Ezen a napon mindig alkalmunk nyílik egy előadáson részt venni az épület aulájában. Ebben az évben Papp Zoltán, egy miskolci egyházi iskola tanára tartott nekünk gondolatébresztő lelki órát.
Mi, diákok nagy örömmel fogadtuk, hogy az 5. óránk „elmarad”, de azt nem hittük volna, hogy az előadás jobban elgondolkodtat majd minket, mint bármelyik matematikai feladvány. Ugyanis a téma mi magunk voltunk, az életünk, a sorsunk, a jövőnk.
Elsők között egy olyan kérdés merült föl, hogy lehetünk-e szabadok ebben a világban? Vajon létezik-e olyan szabadság, hogy azt csináljuk, amit szeretnénk?
Magamban –mint később kiderült, elhamarkodottan- helyeslő választ adtam, hogy miért? Mert talán még az én szememet a fiatalság, bolondság rózsaszín köde homályosítja el. Ám már az első példánál, miszerint segédeszköz nélkül repülni se vagyunk képesek, megbukott a teóriám. Nem gondoltam a sok-sok akadályra, amik utunkba kerülnek. Némelyikünket már az elsők is meghátrálásra késztetnek, mások ugyan túllépnek néhányon, de mindegyiken még a legerősebbek sem képesek. Gondolok itt az anyagi, genetikai, fizikai és szellemi egyenlőtlenségekre, amikkel nap mint nap szembesülünk hol fölényes, hol kevésbé jobb helyzetben. Ezen hátrányokat, előnyöket ismernünk kell.
Mindehhez szorosan kötődik ez előadás legfőbb kérdése is, ami már biztosan felmerült mindenkiben, azaz: Mit kezdjek az életemmel?
Sajnos erre a kérdésre nincs kollektív válasz. Egy bizonyos, mindenki boldog szeretne lenni az életében, de az ahhoz vezető út nem lehet ugyanaz minden embernél, hiszen egyénenként mind egy-egy külön kis sziget vagyunk az élet nagy óceánján, más-más adottságokkal. Isten senkit sem hagy kiváltság nélkül, mindenkinek megadja a lehetőséget, hogy boldog legyen, ahogy ez Máté evangéliumában A talentumokról szóló példabeszédben olvashatjuk. Van, aki 5 talentumot kap az Úrtól, de van, aki „csak” 2-őt. Az már rajtunk múlik, hogyan alkalmazkodunk kapott adottságainkhoz, hogyan kamatoztatjuk azokat. A példabeszédben, a két talentummal rendelkező csak bosszankodott, irigykedett, míg a többi szolga cselekedett, és felhasználva tehetségét, megduplázta azt. A kaján szolga lustaságával végül elvesztette az általa lebecsült két talentumát is.
Hogy mi melyik szerepet választjuk életünkben, az iparkodó szolgáét vagy éppen az irigykedőét, az már a mi döntésünk. Viszont vegyük figyelembe, hogy egyszer élünk, kezünkben a kulcs adott, rajtunk múlik, hogy kinyitjuk-e vele a boldogság kapuját, vagy várjuk, hogy az magától kinyíljon. Az utóbbi bizony nem garantált.
Nem mindenkinek van olyan szerencséje, mint a tékozló fiúnak, akit szerető apja, csalódásai ellenére is visszafogadott, és kapott egy újabb esélyt a bizonyításra. Ahogy mi sem tehetjük meg mindig, hogy javítsunk az éppen kevésbé jól sikerült év végi bizonyítványon, az életben sem adódik mindig egy második esély. Sokszor csak nagyobb erőkifejtéssel juthatunk vissza arra a pontra, ahonnan indultunk. Ezért még mielőtt cselekszünk, figyelembe kell vennünk azt, hogy sokszor a legkönnyebb útból lesz a legnehezebb.
Mindezek után visszatérve az első kérdésre, hogy vajon lehetünk-e szabadok, a válasz: Igen, de csak kompromisszumokkal. Viszont ez semmiféleképpen sem egyenlő a teljes beletörődéssel. Ne feledkezzünk meg a saját talentumainkról, azokra koncentráljunk, azokat kamatoztassuk, így rálelhetünk a számunkra kikövezett, a boldogsághoz vezető útra.
Nekünk, középiskolás diákoknak annál jobb, minél hamarabb elkezdünk gondolkodni ezen, hiszen csak saját magunkat, képességeinket ismerve tudunk rálépni a nagy betűs életbe vezető útra.
Sok sikert mindenkinek!