Szent Athanáz: Szent Antal élete[1]

82. Miután ilyenként ismertté vált, és az őt meglátogatóknak ilyen feleleteket adott, ismét visszafordult a belső hegyre. Tartotta továbbra is szokott aszketikus gyakorlatait, de sokszor leült látogatóival, vagy sétált velük, mint Dániel könyvében meg van írva /Dán 4,19/. Néhány órával később ismét a vele levő testvérekkel társalgott. A jelenlevők azonban azt vették észre, hogy látomása volt. Gyakorta látta mindazt, ami Egyiptomban történik, miközben a hegyen volt, és amit látott, azt elbeszélte Szerapion püspöknek, a belső hegyen tartózkodott, és látta, hogy Antal elmerül a látomásban. Egy alkalommal ült és dolgozott, és mintegy elragadtatásban hosszú időt töltött el, sokat sóhajtozva. Egy óra elmúltával a jelenlevőkhöz fordult, felsóhajtott, remegett, felállt, imádkozott, térdre ereszkedett, sokáig imádkozott. Amikor felállt, sírni kezdett az öreg. A jelenlevők is mind megrendültek, nagyon megijedtek, tudakozódtak nála, sokáig okvetetlenkedtek, amíg elmondta. Ő pedig nagyot sóhajtva mondta: „Ó, gyermekeim, jobb lenne meghalni, mielőtt beteljesedik a látomás!” Amikor tovább faggatták, akkor könnyek között mondta: „Az egyházon el fog harapózni a harag, és esztelen állatokhoz hasonló lényeknek lesz kiszolgáltatva” /vö. Mt 17,22; Lk 9,44/. Mert azt láttam, hogy az Úr asztalát öszvérek állják körül mindenünnen, amelyek elrúgták azokat, akik már belül voltak, mintha azok nem lettek volna háziasítottak és megszelídítettek. Bizonyára észrevettétek – mondta -, hogy felnyögtem. Mert hangot hallottam, amely így szólt: „Megszentségtelenítik oltáromat” /Mal 1,7/. Ez volt az öreg látomása. És két esztendő múltán bekövetkezett az ariánusok beözönlése, az egyházak elrablása, amikor erőszakkal elrabolták a szent edényeket, elvitették a pogányokkal, mert a pogányokat is arra kényszerítették, hogy velük szövetkezzenek, és jelenlétükben azt tették az asztalon, ami nekik tetszett /vö. Mt 17,12/. Akkor mindannyian rájöttünk, hogy az öszvérek rúgásai azokat az eseményeket jelezte előre, amiket most az ariánusok művelnek esztelenül és állati módon. Ahogy ebben a látomásban volt része, összehívta a jelenlevőket, és szólt hozzájuk: „Gyermekeim, ne veszítsétek el bátorságotokat /vö. Kol 3,21/, mert ahogyan haragra lobbant az Úr, úgy fog ismét gyógyítani /vö. Jób 5,18/. ÉS az Egyház ismét visszanyeri szokott díszét. És meglátjátok, hogy az üldözöttek visszakerülnek előbbi állapotukba, és az a vallásos hit pedig teljes szabadsággal hirdettetik mindenütt. Csak ne mocskoljátok be magatokat az ariánusokkal! Mert ez nem az apostolok tanítása, hanem a démonoké /vö. 1.Tim 4,1/, és atyjuké, a Sátáné /vö. Jn 8,44/, de főleg az értelmetlenségé , a terméketlenségé, és nem a helyes felfogás terméke, amint az öszvéreknek sincs értelmük”.

83. Íme, Antal élete, /dolgai/! Nem szabad hitetlenkednünk, ha ember által történtek akkora csodák! Mert ezek a Megváltó ígéretei, aki ezeket mondta: „Ha csak akkor hitetek lesz, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a hegynek: Menj innen, és az el fog menni. És semmi sem lesz lehetetlen nektek” /Mt 17,20/. Ismét: „Bizony, bizony mondom nektek, bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Kérjetek és megkapjátok!” /Jn 16,23-24/. És ugyanő mondta tanítványainak és mindazoknak, akik hisznek benne: „A betegeket gyógyítsátok meg, a démonokat űzzétek ki, ingyen kaptátok, ingyen adjátok!” /Mt 10,8/.

