Tette mindezt azért, hogy nekünk örök életünk legyen az Istennél. Ünnepeljük, mert ő a második Ádám, aki az elsővel ellentétben engedelmes lett mindhalálig, ünnepeljük, mert ő nyitotta ki a mennyei szentély ajtaját. Mert halála a mi esendő létünket megváltó halál.

Sok óra egyforma az életünkben: úgy telik, mint az előzőek, s a következők sem fognak különbözni tőle. Ez az óra, amelyben leborulunk Jézus sírjánál, más mint a többi. Az ember nagyra vágyásának, bűnének a következménye, hogy a Szent a sírban fekszik. Látszólag diadalmaskodik a bűn az erény felett, a sötétség a világosság felett.

Az ember iránti végtelen szeretet, amelyről beszél Krisztus sírja, megszólít minket. Megrázza egzisztenciánkat, felismerteti bűneinket, gyarlóságainkat. Megláttatja elhatározásaink gyengeségeit, s a jóban való állhatatlanságunkat. Ezért a vámossal bűnbánóan verjük mellünket: „Istenem légy irgalmas nekem bűnösnek”. Kérjük, fogadja el nagyböjtünket, akár hogyan is teljesítettük, a hiányosságok ne legyenek akadályai a bennünket felemelni akaró kegyelmének.

Sok ember életét változtatta már meg, amikor szeretteit elveszítette, egyeseknek egyenesen a lelki felnőtté válást jelentette, amikor közeli hozzátartozójától kellett búcsúznia. Krisztus sírjából a legtöbb és legnemesebb élet árad, e sírnak az ereje számtalan kettétörtnek látszó életet tett már egésszé, s újra céllal és értelemmel bíróvá. Ezt a megújító és megerősítő kegyelmet is kínálja nekünk ez az óra.

Amikor hálát rebegünk a megváltásért, akkor erősödjön meg bennünk az isteni élet, s a tudat, hogy az életet leélni, csak Istennek visszaadva érdemes!