Örmény szertartású római katolikusként magam is amolyan unitus vagyok. És örömmel figyelem, amint a görögkatolikusok hazánkban felvirágzanak, élő közösségeket alkotnak, szerves részt vállalnak az oktatásban is. Mindennek sikerét Miskolcon kísérhetem figyelemmel, hiszen az általuk megújított óvoda és általános iskola a város egyik legrangosabb intézményévé alakult. Aki gyermekét jó úton szeretné az életben elindítani, igyekszik ebbe az iskolába beíratni. Ezt követően a közelmúltban figyeltem meg, amint a hajdúdorogi kollégium neveltje, valaha a mi, miskolci bölcsészkarunk hallgatója, utóbb doktorandusza bejáratott fővárosi állását, majd lakáskörülményeit is feladva vállalta el valahai lelki vezetői és tanárai elképzelését követve a nyíregyházi cigány származásúakat összegyűjtő és nevelő, Sója Miklós görögkatolikus papról elnevezett általános iskola igazgatónői hivatását.

Túl azon, hogy a görögkatolikus egyházi áhítatot jelentő énekeket szerettem volna meghallgatni, nagy érdeklődéssel készültünk feleségemmel meghallgatni a hajdúdorogi egyházmegye fennállása centenáriumára rendezett egyházművészeti napnak a záró gálaestjét a Müpa hangversenytermében. A véletlen úgy hozta, hogy feleségem évvel ezelőtt eltört lábának gyógyultán a csavarokat és alátétlemezeket (1 db cerclage és csavar, 1 db sagittalis helyzetű alátétes fémcsavar, 5 csavaros karmoslemez) végre éppen ezen a napon műtötték ki. Ő nem tudott részt venni az áhítaton, maga helyett odahívta az előbb emlegetett nyíregyházi igazgatónőt, akinek fogadott „anyúja” lett az évek során. Értő és avatott társaságban vehettem részt a görögkatolikusok csodálatos áhítatán.

Vártam, érdekelt, mégis meglepetéssel hallottam Kocsis Fülöp megyéspüspök megnyitó hívását. Mert hogyan is lehet egy világi zenebefogadásra épített óriás hangversenyteremben a vallásos áhítat átéltségét megteremteni. Úgy, hogy én is, a kívülálló, az örmény, a latin katolicizmuson felnőtt katolikus is részese lehessek egy összeszokott közösség megélt áhítatának. Tudok-e részes lenni ünneplésben, éneklésben egy olyan közösség összetartozásában, amelyik közösséggel korábban nem szocializálódtam össze. New Yorkban és Ecsmiadzinban hasonlóképpen kerestem lelki összekapcsolódást az örmények szertartásával, de mindez templomi áhítat volt. Most itt a Müpában világi környezetben, bárki által hangversenyjeggyel látogatható rendezvényen döbbentem rá a vallásos összetartozás embertformáló, maga képére és hasonlatosságára alakító összefogó erejére. Belül kerültem a burkon!

Már a kezdet kezdetén. Már akkor, amikor „csak” az egyházi kórusok versenyének világi formátumú eredményhirdetését hallgattam. A forma bármely fesztivál külsőségeit utánozta. De már ekkor lelke volt. Nemcsak amikor egy családi kórus mutatkozott be díjazottként, vagy örömömre a miskolci Fényi Gyula Gimnázium kórusa, hanem amikor nagy, neves kórusok is felvonultak. És ebben a szertartássá emelkedő díjkiosztóban a két püspök, Kocsis Fülöp és Orosz Atanáz nemcsak az emelvény trónjáról emelkedett érdemeket méltató „zsűrivé”, hanem operaénekeseket megszégyenítő énekhanggal részesévé vált a közösségi együtténeklésnek. Velük együtt szertartássá változott a világi környezetben fellépő rendezvény. Már maga a szokványostól lényegében elkülönböző díjkiosztó előkészítette az est két magaspontját: az egyházi énekekből összeállított liturgikus áhítatot a kórusok és a közönség részvételével, és a Romzsa Tódor vértanú püspökről valló misztériumjáték-ősbemutatót. Azt hiszem, hogy Bubnó Tamás az ismert és nagytudású karvezető-zeneszerző varázslatos összhangvezérlése nagyban segítette ezt a mindnyájunkat magában foglaló összhatást.

Számomra, a kívülről ebbe a közösségbe beolvadó aktív hallgató számára inkább az első részt záró nagyívű közös áhítat vált megrázóbbá, lelketmegolvasztóvá. A gyermek megszületésétől a húsvét áldozatán, a halált legyőző krisztusi háromnapos halottak országát felszabadító szembesülésen át a feltámadás lelki örömünnepévé váló, a pünkösdi Lelket befogadó, Ádám ősbűnét feloldó világeseménnyé alakuló misztérium áténeklése: a lélek megtisztulásává vált.

Valaha jártam magam is a Szentföldön, a Jordán vizénél. De most éltem át a misztikus megjelenését a földi világban a Szentháromságnak: a vízben keresztelésére váró Jézussal, a vállára szálló galambbal, és a mennyei atyai hanggal, mely egy pillanatra átélhetővé tette az isteni Lényeget a mi földi fantáziánk számára is. Kísérőm, tanítványom diadallal nézett rám: mint a miséinkben, úgy volt jelen vallásunk lényege ebben a misztikus együtténeklésben.

Az est kívülről szemlélhető eseménye, ezt vette fel a televízió is, a Romzsa Tódort megidéző oratórium volt. Többek közt Bartók, Dohnányi, Rachmaninov műveiből állította össze a kísérőzenét és vezényelte Bubnó Tamás. A mű csúcspontja, amint a kórházban, súlyosan sérült püspököt ápoló apáca rádöbben, hogy amíg a főorvos kihívta ágya mellől, gyilkosok halálos injekcióval végeztek az ellenálló szenttel. A népi balladaéneklést adaptáló szólóének az egész közönség-közösség üdvözletét fogadhatta.

Lelki ünnep és művészi élmény, valamint áhítatos befogadás egyszerre volt ez a gálának hirdetett vallási áhítat. Köszönet érte.