Ám van tőlünk függetlenül alakuló, többnyire hivatásunkból fakadó közösségünk is. Akikkel együtt dolgozunk, nem automatikusan szimpatikusak, nem is tudjuk egyformán elfogadni mindegyiküket. Mindig van olyan is, akit nehezebb szeretni. Csapattá válni = munka!

A 2014. május 15-i rekollekción Tóth Mihály felvidéki esperes atya beszélt nekünk a területéhez  tartozó papok életéről. Őszintén felsorakoztatta a nehézségeket, mesélte, hogyan kerestek ezekre közösen megoldásokat. S hogy az együtt  megszenvedett válaszok miként alakították kapcsolataikat: egymáshoz, egymás családjaihoz, az egyházközségek vezetőihez való viszonyukat.

„Csapattá váltunk…”- mondta az atya. És el is hittük neki, mert lelkesen beszélt arról, hogyan tudnak együtt és egymásért imádkozni, akár anyagi áldozatot is hozni. Példákkal illusztrálta azt a változást, amit a papok lelki fejlődése a híveik körében generált.

Nem idealizáljuk a felvidéki görögkatolikusok életét, nyilván van mindig hová fejlődni. De okosan tesszük, ha az ő tapasztalataik alapján is alakítjuk saját életünket a tolerancia, az empátia, a szeretet, a Szeretet irányába.