Mégis Abaújszántón rendkívüli volt az idei elsőáldozás, mert a Szent Liturgián nemcsak négy kislány áldozását ünnepeltük, hanem egy csecsemőt is megkeresztelt, megbérmált és megáldoztatott Főtisztelendő Gorcsa György esperes, tokaji parókus. Így lett négy elsőáldozóból hirtelen öt. S ez rendkívüli. Igaz, hogy csak nekünk magyar görög katolikusoknak. Hiszen az ókeresztény korban mindig egyszerre szolgáltatták ki a beavató szentségeket, a keresztséget, a bérmálást és az Eucharisztiát. Az ortodox egyházakban mai napig ez a gyakorlat. S a görög katolikus egyház számára is ez az előírás: a Keleti Egyházak Kánonjainak Kódexe 697. kán. szerint, az Eucharisztiát a keresztség és a bérmálás után minél előbb szolgáltassák ki. A 710. kán. pedig megerősíti a tényt, hogy az újonnan megkeresztelt gyermekeknek részesülniük kell az Eucharisztiában.

Ennek az előírásnak tettünk eleget, de nem csak azért, mert ez a törvény. Hanem azért, mert az Eucharisztia az Élet Kenyere, a gyermekeknek pedig keresztelésük pillanatától fogva táplálkozniuk kell vele ahhoz, hogy lelkileg növekedhessenek, amíg a gyermek „azzá a tökéletes emberré nem lesz, aki megvalósítja Krisztus teljességét” (vö. Ef 4, 13).

Most akkor rendkívüli volt az elsőáldozás Abaújszántón, vagy nem? Minden áldozás rendkívüli, nemcsak az első. Mindig mikor részesülhetek, Isten kegyelméből, Jézus Testében és Vérében, tudatában kell lennem, hogy nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjjön az Úr. Hogy a bűnösök közt az első én vagyok. De Ő ennek ellenére szeret, egyesül velem, szívembe költözik. Rendkívüli csoda!