A sajópálfalai könnyező Kegykép Búcsúja

 2012. október 20-21. 

A kegykép és a búcsú rövid története 

1717. január 6-tól február 16-ig véres könnyeket hullajtott a sajópálfalai templomban őrzött kegykép. Erdődy Gábor egri püspök és Hodemárszki József munkácsi püspöki helynök 17 tanú meghallgatása után foglalták írásba, hogy az egyház által is elfogadott a kép könnyezésének valósága, és engedélyezték a zarándoklatot a kegyképhez.

Rövid idő múlva a képet Egerbe, a minoriták templomába vitték. Két évszázadon át minden ősszel oda zarándokoltak a helybéliek és a környékbeliek az Istenszülő oltalmát kérve, és a kép hazakerülésében bízva. 1927-ben másolatot is készítettek róla, amit az eredeti helyére tettek. 1950-ben a szerzetesrendek feloszlatásakor a kép ismeretlen helyre került. 1969-ben sikerült a nyomára akadnia a helyi parókusnak, Figeczki Balázs atyának. Pécsürögre vitte magával egy minorita szerzetes. Onnan hozták haza ünnepélyesen a pálfalaiak 1973 októberében. 

Az október harmadik vasárnapi Mária-búcsú ennek a visszaérkezésnek és a kitartó imádságnak örömét hordozza. Egyre többen kapcsolódnak be ebbe az imába, hogy engeszteljék az Istent, és hogy az Istenszülő oltalmát kérjék.

Ezt a búcsút az Istenre való ráhagyatkozás lelkülete jellemzi. Egész éjszakai imával engeszteli az Istent a közösség a hibáiért, köszöni meg az esztendő során adott ajándékait, a bő termést, az egészséget, és kéri áldását az eljövendő esztendőre is.

De ez a búcsúünnep túlnőtt a község határain nemcsak az ideérkezők nagy száma miatt, hanem az imádság gazdagsága miatt is. Ebben a búcsúban mindig szólt a fohász a hazáért, az egyházért, a katolikusságért, a magyar ajkú görögkatolikusságért. Búcsúi virrasztásunk során azt kérjük tehát, hogy miközben mi otthon szeretnénk lenni a házunkban, egyházunkban, hazánkban, találja meg ki-ki otthonát, hazáját, Istenét ebben az országban, országunk pedig méltó helyét a világban.