A missziós világnapra Ferenc pápa üzenettel fordult a hívekhez. Az alábbiakban ebből az üzenetből idézünk:

A 2015. évi Missziós Világnapot a Megszentelt Élet Évének keretében tartják meg, s ebből nyer ösztönzést az imára és az elmélkedésre. Valóban: ha minden megkeresztelt ember arra kapott meghívást, hogy tanúságot tegyen Urunkról, Jézusról és hirdesse az adományként kapott hitet, ez különösen is igaz az Istennek szentelt életet élő személyekre, mivel a megszentelt élet és a misszió között szoros a kapcsolat. Jézus követése, amely meghatározta a megszentelt élet létrejöttét az Egyházban, válasz a hívásra, hogy vegyük fel a keresztet és kövessük Őt, vegyünk példát arról, ahogyan ő átadta magát az Atyának, ahogyan előttünk járt a szolgálat és a szeretet tetteivel, ahogyan elveszítette életét, hogy újra megtalálja azt. És minthogy Krisztus egész élete missziós jellegű, az Őt szorosan követő férfiak és nők teljes mértékben magukra öltik ezt a jellegzetességét.

A missziós dimenzió, amely az Egyház természetének velejárója, benne rejlik a megszentelt élet minden formájában … A misszió nem erőszakos térítés vagy puszta stratégia: a misszió a hit „nyelvtanához” tartozik, elválaszthatatlan tőle annak számára, aki meghallja a Szentlélek hangját, amint felszólítja: „Gyere!” és „Menj!”. Aki Krisztust követi, az mindenképpen misszionáriussá válik…. A misszió nem más, mint szenvedélyesen szeretni Jézus Krisztust és ugyanakkor szenvedélyesen szeretni az embereket. …. Az Egyházon belül mindenki meg van hívva az Evangélium hirdetésére életünk tanúságtételével.

Az Ad gentes zsinati határozat kihirdetésének ötvenedik évfordulója arra szólít fel bennünket: olvassuk el újra és gondoljuk végig ezt a dokumentumot, amely jelentős missziós lendületet adott a megszentelt élet intézményeiben. … A II. Vatikáni Zsinat hozott missziós szemléletete, amely rendkívüli módon nyitott az ad gentes missziók irányába … mára már elterjedt az „interkulturalitás” a megszentelt életben. Éppen ezért sürgető, hogy a misszió eszményét visszahelyezzük középpontjába, Jézus Krisztusba, aki azt kívánja, hogy teljesen adjuk oda önmagunkat az Evangélium hirdetéséért. Ezzel kapcsolatban nem létezhetnek kompromisszumok…. Főként a fiatalokhoz fordulok most, akik még képesek a bátor tanúságtételre és nagylelkű vállalkozásokra, olykor szemben haladva az árral is: ne engedjétek, hogy elvegyék tőletek a valódi misszió álmát, Jézusnak olyan követését, amely a teljes önátadással jár.

Napjainkban a missziónak szembe kell néznie a kihívással, hogy minden nép szükségét érzi a saját gyökereihez való visszatérésnek és saját kultúrája megőrzésének. Meg kell ismernünk és tisztelnünk kell más hagyományokat és filozófiai rendszereket is, és el kell ismernünk minden nép és minden kultúra számára a jogot, hogy saját hagyományából merítsen erőt Isten misztériuma megértéséhez és Jézus Evangéliumának befogadásához, amely a kultúrák számára fényt jelent és egyben az erőt, amely képes átalakítani ezeket.

Ennek az összetett helyzetnek a tükrében feltesszük a kérdést: „Kiknek szól elsősorban az Evangélium hirdetése?” A válasz világos, és magában az Evangéliumban bukkanhatunk rá: a szegényeknek, a kicsinyeknek, a betegeknek, azoknak, akiket gyakran lenéznek és elfelednek, azoknak, akik nem tudják viszonozni (vö. Lk 14,13-14). Az az evangelizáció, amely elsősorban őfeléjük fordul, Isten országának a jele, amelyet Jézus akart elhozni a számunkra...

A keresztény tanúságtétel érdekében, hogy az Atya szeretete megmutatkozzék a kicsinyek és a szegények között, a megszentelt életet élőknek elő kell segíteniük, hogy a világi hívők is jelen legyenek a missziós szolgálatban. Már a II. Vatikáni Zsinat kijelentette: „A világi hívek működjenek együtt az Egyházzal az evangélium hirdetésében, és mint tanúságtevők és élő eszközök vegyenek részt az Egyház üdvösségszerző küldetésében” (Ad gentes, 41)…

Az Egyház missziós intézményei és művei teljes mértékben azoknak a szolgálatában állnak, akik nem ismerik Jézus Evangéliumát. … Péter utódának Missziós Műve az egyetemes apostoli küldetés látóhatárát jelenti. Ezért szüksége van a megszentelt élet számos karizmájára, hogy ezen a széles horizonton végezze az evangelizációt…

Kedves testvéreim, a misszionárius szenvedélyének középpontja az Evangélium. Szent Pál ezért mondhatta: „Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot” (1 Kor 9,16). Az Evangélium az öröm, a felszabadulás, az üdvösség forrása minden ember számára. Az Egyház tudatában van ennek az ajándéknak, ezért nem fárad bele, hogy szüntelenül hirdesse mindenkinek azt, „ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk” (1 Jn 1,1). Az Ige szolgáinak – a püspököknek, papoknak, szerzeteseknek és világiaknak – az a küldetése, hogy mindenkit kivétel nélkül személyes kapcsolatba hozzanak Krisztussal. Az Egyház missziós tevékenységének hatalmas területén minden megkeresztelt ember hivatásának része, hogy személyes helyzetének megfelelően a lehető legjobban megélje a missziót. Erre az egyetemes hivatásra adott nagyvonalú választ kínálnak fel a megszentelt életet élő férfiak és nők, intenzív imaéletükkel, az Úrral és megváltó művével tartott szoros kapcsolatukkal.

Miközben Szűz Mária, az Egyház édesanyja és a missziós lelkület példaképe szeretetébe ajánlom mindazokat, akik az Evangélium hirdetésén fáradoznak, akár ad gentes, vagyis távoli népek között, akár saját területükön, bármilyen életállapotban, szívből adom mindnyájatokra apostoli áldásomat.

Vatikán, 2015. május 24., Pünkösd ünnepén

FERENC pápa