Az abaújszántói és baskói gyerekek mindkét korosztályban elhozták az első díjat. Tanárukat, Galambvári Péter parókus atyát arról kérdeztük, hogy mennyi munka vezette őket ehhez a dupla győzelemhez?

Tisztelendő Úr! Mivel abrakolta a kis lovacskáit, hogy ilyen jól szerepeltek a kerületi versenyen?

Én is meglepődtem azon, hogy mindkét korosztályban nyertünk. Igazából nem volt különleges abrak, a hittan órákon sokat foglalkoztunk a témakörökkel. Mindent átnéztünk és úgy mentünk el a versenyre, hogy az nem történhet meg, hogy nem tudnak válaszolni a kérdésekre. Azt a sok mindent, amit megtanultak, meg kell mutatniuk.

Nehezek voltak a feladatok? Hogyan készültek fel?

Különleges volt a verseny abból a szempontból, hogy a történelem állt a középpontban. Maga a történelem megfoghatatlan egy kisgyermek számára, mert még nem tanulta. Hogy példát is mondjak, szóba került a trianoni békekötés utáni határok kérdése, amit még nem tanultak 5-6. osztályban.  Erre nehéz volt őket felkészíteni.

Azért szerencsénk volt abban, hogy a hittanversenyeken általában vannak tipikus feladatok, amelyeket jól be lehet gyakorolni: pl. igaz-hamis, kösd össze, kakukktojás. Ezeket nagyon jól meg tudták oldani. Fejtörést okozott a képfelismerős feladat, amire nem számítottunk.

Manapság olyan világot élünk, amelyben nehéz a gyermekeket a hittan órára „becsalogatni” és ott tartani. Atya hogyan tudja ezeket a gyerekeket összetartani és egy-egy versenyre felkészíteni?

Abaújszántó ebből a szempontból különlegesnek számít. Itt egy kis görögkatolikus közösség van, háromszáz fő a létszámunk.  Szerencsénk, hogy az a gyerek, aki ebbe az egyházközségbe tartozik, az komolyan jár hittanra. Tehát nem nehéz őket összefogni. Egy cselt azért elárulok. Én mindig ígérek nekik jutalmat azért, hogy felkészülnek a versenyre. Az esemény után kapnak egy finom pizzát. Ez az én jól bevált motiváló erőm.

 Azért egy szelet pizzánál több kell a gyerekek megnyeréséhez. Az elért eredmény is azt bizonyítja, hogy Öntől mást is kapnak. Tisztelendő Úr hogyan kovácsol ezekből a gyerekekből igazi közösséget?

Nincs mindig verseny és felkészülés.  Az órákon próbálunk mindig életszerű példákból kiindulni, kötni a hittant az ő életükhöz.  Nagyon fontos a játék.  Az iskolában heti egy hittanóra van, az is az utolsó órában, majdnem délután. A gyerekek ilyenkor nagyon fáradtak, ezért mindig szakítok időt a játékra. Focizunk, sétálunk, néha fagyizunk, kicsit könnyedebbé teszem az órákat. Ez persze nem mehet a tananyag rovására. Amikor verseny van, akkor keményen dolgozunk és küzdünk.  A gyerekek is azt érezték meg bennem, hogy nekem is fontos ez a verseny, én is komolyan veszem. Ha érzik, hogy a pap, a felnőtt, a tanár komolyan vesz valamit, akkor ők is úgy állnak hozzá. 

A gyerekek hogyan élték meg a versenyt?

Különválasztanám a két korosztályt. A 7-8. osztályosok között volt a mi favoritunk, Nagy Eszter, aki már nyert korábban versenyeket. Sem ő, sem én nem lepődtem meg a csapat győzelmén.  Az 5-6. oszályos csoport már más téma volt. Nem számítottunk arra, hogy elsők lesznek. Tudtam, hogy ügyes gyerekek, de azt nem gondoltam, hogy életük első versenyén ilyen jók lesznek. Határtalan boldogság volt bennük. Az eredményhirdetés után egyből telefonáltak haza a szülőknek, nagyszülőknek. Még hazafelé az autóban is csak arról tudtak lelkendezni, hogy milyen nagy élmény volt ez nekik.

Nagyon szimpatikus volt a szervezők gondossága. Mindenki nyert apró cukorkát, csokoládét, emléklapot, s nem volt utolsó helyezett. Minden gyermek elért valamilyen eredményt.

A versenyzésben az a szép, hogy csak pár napig lehet örülni a sikernek, mert utána rádöbben az ember, hogy jövőre meg is kell védeni a bajnoki címet. Mekkora erővel készülnek a jövő évi versenyre?

Biztos, hogy ezek után még nagyobb lesz a kihívás, hiszen címvédőként fogunk a következő versenyre kiállni. Azt gondolom, hogy ez nem teher a gyermekeknek. Láttam rajtuk, hogy mennyire komolyan vették a versenyzést, milyen sokat jelentett nekik, hogy elismerték a munkájukat, hogy jutalmat kaptak. Nem érezték nehéznek és terhesnek azt a sok munkát, ami a versenyre vezette őket. Ezek után könnyű lesz nekem motiválni őket.  Megtanítottam velük, hogy a versenyzés nem arról szól, hogy nyerjünk, hanem arról, hogy együtt vagyunk és kapcsolatba kerülünk Istennel.

Az  Exarchátus esperesi kerülleteiből az alábbi csapatok jutottak tovább:

7-8. osztályban
Abaúj-Hegyaljai: Abaújszántó és Baskó közös csapat
Sajópálfalai: Tiszaújváros
Miskolci: Szirma
Csereháti: Csobád
Sátoraljaújhelyi: Filkeháza és Rudabányácska holtversenyben
Borsodi: Múcsony

5-6. osztályban
Abaúj-Hegyaljai: Abaújszántó
Sajópálfalai: Sajópetri
Miskolci: Görömböly
Csereháti: Garadna
Sátoraljaújhelyi: Sárospatak-Végardó
Borsodi: Kazincbarcika

Fényképek