1. Szent Lukács az Angyal Máriának mondott szavait és köszöntését stílusát tekintve más, a Szentírásban található hasonló jelenetekre utalva írja le: talán egyfajta fennkölt jelenetet várnánk az üzenet kapcsán, hogy Isten meglátogatja az ő népét, ugyanakkor pedig az esemény, amely meghatározza az emberi történelem útját, az egyszerűség és az alázat jegyében zajlik, majdnem titokban. Jézus üzenete lesz majd az, amely fölfedi számunkra az Atya titkát, eljutva egészen a kereszthalálban történő megalázkodásig. „Íme: legyen nekem a te szavaid szerint”: Mária IGEN-je bizony, előbb hangzik el, mint Krisztus IGEN-je, mely így hangzik: „Íme, jövök Uram, hogy megtegyem akaratodat!”.

Jól tudjuk, hogy az Isteni Liturgián az ikonosztázion királyi ajtaja, melyen mindig az Örömhírvétel jelenete van megfestve, kitárul, és Krisztus közénk jön az ő Szavában, Testében és Vérében: ezért mi, akik a földön élünk, már a mennyben találjuk magunkat. Szent II. János Pál pápa írta a Kelet Világossága kezdetű levelében, melyet húsz évvel annak kihirdetése (1995. május 2.) után elevenítünk fel: „a keresztény ember ennek a látszólagos ellentmondásnak a csodálatában találja magát: a fölfoghatatlan körülhatárolhatóvá válik, a szűz szül” (10. pont), és ismét: „a liturgia a földre szállt mennyország, benne az Ige, aki testet vesz föl, áthatol az üdvösség lehetőségét magában rejtőanyagon, mely (üdvözítő tevékenység) a maga teljességében a szentségekben mutatkozik meg” (11. pont).

Az emberszerető és emberbarát Isten – a „filanthroposz”, ahogyan az imádságokban gyakran mondjuk – ma is megtestesül Egyházában, mely arra hivatott, hogy jelenvalóvá tegye Krisztust a történelemben, s hogy a világnak adja őt, mint a Legszentebb Mária: a II. Vatikáni Zsinat állítja, hogy „az Istenanya az Egyház képe… melyet helyesen nevezünk anyának és szűznek” (LG 63). Induljunk útnak szívünkben már mostantól a következő december 8-ához, a latin egyházi naptár szerinti Szeplőtelen Fogantatás Ünnepéhez, amikor a Szentatya megnyitja a vatikáni Szent Péter Bazilika Szent Kapuját, megnyitva ezzel az Irgalmasság Évét: ez éppen azért lehetséges, mert az Egyház, bár fiai bűnösök, mégis teljességgel tiszta és szép szűz marad, mert az ő Jegyese, Krisztus, a szentjei cselekedeteinek kincsével ékesíti föl, és Anya, mert nem tartja meg magának a kegyelem eledelét, hanem teljességgel különleges módon a szent évben azt óhajtja, hogy mindenki részesüljön abból, visszatérveaz Úrhoz, aki teljes bűnbocsánatot ajándékoz.

2. Isten szépsége testet ölt valamilyen módon ebben a székesegyházban is, az Egyház épületében, mert itt a fiak újjászületnek a kegyelmi életre. Az Orientale Lumen kezdetű levélben mindenkor így olvassuk: „A szent cselekményben a testiség is a dicséretre és a szépségre hivatott, mely Keleten egyike az egyik legdrágább kifejezéseknek az isteni harmónia és az átalakult emberség modelljének a kifejezésére: ez mindenütt megmutatkozik, a templom alakjában, a hangokban, a színekben, a fényekben, az illatokban” (OL 11). Ebben a központi újjászületésben mutatkozik meg mindenekelőtt a Pásztor műve: kifejezzük elismerésünket Ferenc Pápa felé, akinek nevében adom áldásomat reátok a szertartás végén, azért, hogy a Miskolci Exarchátust egyházmegyei rangra akarta emelni, s hogy kinevezte annak első püspökét, Atanázt, akit már jól ismertek.

