A Szent Liturgia végén azt az utasítást adja a pap: Békével távozzunk! A húsvéti időszakban azonban – még mielőtt kimennénk a templomból – hangos szóval, háromszor fölkiált: Krisztus föltámadt! S mi is, az örömhírt fogadó apostolokkal együtt, háromszor kiáltunk: Valóban föltámadt! Ahogy kimondjuk ezeket a szavakat, visszhangzik a templom, visszhangzik a szívünk, és érezzük, hogy ezt a örömhírt mindenkinek el kell mondanunk. S ha ekkor ránézek a mellettem lévő görögkatolikus testvéremre, azt látom, hogy ő is sugárzik ettől az örömhírtől...

Ilyen érzésem volt a Művészetek Házában húsvét szombaton. Amikor a műsorvezetők a legnagyobb természetességgel úgy kezdték a konferálásukat: Föltámadt Krisztus!

Amikor Kisida tanár úr a feltámadás bizonyosságával beszélt az életéről, a küldetéséről.

Amikor Kosztyu atya Hrisztosz voszkresze fölharsant a színpadról.

Amikor Lőricz György – államilag nemrég kitüntetett borászunk – visszafogottságából egyszercsak belelendült a személyes tanúságtételébe.

Igen, ez az örömhír nem maradhat, és nem is tud csak a templom falai között maradni! Vértanú püspökünk, Boldog Romzsa Tódor püspök atya ezért életét is adta.  A Szent Efrém Férfikar és az edelényi, miskolci énekesek, az előadók is ezt sugározták ezen a szép délutánon.

Volt főpásztorunk, Kocsis Fülöp püspök atya megrendítően énekelte a nagyszombati éneket: „Ne sirass engem, ó anya... föltámadok!” S Atanáz atya vezetésével olyan jó volt zengeni: „gyönyörködjél, vigadozz és örvendj... mert föltámadt Krisztus, a mindenható!”

Eszembe jutnak a délelőtti események: Püspök atya felolvasóvá avatta Bak László diósgyőri kántor-hitoktatót és Debreczeni Zoltán, Marincsák Miklós és Nagy Tamás papnövendékeket, valamint alszerpappá Gorcsa Péter végzős papnövendéket. A templomban kapták az egyháztól a küldetésüket, hogy szolgálják és hirdessék a feltámadt Krisztust velünk együtt, s egy kicsit minket is vezetve.

Ugye milyen jó, hogy ez az örömhír vezeti életünket: Krisztus föltámadt!