Szent Ciprián karthágói püspök: A Katolikus Egyház egységéről[1]

19. Valójában ezeket utánozzák és követik azok, akik az Istentől eredő hagyományt megvetik, más tanításra áhítoznak, emberi tekintélyen nyugvó rendelkezéseket fogadnak el, de őket is megfenyíti az Őr, mert az ilyeneket dorgálja az evangéliumban, amikor a következőt mondja: „Elvetettétek az Isten parancsait, és a magatok hagyományát követtétek” /Mt 7,9/. A bukottak bűnénél is súlyosabbnak is látszik ez, mert a bukottak ugyan vezeklők, de legalább teljes elégtétel szándékával kérlelik Istent. A bukottak az Egyháztól kérnek, őt kérlelik, amazok tusakodnak az Egyház ellen. A bukottakat talán csak a kényszer vitte a bűnbe, amazokat azonban saját akaratuk tartja a bűnben. A bukottak csak maguknak ártottak, míg a szakadás és eretnekség elindítói sokak elcsábításával sokakat buktatnak el. A bukott botlása csak egy lélek kára, ez sokak veszte. A bukott belátja bűnösségét, fájlalja és megsiratja, de emez kidüllesztett mellel, gőgösen pöffeszkedik a bűnben, az anyától elszakítja a fiakat, a nyájat a pásztor ellen uszítja, az Isten rendelkezéseit összezavarja. Amíg a bukott csak egyszer vétkezett, addig emez naponta vétkezik. És végső soron: ha a bukott vértanúságot szenved, elnyerheti a királyság ígéretét, de emez, még ha meg is ölik, az Egyházon kívül, nem nyerheti el az Egyháznak megígért jutalmat.

20.Senki se csodálkozzon rajta, testvéreim, hogy már a hitvallók közül is néhányan ezeknél kötnek ki, még a hitvallók is el tudnak követni ily kimondhatatlan, súlyos bűnt. A hitvallás nem mentesít az ördög cselvetéseitől vagy a kísértésektől, sem a veszélyektől, sem a világ támadásaitól és rohamaitól, amíg a világban vagyunk, ez nem nyújt teljes biztonságot. Különben nem látnánk rablást, szégyentelenséget, és házasságtörést a hitvallók körében, amit szánalommal és fájdalommal kell tapasztalnunk némelyeknél. Legyen bárki az a hitvalló, de nem lehet nagyobb vagy kiválóbb Salamonnál Isten előtt. Amíg a király az Úr útján járt, kegyelmet talált Istennél, de az Úr útjának elhagyása után elveszítette kegyelmét is. Ezért mondja az Írás: „Őrizd meg, amid van, nehogy másé legyen koszorúd” /Jel 3,11/. Nem is fenyegetne az Úr azzal, hogy elveszi az igazságosság koszorúját, ha az igazságosság elvesztésével nem veszne el szükségképpen a koszorú is.

