Két hittanos év után, nyáron minden szombaton találkoztunk, hogy amennyire emberileg lehetséges felkészüljenek az első gyónásra, és az elsőáldozásra. A templomot is ünneplőbe öltöztették a gyermekek szülei, ahogy a lelkük is ünneplőbe öltözött, hiszen ők is részesültek a bűnbocsánat szentségében gyermekeikkel együtt. Külön fényt adott az elsőáldozásnak, hogy az ikonosztázion restaurálás is befejeződött erre a napra, így minden adott volt az igazi ünnepléshez.

Ezen a vasárnapon a gyilkos szőlőmunkásokról szóló részt olvastuk föl Máté evangéliumából. Látszólag nehéz ezt összefüggésbe hozni az elsőáldozással, de csak látszólag. A szőlőmunkások megszegték a gazdának tett ígéretüket. A szülők is tettek egy ígéretet gyermekük keresztelésekor. Hogyan állunk ennek az ígéretnek a teljesítésével? Megteszünk mindent gyermekeink vallásos nevelésének érdekében? Vagy hasonlítunk a jézusi példabeszéd szőlőműveseihez, akik nem törődtek ígéretükkel. Persze hiába a leggondosabb szőlőműves, ha nincs szőlőtermés! Az elsőáldozó gyermekeknek most már gyümölcsözniük kell, együttműködve a kapott kegyelemmel, termést kell hozniuk a jócselekedetekben. De a példabeszéd „legizgalmasabb” szereplője a kő. A kő, amit az építők elvtettek szeglet fejévé lett. A kő Jézus Krisztus! A zsidók ugyan megvetették, mégis Ő az Egyház épületének legdíszesebb, legfontosabb köve, alapja. Erre a sziklaalapra, kőre kell alapozniuk mind a gyermekeknek, mind a szülőknek további életüket. Csak ha Jézusra alapozzuk életünket, akkor van esélye annak, hogy ez az ünnep minden vasárnap megismétlődjön, és egyszer majd beteljesedjen Isten Országában.

 Fényképalbum