E három nagy és igen jelentős püspök, tanító, szónok, a hit, a bátorság, az életszentség és a tudományok óriása volt. Ránk hagyományozták a Niceai Zsinat tiszta hitét, kifejtették a Szentháromság, Krisztus istenségének és az Eucharisztiának a hitigazságait. Nagy érdemeik alapján Keleti Egyházunk liturgiájában az apostolokkal egyenrangúaknak, a Szentlélek hangszereinek, az Egyház oszlopainak és az egész világ egyetemes tanítóinak nevezi őket. Mindhárman a IV. században éltek – a kereszténység aranykorában. Szent Bazil és Szent Gergely Kis-Ázsiában, Kappadókia fiai voltak, közel azonos korú, meghitt barátok. Az Antiochiából származó Aranyszájú Szent János tőlük húsz évvel fiatalabb volt. Összekapcsolta őket az apostoli buzgóság a szent hitért és a lelkek üdvösségéért.

A három szentet külön-külön is ünnepeljük, azonban a három szent püspök egy különös jelenés kapcsán kérte az egyházat, hogy együtt is emlékezzenek meg róluk. „Mert ahogyan életünk során, úgy halálunk után is az a célunk, hogy az embereket a föld minden tájáról békességre és egységre vezessük. Rendeld el ezért emlékünk megünneplését ugyanazon a napon, mivel Isten előtt mindhármunk ugyanazon rangban van, és segíteni fogjuk azokat az üdvösség elérésében, akik megülik emlékünket.” János püspök ekképpen cselekedett 1076-ban.