Isten jelenlétében élni

Larissza város (Görögország) püspöke, Theologosz Paszkhalidisz, aki önkéntes szegénységet fogadott, mondta, hogy édesapja mindig ingének zsebében hordott egy papírt, melyen a következő szöveget írta: „Érezd Isten jelenlétét!” Annak érzékelése vagy tudata, hogy Isten mindenütt jelen van, és a gondolat, hogy Isten mindenütt lát engem, meghatározza életünk folyását.

            Először is, amikor tudatában vagyok annak, hogy Isten lát engem, nem követek el bűnt. Természetesen nem vagyok bűntelen, de óvatos vagyok, nehogy súlyos bűneimmel, különösen a test bűneivel megszomorítsam Istent. Emlékezzünk csak az igaz József példájára, aki romlott úrnője bűnre csábított, de ő elfutott a bűn elől mondván: „Hogy tehetnék ilyen gonoszat Isten előtt?”

            Másodszor, amikor érzem, hogy Isten látja jó cselekedeteimet, akkor titokban cselekszem, hiszen nem az emberek tetszéséért fáradozom, nem azért, hogy nekem brávót kiáltva dicsérjenek. Krisztus arra tanít, ne tudja a balkéz, mit cselekszik a jobb, s a jót titokban kell tenni, hogy egyedül Isten lásson minket. Ő majd nyíltan megadja jutalmunkat az ítélet napján.

            Harmadszor, amikor tudom, hogy Isten lát engem, nem félek senkitől, mert Isten jóságos és mindenható. A Zsoltárok könyvében írva van: „Nem félek, mert te velem vagy”(Zsolt 22/23). Olykor Isten megengedi, hogy egyeseket bántalmazzanak vagy megöljenek, mint pl. a vértanúkat, de azt Isten népének nagyobb dicsőségére engedi meg.

            Negyedszer, tudva, hogy Isten lát engem, nem esek kétségbe, nem veszítem el a reményt. Bármilyen nehéz és szörnyű problémám vagy szenvedésem adódjon, nem veszítem el a bizalmamat Istenben, aki egyetlen intéssel képes minden helyére tenni és helyes útra terelni.

            Ötödször, amikor tudom, hogy Isten lát engem, lelkem megtelik örömmel. Nem számít, hogy gazdag vagyok vagy szegény, szabad vagy szolga, egészséges vagy beteg. Egyedül az a fontos, hogy határtalanul bízzak Isten szeretetében és gondviselésében. Ez a bizalom az öröm oka, ami a Szentlélek gyümölcse. Az egyik áthoszi szerzetes, akinek saját ruháján kívül semmije sem volt, a következőképpen fejezte ki ezt a megtapasztalt örömet: „Sírok a boldogságtól, s arra kérem az Istent, tartson meg a magam józan eszében, nehogy megbolonduljak ekkora boldogságtól.”

            Hatodszor, amikor érzem, hogy Isten néz engem, nem vagyok magányos. Még ha mindenki, az ismerősök, barátok, szülők és testvérek elhagytak, akkor sem érzem a keserű magányt lelkem mélyén, mert Isten közel van hozzám, ő lát engem.

Reméljük, hogy szent atyáink imái által mi is szert teszünk annak érzékelésére, hogy Isten mindig lát minket!