Nagyböjt harminckilencedik napja
Dikérion 2014.04.10. 08:07
Jeruzsálemi Szent Cirill: Müsztagógiai katekézis[1] (23. beszéd)
[1] [1] Fordította: Vanyó László. Ókeresztény Írók (Szerk. Perendy László). 19. kötet. Jeruzsálemi Szent Kürillosz összesművei. Szent István Társulat, Budapest, 2006 346-350. o
5. A pap mondja tovább „Adjunk hálát az Úrnak!” Mert valóban hálát kell adnunk, hogy miközben méltatlanok vagyunk, mégis akkora kegyelemre hívott meg minket, hogy kibékült velünk, akik ellenségei voltunk, hogy a fogadott fiúság lelkére méltatott minket /Róm 5,10; 8,15/. Erre válaszoljátok: „Méltó és igazságos!” Mert méltó és igazságos dolgot teszünk, amikor hálát adunk. Mert ő nemcsak azt tette meg, ami jogos, hanem még annál többet is, jótékony volt irántunk, és ekkora javakra méltatott minket.
6. Ezután megemlékezünk az égről és a földről, és a tengerről, a Napról és a Holdról, a csillagokról, az egész értelmes és nem értelmes teremtésről, a láthatóról és a láthatatlanról, az angyalokról, főangyalokról, hatalmakról, uralmakról, erőkről, hatalmasságokról, trónusokról, a sokarcú kerubokról, és Dávid szavával, hatalommal mondjuk: „Magasztaljátok az Urat velem együtt” /Zsolt 33,4/. Megemlékezünk a szeráfokról, amelyeket Izajás úgy látott a Szent Lélekben, hogy körülállják Isten trónját, és két szárnyukkal elfedik arcukat, kettővel lábukat, és kettővel lebegnek, és mondják: „Szent, Szent, Szent a seregek Ura!” /Iz 6,2-3/. Mi azért mondjuk ezt a szeráfoktól ránk hagyományozott dicsőítést, hogy a világfölötti seregek dicsőítésének is részesei legyünk.
7. Majd, miután e szellemi himnuszok által megszentelődtünk, kérjük az emberszerető Istent, hogy küldje el Szent Lelkét az előttünk levő adományokra, tegye a kenyeret Krisztus testévé, a bort pedig Krisztus vérévé, mert mindaz, amit a Szent Lélek érint, megszentelődik és átváltozik.
8. Majd miután bemutattuk a szellemi áldozatot, a vértelen hódolatot, az engesztelés ezen áldozatában kérleljük Istent az Egyház egyetemes békéjéért, a világ jólétéért, az uralkodókért, a hadseregért, és a szövetségesekért, a betegekért és szenvedőkért, és egyáltalán minden segítségre szorulóért, mi könyörgünk és felajánljuk ezt az áldozatot.
9. Utána megemlékezünk az elhunytakról, először a pátriárkákról, prófétákról, apostolokról, vértanúkról, hogy az Isten az ő imádságaikra és esedezéseikre fogadja el a mi könyörgéseinket. Majd elhunyt szent atyáinkért és püspökeinkért könyörgünk, és egyáltalán minden előttünk elhunytért, mert hisszük, hogy a jelenlegi, félelmetes és szent áldozat közben mondott ima a leghasznosabb a lelkek számára, amelyekért könyörgünk.
10. Példával is szeretnélek meggyőzni benneteket. Mert tudom, sokan csak legyintenek, mondván: Ugyan, mi szükségük van erre a lelkeknek, miután már bűnnel vagy bűn nélkül elhagyták ezt a világot, hogy áldozatbemutatás közben rájuk emlékezzünk! Mégis: ha a király az őt megsértőket száműzi és hozzátartozóik neki a megbüntetett személyekért maguk fonta koszorút ajánlanak fel, nemde elengedi a megbüntetettek büntetését? Így vagyunk mi is, akik a megholtakért esedezéseinket ajánljuk fel; noha bűnösök voltak, nem koszorút fonunk, hanem bűneinkért feláldozott Krisztust ajánljuk fel, amivel magunkért és értük is megengeszteljük az emberszerető Istent.
11. Utána mondod azt az imádságot, amelyet az Üdvözítő hagyományozott saját tanítványainak. Tiszta lelkiismerettel Atyádnak tulajdonítva Istent, és mondva: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy”. Ó, Isten mérhetetlen emberszeretete! Az őt elhagyóknak és a végső romlásba jutottaknak gonoszságaik emlékének ekkora mérvű eltörlését és kegyelme részességét ajándékozta, hogy még Atyjuknak is szólíthatják! „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy”. A mennyek lehetnek azok is, akik hordozzák a mennyei képét, akikben Isten lakást vesz, és közöttünk jár-kel /1.Kor 15,49; Lev 26,12/.
Szent atyáink imái által, Úr Jézus Krisztus könyörülj rajtunk! Amen.
|