Ezt jelenti az a bibliai mondat, hogy Isten képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Az ember ebben lett hozzá hasonlóvá!  A szabad akaratot most nem is taglalnám, csak annyiban, hogy a másik „ajándékunkkal” szorosan összefügg, hiszen szabad akaratból hozzunk létre valamit – alkotunk, szülünk vagy pusztítunk el, rombolunk!

A teremtés képességét két részre kell osztanunk: alkotásra és szülésre. A férfit, Ádámot az elsővel, míg Évát a másodikkal ajándékozta meg „inkább”. Bár ezt így kategorikusan nem lehet kijelenteni, mert egy nő is tud építeni, létre hozni. Sőt maga egy étel elkészítése, egy ruha megvarrása is a szó szoros értelembe véve alkotás; de fordítva ezt már nem tudjuk kijelenteni, mert bár a férfi is való igaz kell egy gyermekhez, de az a gyermek a nőben, az anyában fejlődik ki és ő hozza a világra. A férfi nem képes szülni, csak a filmvásznon, amint ez a Junior című filmben volt. Ez a nő örök attribútuma.

Az Isten a nőt az életadás képességével olyan közel emelte magához, amilyen közel csak lehet. Ezzel a gondolatommal nem kell egyetérteni, de gondoljunk csak bele – én férfi szemmel –, hogy mit él/érez át egy anya amikor a gyermekét várja; amikor gyermeke kicsiny kezét-lábát érzi a belső hasfalán feszülni; amikor először látja meg a szülés után azt, akit ő 9 hónapig magában őrizgetett – azt hiszem erről egy nő több mindent tudna mesélni, én csak annyit tudok, hogy amikor a feleségem szült, és megláttam a fiamat, ahogy éppen megszületett és felsírt, ­nem bírtam a könnyeimmel, de azok a könnyek oly katartikusak voltak.

Az Isten, ezáltal közelebb van hozzánk, az anyaság által pedig a nőhöz még közelebb, mint mi magunk azt gondolnánk! Az anyákat azonban nemcsak ezért ünnepeljük, hanem sokkal inkább azért, mert az igazi anyaság pont a szülés után kezdődik el. Egy gyermeket felnevelni, gondozni, érte aggódni stb. az anyaság igazi nagy próbatétele. Ez is egy olyan dolog, amiről egy anya, főleg egy több gyermekes anya rengeteget tudna mesélni. Férfi voltomnál fogva én itt be is fejezem, hiszen kár a szavakat szaporítani, mert a legtöbb, mit én is, mint gyermek mondhatok csak az, hogy „Köszönöm, köszönöm az Édesanyámnak!”