Szent Athanáz: Szent Antal élete[1]

74. Mindezek ellenére később mégis mások is eljöttek hozzá /akiket a pogányok ún. bölcseknek tartanak/, és számadást követeltek tőle Krisztusba vetett hitéről, következtetéseikkel meg is kísérelték nevetségessé tenni az isteni kereszt hirdetését, mire Antal kicsit visszatartotta magát, sajnálkozva tudatlanságuk fölött, majd tolmács útján, aki igen pontosan adta vissza gondolatát, ezt mondta: „Mi jobb, vallani a keresztet vagy felzárkózni azokhoz a paráznaságokhoz és gyermekrontásokhoz, amiket úgynevezett isteneiteknek tulajdonítotok? Mert amiről mi beszélünk, az a bátorság jele, és a halálmegvetés ismertetőjegye, amiről, ti, az a szabadosság szenvedélyei. Akkor hát, mi jobb, ha azt állítjuk, hogy Isten Igéje nem tévedett, hanem maradt az, ami az emberek üdvözítésére és jótéteményére emberi testet vett fel, közösséget vállalt az emberi születéssel, hogy az embereket az isteni é szellemi természet részeseivé tegye /2.Pét 1,4/, avagy Istent hasonlóvá tenni az értelemmel nem rendelkező lényekhez /vö. Apcsel 17,29/, és ezért tisztelni négylábúakat, kígyókat, és emberek képeit /vö. Róm 1,23/? Mert ezek a ti bölcseitek tiszteletének tárgyai. Hogy merészeltek minket csúfolni, akik állítjuk, hogy Krisztus emberként nyilatkoztatta ki magát? Miközben ti vagytok azok, akik az Értelemtől elszakítjátok a lelket, állítjátok, hogy tévelyeg, és az ég boltozatáról hullott alá a testbe? És még ha csak azt állítanátok, hogy emberi testbe hullott, és nem költözik és nem megy át a négylábúakéba, és csúszómászókéba! Az emberek megváltásába vetett hitünk Krisztus eljövetelét állítja, ti viszont a keletkezés nélküli lélek tévelygéseit magyarázgatjátok. Amit mi gondolunk, azt a Gondviselés hatalma és emberszeretete alapján gondoljuk, hogy ez sem lehetetlen Istennek /Mk 10,27; Lk 18,27/. Ezzel szemben, ti az Ész képmásának állítjátok a lelket, neki tulajdonítjátok a bukást mítoszaitokkal a változásoknak vetitek alá, és immár a lélek miatt is változékonyságot visztek az Észbe. Mert amilyen a képmás, szükségképpen olyannak kell lennie annak is, aminek a képmása. Amikor efféléket tartotok az Észről, fontoljátok meg, magát az Ész Atyját káromoljátok”.

75. A keresztet illetően ti mi jobbat mondanátok: a gonoszok cselvetései miatt vállalni a keresztet és vissza nem utasítani az ilyen halálnemet vagy elmesélnétek Ozírisz és Ízisz bolyongásait, Tüphón ármánykodásait, Kronosz menekülését, és gyermekeinek elnyelését, az apagyilkosságokat? Hát ez bölcsességtek. Hogyan hát, gúnyolódtok a kereszt miatt, nem csodálkoztok a feltámadás miatt? /vö. Apcsel 17,32/. Mert akik azt mondták, ezt is ugyanazok írták le. Vagy miért van az, hogy emlegetitek a keresztet, de hallgattok a feltámasztott holtakról és látásukat visszanyert vakokról, a meggyógyított bénákról, megtisztított leprásokról, a vízen járásról, és a többi csodáról és jelről, amelyek már nem emberként, hanem Istenként bizonyítják Krisztust? Nekem úgy tűnik, hogy nagyon igazságtalanul jártok el, és nem őszinte szándékkal olvassátok Írásainkat. Csak üssétek fel azokat, és lássátok, hogy amiket Krisztus cselekedett, azok Istenként bizonyítják őt, aki eljött az emberek üdvözítésére.

