Bár emléknapja március 30-ra esik, szokásba jött, hogy Nagyböjt negyedik vasárnapján is megemlékezünk róla, valószínűleg azért, mert a monostorokban nagyböjt kezdete óta felolvassák híres könyvét, a Mennyekbe vezető létrát. Erről a könyvről kapta melléknevét, a „létrást” is.

Ebben az írásában, amelynek címe a Jákob álmában látott, a mennytől a földig érő létrára utal, bemutatja, hogyan juthat el az ember harminc létrafokon át a lelki tökéletességre. Minden fok Krisztus földi életének egy-egy évét jelképezi egészen a Jordánban való megkeresztelkedéséig. A hívő minden egyes fokon – állomáson – eligazítást kap, mit tegyen azért, hogy teljesítse az Üdvözítő parancsát: „Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5, 48). A könyv olyan „lelkigyakorlatokból” áll, melyeken keresztül a keresztény hívő eljuthat a lelki tökéletesség legmagasabb fokára, és részesévé válhat Krisztusban az isteni élet teljességének. Részletesen leírja és osztályozza az Istentől elfordító szenvedélyeket, leleplezi gyarlóságunk okait, a gazdagságra, a földi javak mohó birtoklására irányuló törekvést, a pénzimádást, a testi gyönyörök szeretetét, az uralkodás óhajtását, a becsvágyat, melyből az irigység és a dölyf születik, a mások tetszése elnyerésének keresését, melynek következményei a dicsőség szeretete, a dicséret utáni vágy, a hízelgés, a rossz emlékek, a test miatti félelem és aggódás.

A szerzetesi lelkiség középpontjában Jézus nevének hívása, a Jézus-ima áll: „Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön.” Szt. János a szerzetességet is helyes perspektívába helyezi, amikor azt írja, hogy ennek a hivatásnak sincs értéke, ha nem fejeződik ki benne a szeretet. A vecsernye himnusza így szól róla: „Szentéletű atyánk, az Úr evangéliumának szavára hallgatva a világot elhagytad, a vagyont s a dicsőséget semmire sem becsülted. Azért ezt kiáltod mindenkinek: Szeressétek az Istent és megtaláljátok az örök kegyelmet, semmit ne tartsatok többre az ő szereteténél, hogy amikor eljön az ő dicsőségében, nyugodalmat találjatok minden szentjeivel együtt…”

Ünnepének tropárionja szerint „ő testben élő angyal” volt, aki „böjttel, virrasztással és imádsággal mennyei ajándékot nyervén meggyógyítja a betegeket s azoknak lelkét”, akik hittel hozzá folyamodnak.

Mivel szentéletű János atyánk könyvének a „Mennyekbe vezető létrának” alapeszméje Jákob álma, röviden vizsgáljuk meg ezt a bibliai történetet. Jákobot menekülése közben a pusztaságban érte az éjszaka. Miután megfelelő helyet talált, fogott egy követ, a feje alá tette, lefeküdt és elaludt. „És álmot látott: Egy létra volt a földre állítva, amelynek teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak azon fel és alá. Odafönt pedig az Úr állt és így szólt hozzá: „…áldást nyer általad, meg utódod által a föld minden nemzetsége.” Amikor Jákob fölébredt álmából ezt mondta: „Bizonyára az Úr van ezen a helyen, és én nem tudtam!” (Ter 28, 10-17).

Jákob szörnyű bűnt követett el. Elárulta testvérét, becsapta apját, hazudott, csalt. Bűnének következtében elszakadt Istentől. A maga erejéből képtelen volt eljutni Istenhez, helyreállítani a vele való közösséget. Az Úr azonban megalkotja az eget és a földet összekötő létrát, s leszáll bűnös teremtményéhez. Az álom szerint Isten a kezdeményező, ő közeledik hozzánk, s lehetővé teszi, hogy mi is hozzá járuljunk.

Ez az álom jelentette a fordulópontot Jákob életében. Ettől kezdve Isten embere volt, az Úr szolgálatára szentelte életét, mert látta Istent, aki meghallgatja az ember imáját, találkozott az Úrral, aki a mennyből létrát épít, amely eléri a földet, a Fölségessel, aki eljött hozzá, a bűnöshöz, s minden értelmet meghaladóan irgalmasnak bizonyult.

Ez a látomás évszázadok múlva tökéletes valóság lett Krisztus eljövetelével. Jákob álma ígéretet hordoz: Isten áthidalja a menny és a föld, az Isten és az ember közötti szakadékot. Egy napon, amelynek emlékét Örömhírvétel ünnepén tartjuk, az álomban látott előkép testben lévő igaz valóság lett. Az ószövetségből átlépünk az újba. Halljuk az Úr Jézus szavait: „Bizony, bizony mondom néktek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak és leszállnak az Emberfiára” (Jn 1, 51).

Ezekkel a szavakkal Jézus Jákob álmára utal, és megmagyarázza tanítványainak, hogy az ősi álom szemük láttára beteljesedett az Emberfiában, mert maga Krisztus az eget és a földet összekötő eleven létra. Többé nincs szükségünk arra, hogy megváltót, Istent és az embert összekötő közvetítőt keressünk, mert Jákob álma már valósággá lett. Jézus már megfizette érettünk a váltságdíjat, az üdvösség elérkezett hozzánk, a bennünket Istentől elválasztó szakadék áthidaltatott, Istennel való közösségünk helyreállt. Jézus az Emmánuel, azaz a velünk lévő Isten.

            A bűn elszakította az embert Istentől, de Jézus közvetítő lett Isten és ember között. Ő az egyetlen út, melyen járva fölemelkedhetünk Isten dicsőségének szemlélésére.

            Az Isten által készített létra az ember szívébe lett elhelyezve.  Az emberi szív az a hely, ahol Jézus leginkább lakni kíván. Isten mindenütt jelen van a világegyetemben, de legkedvesebb lakhelye a mi szívünk. „Íme az ajtó előtt állok és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz…” (Jel, 3, 20).