Mély bánatunkat a királyi imaórák végzésével mutatjuk ki, melyek teljes mértékben az eseményeket mondják el. Délután a temetési vecsernyén:

MINDEN TEREMTMÉNY FÉLELMÉBEN ELVÁLTOZOTT, * látván téged, Krisztus Üdvözítőnk, a kereszten függeni: * A nap homályba borult, * és a föld alapjai megrendültek. * S mindenek részvéttel indultak meg a mindeneket Teremtő szenvedésén, * ki önként szenvedtél éret­tünk. * Urunk, dicsőség néked!

A pap, a királyi ajtó előtt állva tömjénezővel és az evangéliumos könyvvel énekli:

RETTENETES ÉS KÜLÖNÖS TITOK történik ma szemeink előtt: * Az Érinthetetlent elfogták. * Ki Ádámot az átok kötelékeiből feloldozta, azt megkötözik. * Aki a szíveket és veséket vizsgálja, * igazságtalan vizsgálat alá vetik. * Azt, aki a feneketlen mélységet betölté, * a tömlöcbe taszítják. * S aki előtt a mennyei erők rettegve állanak, * azt Pilátus elé állítják. * A Teremtő arcát teremtmény veri. * Az élők és holtak bíráját keresztfára ítélik. * A pokol legyőzőjét sírba teszik. * Ki mindezeket kegyesen elszen­vedted * és az átoktól mindnyájunkat megszabadítottál, * ártatlanul szenvedő Urunk, dicsőség néked!

A három ószövetségi olvasmányból Mózes az első, ahogyan neki először megjelenik az Isten
(Kiv 33,11-23).
A kép ismerős:
Mózes imádkozik a népért, ahogyan a Megváltó a Golgotán.

A másik olvasmány arról szól, ahogyan Isten megáldotta Jóbot a szenvedések elviselése után (Jób 42,12-16).
Jób szenvedése, az ártatlan, isteni, szenvedő Jézus Krisztus képét jutatja eszünkbe, hiszen a visszatérő Krisztus által áldja meg a mennyei Atya az embereket.

A harmadik olvasmány Izaiás jövendölése
(Iz 53,1-12), amely megmutatja a megváltó szenvedését.

Negyedik olvasmányként az Apostol megmutatja a kereszt bölcsességet (1Kor1,18-2,2).
Az evangélium válogatott versekkel bemutatja az Úr Jézus keresztre feszítését és halálát.

TÉGED, URAM, ki világossággal, mint köntössel, körül vagy öltve, * József Nikodémussal együtt levett a fáról, * és látván téged, mint meztelen halottat, eltemetetlenül, * keservesen sírva fakadt * és zokogva mondta: * Ó jaj nékem, legédesebb Jézus! * kit egy kevéssel ezelőtt * a nap látván a kereszten függve, homályba borult * és a föld félelmében megrendült, * a templom kárpitja kettészakadt; * íme most nekem így kell látnom téged, * ki érettem önként elszenvedted a halált! * Miként temesselek el, én Istenem? * Avagy minő gyolcsba göngyöljem drága testedet? * Hogyan érintsem kezeimmel legtisztább tagjaidat? * S milyen dicsőítő éneket zengjek elköltözésed felett, kegyelmes? * Magasztalom a te kínszenvedésedet, * dicsőítem a te eltemettetésedet és feltámadásodat: *   Uram, dicsőség néked!

A Miatyánk után a lepellel és a segítőkkel (gyertyák, tömjénezők, lobogó) elindulunk a körmenetre és a tropárt énekeljük:

 AZ ISTENFÉLŐ JÓZSEF * levevén a fáról a te legtisztább testedet, * tiszta gyolcsba göngyölé * és illatos szerekkel ellátva új sírba helyezé.

 A KENETHOZÓ ASSZONYOK ELŐTT a sírnál megjelenő angyal eze­ket mondá: * A kenetek a halottakat illetik. * Krisztus az enyészettől idegen maradt.

Visszatérve, a leplet elhelyezik a sírba, s mindenki megcsókolja a sebeket, és hálát ad Istennek a végtelen szeretetéért és béketűréséért, hogy mindezt megtette értünk. A templom közepén marad a Szent Lepel három napig, hogy a híveket emlékeztesse a háromnapi síri nyugalomra. A harangok húsvétig nem szólnak, néma csend öleli át az egész világot. Az áhítatos csend átjárja az otthonainkat is addig, amíg Krisztus teste a sírban nyugszik. Az Egyház szigorú böjtöt renddel erre a napra.