Szinte már ismerősökként találkoztunk a templomban, ahol imaóra és a parókus atya szavai után bibliai sorokkal köszöntöttük egymást.

Megerősítő volt hallani a vallomásokat, hogy milyen sokat jelent az embernek egy-egy szentírási sor örömben, bánatban, vívódások közepette, vagy épp a megszokott monoton hétköznapokban.

A zarándokházban Kocsis Tamás diakónus, püspöki titkár előadását hallhattuk „Íme elfutván eltávoztam, és a pusztában laktam” címmel. Új információkat kaptunk a puszta bibliai fogalmáról, az elkülönült életről, s az imádságról.

Ebéd után csoportokban elemeztünk egy evangéliumi szakaszt, a tékozló fiú történetét. A jól ismert példázat ellenére, vagy talán éppen ezért, a közvetlen eredmény nem maradt el: sok új gondolat, vélemény, elhatározás fogalmazódott meg.

A kiscsoportos munkát Marincsák László atya vezetésével összegeztük, majd Rembrandt e témában készült festményét szemlélve sokszorosan énekeltük a jól ismert utrenyei sztichirát: „A bűnbánat ajtaját nyisd meg nékem életadó Urunk …” . A megindító percek közepette még egy ikont is kaptunk a fiát örömmel fogadó apáról. Ez nemcsak e napra fog emlékeztetni, hanem arra az ünnepre is, amelyre mindnyájunkat vár az Atya.

A nap zárásaként a templomban parakliszt imádkoztunk, ahol Papp András atya gondolataival fejeztük be a találkozónkat.