21. A hit megvallása csak a dicsőség kezdete, de még nem a koszorú kiérdemlése, nem azonos a végső dicsérettel, csak a nagyság kezdete, mert meg van írva: „Aki mindvégig kitart, az üdvözül” /Mt 10,22/. Aki nem ért célba, az csak úton van, az üdvösséghez egy lépcsőfokkal közelebb jutott, de még nem érte el a csúcsot és a célt. Hitvalló ugyan, de nagyobb veszélyeknek is van kitéve a hit megvallása után, mert jobban kihívja maga ellen az Ellenséget. A hitvallónak még szilárdabban kell állnia az Úr evangéliumában, hogy ezáltal nyerje el az Úrtól a dicsőséget. Akinek sokat adnak, attól sokat is kérnek számon, és aki nagyobb méltóságot kapott, attól több szolgálatot is várnak el /Lk 12,48/. A hitvalló példája senki vesztét ne okozza, senki ne tanuljon igazságtalanságot, önteltséget vagy hűtlenséget a hitvalló viselkedéséből! A hitvalló legyen alázatos és békés, tetteiben fegyelmezetten szerény, hogy akit Krisztus hitvallójának mondanak, az Krisztust is kövesse, akit megvallott! Ő ugyanis ezt mondta: „Aki felmagasztalja magát, azt megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják” /Lk 18,14/. Ahogyan őt is felmagasztalta az Atya, mert az Atyaisten Igéje és Bölcsessége, Ereje megalázta magát itt a földön. Hogyan is szerethetné a felfuvalkodottságot az, aki nekünk az alázatot törvényében parancsolta, aki alázata jutalmául kapta a legnagyobb nevet az Atyától? Krisztus hitvallója, igen: de csak úgy maradhat meg annak, ha azután sem káromolják miatta Krisztus fenségét és méltóságát. A Krisztust megvalló nyelv  nem lehet gyalázkodó, nem lehet lázító, nem hallathatja hangját civódásban és vitában, a dicséret szavai után nem fröcskölheti a kígyó mérgét a testvérekre és Isten papjaira. Ha azután bűnös és utálatos lesz, ha hitvallását hitvány életmódjával elkótyavetyéli, ha életét szégyennel és gyalázattal bemocskolja, ha az Egyházat, amelynek hitvallója lett, elhagyja, ha az egyetértés egységét szétszakítja, ha korábbi hűségét hitszegésre cseréli, akkor hitvallásával többé már nem tetszeleghet abban, hogy ő a dicsőség jutalmára kiválasztott, amikor ezzel már csak a bűneiért járó viszonzást növeli.

22. Az Úr apostolok sorába választotta Júdást is, aki később mégis elárulta Őt. Nem az apostolok hűsége és szilárdsága vált semmivé, hanem az áruló Júdás maradt ki közösségükből. Így a hitvallók szentségét és méltóságát sem csorbíthatja, ha egyesek hite megtörik. Az áldott apostol mondja egyik levelében: „De hogyan? Ha vannak, akik hűtlenek lettek, vajon nem teszi hitetlenségük Isten hűségét hatástalanná? Egyáltalán nem. Isten ugyanis igaz, még ha minden ember hazug is” /Róm 3,3/. A hitvallók többsége kitart a hit erejében az Úr törvénye és fegyelme igazságában. Az Egyház békéjét nem törik meg azok, akik nem feledkeznek meg az Egyházban a nekik adott kegyelemről, amelyet Isten méltatása adott nekik. Hitük nagyobb dicséretben részesül, mint azoké, akik pártütő módon elszakadtak tőlünk, bár a hit megvallásában velünk osztoztak, a bűn ragálya következtében azonban eltávoztak. Valóban az evangélium fényében tündökölnek, az Úr tiszta és ragyogó világosságát sugározzák, ha ugyanolyan mértékben dicséretesek Krisztus békéjének megőrzésében, amilyen mértékben győztesek lettek a Sátánnal vívott ütközetben!

23. A magam részéről óhajtom, szeretett testvéreim, tanácsolom és sürgetem, hogy lehetőleg egy testvér se vesszen el, és az egyetértő nép egyetlen testületét ölelje magához az Anya! Ha azonban némelyek szakadárok élére állnak és a széthúzás szerzői és kitartanak elvakult, makacs értetlenségükben, ezeket ő sem tudja üdvös tanácsával az üdvösség útjára téríteni. Ti többiek pedig, akiket együgyűségeteknél fogva ejtettek rabul, vagy a tévedés vitt közéjük, avagy más álnok, ravasz, megtévesztő ármány csapott be, szabadítsátok ki magatokat a csalárdság kelepcéjéből! Botladozó lábatokat szabadítsátok ki a tévelyből! Ismerjétek fel az egyenes, mennyei utat! Az apostol szavai is ezt tanúsítják, amikor így szól: „Urunk, Jézus Krisztus nevében meghagyjuk nektek, testvérek, kerüljetek minden olyan testvért, aki kifogásolható módon él, és nem a tőlünk kapott hagyományhoz ragaszkodik” /2.Tessz 3,6/. Vagy egy másik helyen mondja ezt: „Senki se vezessen félre benneteket üres beszéddel, mert ezek miatt éri Isten haragja a hitetlenség fiait! Tehát ne vállaljatok velük közösséget!” /Ef 5,6/. Távol kell tartanunk magunkat a bűnözőktől, vagy inkább menekülnünk kell előlük, nehogy bárki is rossz úton járókhoz csatlakozzék, és a tévely és a bűn útját járja, az igaz útról letérve maga is ugyanabba a bűnbe keveredjen! Egy az Isten, Krisztus is egy, egy az ő Egyháza, egy a hit, és a népet az egyetértés cementezi a test szilárd egységébe.

