A Gyermekvédelmi Központ tizenegy lakásotthonában dolgozó és a közel kétszáz nevelőszülő február 29-től március 4-ig vehetett részt a lelki napokon Sajópálfalán.

Egy-egy nap zsolozsmák végzésével és elmélkedésekkel telt. Ez utóbbiban Miklós atyának a lakásotthonok lelki vezető is segítségére voltak. A gyermekekkel való törődés, lelki fejlődésükért való felelősségvállalás sohasem könnyű feladat, különösen akkor nem, ha nehéz sorsokat cipelőkről van szó. Gondozóiknak is nagy szükségük lelki feltöltődésre, imádságban való elmélyülésre, hitben való megerősödésre. Pál Miklós atya alábbi elmélkedése szolgáljon erre:

Elmélkedés az irgalmasságról

Gondolataimban felidéződnek gyermekkori emlékeim. Régen történt, 45 évvel ezelőtt. Vasárnaponként, a fekete-fehér televízió egy dokumentum sorozatot mutatott be Michelangelo életéről. Sokan összejöttünk felnőttek és gyerekek a szomszédba TV-t nézni, hiszen akkor még csak egy készülék volt az utcában. A film a Sixtus - kápolna festését mutatta be. Megdöbbentett az Utolsó ítélet megfestése. Gyerekként találkoztam az örök kárhozat és az örök üdvösség lehetőségeivel. Pontosan visszaemlékszem az arcokra, amelyek a monumentális freskón vannak. Az elkárhozottak rémült tekintetére és az üdvözültek szelíd mosolyára. S valóban két út van, az üdvösségé és a kárhozaté, az életé és a halálé.

Rendkívüli Szentév van, az Irgalmasság rendkívüli szentéve. Hogyan tudjuk mi is ma élő keresztények mindezt megélni és minderről tanúságot tenni? Nézzük meg a Szentírást. Húshagyó vasárnap halljuk az evangéliumból: „Jöjjetek Atyám áldottai és bírjátok a világ kezdetétől nektek készített országot, mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok, mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és meglátogattatok, tömlöcben voltam és hozzám jöttetek.” /Mt. 25,31-46/ Ezek az irgalmasság testi cselekedetei. Azonban nem szabad megfeledkezni a lelki cselekedetekről sem: Bűnösöket meginteni, tudatlanokat tanítani, kételkedőknek tanácsot adni, szomorúakat vigasztalni, a bántalmakat békével tűrni, az ellenünk vétkezőknek megbocsátani, élőkért és holtakért imádkozni. Mennyi lehetőség és feladat, amelyek által az irgalmas és emberszerető Isten arcát megmutathatjuk a körülöttünk élőknek. Mi a kulcsa annak, hogy irgalmasak legyünk? A szívünk.  A szív, amely lát és észreveszi a bajba jutottat, a szív, amely nem méricskél, hogy megéri vagy sem, a szív, amely együtt érez és tud megbocsátani. „Tiszta szívet teremts bennem ó Isten és az igaz lelket újítsd meg benső részeimben.” imádkozzuk az 50. Zsoltárban. Ezekiel próféta gondolatai is ide illenek: „Kiveszem belőletek a kőszívet és hús szívet, érző szívet teszek a helyébe”. Mi szükséges még a „látó és érző szív” mellett? Bátorság, amely nem vakmerőség. A betániai vacsoránál az az asszony bátran bement a házba és Jézushoz lépett, hogy szeretetének olajával előre megkenje testét a temetésre. Nem nézte az illemet, a szokást, hanem az irgalmasság olajával szolgálta Jézust. „Jöjj el és lakozzál mibennünk” kérjük sokszor a Szentlelket. Valóban jöjjön el és adjon erőt és bátorságot, mint az apostoloknak, akik erővel felruháztatva hirdették az evangéliumot. „Mi híjával vagyok még?” Kérdezte a gazdag ifjú Jézust. Mi is megkérdezhetjük. Mi hiányzik még belőlem? Talán a legfontosabb: a szeretet, amit nem lehet megvenni, nem lehet erőszakkal megragadni. Szeretet és az irgalom fogalmak összetartoznak. A tékozló fiú apja megbocsátó szeretetével hajol le megtérő fiához. Az irgalmas szamaritánus, a szeretet borát és olaját tölti a félholtra vert sebeibe, Péter apostol a szeretet által fakadt sírva a főpap udvarából kimenve, Jézus szemeibe a baráti szeretet fakasztott könnyeket Lázár sírjánál. „Szeressük embertársainkat, mint atyánkfiait Krisztusban”, „mert a szeretet soha el nem múlik.”

Mi a kulcsa az irgalomnak? Szív, bátorság, szeretet. Az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédben elhangzott jézusi mondat nekem is szól:

 „Menj és te is hasonlóképpen cselekedj!”, hogy „Irgalmasság által szolgáljunk Istennek”

FÉNYKÉPALBUM