„Készítsd fel magad, barlang, * közeledik a Krisztust méhében hordozó Jerke! * Jászol, fogadd be azt, aki bennünket, * a föld szülötteit, * oktalan cselekedeteinktől szavával feloldoz!” (Alkonyati zsolozsma)

Tanítás

Szent Elevteriosz, vagy Eleutér, Rómában született gazdag és nemesi családban. Édesapja a Római Birodalom hadvezére is volt, míg édesanyja, Anthia, Szent Pál apostoltól kapott üdvös tanítást és tőle kapta meg a keresztséget.

A szülők gyermeküket keresztényként nevelték, és ifjúként Szent Anaklét pápa nevelésére bízták.

A szentek életét feljegyző gyűjtemény azt írja róla, hogy már tizenöt éves korában diakónussá szentelték, és tizennyolc éves korában lett pap. Húszévesen már püspök volt, mivel Nikétasz Ilíria érseke püspökké szentelte kiváló erényeiért. Fiatal kora ellenére isteni bölcsesség szólt belőle ha prédikált, és alázatossága, szerénysége szeretetet ébresztett környezetében.*

Azért is lett fiatal kora ellenére Ilíria püspöke, mert látta Róma főpapja, hogy sokak megvilágítására fog szolgálni Eleutér működése.

Szolgálata révén megvalósult az Evangélium szava az Egyház világító jelenlétéről, ahogy Krisztus mondta tanítványairól „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejthető el a hegyen épült város. A lámpást sem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és akkor világít mindenkinek a házban.” (Mt 5, 14)

Az Evangélium és az Egyház örök ellensége, az ördög, hamar megneszelte Eleutér erejét és szent elkötelezettségét. Kísértésekkel nem tudta meggyengíteni, hiába zaklatta, próbálkozásai sikertelenek maradtak. Ezért gyilkos indulatokat fejlesztett az emberi szenvedélyek útján Hadrianus császár lelkében, hogy gyűlölje és megvesse a keresztényeket.

Hallott a császár Eleutér sikeres működéséről, ezért egy katonai parancsnokot, egy bizonyos Félixet küldött Ilíriába, hogy fogja el a keresztények vezetőjét, és hozza Rómába.

El is ment Félix egy csapat katonával, ahogy a vérszomjas farkasok indulnak portyára. Amikor megérkeztek abba a városba, ahol Szent Eleutér szolgált, éppen tanítást tartott a szent életű püspök a templomban. Sok keresztény hallgatta, ezért azt találta ki Félix parancsnok, hogy katonákkal körülveszi a templomot, miközben ő bemegy, hogy meghallgassa azokat az isteneket káromló szavakat, melyeket Eleutér, mint az „emberiség ellensége” mond.

Körbe is vették a templomot, Félix pedig bement az épületbe. Ott azonban olyan édes szavakat és világos tanítást hallott Isten nagy szeretetéről, Jézus Krisztus hatalmáról, hogy lelki sötétsége oszladozni kezdett, és a keresztények ellen felgerjedt haragja elszállt. Úgy érezte újjá születik attól, amit hallott.

A szent tanítás után a püspök lábaihoz borult és megvallotta, hogy hisz Istenben és az Ő Fiában, Jézus Krisztusban. Azt is elmondta, hogy miért érkezett a városba, és hogy magával kell vinnie a szent életű püspököt, bár ezt már nem akarja.

Szent Eleutér atya azonban elment vele Rómába. Útközben Félix parancsnok látta, hogy egy folyó mellett mennek el, ezért kérte a szentet, hogy keresztelje meg. Éppen úgy, ahogy a Szentírásban olvassuk Kandaké etiópiai kincstárnok megkeresztelkedését Fülöp apostol kezeitől, úgy keresztelkedett meg Félix parancsnok is. (V.ö. ApCsel 8, 26-39)

Így érkeztek meg Rómába, ahol Hadrianus császár csodálkozott a püspök ifjúságán, kellemes megjelenésén és szeretetet sugárzó szemein. Meglágyult szívvel mondta neki, hogy ne hagyja el Róma nagy isteneit, és ne hódoljon holmi ismeretlen Istennek, akit római katonák feszítettek keresztre, hanem lássa be tévedését, és térjen vissza az „igazságra”.

Szent Eleutért először nem válaszolt neki semmit, majd a császár unszolására megvallotta Krisztust, akit nem volt hajlandó elhagyni érzéketlen emberi kéz által készített bálványok kedvéért, akik mögött démoni erők befolyása működik.

Nagy haragra gerjedt a császár, és kiadta a parancsot, hogy fektessék a szent vértanút tüzes ágyra. Az azonban nem ártott neki. Ezután forró olajba tették, de azt is sértetlenül túlélte. Ezután forró szurokkal és gyantával gyötörték, de azok sem tudtak kárt tenni a szent testében. Majd kiéheztetett oroszlánok elé vetették, de azok nem bántották.

