Nagyon könnyű pesszimistának lenni! Emberileg minden azt prognosztizálta, hogy kevesen leszünk: az Utrenye is, a Szent Liturgia is egy órával korábban kezdődött a megszokotthoz képest, mert a közeli római katolikus egyházközségben búcsú volt,  ráadásul a szürke égből  folyamatosan zuhogott.

Valóban több a rendszeres templomba járó, mint ahányan összegyűltünk, de azért jólesően állapítottam meg, hogy sok a tudatos keresztény körülöttem, akinek nem számít időjárás, időpont, tudja, hogy az Úr napját megszentelni fontos.

A liturgia után a régi kápolna elől a templom elé áthelyezett kereszt megszentelése következett. Ekkor már úgy szakadt az eső, hogy az ilyen szülhette a „mintha dézsából öntenék” mondást. Mégis maradtak az emberek, és mosollyal tették hozzá az imádsághoz, hogy fentről is jól megbreckálták!..

Mindezek ellenére halványka volt bennem a remény arra, hogy proseccióval tudunk indulni a tőlünk  kb. kilométerre ünneplő Szent Kereszt Plébániára. Ismét meglepetés ért: ugyan nem olyan létszámban, mint tavaly szép időben, de azért  vagy huszan vettük az esernyőket és a fáradságot.

Nagyon köszönöm az ózdiaknak ezt az élményt! Mire délutáni szertartásra kiértünk Farkaslyukba, a szívemben és valóságosan is átmelegedtem. Ragyogóan sütött a nap, és én hálát éreztem, mert ezen a napon is tanított engem-minket az Úr.