Feltesszük, azonban, magunknak a kérdést: Mennyire nyilvánvaló az Isten ajándéka! No, de mi az én és a mi válaszunk az ő kegyelmére? Hogyan engedjük, hogy az ünnepelt misztérium áthatoljon rajtunk? Nem egyfajta erkölcsi erőfeszítésről van szó, hanem arról, hogy legmélyebb identitásunkhoz hűen éljünk, s hogy a testvéri szeretetben Isten teljessé akarja tenni megszentelésünket formálván minket, mint ahogyan a köveket is formálják, s egyikünket a másikunk mellé teszi, de valamiképpen tökéletesebb formában, mint ahogyan a templom téglái is ki vannak rakva. Éljétek meg a mindennapokban annak a titoknak a szépségét, mellyel a Liturgiában találkoztatok, vigyétek magatokkal a mindennapok szürkeségébe a mennyország egy kis részét, amelybe itt elmerültetek, amikor az embert kísérti, hogy hagyja magát elragadtatni a kétely, a kísértés és a kétségbeesés által! Krisztusban élünk, alakultunk át és támadtunk fel! Ő a Szegletkő, akire az Egyház és a mi életünk épülete támaszkodik.

3. Ma az Ige Megtestesülését igazán ünnepelni – hisz az Örömhírvétel az ő első,a világba, s a Szűz méhébe való lépése – azt jelenti, hogy az élet Evangéliumának hirdetéséhez megújult csodálatot és szenvedélyes lelkesedést kérünk: húsz évvel ezelőtt, mint ma, Szent II. János Pál kiadta hosszú pápaságának másik nagy mérföldkövét: az Evangelium Vitae kezdetű levelét, ahol állítja: „Az Isten ember iránti szeretetének Evangéliuma, a személy méltóságának Evangéliuma és az élet Evangéliuma egyetlen és osztatlan Evangélium” (EV 2). A csodálat a születő élet, az anyaság, a végső stádiumban szenvedő betegek, az idősek és minden más kategória szolgálatában végzett cselekedetek csodálata, mely a Ferenc pápa által gyakran hirdetett gondolkodásmód szerint majdnem a társadalom „selejtjének”, általa elvetettnek számít. Az evangélium hirdetése iránti szenvedélyes lelkesedés jelenti a bátorságot, hogy szembemenjünk az ellentétes tendenciákkal, azon szervezetek érdekeit illetően, melyek humanitárius segítségképpen mutatkoznak be, de valójában gyarmatosítják az emberi személy méltóságával ellentétes ideológiákkal mindenekelőtt a legszegényebb és legvédtelenebb országok népeit, avagy „harmadik világként” értékelik őket, csak azért, mert nincs olyan törvénykezésük, mely megengedetté teszi például az abortusz gyakorlatát. Jól tudjuk, hogy az ideológiák és a különféle rezsimek mily súlyosan sebesítették meg belülről a 20. századi Európa történelmét itt, Magyarországon is: kérjük a Szentlelket, aki betöltötte az Istenanya méhét az Ige jelenlétével, hogy segítsen leleplezni a jelenkori és globális ideológiák rejtett diktatúráit, amelyek az erőszakot alkalmazzák, jogtalanul használva fel ehhez Isten nevét, s amelyek álnokul beférkőznek a nemzetek elméjébe és politikai választásaiba.

4. Nem kell félnünk! Nagyböjtben gyakran szemléljük az Istenszülőt, aki a Golgotán megpecsételte a Názáretben mondott IGEN-jét. Mária, Isten anyja, Jézushoz, az Atya szeretetének tanújához csatlakozva, megtapasztalta a lelki vértanúságot. Bizalommal kérjük őt, járjon közben érettünk, hogy az Egyház, hűen az ő küldetéséhez itt és mindenhol bátorsággal tanúskodjon Isten szeretetéről az egész világ előtt! Ámen.