Szent Athanáz, Szent Antal élete[1]

17. Ezért gyermekeim, ne veszítsük el bátorságunkat /Gal 6,9/, azt se véljük, hogy ráérünk, vagy azt, hogy vajmi nagy dolgot teszünk. „Mert a mostani idő szenvedései nem mérhetők ahhoz a jövendő dicsőséghez, amely meg fog nyilvánulni rajtunk” /Róm 8,18/. Tekintettel a világra, azt ne gondoljuk, hogy valami nagy dologról mondunk le! Hiszen már maga a föld is parányi valami az éghez képest! Továbbá, még ha az egész föld urai lennénk is, az sem lenne arányos a mennyek országával. Olyan ez, mint amikor valaki lenézi a bronzból vert drachmát, hogy száz arany drachmát nyerjen el, ugyanígy az is, aki az egész föld ura és lemond róla, keveset veszít, és százszorosat kap érte /Mt 19,29/. Ha pedig az egész föld nem hasonlítható az egekhez, aki lemond néhány aruráról, az szinte semmiről mond le, és ha házat és tetemes vagyont hagy ott, nem dicsekedhet vele, nem is eshet fásultságba. Különben nekünk úgy kell vélekednünk, hogyha nem mondunk le ezekről az erény kedvéért, akkor halálunk után sokszor olyanokra hagyjuk, akikre nem akarjuk, amint erre a Prédikátor könyve figyelmeztet /Préd 2,18-19; 4,8; 6,2/. Hát miért ne mondanánk le mi róla az erény kedvéért, hogy a királyságot megörököljük? Ezért a bírvágy meg se foganjon bennünk. Mert hát mi a haszna a birtoklásnak, ha magunkkal nem rendelkezünk? Vagy miért nem azt birtokoljuk inkább, amelyeket magunkkal is vihetünk, amik az okosság, a megtartóztatás, az igazságosság, a bátorság, az erősség, a belátás, a szeretet, a szegények szeretete, a Krisztusba vetett hit, a haragtól való mentesség, a vendégszeretet? Ha ezeket megszerezzük magunknak, akkor rátalálunk azokra, amik a szelídek földjén már mielőttünk fogadót készítenek nekünk amott /Zsolt 36,11; Mt 5,5/,

18. Ezért még senki ne gondolja, hogy könnyelműsködhet, sőt inkább gondolja azt, hogy az Úr szolgája, és kötelessége az Úr szolgálata. Ugyanúgy, ahogyan a szolga nem merészelheti azt kijelenteni: Miután tegnap már dolgoztam, ma nem dolgozom, és az eltelt időt sem mérve a rá következő napokon nem dolgozik, hanem minden napon, mint az evangéliumban meg van írva, ugyanazt a készséget tanúsítja, hogy urának tetszését elnyerje /Lk 17,7-10; 1.Kor 7,32, 1.Tessz 4,1/, és nem törődik a kockázattal, így tartsunk ki mi is az aszkézisben nap mint nap, tudván, hogyha egy napot elkönnyelműsködünk, az elmúlt időt sem bocsátja meg nekünk, hanem az eltelt idő miatt felindul ellenünk. Így halljuk ezt Ezekielnél is /3,20; 18,24; 33,12-13; 33.18/, mi több, Júdásról, aki egy éjszaka veszítette el egész addig eltelt élete fáradalmait /Mt 26,47; Mk 14,43; Lk 22,47; Jn 13,30; 18,3/.

19. Tartsunk ki tehát az aszkézisben, gyermekeim, és ne ábránduljunk ki belőle. Mert az Úr munkatársunk, amint meg van írva: Mindenkivel, aki a jót választja, „az Úr közreműködik a jóra” /Róm 8,28/. Ezért ne legyünk hanyagok, jó nekünk az apostol szavára gondolnunk, hogy mindennap meghalunk /1.Kor 15,31/. Mert jóllehet, mi mindennap meghalnunk, ugyanúgy élünk is, ha nem vétkezünk. Ez annyit jelent, hogy mindennap felkelünk, azt vélve, hogy nem éljük meg az estét, mert életünk természeténél fogva bizonytalan, és mindennap a Gondviselés méri ki. Ha ilyen állapotban vagyunk, és mindennap így élünk, nem követünk el bűnt, nem is kívánunk semmit, senkin bosszút nem állunk, kincset sem a földön gyűjtünk /Mt 6,19/, ellenben mindennap arra készülünk, hogy meghalunk, vagyontalanok leszünk, és mindenkinek megbocsátunk. Az asszony utáni vágy és más szennyes élvezet vágya egyáltalán nem kerít minket hatalmába, hanem mint mulandó dologtól elfordulunk, folyton küzdve, és az ítélet napjára előre tekintve. Mert a kínoktól való mind nagyobb félelem eloszlatja az élvezet édességét, és az elterült lelket talpra állítja.

