„Örvendj, Izajás, hallgasd az Úr igéjét! * Prófétálj Szűz Máriáról! * A bokor lángol, de az istenség fénylő tüzében el nem ég. * Készülj Betlehem, tárd ki kapudat, Éden, * bölcsek, induljatok, hogy megláthassátok a jászolban, pólyában lévő Üdvözítőt, * akit csillag jelzett a barlang fölött! * Ő az életadó Úr, * aki üdvözíti a mi emberi nemünket.” (Alkonyati zsolozsmán)

Tanítás

Szent Anasztázia Rómában született, nemesi családban. Édesapja pogány volt, míg édesanyja Fausta, mélyen hívő keresztény. Így aztán a kis Anasztázia már gyermekkorától kezdve keresztényként nevelkedett hívő édesanyja jóvoltából. Amikor nagyobbacska kislány lett, édesanyja egy Chrizogonus nevű keresztény férfihez küldte, aki Jézus Krisztus ismeretére és az imaélet szárnyalására tanította.

Chrizogonus számtalan hitjelöltet tanított Krisztus szolgálatára abban a történelmi helyzetben amikor sok keresztény vallotta meg hitét és reménységét a hóhérok előtt.
Szent Anasztázia mindent megtanult kipróbált, erős hitű tanítójától, aki később maga is vértanúhalált halt Jézusért.

Amikor Anasztázia felnőtt és igen szép hajadon leány lett, édesapja hozzákényszerítette egy pogány ifjúhoz, aki előkelő és gazdag családból származott. Hiába kérte Anasztázia édesapját, hogy ne adja egy pogány férfihoz, nem számított a szava semmit a családfő előtt, akit már korábban megszállt a kapzsiság és a Krisztus iránti gyűlölet démona.

Anasztázia kénytelen volt az akkori szokás szerint engedelmeskedni apjának, és hozzáment a tisztátalan gondolkodású férfihez, akinek azonban nem engedelmeskedett.
Hiába közeledett hozzá a férje, Anasztázia különböző kifogásokkal elkerülte tisztaságának elvesztését. Amikor férje erőszakot akart alkalmazni, soha nem sikerült neki, mert Isten megvédte Anasztáziát.

Házasságuk elején még kijárhatott a házból Anasztázia, és ilyenkor mindig felkereste Róma börtöneit, hogy ott a keresztény foglyok sebeit ellássa. Sok pénzt adott az őröknek, hogy őt beengedjék a börtönbe és elhallgassák ápolói tevékenységét.
Anasztázia maga készített gyógyszereket és kenőcsöket a keresztények számára, akiknek a sebeit megtisztította, bekötötte.

Emiatt az egész élete folyamán gyakorolt tevékenysége miatt nevezte az egyház hagyománya „gyógyszerkészítőnek”.

Publius, Anasztázia pogány férje, megtudta egy szolgálótól, hogy keresztény felesége mivel foglalkozik, amikor ő házon kívül van. Éktelen haragjában majdnem agyonverte Anasztáziát, majd bezáratta a házba és őriztette. Úgy gondolta, hogy a kemény bánásmód majd csak megtöri a felesége hóbortjait. De hiába reménykedett abban, hogy Anasztázia valaha engedelmes felesége lesz, mert kitartott amellett, hogy csak keresztény házasságban hajlandó feleségként viselkedni. Így a férjének is meg kellett volna keresztelkednie. Azonban Publiusz erre nem volt hajlandó, mivel megvetette a keresztényeket, és elzárkózott mindennemű oktatás elől, melynek során megismerhette volna Krisztust.

Nehéz sorsában Anasztázia levelet írt Chrizogonus tanítójának, amit a „Szentek Élete” gyűjtemény megőrzött számunkra.* Első levelében beszámolt megpróbáltatásairól és szenvedéséről. Különösen az fájt neki, hogy nem ápolhatja az Úr szentjeinek sebeit. Tanácsot is kért, hogy mi tévő legyen, hogyan imádkozzon.

Chrizogonus válaszában ezt írja: „Neked, akit körülvesz ennek a világnak minden viharos hulláma, akit úgy vesz körül a fenyegetés és pogányság, mint hajót a vihar ereje. Biztatásul írom, hogy légy türelemmel, mert a mi Urunk már közeledik feléd a vízen járva, és parancsolni fog minden ördögi őrjöngésnek...” **

Prófétai hangnak ígérkezett Chrizogonus levele, mert ezután férjének Publiusnak, hosszú útra kellett mennie Perzsiába, de útközben a tengeren nagy vihar csapott le a hajóra és elsüllyesztette. Így megszabadult gonosz férjétől, akinek nagy vagyonát ő örökölte.

