Krisztus születik! Dicsőítsétek!

Kedves Ünneplő Testvérek!

A Szentatya kérésére négy hete megkezdődött a megszentelt élet éve, ami nálunk gyakorlatilag a szerzetesség évét jelenti. Mondhatnánk rögtön: ugyan, mi köze ennek a karácsonyhoz?

Van köze. Erről tanúskodnak a betlehemi istálló szereplői, s erről tanúskodik mai világunk állapota is. Világunk ma viszonylag csöndes, és néhol boldognak is tűnik, de növekedési válsága már-már csúcsosodik. Nem dughatjuk fejünket a porba: ha fogyasztói társadalmunk, a kiselejtezés és halál kultúrája abba az irányba halad tovább, amelyet az elmúlt évtizedekben vett föl, egész biztosan tönkremegy.

Egyházunk a válságkezelésre 1900 éve Jézus Krisztus evangéliumi tanácsait kínálja föl. A II. Vatikáni Zsinat fél évszázada elmondta, hogy „az evangéliumi tanácsok követése az isteni Mester tanításából és példájából ered…”. Ezek az evangéliumi tanácsok többek között a tisztaság, szegénység és engedelmesség. Isten mind a hierarchiából, mind a laikus állapotból meghív némelyeket, hogy az isteni ajándékként kapott evangéliumi tanácsok megtartására kötelezzék el magukat. Ezek az evangéliumi tanácsok a szeretet által egyesítik követőiket az Egyházzal, és a szerzetességet „valódi figyelmeztető jellé” teszik, mert az Egyházban mindig fenntartja azt az életformát, amelyet Isten Fia vett magára karácsony éjszakáján.

Számunkra a legszembetűnőbb az istállóban megszületett kisded és az Ő egyszerű életformáját alapul vevő szegénységi eszmény közötti hasonlóság. A szegénység a modern fogyasztói társadalomban különleges evangéliumi tanúságtételt jelent, hogy legyenek olyanok is, akik „úgy élnek ezzel a világgal, mintha nem élnének vele, mivel elmúlik a jelen világ formája”.

Isten Igéjének kimondhatatlan mélységű megalázkodása minden karácsonykor megrendít bennünket. „A dicsőség Ura földre szállt, a barlangban a test szegényességét vette magára, hogy Ádámot megújítsa” – imádkozhattuk. Ha Krisztus szegénységének vagy legalább az ő egyszerűségének lelkületével telik el valaki, akkor lesz képes a Betlehemben születettnek hiteles képviselőjévé válni mai világunkban. „Szalma az ágya, nincsen párnája!” – énekelték a kántálók az újszülött szegénységéről. A Szentatya éppen ezt az életformát tekinti a világ előtti prófétai tanúságtétel kiindulópontjának. Mert az Ige „szolgai alakot fölvéve kiüresítette önmagát és hasonló lett az emberekhez: külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember, engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig”.

Szegénysége mellett ez az engedelmessége is korszakalkotó példa. Mivelhogy a karácsonykor született Jézus engedelmes volt „mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig”, ott a kereszten teljesedett be a Betlehemben és Názáretben kezdett engedelmessége az élete odaadásával. Ilyen az Istennek szentelt élet ajándéka is. Amilyen mértékben Istennek engedelmeskedik valaki, annyira hatékonyan működik együtt az Úr Jézus küldetésével és vesz részt a világ megújításában.

Ennek az engedelmességnek egyik karácsonyi példaképe Szent József. Az a József, aki még álmában is nyitott arra, hogy Istenre és az Úr angyala hangjára hallgason: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet!” Majd pedig újra az Úr angyala hangját hallja: „Kelj föl, vedd a gyermeket és anyját, és menj” Egyiptomba, majd pedig menj vissza a Szentföldre! Amíg nem tudunk Józsefhez hasonlóan Istenre hallgatni, amíg csak e világ szirénhangjaira fülelünk, addig menthetetlenül tönkremegyünk és tönkretesszük világunkat is. Az engedelmes keresztény tanítvány nemcsak mennyei hangokra fülel, hanem a Betlehemben közénk jött isteni Mester életéből és tanításából merít útbaigazítást. A „megszentelt élet” sajátossága épp az, hogy nem e világ kényelméhez, eszméihez igazodik, hanem Isten hívására felel, hogy mindenekelőtt vagy egyes egyedül Istennek éljen.

Végső soron ez az a keresztény életeszmény, amelyet a napkeleti keresztények ma is nap mint nap betöltenek, amikor semmilyen csábításnak nem engednek, hanem Jézust követik akár a halálba is.

A „mennyek országáért vállalt tisztaság” sem csupán azt jelenti, hogy valaki lemond a házasság és a természetes család örömeiről; hanem a szüzesség szabaddá tesz egyeseket arra, hogy testük és lelkük egész erejével Istenért és az Egyházért éljenek. Az Istenszülő Szűz Mária emlékünnepén különösen fontos tudatosítani ezt. Mai világunkban, ahol a szüzességet olykor már csak kinevetik az iskolában és utcán, a „mennyek országáért vállalt tisztaság” mindnyájunk számára fontos jel. Ennek tisztelete nélkül még a családos ember sem képes keresztény módon átélni házaséletének szükségszerű szüneteit, sőt az egyre gyakrabban érkező csábításnak sem tud ellenállni. Az Istenszülő Szűz Mária, Szent József és az Istennek szentelt személyek példája bizonyos időszakban mindenki számára szükséges. Hamis tanítás az, amely szerint a tökéletes tisztaság lehetetlen, illetve árt az emberi fejlődésnek. Az emberiségnek ma a nemi tisztaságra is olyan szüksége van, mint egy falat kenyérre.

Az 1900 éve vértanúhalált halt Antiochiai Szent Ignác fogalmazta meg: „Rejtve maradt e világ fejedelme előtt Mária szüzessége és szülése, s hasonlóképpen az Úr halála is: három kiáltó misztérium, mely Isten csöndjében ment végbe.” Bizony, az apostolok halála után, Szent Ignác idejében Mária szüzessége és szülése már igen fontos lett. Mindnyájunkat megrendít, hogyan ragaszkodtak a keresztények már a legnagyobb ellenszélben is „Mária szüzességének és szülésének” mint „kiáltó misztériumoknak” a megvallásához. Üldözések ellenére is. Ma, amikor gyógyíthatatlanul súlyos fertőző betegségek fenyegetik a szexuális jellegű tabukat nem ismerő modern embert, az Istenszülő Szűz Mária, illetve az őt jegyesként gondozó Szent József tisztasága az egész emberiség fennmaradásának egyik titkát képviseli.

Kedves Testvérek!

A „megszentelt élet” évében az Istenszülő Szűz Mária és különösen is az értünk istálló szegénységében megszületett Megváltó Kisded közbenjárását kérjük magunkért és világunkért. Amint Neki eledele volt, hogy annak akaratát teljesítse, aki Őt küldte, ugyanígy legyen nekünk is, akik Krisztust követni akarjuk, az a feladatunk, hogy Isten akaratát keressük mindenben. Ez teheti boldoggá nemcsak a szerzetesközösségeket, hanem családjainkat és egyházközségeinket is. Éljünk végre egyszerűbben, tisztábban, és imádkozzunk egymásért ebben a különleges évben, hogy világiak és szerzetesek kölcsönös tanúságtétele mindenkit hozzásegítsen az emberibb és Istennek tetszőbb élethez, a földi és örök boldogsághoz!