84. Antal ugyanis nem rendelkezésével gyógyított, hanem imájával és Krisztus nevével, hogy mindenki előtt nyilvánvalóvá váljon, nem ő maga volt a cselekvő, hanem az Úr volt az, aki Antal által gyakorolta emberszeretetét, és meggyógyította a betegeket. Antal maga volt az ima és az aszkézis, amiért a hegyen tartózkodott /vö. 2Kir 1,9/, élvezte ugyan a kinyilatkoztatásokat, de szenvedett a sok zaklatótól, akiket a külső hegy felől odavonzott. Mert időnként már a bírák is arra kényszerítették, hogy jöjjön le a hegyről, mert lehetetlen volt nekik odamenni azok után, akik követték oda. Sokszor csak arra kérték, hogy jöjjön és lássa őket. Sokszor csak azért kérték, hogy lássák, amikor ő visszautasította, és kitért az elől, hogy megjelenjen előttük, miközben azok ott lecövekeltek, odaküldték vádlottjaikat katonai őrizettel, hogy már legalább ügyük miatt jöjjön le. A kényszer nyomása alatt és látva nyomorukat, eljött a külső hegyre. Fáradalma nem volt hasztalan. Odajövetele sokaknak jótétemény és megszabadulás lett. A bírák számára is hasznos volt: azt tanácsolta nekik, hogy inkább az igazságosat ítéljék meg, és tanulják meg az Isten-félelmet, hogy amilyen ítélettel ítélnek, olyannak ítéltetnek meg /Mt 7,2/. Mindezek ellenére a hegyen való tartózkodást szerette mindenekfölött.

85. Amikor a bajba jutottak miatt ilyen nyomásnak volt kitéve, és a parancsnokok is kérték, hogy jöjjön le, mivel annyian kérik erre, akkor lejött, és rövid ideig beszélgetett velük azokról a kérdésekről, amelyek üdvösségüket és azokat érintették, akik szükséget szenvedtek. Amikor az ún. „dux” arra akarta rávenni, hogy még tovább maradjon velük, akkor azt válaszolta, hogy ezt nem teheti, amire példát is mondott nekik: „Mert ahogyan a halak elpusztulnak, ha huzamosabb ideig maradnak szárazon, úgy a remeték is, ha sokáig veletek időznek, kimúlnak. Ahogyan tehát a halnak a tengerben kell maradnia, úgy a remetének visszasietnie a hegyre, nehogy elnehezülve megfeledkezzék a belső dolgokról”. Amikor a hadvezér ezeket és még más egyebeket is hallott tőle, elcsodálkozott, és elismerte, hogy Antal valóan Isten szolgája /vö. Mt 27,54; Mk 15,39/. Mert ugyan hogyan tehetett szert műveletlen ember ekkora belátásra /vö. Apcsel 4,13/, ha csak nem lett volna Isten szeretettje?

86. Volt egy hadvezér, akinek Balakiosz volt a neve, aki kegyetlenül üldözött minket, keresztényeket, az utálatos ariánusok iránti buzgalmából. Már annyira elvadult, hogy a szüzeket is megverette, a remetéket pedig lemeztelenítette és megostoroztatta, ezért Antal valakit egy levéllel küldött el hozzá, amelynek a tartalma ez volt: „Látom, hogy a harag rád szállt. Hagyj fel a keresztények üldözésével, ha nem akarod, hogy Isten haragja emésszen el téged. Mert már szinte itt is van”. Balakiosz csak nevetett a levélen, a földhöz csapta, köpött rá, megalázta kézbesítőit, megparancsolta nekik, hogy a következő üzenetet vigyék Antalnak: „Mivel látom, mily gondod van a remetékre, majd magad megyek hozzád”. Nem is telt el öt nap sem, amikor a harag elérte Alexandria Khaireunak nevezett első kerületébe ment ki Balakiosz és az egyiptomi praefectus, Nesztoriosz, mindketten lóháton ültek. Ezek Balakiosz saját lovai voltak, az általa tenyésztett lovak közül is a legkezesebbek. Ám még mielőtt a helyre értek volna, a lovak bokrosodni kezdtek, amint szokásuk, és a szelídebbik, amelyen Nesztoriosz ült, beleharapott Balakioszba, ledobta, és ráesett, a combjába harapott, ezért őt azonnal visszavitték a városba, ahol három nap múlva meghalt, és mindenki csodálkozott rajta, hogy mily gyorsan bekövetkezett mindaz, amit Antal előre megmondott.