Gyógyszerkészítő Szent Anasztázia ezután minden akadály nélkül gyakorolhatta áldásos tevékenységét a fogságban élők javára.

Nemsokkal férje halála után Diocletianus lett a császár, aki még inkább szomjazott a keresztények vérére. Egyre több keresztényt vetettek börtönbe és kínoztak meg, hogy hittagadásra bírják őket. Ebben az időben Anasztázis Macedoniába utazott gyógyfüvekért, és ott megismerkedett egy fiatal keresztény özveggyel, Teodóziával, aki három kicsi gyermeket nevelt egyedül.

Hosszú lenne mindent pontosan leírni Szent Anasztáziáról, hogy miként vezette Isten és miként állt ki ezen a vidéken is hitéért, de annyit érdemes megemlíteni, hogy végül az egész birodalomban elterjedt a keresztények zaklatása, és Anasztázia valamennyi keresztény barátját, támogatóját és ismerősét kivégezték. Őt magát Nikeában állítatta az ottani konzul bíróság elé.

Mivel tudta a provincia vezetője, hogy Anasztázia gazdag asszony, vagyonáért cserébe felajánlotta szabadon bocsátását.

Szent Anasztázia ezt válaszolta neki: „Örömmel lemondok minden vagyonomról, sőt Krisztusért életemről is. Azonban nem adhatom neked a vagyonomat, mert az Krisztusé, őt szolgálom pénzemmel. Nem adhatom neked, ami nem az enyém. Tudd meg, hogy az Úr azt mondta, hogy ha tökéletes akarok lenni, akkor vagyonomat szét kell osztani a szegények között, mert így kincsem lesz a mennyben. (v.ö Mt 19, 21) Ezért abban a pillanatban, hogy én meghalok, vagyonomat a szegényeknek adják.” ***

A helytartó ekkor oszlopokhoz köttette és megégettette Isten szent vértanúnőjét.

Elmélkedés

„Isten a földön van, Isten az emberek között van, nem tűz és harsona szó által, nem füstölgő és homályba burkolózó hegyen keresztül, nem a hallgatók lelkét rémületbe ejtő vihar által, adja törvényét, hanem szelíden és kedvesen szól a vele egy fajtához tartozókhoz a testen keresztül. Isten a testben. Nem időszakonként működve, mint a prófétákban, hanem magával egy természetűvé téve az emberiséget, és azt magával egyesítve, tulajdonává téve, és az ő miénkkel egynemű teste által önmagához vezetve vissza az egész emberiséget.

Ezt kérdezik: Hogyan jut el a ragyogás egy által mindegyikhez? Milyen módon van a testben az istenség? Ahogyan a tűz a vasban. Nem helyét változtatva, hanem közölve magát. Hiszen a tűz nem szalad át a vasba, hanem megmarad a maga helyén, csak átadja neki az erejét, és önmaga egészével tölti be azt, ami részesedik benne. Ugyanígy az Isten Ige sem mozdul ki önmagából, mégis „köztünk lakozott” (Jn 1, 14), nem lett változás alanya, és az Ige mégis testté lett (Jn 1, 14). Az ég sem vált meg attól, aki összetartja, és a föld is ölébe fogadta a mennyeit. Ne akard az istenség aláhullásának gondolni, mert nem megy egyik helyről a másikra, mint a testek. Azt se képzeld, hogy az istenség megváltozott, testté alakult át; mert a halhatatlan változatlan.

Azt kérded: Miként lehet, hogy a test gyöngesége nem árasztja el az Isten Igét? Már megmondtuk, hogy a tűz sem veszi át a vas tulajdonságait. A vas fekete és hideg, de ha a tűz felhevíti, alakot változtat, akkor ragyogóvá válik, és nem a tüzet feketíti be, ellenkezőleg, maga izzik, nem hűti le a tüzet. Ugyanígy az Úr emberi teste is, maga részesedik az istenségben, nem ő ruházza saját gyengeségét az istenségre.”****

Tanács

Gondolkozzunk azon szent készület gyanánt, hogy „fekete és hideg” természetünket mi tenné ragyogóvá és meleggé? A Jézus-ima szüntelen gyakorlása? Az alázat, ami elhallgattatja önzésünket? A segítőkész szolgálat az egyházban? Mi lenne az, ami a Szentlélek kegyelmét meghonosítaná szívünkben?

----
* http://www.doxologia.ro/viata-sfant/viata-sfintei-mucenite-anastasia
**u.o.
*** u.o.
**** Nagy Szent Bazileosz homíliája Krisztus Szent Születésére. 2. oldal. Az Egyházatyák Beszédei Krisztus-Ünnepekre – Karácsonyi Ünnepkörből – Jel Kiadó 1995. Bp.