20. Mi tehát elkezdtük és ráléptünk az erény útjára, haladjunk még jobban előre, hogy célt is érjünk /Fil 3,13-16/. Senki hátra ne forduljon, mint Lót felesége /Ter 19,26/. Főként azért, mert maga az Úr mondta: „Aki kezét szarvára tette, és hátranéz, az nem alkalmas a mennyek országára” /Lk 9,62; 17,32/. Megfordulni semmi mást nem jelent, mint meggondolni és ismét világi ügyekkel törődni. Ne ijedjetek meg, ha az erényről beszélnek nektek, ne idegenkedjetek ettől a szótól. Mert ez nincs messze tőlünk /MTörv 30,11/, nem is rajtunk kívül jön létre, hanem bennünk lévő valami és könnyű megtenni, csak akarnunk kell. A görögök messzi útra keltek és a tengert is átszelték /MTörv 30,13/, hogy megtanuljanak írni, nekünk nem kell messzire mennünk a mennyek országa miatt, a tengert sem kell átszelnünk az erény miatt. Az Úr figyelmeztet rá, amikor mondja: „A mennyek országa bennetek van” /Lk 17,21/. A erényhez tehát egyedül az szükséges, hogy akarjuk, és tőlünk veszi kezdetét. Ha a lélek értő képessége a saját képességének megfelelően viselkedik, akkor létrejön az erény. Természetes állapotát akkor nyer el, amikor megmarad olyannak, amilyennek teremtődött. Mert igen szépnek teremtődött és egyenesnek. Ezért is intette a népet Jézu, Nave fia, amikor így beszélt: „Tegyétek egyenessé szíveteket Izrael Ura, Istene előtt” /Józs 24,23/. János pedig ezt mondta: „Tegyétek egyenessé ösvényeiteket” /Mt 3,3; vö. Iz 40,3/. Az pedig, hogy a lélek egyenes, azt jelenti: abban a természetes szellemi állapotában van, amelyben teremtődött. Ezzel szemben, ha elhajlik és elfordul természetes állapotából, akkor beszélünk arról, hogy a lélek rossz. Nem valami nehéz dolog tehát. Mert ha megmaradunk olyanoknak, amilyeneknek teremtődtünk, akkor az erényben vagyunk, ha viszont hitványságokon forgatjuk elménket, akkor rosszaknak ítélnek minket. Mert ha valami rajtunk kívüli dolog megszerzéséről lenne szó, akkor valóban nehéz volna. De ha bennünk van, akkor őrizkedjünk a szennyes gondolatoktól, és mint akik letéteményt kaptak, őrizzük meg az Úrnak /2.Tim 1,14/ a lelkünket, hogy ő is ráismerjen alkotására, mivel a lélek olyan, amilyennek Ő teremtette.

21. Küzdelmünk azonban olyan legyen, hogy ne zsarnokoskodjon fölöttünk a harag, sem a vágy ne uralkodjon el rajtunk. Mert meg van írva, hogy az ember haragja nem valósítja meg Isten igazságosságát /Jak 1,20/, az elkövetett bűn pedig halált szül /Jak 1,15/. Ilyen életvitelt követve, legyünk egyszerűen józanok, és amint meg van írva, minden lehetséges módon őrizzük meg szívünket /Péld 4,23/. Mert félelmetes ellenségeink vannak és ravaszok a gonosz démonok. És mint az apostol mondta, nekünk velük van harcunk, nem a testtel és a vérrel, hanem „a fejedelemségekkel, a hatalmasságokkal, evilág sötétségének erőivel, a gonoszság égben levő szellemivel” /Ef 6,12/. Hatalmas tömegük van a minket körülvevő levegőégben, nincsenek messze tőlünk. De nagyon különbözőek. Hosszasan lehetne beszélni természetükről és különbségükről, ennek kifejtése azonban a nálunk nagyobbaknak dolga. Számunkra pillanatnyilag fontos és nélkülözhetetlen annak ismerete, hogy miféle gonosz fogásokat vetnek be ellenünk.

