Azt hiszem, a tél legkeményebb napját töltötte nálunk Atanáz püspök atya.

Amikor kívül nagyon hideg van, amikor körülöttünk minden fagyos, zord, egyebet nem tehetünk, mint belülről melegítjük magunkat. Ó, bocsánat, nem a házi pálinkára gondoltam! (Bár kétséget kizáróan annak is vannak mínusz 20 fokban  jótékony hatásai.) Hanem olyan mozzanatokra, amik átmelegítik a szívünket.

Egy kedves összemosolygás, liturgián az oldalszám mutatása az új arcoknak, sál kölcsönadása didergő padszomszédnak.

S ez mind rímelt az aktuális evangéliumi szakaszra:  „…éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám…Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.”  (Mt. 25:34-36, 40)

Püspök Atya arra bíztatott, ez alapján készüljünk a végső vizsgára. Világos az utasítás, nem kereshetünk, mert úgysem találhatunk kibúvót. Átmelegített, sőt, tüzessé, tenni akaróvá tett a prédikációjával bennünket.

És ebéd közben a végtagjaink is kiengedtek J .