A keresztény közösség valamelyik tagjának kézföltétellel a szent szolgálatra való felszentelése mindig olyan esemény, amely az egész közösséget érinti, sőt, olyan esemény, amely túlmegy a közösség határain és érinti az egész Egyházat.
A 10 éves ózdi templom szentélyében először történt ilyen szentelés. Pünkösd hétfőn Kocsis Fülöp püspök atyánk diakónussá szentelte Drágos Tamás alszerpapot.
Mi is ez a diakónusi tisztség, amelyet az Egyház, és rajta keresztül Krisztus ad az Ő szolgájának?
Az első diakónusokat azért választották ki, hogy az Egyház irgalmas szeretetének kifejezői legyenek. Az Egyház = irgalmasság, az Egyház = szeretet és semmi más, és ha valami mássá válik, akkor teljes egészében megszűnik Egyház lenni. Ennek a szeretetnek áthatónak kell lennie, mélységesnek kell lennie, személyesnek és konkrétnek kell lennie. Már a kereszténység első századában, amikor az egész Egyház szeretettől vibrált, kiválasztott olyan mélylelkű, eleven szívű, tiszta életű férfiakat, az imádság embereit, akik szeretetének eszközeivé válhattak azok körében, akik szegények voltak, akiket sorscsapások értek, akiket lesújtott a bánat.
Ahhoz, hogy valaki az irgalmas szeretet testvériségének tagja legyen, mélységes együttérzéssel és szeretettel, ajándékozó szívvel kell rendelkeznie, hogy az embereknek könnyű legyen megbocsátani nekünk azt az ajándékot, amit tőlünk kapnak. Nagy felelősség ez, mert nem elég csak adni. Ha ugyanis hideg szívvel adunk, ha csak kötelességből adunk, amikor csak a cselekedeteinkben vagyunk irgalmasok, szívünk azonban idegen marad a szeretet cselekedetei iránt, akkor az, aki kap, az ajándékkal együtt megaláztatásban, fájdalomban és megbántásban részesül.
Nos, új diakónusunk, Tamás atya számára, ez egy különleges feladat lesz, amely türelmes fáradozással teli szolgálatot kíván és figyelmes munkát. Meg kell tanulnia mélyen érző, irgalmas szívvel rendelkezni, amely képes gyorsan és mindig reagálni. Olyan szívvel, amely soha nem fárad el, soha nem ábrándul ki, amelyet állandóan Krisztus szeretete tölt meg, s amelyből ez a szeretet kiárad mindazokra, akiknek szüksége van rá.
Ezt a szeretetet, amely a diakónus tevékenysége, később az Egyház különleges módon alkalmazta - a diakónust bekapcsolta titkainak megvalósításába, a Liturgiába. Itt ő a pap imádságának védelmezője és ugyanakkor a hívek imádságának irányítója, vezetője. Ő adja meg az imádságuk témáját, válaszképpen az általa mondott imákra, kérésekre, a hívek ismételten azt mondják: "Uram irgalmazz", vagy átadják magukat Isten kezébe, ezekkel a szavakkal: "Néked, Uram", vagy megvallják az Egyház szavának igazságát, amikor azt felelik: "Ámen". Nagy ez a szeretet: a diakónus lépésről lépésre bevezeti a híveket a Liturgia titkába, magával viszi őket annak mélységeibe, azokba a mélységekbe, amelyeket maguktól nem érhetnének el lelki életükben.
Van azonban a diakónusnak egy másik feladata is: a pap imájának őrzése. A papnak az istentisztelet folyamán egészen imádsággá kell lennie, mindent el kell felejtenie, hogy eleven fáklyaként álljon Isten előtt. Az istentisztelet minden gondja, sőt az istentisztelet vezetése is a diakónusra hárul, hogy a pap maradéktalanul átadhassa magát az imának. Azt kívánjuk, hogy új diakónusunk ebben a lelki mélységben imádkozzék, hogy ez a mélység kapcsolja a híveket is az istentisztelet lelkületéhez, imádságával vonzza a híveket is az eucharisztikus titok mélységébe. Legyen békés szívű ember, aki képes őrizni a pap imádságát, hogy a pap teljes egészében Isten előtt állhasson.
És végül a harmadik dolog, amelyre szeretnék emlékeztetni: a diakónus hirdeti az Evangéliumot. Ő nem arra hívatott, hogy szavaival prédikálja azt, azzal az alkotó cselekvéssel, amely, a régi mondás szerint, a papot ötödik evangélistává teszi. Ő csak arra hivatott, „nagy erejű” szóval hirdesse az igét, de erővel csak akkor hirdeti, hatalommal csak akkor cselekszik és csak akkor jut el a szívekhez és az agyakhoz és akkor lesz csak eleven meggyőző erejű, ha azt maga a diakónus is megérti és befogadja. Akkor, ha azt a szíve mélyéből hirdeti, igazi keresztény életfelfogásból, mint olyan Tanítónak az igéit, akit megértett és akinek mindenben engedelmeskedik. Ezért egyre figyelmesebben kell tanulmányoznia az Evangéliumot, teljesen az Evangélium szerint kell élnie, amennyire csak tőle telik, hogy amikor hirdeti, ne hirdessen önmaga ítéletét.
Adjon neki az Isten tiszta életet, valódi evangélium szerinti életet, amely képessé teszi őt annak a hármas feladatnak a teljesítésére, amelyről az imént beszéltem. Mi pedig, akik jelenvoltunk ennél a kézfeltételnél és imádkoztunk a Szentlélek leszállásának ezen csodájáért egy emberre, akit szent erejével felruházott a szolgálatra, amelyet egyetlen ember se merészelne magára vállalni. Imádkozzunk továbbra is érte, mert valamennyien testvérek vagyunk és minden oldalról kísértések vesznek körül bennünket.
Imádkozzunk érte, hogy az Úr tegye őt egyházának méltó szolgájává, és hogy mindenben kövesse - ahogyan ezt a kézfeltételkor a szentelési imádságban kéri a püspök - az egyház első diakónusát, szent István első vértanút, hogy tetszésére legyen Krisztusnak, ahogyan tetszésére volt szent István, hogy tanúságot tegyen Krisztusról, ahogyan tanúságot tett szent István.
AJÁNLOM AZ OLDALT
