A Miskolci Egyházmegye főpásztora a beszélgetés előtt nagyböjti vecsernyét  végzett a jelenlévőkkel a tárlatnak is helyet adó kápolnában.

Orosz Atanáz az ikonok szemlélésről elmondta, hogy amíg a különböző művészi alkotásokat esztétikai szempontból vizsgáljuk leginkább, addig az ikonok esetében egy másik, láthatatlan világ nyílik meg általuk, s elsősorban a teológiai szempontok dominálnak a festményeken, hiszen az ikon ikonográfiájával mindig tanít. Kiemelte, hogy az ikonfestészet és az ikonteológia az egyetemes egyház összhangját mutatja, hiszen az ikonok értelmezése Keleten és Nyugaton egységes. Azonban ahhoz, hogy ez a teológia meghonosodjon és elfogadottá váljon, több évszázadnak kellett elteltelnie.

A 8. századi keleti egyházatyák küzdelme és munkája volt szükséges, hogy az ikonromboló irányzattal szembeszállva kidolgozzák az ikon teológiáját. Ebben nagy szerepe volt Damaszkuszi Szent Jánosnak és Sztudita Szent Tivadarnak, akik részletesen megfogalmazták az ikonfelfogás és az ikontisztelet fő elveit. Ezek szerint az ikon tisztelete nem bálványimádás, hanem egy viszonylagos tisztelet: a tisztelet nem a képnek szól, hanem az ábrázolt személynek. Ezt a tiszteletet pedig egyértelműen meg kell különböztetni az imádattól, ami egyedül csak Istennek jár. A főpásztor hangsúlyozta, hogy ebben az időben épp a pápák voltak azok, akik kiálltak a szent képek védelmében, illetve Kelet és Nyugat egységes értelmezését mutatta az ikonok teológiája kapcsán a 787-es VIII. egyetemes (II. niceai) zsinat is, amely értelmezte az ikonok előtti vallási cselekedeteket, s megerősítette az atyák elveit.

Orosz Atanáz rámutatott arra is, hogy az ikonok között jellemző az evangéliumi jelenetek ábrázolása, amelyek esetében fontos, hogy a festő nem elsősorban a realitást – mint például a pontos méreteket és formákat – akarja megfesteni, hanem az esemény üzenetét. Így van ez a nagyböjt második vasárnapján a görögkatolikus egyházban olvasott evangéliumi szakasz, a béna meggyógyításának ikonábrázolása esetében is: Jézus nem csupán a test gyógyítójaként jelenik meg, hanem mindenekelőtt mint a lélek orvoslója, aki képes az elernyedt embert talpra állítani és más, nagyobb dolgok hordozójává is tenni.

Az ikonok és a szobrok kapcsolatáról szólva a főpásztor úgy fogalmazott, hogy bár a bizánci rítus nem fogadta el a szobrok alkalmazását, néhány nemzeti egyházban ugyanakkor mégis felfedezhető a domborművek használata, amelyek egyfajta határvonalat képeznek, s nemcsak az alkunak, hanem a párbeszédnek a helyét is mutatják Kelet és Nyugat között.

A képiség fogalma a keleti egyházakban nem csupán az ikonokra vonatkozik, hanem az egész kultúrát is meghatározza – hangsúlyozta Orosz Atanáz, majd hozzátette: Hitvalló Szent Maximosznál is megtalálhatjuk azt a gondolatot, hogy a képi ábrázolás nem áll meg az ikonoknál, hanem az egész világra jellemző, s Isten ikonja kell, hogy legyen a templom, a székesegyház s maga az egyház is.

Lelki életünk sem lehet más, mint a Krisztus ikonjához való tartozás, amely nem egy statikus, hanem egy dinamikus állapot – hangoztatta a főpásztor. Mint mondta, Krisztus a mester, aki előttünk áll, s aki átformál bennünket. Ez a formálás hasonló egy Krisztus-portré megfestéséhez, amelyben az alapot a keresztség és a bérmálás adja, az újabb színfoltok felvitele pedig az erények elsajátítása által történik. Ezen erények közül a legfontosabb a szeretet, amely által a művész a megszólalásig hasonlóvá válhat a portré által ábrázolt személyhez, Krisztushoz. A lelki fejlődés igazi programja ez: Jézust szem előtt tartva, az ő tulajdonságait átvéve, egyre jobban hasonlítani rá.

A Szavakban leírhatatlan című kiállítás 2016. március 24-ig látogatható munkanapokon 15 és 18 óra között a Párbeszéd Házában (Budapest, VIII. kerület, Horánszky utca 20.).

Forrás: Magyar Kurír