Előszenteltek Rakacaszenden
Kondás András 2016.02.19. 20:51
A találkozás örömünnepévé vált nagyböjt második péntekén Rakacaszenden az előszenteltek liturgiája, melyet Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke végzett.
Talán sosem volt még püspöki előszenteltek Rakacaszend templomában. Ma azonban igen. Eljött annak az ideje is, hogy a nagyböjtben Atanáz püspök atya szolgáltassa ki a szentséget számunkra. A mennyei rendeken kívül hívekkel is tele volt a templom. Körülbelül hetven fő jött el a szertartásra, ami a kis templomunkban már teltházat jelentett. A környező falvakból, Viszló, Abod, Krasznokvajda, Martonyi és Galvács községekből is érkeztek hívek papjaik kíséretében az ünnepi alkalomra. Így az egész misztikus szertartás egy nagy örömünneppé változott. A találkozás örömünnepévé.
Püspök Atya a prédikációjában a Teremtés könyvét állította figyelmünk középpontjába: mint Noé napjaiban elfajzott a bűn, úgy most is ezt tapasztaljuk, de az igazaknak ki kell tartaniuk. Azokban a napokban Isten bánkódott, hogy embert teremtett a földre, de most nekünk kell bánkódnunk bűneink felett, az irgalmasság testi- és lelki cselekedetei alapján megvizsgálva életünk folyását.
Szertartásunk fényét emelte Ariel diakónusunk szolgálata, valamint György, Lajos, Róbert, Tamás és Bence atyák jelenléte. Ki az oltárnál, ki pedig a kántorizálásban látta el szolgálatát. Az áldozáskor Püspök Atya megáldotta iskolás gyermekeinket. A liturgia végén pedig gondnokságunk egyik tagja, Gizike néni köszöntötte a főpásztort, és invitálta meg közénk újra.
Jó lenne a következő nagyböjtben is egy ilyen szép "előszentelteken" részt venni itt, Rakacaszenden.
|