22. Először is azt kell tudni, hogy amiket most démonoknak nevezünk, és úgy ismerünk, azok nem ilyeneknek teremtődtek, nem is Isten teremtette őket rossznak. Őket is jóknak teremtette, csak kibuktak a mennyei gondolatból, és azután a föld körül kószálva, kísérteteikkel megtévesztették a görögöket, ránk, keresztényekre pedig irigykednek, mindennel megpróbálkoznak, el akarnak gáncsolni minket a mennybe vezető úton, nehogy mi jussunk oda, ahonnan ők lebuktak. Ezért sok imára és lemondásra van szükség, hogy valaki a Lélek által elnyerje a szellemek megkülönböztetésének karizmáját /1.Kor 12,7 és 10/, hogy felismerje, melyek köztük a gonoszabbak, a kevésbé gonoszok, melyik milyen cél elérésére törekszik, és mindegyiküket miként lehet visszaverni és megfutamítani. Mert sokféle gonosz fogásuk van és incselkedésük. Hiszen a szent apostol és társai tudták mindezt, amikor ezt mondták: „Mert nem vagyunk tudatlanságban szándékuk felől” /2.Kor 2,11/. Mi viszont, amennyiben tapasztalatot szereztünk róluk, tájékoztatnunk kell egymást felőlük. Ezért a magam részéről, ami tapasztalatot velük kapcsolatban szereztem, azt, mint gyermekeimnek elmondom.

23. Ezek tehát, ha azt látják, hogy minden keresztény, de főként a szerzetesek buzgók és előrehaladnak, először megkísérelnek és törekednek buktatókat állítani ösvényükre /vö. Zsolt 139,6/. Buktatóik a tisztátalan gondolatok. Nekünk azonban nem kell félnünk sugallataiktól. Mert az imákon, a böjtökön és az Úrba vetett hiten ők buknak fel azonnal. Csak még ha el is buktak, akkor sem nyugodhatnak, cselesen és álnok módon tüstént ismét környékeznek. Mivel leplezetlenül nem tudják megtéveszteni a szívet a szennyes élvezettel, megint másként támadnak. A továbbiakban képzelődéseket keltenek, igyekeznek félelmet kelteni, alakot változtatnak /vö. 2.Kor 11,13/, asszonyokat, vadállatokat, kígyókat, óriásokat, nagy katonai csapatot utánoznak. Efféle kísérteteiktől se hagyjuk magunkat megijeszteni. Mert semmik, hamar eltűnnek, főként, amikor valaki hittel és a kereszt jelével bástyázza körül magát. Vakmerőek és szemtelenek. Ha így is vereséget szenvedtek, megint más módon indítanak támadást. Azt a látszatot keltik, hogy jövendölnek, mindennap megmondják, mi fog következni, oly nagynak tettetik magukat, mint akik a tetőig érnek, mérhetetlenül szélesek, azért, hogy azokat, akiket a gondolatokkal nem tudtak rászedni, azt efféle kísértésekkel lepjenek meg. Ha pedig ilyenkor is úgy találják, hogy a lelket megerősítette a hit, az elmét a remény, akkor vezérüket hozzák színre.