Ennyi csoda láttán sok emberben ébredt hit Krisztus iránt, mivel Eleutér közben üdvös tanítást is adott a körülötte levőknek. Magához a császárhoz is így szólt: „Figyeld Császár, mennyi jelet tesz neked az én Uram, hogy belásd, a te isteneid néma bálványok csupán, míg Krisztus hatalma nagy. Láthatod, hogy milyen közel van hozzánk az Úr! Azért lett emberré, hogy a halál birodalmától megmentsen bennünket és örök életet ajándékozzon nekünk, ahogy Ő is él feltámadása után. Láthatod mindezt, hiszen a fizikai korlátok eltűnnek, hogy elhidd Krisztus Urunk feltámadásának tényét, hiszen halott isten nem tud csodát tenni, csak élő!”

A sötétség lelke azonban már megkaparintotta az uralkodó szívét, és megátalkodottságában elrendelte a szent lefejezését. Így nyerte el a vértanúkoronát édesanyjával és sok más kereszténnyel együtt Hadrianus császár uralkodásának első éveiben.

Elmélkedés

Közeledik a Megmentő, hogy feloldozzon. Nüsszai Szent Gergely így fogalmazta ezt meg nekünk: „Miután a bűn gyökeréből fakadt gonoszság egész hatalma megmutatkozott, és az egyes nemzedékek már ismert dolgaiban a gonoszságban elburjánzott, - akkor amint Szent Pál mondta az athénieknek –, Isten a tudatlanság korát elnézve (ApCsel 17,30), eljön a végső napokban; amikor egy sem volt, aki értette volna és kereste volna az Istent, amikor mind eltértek és mind haszontalanná váltak (Zsolt 13,2), amikor mind a bűn alá lett foglalva (Róm 3,3), amikor eláradt a törvénytelenség, amikor a gonoszság homálya végső határáig növekedett, akkor jelent meg a kegyelem, akkor kelt fel az igazi világosságsugara... Látva azt a barlangot, amelyben megszületett az Úr, gondolj a vaksi és vakondok emberi életre, amelybe eljött az, aki megjelent a sötétben és a halál árnyékában ülőknek (Iz 9, 2)! Be van pólyálva az, akit bűneink kötelékei kötöznek meg. A jászol meg az állatok helye, ebben születik az Ige, hogy az ökör megismerje gazdáját, és a szamár urának jászolát (Iz 1, 3). Az ökör a törvény igájába van fogva, a szamár teherhordó állat, amelyet a bálványimádás bűne nyom. Az állatoknak megfelelő takarmány és élet a széna, és Ő sarjaszt füvet az állatoknak a próféta szava szerint (Zsolt 103, 14). Az értelmes teremtmény azonban kenyérrel táplálkozik. Ezért a jászolban, amely az állatok asztala, elénk kerül az élet mennyből alászálló kenyere (vö. Jn 6, 48), aki az értelemben lett, hogy az értelem nélküliek is részesüljenek az értelmes táplálékból. Az tehát aki a jászolban van, mindkettőnek az ura, közvetít az ökör meg a szamár között, a kettőt elválasztó válaszfalat lebontva, a kettőt önmagában egy új emberré teremtette, az egyikről levéve a törvény súlyos igáját, a másikat megszabadította a bálványimádás terhétől (vö. Ef 2, 14).

De emeljük szemünket az égi csodákra! Íme, mert nem csak a próféták, és az angyalok hirdetik nekünk ezt a nagy örömhírt, hanem a maguk látványos csodáival az egek is hírnökei az evangélium dicsőségének. Mert mint az apostol mondja, Judából kelt a Felkent (vö. Zsid 7, 14), csak éppen a zsidót nem ragyogja be a Felkelő. A mágusok idegenek, nem tartoznak a szövetséghez, nem letéteményesei az ígéretnek, rájuk nem vonatkozik az atyák áldása, ám a felismerésben megelőzik az izraeliták népét, és miután az égitestet felismerték, nem maradt előttük ismeretlen a barlangban levő király sem. Ezek hódolnak, amazok üldöznek. Ezek megtalálták azt, akit kerestek, örvendnek.” **

Tanács

Keressük mi is az Urat, és elmélkedjünk szabadítása mértékén, szeretetének határtalanságán.

----
* Vietile Sfintilor De Peste Tot Anul – Editura Biserica Ortodxa Alexandria – 2003.
**Az Egyházatyák Beszédei Krisztus-Ünnepekre I. Karácsonyi ünnepkör 64. 73-73. oldal. Ókeresztény Örökségünk Jel Kiadó 1995.