A legnagyobb keresztény ünnep pedig épp arra tanít, hogy ha meg tudjuk élni a nehézségeket, sokkal nagyobb lehet a kegyelem feletti örömünk is. Ezért kell Krisztust elkísérnünk a keresztig, hogy aztán vasárnap a sírhoz lépve boldogan átélhessük: „Nincs itt, föltámadt”.

 Szertartásaink végigvezetnek minket a legnagyobb fájdalmon át a legnagyobb örömig. Ahhoz, hogy méltóképpen kapcsolódhassunk be a nagyheti eseményekbe, bűnbánatot kell tartanunk. A szentgyónás olyan lehetőség, amely az ünnep teljes örömét adja nekünk. Hiszen tiszta lélekkel állhatunk Krisztus mellett, vele egységben létezve. Jó tudni azt, hogy Jézus mindenkit vár, mindannyiunkra számít. Ölelésre tárt karja mindőnket hív. S a legboldogítóbb, hogy a lehetőség mindig ott van, hogy odaérjünk hozzá. Nincsen késő halálunk pillanatáig.

 Jó példa erre az, amikor a munkával telezsúfolt napok jellemezték a böjti időt és a nagyhetemet, s már az is örömforrás volt, ha töredékesen, fáradtan elértem a templomba. Műszakokra osztva éltem az életem, s a húsvétra való fizikai és lelki készülést csak lopva, kapva, zaklatottan tudtam megélni. Így talált rám a nagypéntek, amikor a munkát letéve betértem a legközelebbi templomba. Már a szentsírt díszítették, jöttek-mentek az emberek. A templom belső világa sem a békéről szólt, mint ahogy az én addigi napjaim sem. Annyit éreztem csupán, hogy itt kell lennem, akkor is, ha nem a béke árad rám, s akkor is, ha azt érzem, erről a húsvétról menthetetlenül lemaradtam… Gyónásra nem volt lehetőség, én mégis maradtam. Aztán egyszer, felnézve láttam a szentélyen átsietni egy idős atyát. Akkor jutott eszembe, hogy ő a templom szomszédságában él, magas kora miatt már csak kisegít. Bizakodva indultam utána, hátha ráér!

 Életem egyik legemlékezetesebb szent gyónása és találkozása volt ez. Krisztussal és az ő felszentelt papjával is. Az a kedves nyitottság, amivel kérésemet hallgatta, az a megértés, amelyet tőle kaptam, s az a nyugalom, ami a gyónást követő beszélgetésünkkor rám is átragadt, máig örömet ad. S kísérnek a szabódásomra adott szavai is: „Soha nincs késő!”

Térjenek be templomainkba, s éljenek a szentségek vételének lehetőségével, hiszen Jézus mindenkit vár!