„Az önmegtagadás vesszejével kettéválasztottad a szenvedélyek tengerét, elmerülés nélkül átmentél rajta és elérkeztél a szenvedélyektől való teljes szabadság hegyére, és megtisztult elmédben Istennel társalogtál, atyánk!” (Hajnali szolgálaton)

Tanítás

Hogyan lehetséges az, hogy valaki felmegy egy oszlopra és ott él, tűr fagyot, égető napot, esőt és szelet? Azt mondjuk lehetetlen, de olvasunk olyasmit az evangéliumban, hogy Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is őbenne. (vö. 1Jn 4, 16-18) Ha ez megvalósul egy ember esetében, akkor bármi megtörténhet, akár az is, hogy eltűnnek a fizikai korlátok. Tudjuk azt is, hogy abban teljesedik ki bennünk a szeretet, hogy örömmel és bizalommal várjuk az ítélet napját. A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelemet, mert a félelem büntetés. Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet.

Oszlopos Dániel atya, meghalni ment fel az oszlop tetejére. Azt mondta, neki csak Isten számít, nem kell semmi a földről. Meglátogatta Oszlopos Szent Simeon atyát és elbeszélgetett vele. Áldást kért, hogy követhesse életformáját, mert úgy érezte, meghalt a testnek, meghalt a világnak. Simeon atya imádkozott érte és engedélyt adott neki, mert látta rajta, hogy nem félt itt hagyni a világot, annak minden gyönyörűségét, mivel már lelki ember volt.

Dániel atya tehát elment egy másik helyre, közel Konstantinápolyhoz, és ott gyakorolta az aszkézist egy oszlopon. Sokan kimentek hozzá kíváncsiságból és várták, mikor esik le. De a szentéletű atya nem esett le, és nem hagyta el oszlopát. Senki nem értette, hogyan lehetséges ez. Amikor kérdezték, üdvös tanítást adott a szentírásból, amit életpéldája igazolt. Néha csak egy-egy mondatot szólt, ami elég volt a természetfeletti élet bizonyosságára, Isten szeretetére, a feltámadásra, a bűn legyőzésére.

Elmélkedés

Az oszlopos szentek tiszteletének egyik oka a védtelenségükben rejlett. A szó szoros értelmében eleven áldozatként szolgáltatták ki magukat a természet elemeinek és Isten akaratának, vagyis éppen azoknak a dolgoknak, amelyeket a józan életű polgárok többsége lehetőleg igyekezett elkerülni. A legtöbb oszlopos szentnek volt valamiféle kunyhófélesége odafönt. Ám a szélviharokkal, villámcsapásokkal és földrengéssel szemben jószerivel védtelenek voltak. Jóannés Moschos beszámol egy oszlopon álló aszkétáról, akit villám sújtott halálra, és egy másikról akit 986-os nagy konstantinápolyi földrengés idején a föld rázkódása a Boszporuszba repített.*

Ugyancsak az a krónikás említette meg Oszlopos Szent Dániel atyát, aki fiatal korában Szent Simeont látva kötelezte el magát az oszlopos aszkézis mellett, azonban egy téli éjszakán kis híján megfagyott, miután egyetlen köntösét a vihar letépte róla. A halálra vált szerzetest reggel tanítványai alig tudták életre dörzsölni. Ezután a konstantinápolyi császár készíttetett neki egy vasból készült kasféleséget odaföntre, hogy szükség esetén legyen hova behúzódnia. A császár állítólag azt mondta: „Ennek az önmegtagadó aszkétának az imái erősebbek mint a birodalom hadserege. Bárcsak elfogadná tőlem ezt az ajándékot, mivel nem segítem szándékait, hanem meghosszabbítom önmegtagadó életének szenvedéseit, Krisztus Egyházának javára...” **

Tanács

Rászorultságunkat, kiszolgáltatottságunkat elismerjük és Isten kegyelmét kérjük gyöngeségeinkhez.

----
*Oszlop A Hegyen – Stylita Szent Simeon Élete – L' Harmattan, Bp. 2009. ** Vita Syriaca 47.