76. De ti is mondjátok el hiedelmeiteket. Mit mondhatnátok nem eszes lényeitekről, mint értelmetlenségüket vagy vadságukat? Ha meg azt állítjátok, mint megtudtam, szerintetek ezeket úgy mondták el mítoszokban, hogy ezek allegóriákként magyarázandók, Koré elrablását a földre kell vonatkoztatni, Héphaisztosz sántaságát a tűzre, Hérát a levegőre, Apollónt a Napra, Artemiszt a Holdra, Poszeidónt a tengerre, akkor ugyanúgy nem Istent tiszteltek, hanem a teremtménynek hódoltok a mindent teremtő Isten helyett /Róm 1,25/. Mert ha mindezeket azért állítottátok össze, mert a teremtés szép, akkor meg kellett volna állnotok csodálatánál, nem lett volna szabad isteníteni a teremtményeket, nehogy a Teremtőnek kijáró tiszteletet a létrejött dolgoknak adjátok meg. Különben ideje, hogy az építőmestert megillető tiszteletet is az általa épített házra ruházzátok /vö. Zsid 3,3-4/, a hadvezérét a katonára. Mit szóltok hát ehhez, hogy megtudjuk, vajon érdemben tehetitek-e gúny tárgyává a keresztet?”

77. Azok zavarba jöttek, és egymás után megfordultak. Antal pedig mosolygott, és ismét megszólalt a tolmács által: „Ezek és az ilyen nézetek első látásra cáfolhatók. Mivel azonban ti főként bizonyító érvekre támaszkodtok, és miután ez a mesterségetek, azt akarjátok, hogy mi se tiszteljük Istent észokok nélkül, hát mondjátok meg nekünk először ti: A valóságok és főként Isten ismerete miként különböztethető meg pontosan, az érvek bizonyítékaival vagy a cselekvő hittel /Gal 5,6; Kol 2,12/? És melyik elsőrendű, a tevékeny hit vagy az érvekkel való bizonyítás?” Amikor azok azt felelték, hogy elsőbbrendű a tevékeny hit, amely a pontos ismeret, akkor Antal ezt mondta: „Helyesen feleltetek. /Vö. Lk 20,39; Jn 13,13/. Mert a hit a lélek állapotából ered, a dialektika meg azok tudománya, akik összeállították. Akikben tehát megvan a hit tevékenysége, azoknak szükségképpen tán fölösleges is az érvekkel való bizonyítás. Mert amit mi a hit révén megértünk, azt ti érvekkel próbáljátok meg bizonyítani, és sokszor még ki sem tudjátok fejezni azt, amit mi megértünk. A cselekedet által hatékony hit tehát jobb és erősebb a ti szofisztikus következtetéseiteknél”.

78. Tehát nekünk, keresztényeknek nem a pogány okfejtések bölcsességében van a misztérium /vö. 1.Kor 1,17/, hanem a hit erejében /Róm 4,20; 1.Kor 2,5/, amelyet Jézus Krisztus által Istentől kapunk. És mivel igaz a szó, íme, mi, akik nem tanultunk tudományokat, hiszünk Istenben, teremtményei által felismerjük az ő mindenre kiterjedő Gondviselését /vö. Róm 1,20/. És mivel tevékeny a mi hitünk, íme, mi a Krisztusba vetett hitre támaszkodunk, ti viszont a szofisztikus okoskodásokra. Nálatok a bálványok káprázata elenyészik, nálunk a hit mindenütt terjed. Ti következtetéseitekkel és okoskodásotokkal senkit sem térítetek meg a keresztények közül pogányságra, mi viszont a Krisztusba vetett hitet tanítjuk, gyöngítjük, babonaságaitokat, amikor mindenki elismeri, hogy Krisztus Isten, és Isten Fia. Gyönyörű ékesszólástokkal nem hátráltatjátok Krisztus tanítását, mi viszont, amikor hívjuk a megfeszített Krisztust, mind elűzzük a démonokat, akiket ti istenekként féltek. És ott, ahol megvan a kereszt jele, ott elveszti erejét a mágia, nincs hatása a varázslásnak.

79. Mondjátok meg tehát, hova lettek varázslataitok? Hová lettek az egyiptomiak ráolvasásai? /vö. Kiv 7,11.22/. Hol vannak a mágusok szemfényvesztései? Mikor kezdett mindez megszűnni, ha nem akkor, amikor Krisztus keresztje érkezett? Hát akkor ez érdemli meg a gúnyolódást, vagy inkább azok, amelyeket megsemmisített és bizonyította gyengeségüket? Önmagában már az is csodálatos, hogy a ti vallásotokat soha nem üldözte senki, sőt az emberek és a városok mindenütt tiszteletben tartották, Krisztus követőit azonban üldözték, és a ti vallásotok a miénknél sokkal jobban sorvad, a miénk pedig gyarapodik. És ha a tiétek minden védelem és minden kedvezmény ellenére sorvad, Krisztus hite és tanítása viszont, noha ti kigúnyoltátok és királyaitok sokszor üldözték, betöltötte a földkerekséget. Hát mikor ragyogott fel ekkora istenismeret? Mikor tündökölt ennyire a megtartóztatás és szüzesség erénye? Vagy mikor vetették meg ennyire a halált, ha nem Krisztus keresztje óta? Ebben senki sem kételkedhet, miután látta a vértanúk Krisztusért vállalt halálmegvetését, az Egyház Krisztusért fogadalmat tett tiszta szüzeit, akik testüket is szeplőtelenül őrzik meg tisztán.

