Szent Athanáz: Szent Antal élete[1]

90. Amikor pedig a testvérek rá akarták bírni, hogy maradjon náluk, és ott fejezze be életét, abba nem egyezett bele számos ok miatt, főleg amiatt, amit elhallgatott, de hallgatásával is kifejezte, ez a legnyomósabb. Az egyiptomiak buzgalma igen nagy az elhunytak teste iránt, legfőképpen a szent vértanúké iránt, szeretnek temetni, befáslizni, nem elrejteni a föld alá, hanem ágyakra téve otthonaikban őrzik azokat, abban a hiszemben, hogy így tisztelik az elhunytakat. Ebben az ügyben Antal sokszor még a püspököket is arra kérte, hogy intsék a népet. Világiakra is rápirított emiatt, asszonyokat is megfedett, kijelentvén, hogy sem nem megengedett, sem nem vallásos cselekedet, még akkor sem, ha „a pátriárkák és próféták sírjai mindmáig fennmaradtak. Az Úr testét magát is sírboltba tették /Jn 19,41/, de a ráhelyezett kőlap elfedte azt /Mt 27,60; Mk 15,46/, amíg harmadnapra fel nem támadt”. Amikor ezeket mondta, akkor kifejezte vele, nem felel meg a törvénynek, ha a halál után nem temetik el az elhunytak testeit, még ha azok szentek is. Mert hát lehet-e szentebb az Úr testénél? /vö. Jn 13,16; 15,20/. Utána tehát sokan, akik hallották, föld alá temettek, és hálát adtak az Úrnak, hogy helyes tanítást kaptak.

91. Ő azonban mindezt tudva, és félve attól, nehogy így bánjanak majd az ő testével is, megkötötte magát ebben, ezt elrendelte a külső hegyen levő remetéknek is. Majd bement a belső hegyre, ahol tartózkodni is szokott, néhány hónapra rá megbetegedett. Magához hívta azt a kettőt, akik ott szoktak lenni állandóan benn, már tizenöt éve folytatták ott aszkézisüket, és kora miatt szolgálatára álltak, és így szólt hozzájuk: „Én, mint meg van írva, atyáim útjára térek” /Józs 23,14; 1.Kir 3,3/. Látom, hogy az Úr hív engem. Ti meg virrasszatok, és annyi sok éve folytatott önmegtagadásotokat ne engedjétek veszni, hanem ugyanolyan lélekkel, mint kezdetben, tartsátok meg készségességeteket. Ismeritek az incselkedő démonokat, tudjátok, hogy vadak, de erejük gyönge. Ne féljetek tehát tőlük, hanem inkább Krisztus legyen lélegzetetek, és benne higgyetek. És úgy éljetek, mintha naponta meghalnátok /1.Kor 15,31/, ügyeljetek magatokra /MTörv 4,9/, és emlékezzetek az intelmekre, amelyeket tőlem hallottatok. Semmi közötök ne legyen a szakadárokkal, és végképp semmi az eretnek ariánusokkal. Tudjátok, magam is mennyire kerültem ezeket Krisztus-ellenes és heterodox szándékuk miatt. Igyekezzetek ti is mindenkor egymással kapcsolatban lenni, mindenekelőtt az Úrban, aztán a szentekkel, hogy halálotok után titeket is barátokként és ismerősökként fogadjanak be az örök sátrakba /Lk 16,9/. Ezeken elmélkedjetek, ezekre gondoljatok /vö. Fil 2,4; 4,8/. Ha úgy tetszik majd nektek, rólam is, atyátokról emlékezzetek meg, ne engedjétek meg senkinek, hogy testemet Egyiptomba vigye, hogy valamely házban helyezze el. Evégett jöttem a hegyre, és emiatt tértem is ide vissza. Tudjátok azt is, mennyire intettem azokat, akik így tesznek, és figyelmeztettem, hogy szakítsanak a szokással. Ti magatok temessétek el testemet, rejtsetek a föld alá, és szavamat tartsátok meg, rajtatok kívül senki se ismerje a helyet /Ter 49,29/. Én ugyanis a holtak feltámadásakor romolhatatlanul kapom majd vissza az Úrtól. Ruhámat osszátok el. Athanasziosz püspöknek adjátok egyik mélótémat, a ruhát, amelyen aludni szoktam, amelyet teljesen újan adott nekem, és viselten adom neki vissza. Szerapion püspöknek adjátok a másik mélótét, tiétek legyen a szőrruha. És most már búcsúzom, gyermekeim, mert Antal átmegy /Jn 13,1/, és már nem lesz veletek többé /Jn 17,11/.

