápolnát. Köszönjük Vojvoda Bélánénak, Arankának, és Petercsák Pálnak (ki több évig polgármestere volt a településnek), hogy a végsőkig kitartottak és maradtak, s e megörökölt munkát szívesen vállalták, végezték. E maroknyi közösséghez csatlakoztak a felsőregmeci cigány származású hívek. A településen mindig éltek cigányok, akik maguk módján vallásosak, s mindig igénybe vették a mikóházi parókus szolgálatát. Érdekes a tősgyökeres felsőregmeci cigányok identitástudata: szláv gyökerekkel rendelkező muzsikus cigányok leszármazottai. Talán ebben gyökerezik vallásosságuk is. Az elmúlt évek alatt e maroknyi közösség életében bekövetkezett a legrosszabb, a több mint 100 éves épület, a kápolna életveszélyessé vált, s a mai napig a kultúrházban végezték a liturgiát.

Ekkor álmodtak másodszor merészet Felsőregmec katolikus hívei. „Szólítsuk meg a cigány közösséget: magyarok és cigányok közösen építsük újjá Isten hajlékát.”

Magyarok (felsőregmeciek és elszármazottak) és cigányok közösen, adományokból és pályázati pénzből valóra váltották álmukat. Újra régi fényében tündöklik a kápolna.

2012. július 29-én vasárnap dr. Orosz Atanáz püspök-exarcha, papjai jelenlétében felszentelte e felújított kápolnát, és közösségi házat. A szentbeszédben a püspök úr kihangsúlyozta, hogy ha Felsőregmecen, itt a határszélen együtt tud élni magyar és cigány, görögkatolikus, római katolikus, és református hívő, ez követendő példa az egész ország számára. A kápolnaszentelésen részt vettek a környező települések hívei, és szép számmal az elszármazottak is. Isten adja, hogy egyre több cigány származású ember otthonra találjon az Istenszülő Szűznek ebben a kis kápolnájában.

A Szent Liturgiát agapé zárta, mely alatt Mundér Attila és kicsiny közössége egyházi, és taizei énekeket énekeltek.

Adj, Urunk, ennek az egyházközségnek békességet, áldást számos boldog éven át!