80. Már ezek önmagukban elegendő ismertetőjelek annak bizonyítására, hogy a Krisztus szerinti hit egyedül igazi érv az istentisztelet mellett. De ha végül ti mégis hitetlenek maradtok, és érveitekkel próbáltok bizonyítani, mi mégsem a pogány meggyőzés érveivel bizonyítunk /vö. 1.Kor 2,4/, mint tanítónk mondta, hanem a hittel érvelünk, amely megelőzi az okoskodásból vett érveket. Íme, itt vannak, akiket démonok kínoznak. Mert voltak néhányan, akik odajöttek, és akiket démonok gyötörtek. Ezeket eléjük vezette és mondta: „Tisztítsátok meg őket szillogizmusaitokkal, vagy ha tetszik, fogásaitokkal és mágiával, lehívva bálványaitokat. Ha pedig erre nem vagytok képesek, akkor szüntessétek be küzdelmeteket ellenünk, és ti is meglátjátok Krisztus keresztjének erejét”. Miután ezeket mondta, Krisztus nevét lehívta, háromszor is megjelölte a megszállottakat a kereszt jelével. Ezek az emberek azonnal lábra álltak egészségesen, már teljesen magukhoz tértek, és hálát adtak az Úrnak. Az úgynevezett filozófusok elcsodálkoztak és valóban elámultak a férfi eszességén és a végbement csodán. Antal azonban így szólt: „Mit csodálkoztok ezen? Nem mi tettük ezt, hanem Krisztus az, aki a benne hívőkben mindezeket végbeviszi. Higgyetek tehát ti is. Legyetek olyanok, mint mi /Gal 4,12/. És majd meglátjátok, hogy a mi vallásunk nem a mesterkélt okosságban áll, hanem az a Jézus Krisztusba vetett hit, amely a szeretet által tevékeny /Gal 5,6/. Ha ez megvolna nálatok is, már nem kapnátok az okoskodások általi bizonyítékokon, hanem elégnek tartanátok a Krisztusba vetett hitet”. Ezek voltak Antal szavai. Ők pedig elcsodálkoztak ezen, visszakoztak zavarukban, beismerték, hogy sok hasznuk volt belőle.

81. Antal híre eljutott egészen a császárokig. Értesültek az esetekről mind Konstantin császár, mind fiai, Constantinus és Constans császárok, és úgy írogattak neki, mint atyának, kérve, válaszoljon levelükre. Ám a leveleket sem tartotta vajmi nagyra, sem a tartalmat, amit a császárok írtak a levelekben. Ugyanaz maradt, mint azelőtt, hogy a császárok írtak volna neki. Amikor elhozták neki a leveleket, magához hívta a szerzeteseket, és ezt mondta nekik: „Miért csodálkoztok azon, hogy császárok írnak nekünk? Ők is emberek. Inkább azon csodálkozzatok, hogy Isten maga írt Törvényt az embereknek, és tulajdon Fia által szólt hozzánk” /Zsid 1,2/. Nem is akarta átvenni a leveleket azt mondván, nem tudja, hogyan kell válaszolni azokra. Amikor azonban az összes remete felhívta a figyelmét arra, hogy ezek a császárok már keresztények és megbotránkoznának, ha elutasítaná őket, akkor megengedte, hogy a leveleket felolvassák neki. Válaszolt is nekik, elfogadván őket, mint akik Krisztust tisztelik, tanácsokat adva nekik az üdvösséget illetően, hogy nem szabad túlbecsülni a jelenvalókat, ezzel szemben inkább a jövendő ítéletre kell gondolni és tudni, hogy Krisztus az egyetlen és igazi örök Király. Mint emberszeretőket arra kérte, hogy gondjuk legyen az igazságosságra és a szegényekre. A császárok pedig örömmel fogadták leveleit. Ezért mindenki szerette és mindenki úgy kérlelte, mint atyát.

Szent atyáink imái által, Úr Jézus Krisztus könyörülj rajtunk! Amen.