92. Ezeket mondta, majd azok megölelték, ő pedig kinyújtotta a lábát /Ter 49,33/, és olyan volt, mint aki azt látja, hogy barátok érkeznek hozzá, és fölöttük örvendezik, mert amikor feküdt, arca ragyogni látszott, és megszűnt lélegezni /vö. Ter 49,33/, és ő is helyt kapott a pátriárkáknál /vö. Ter 49,33; Apcsel 13,36/. Azok pedig immár, amint meghagyta nekik, eltemették és becsavarták, és a föld alá rejtették a testét, rajtuk kettejükön kívül nem is tudta senki, hogy hol rejlik /vö. MTörv 34,6/. Mindegyikük megkapta a boldog Antal mélótéját, az általa már viselt ruhát, amelyet igen nagy értéknek tartanak. Már amikor rátekintenek, akkor is olyan, mintha Antalt szemlélnék. Amikor pedig magukra öltik azokat, akkor úgy érzik, hogy nagy örömmel viselik magukon intelmeit.

93. Ilyen volt Antal testi életének vége, olyan volt aszkézisének kezdete. Bár mindez csekélység az ő erényéhez mérten, de belőle ti már következtethettek arra, hogy mily nagy volt Isten embere, Antal, ifjú korától kezdve eddig az életkoráig, miközben tartotta gyakorlatának buzgalmát. Még agg korában sem tette engedékennyé a finom étel, testi gyöngesége miatt sem változtatott öltözködései módján, vagy mosta volna meg vízben akár a lábát is. És mindezek ellenére teljesen ép volt. Szemei egészségesek voltak, nem romlottak meg, kiválóan látott /vö. MTörv 34,7/, egyetlen foga sem hullott ki. Csak az ínye alatt koptak meg, az aggastyán magas kora miatt. Kezei és lábai egészségesek maradtak, és a változatos étrenden élőknek és különféle ruhákat viselő személyeknél is jobb erőben volt és ragyogóbb kinézetű. Ezt mindenki megerősítheti, és mindenki csodálkozott is rajta. Azok is vágytak látni, akik még nem ismerték, ami erényének, istenszerető lelkének ismertetőjele. Semmilyen könyv, semmiféle világi bölcsesség, nem is valamilyen művészet tette ismertté Antalt, egyes-egyedül Isten iránti tisztelete. Senki sem tagadja, hogy ez Isten ajándéka volt. Mert hogyan is lehetne azt megmagyarázni, hogy Hispániában, Galliában, Rómában és Afrikában, mindenütt erről a hegyen elrejtőzött emberről beszélnek /vö. 2.Kir 1,9/, ha nem Isten volt az, aki ismertté tette emberét, aki ezt Antalnak már kezdetkor megígérte? Noha ők a rejtettségben cselekedtek, noha ők el akartak rejtőzni, az Úr azonban lámpásokként mutatja meg mindenkinek, hogy így azok is megtudják, lehetséges a parancsolatok tökéletes teljesítése, és fellelkesüljenek az erény útjának követésére.

94. Olvassátok fel ezeket a többi testvéreknek is, hogy megtudják, milyennek kell lennie a szerzetesek életének, és győződjenek meg róla, hogy Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus megdicsőíti az őt dicsőítőket /vö. 1Sám 2,30/, és a neki mindvégig szolgálókat nemcsak bevezeti a mennyek országába, hanem az itt földön rejtőzködőket és visszahúzódni szándékozókat nyilvánvalóvá és híressé teszi erényük által, és mindenütt mások hasznára is fordítja. Ha szükséges lenne, pogányoknak is olvassátok fel, hadd tudják meg ők is, hogy Urunk Jézus Krisztus nemcsak Isten és Istennek Fia, de azt is, hogy azok, akik neki őszintén szolgálnak és vallásosan hisznek benne, a démonokat – akiket a görög isteneknek tartanak -, leleplezik, és nemcsak azt, hogy nem istenek, hanem taposnak is rajtuk, és elűzik őket, mint akik az embereket megcsalják és megrontják /vö. 1Tim 4,1; 1Jn 4,6/, Krisztus Jézusban, a mi Urunkban, akinek dicsőség mindörökké. Ámen. /Vö. al 1,5; Zsid 13,21; Róm 16,27/.

Szent atyáink imái által, Úr Jézus Krisztus könyörülj rajtunk! Amen.