24. És sokszor – mondta /Szent Antal/ - úgy jelennek meg, ahogyan az Úr a Sátánt Jób előtt ismertté tette, amikor így szólt: „Szemei, mint a hajnalcsillag. Szájából izzó fáklyák törnek elő, és tűzszikrákat hány. Orrából füst gomolyog, mint kemencéből, amelyben parázs izzik. Ez a parázs a lelke. Szájából láng jön ki” /Jób 41,10-13/. Ilyen a démonok fejedelme, ha megjelenik, ijesztő, mint már mondtam, ez az álnok nagy dolgokat szól, mint erről az Úr maga győz meg minket Jób könyvében, amikor mondja: „A vasat pelyvának tartja, a bronzot korhadt fának. A tengert olyannak veszi, mint az illatszeres edény, a Tartaroszt, mint a mélység foglyát, a mélységet pedig sétatérnek” /Jób 41,19 és 23-24/. És próféta által: „Így szól az Ellenség: Üldözöm és elfogom” /Kiv 15,9/. Továbbá: „Markomba fogom az egész földkerekséget, mint madárfészket, és mint elhagyott tojásokat elveszem” /Iz 10,14/. „Egészében hasonlók végbevitelével hencegnek és dicsekednek csak azért, hogy megtévesszék az istenfélőket. Nekünk azonban, hívőknek, ismét nem szabad megijedni kísérteteiktől és nem szabad hangjukra hallgatni. Mert hazudik, és semmi igazat nem mond. Pöffeszkedik, és ilyeneket, meg ezekhez hasonlókat hangoztat, vakmerő, pedig mint sárkányt megfogta már az Üdvözítő horga, olyan, mint a barom, amelynek orrlyukába karikát tettek, mint a szökevény, amelynek orrába gyűrűt raknak, és gyűrűvel szúrják át ajkát” /vö. Jób 40,25-26/. Megkötötte már az Úr, mint valami verebet, hogy mi csúfolódhassunk vele /Jób 40,29/. Le vannak már fokozva ő is, démonjai is, mint skorpiók és kígyók, hogy mi, keresztények, tapossunk rajtuk /vö. Lk 10,19/. És ennek ismertetőjele az az életforma, amely a miénk. Mert aki azzal henceg, hogy eltörli a tengert, és markába fogja az egész földkerekséget, az íme, most nem tudja megakadályozni a mi aszkézisünket, sem azt, hogy én ellene beszéljek. Tehát ne hallgassunk rá, hogy mit beszél /hiszen hazudik/, kísérteteitől meg ne ijedjünk, mert azok is hazugságok. Mert nem igazi fény az, ami bennük megjelenik, ellenkezőleg, inkább a számukra készített tűz /vö. Mt 25,41/, előjátéka az, és annak képét veszik magukra, az embereket is azzal próbálják ijesztgetni, amin maguk is égni fognak. Mindegy, hogy megjelennek, és ismét eltűnnek, mert semmit sem ártanak a hívőknek, még ha a jövő tűz képét is hozzák magukkal, amelyet ők fognak megkapni. Ezért nem kell tartanunk tőlük, mert minden fogásuk megsemmisül az Úr kegyelme által.

25. Alattomosak és készek átváltozni és alakot cserélni mindenfélére /vö. 2.Kor 11,14/. Sokszor, anélkül, hogy megjelennének, zsoltáréneklést tettetnek, mondatokat idéznek a Szentírásból. Előfordul, hogy amikor mi felolvasunk, akkor ők visszhanghoz hasonlatosan többször megismétlik, mintha felolvasnának, sokszor alvásból keltenek fel minket az imára. És ezt szüntelenül művelik, nyilván azért, hogy még aludni se hagyjanak minket. Előfordul, hogy remeteformává alakítják magukat, jámbor emberek beszédét színlelik, hogy a hasonló alakjában tévesszenek meg, és immár így akarják magukkal vinni azt, akit becsaptak. Nem kell azonban semmit se adni rájuk, még akkor sem, ha imára keltenek fel, akkor sem, ha azt sugallják, hogy egyáltalán ne együnk, akkor sem, ha vádakkal és ócsárlásokkal illetnek, amelyekről tudják, hogy elkövettük. Mert ezt nem jámborságból vagy az igazság miatt teszik, hanem csak azért, hogy az egyszerűeket kétségbe ejtsék, fölöslegesnek mondják a lemondást, ráuntassák az embereket a magányos életre, mint amely fölöttébb nehéz teher, és elgáncsolják azokat, akik nem szájízük szerint élnek.

Szent atyáink imái által, Úr Jézus Krisztus könyörülj rajtunk! Amen.