87. Így intette a legerőszakosabbakat. A többieket, akik felkeresték, úgy figyelmeztette, hogy azok szinte azonnal meg is feledkeztek a bírósági ügyekről, boldogoknak nevezték azokat, akik visszavonultak ettől az élettől. Úgy tudta védelmébe venni a jogtalanságot szenvedőket, hogy már szinte azt lehetett hinni nem mások, hanem ő maga szenvedte el. Sokak hasznára volt így, számos katona és gazdag ember lemondott nagy vagyonáról, az élet terhéről és attól fogva remeték lettek. Valóban olyan volt, mint az Isten által Egyiptomnak ajándékozott orvos. Mert melyik megszomorított ne kereste volna fel, és ne tért volna vissza tőle örvendezve? Aki elhunytjait siratva ment hozzá, azt ne hagyta volna el azonnal a gyász? Aki haragra indulva jött, az nem barátként fordult vissza? Melyik lehangolt szegény, aki hallotta és látta őt, nem vetette meg aztán a gazdagságot, és nem kapott vigasztalást szegénységében? Melyik megcsömörlött remete, amelyik eljött hozzá, nem tért vissza sokkal jobban megerősödve? Melyik ifjú, aki eljött a hegyre Antalhoz, ne érezte volna, hogy kihunyt benne a szenvedély, és megszerette a megtartóztatást? Aki démontól kísértve jött hozzá, az nem lecsillapodva ment el? Akit gondolatai nyugtalanítottak, és eljött hozzá, az nem nyugodott meg lelkében?

88. Még az is nagyszerű volt Antal aszkézisében, hogy mint már előbb mondtam, ő bírta a szellemek elbírálásának adományát /vö. 1.Kor 12,10/, ismerte a mozgásukat, melyiket merre viszi lendülete és cselvetési törekvése. Nemcsak önmagát nem engedte kijátszani általuk, de még azokat is felvilágosította, akiket azok zaklattak, hogy miként háríthatják el támadásaikat, elmondva a cselvetők fogásait és gyengeségeit. Mindenki, mintegy általa felkenve, a Sátán és démonainak gondolatával szemben bizalommal eltelve jött le tőle. Hány már eljegyzett szűz, akik csak messziről látták Antalt, kitartottak Krisztusban, szüzességükben! /vö. 2.Kor 11,2/

Más országokból is jöttek hozzá. Ők is, a többiekhez hasonlóan, gyarapodva tértek vissza, és úgy fordultak hozzá, mint atyjukhoz. Bizony, amikor elhunyt, mind olyanoknak érezték magukat, mint atyjuktól megfosztott árvák, csak emlékezetével vigasztalódtak, megtartva intelmeit és figyelmeztetéseit.

89. Halála is olyan volt, mint az élete, méltó, hogy én is megemlékezzem róla, mivel ti is tudni szeretnétek. Halála is méltó az utánzásra. Szokása szerint meglátogatta a külső hegyen levő remetéket, és mivel a Gondviselés előre tudtára adta végét, ezt mondta a testvéreknek: „Utolsó látogatásomat teszem nálatok, és igen csodálkoznék rajta, ha mi még ebben az életben látnánk egymást. Immár itt van feloszlásomnak ideje /2Tim 4,6/. Közel százöt esztendős vagyok”. Akik hallgatták, elsírták magukat, megölelték és megcsókolták az öreget. Ő pedig, mint akit idegenből saját városába ragadnak el, örömmel beszélgetett velük, figyelmeztette őket, hogy ne lazítsák gyakorlataikat, ne veszítsék el kedvüket az aszkézisben, hanem úgy éljenek, mint akik mindennap meghalnak /1Kor 15,31/. Mint már mondtam is, arra buzdította őket, hogy őrizzék meg lelküket a mocskos gondolatoktól, buzgón kövessék a szenteket, ne közeledjenek a szakadár meletianusokhoz /hiszen tudjátok gonosz és elvetemült szándékukat/, semmi közötök ne legyen az ariánusokkal! Ezek istentelensége ugyanis nyilvánvaló mindenki előtt /vö. 2Tim 3,9/. „Akkor se jöjjetek zavarba, ha azt látjátok, hogy a bírák őket védik, mert kísértetük múlékony és nem tart sokáig. Inkább őrizzétek meg magatokat tisztán mindezektől, tartsátok az atyák hagyományát, mindenekelőtt az Urunk Jézus Krisztusba vetett kegyeletes hitet, amelyet az Írásokból megtanultatok, amelyre magam is annyiszor emlékeztettelek titeket”.

Szent atyáink imái által, Úr Jézus Krisztus könyörülj rajtunk! Amen.