Az egység nem szakadhat szét, az egy testet nem lehet ízekre szedni, fontos belső szerveit nem lehet erőszakkal szétszabdalni. Amit az anya-testről levágnak, az magában életképtelen, nem lélegzik, elveszi egészségének alapját.

24. A Szent Lélek is erre int bennünket, amikor ezt mondja: „Ki az az ember, aki élni akar, és jobb napokat szeretne látni? Őrizd nyelvedet a rossztól, ajkad ne szóljon álnokságot! Fordulj el a rossztól, és tedd a jót, keresd a békét, és kövesd!” /Zsolt 34,12/. A békesség fiának a békét kell keresnie, és követnie. A széthúzás gonoszságától őrizze nyelvét az, aki a szeretet kötelékét ismeri és kedveli. Már közvetlenül szenvedése előtt jelentette ki az Úr üdvös parancsai és tanításai között: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek!” /Jn 14,27/, Örökségül hagyta ránk ezt, ígéreteinek minden adományát és jutalmát a béke megőrzéséért ígérte meg. Ha Krisztus örökösei vagyunk, békességszeretőknek kell lennünk! „Boldogok a békességszerzők – mondja-, mert őket Isten fiainak hívják” /Mt 5,9/. Az Isten fiainak békességszerzőknek kell lenniük, szívükben szelídeknek, beszédükben őszintéknek, érzéseikben egyezőknek, az egyetértés kötelékében ragaszkodva egymáshoz.

25.Az apostolok korában is megvolt az egyetértés. A hívők új népe is az Úr parancsinak megtartásával ápolta a szeretetet. Ezt bizonyítja az Írás, amikor így mondja: „A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke” /Apcsel 4,32/; vagy másutt: „Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával, és testvéreivel” /Apcsel 1,4/. Mivel imádságuk hatékony volt, megkapták mindazt, amit bizalommal kértek Isten irgalmából.

26.Bennünk már megfogyatkozott az egyetértő lelkület, a bőkezű adakozás alábbhagyott. Akkor eladták házaikat és földjeiket is, így helyezték letétbe kincseiket a mennyben. A fölajánlott pénzt az apostolok kiosztották a rászorulóknak. Most még tizedet sem adunk vagyonunkból, bár az Úr eladását parancsolta, mi inkább vásárlunk hozzá, és egyre gyarapítjuk. Így aztán megfogyatkozott bennünk a hit ereje, a hívők buzgalma megbénult. A mi korunkra való tekintettel mondta az Úr az evangéliumban ezeket: „Amikor eljön az Emberfia, talál-e hitet a földön?” /Lk 18,8/. Már látjuk mondása beteljesedését: az istenfélelemben, az igazság törvényében, a szeretetben, a jótékonykodásban nincs nyoma a hitnek. Senki sem gondol ara, hogy a küszöbön álló dolgoktól féljen, az Úr napját, az Isten haragját és a hitetlenek jövendő bűnhődését, a hűtlenekre kiszabott örök büntetést senki sem tartja szem előtt. Ha hinne, félne is tőle lelkiismeretünk. Mivel azonban nem hisz ebben, nem is fél tőle; ha hitt volna benne, kerülte volna, ha kerülte volna, megmenekült volna tőle.

27. Buzdítsuk egymást ezért, szeretett testvéreim, amennyire tudjuk, és szakítva a régi álmatag restséggel, legyünk éberek az Úr parancsainak megtartásában és teljesítésében! Legyünk olyanok, amilyeneknek parancsolta, ő ugyanis ezt mondta: „Csípőtök legyen felövezve, égő mécses a kezetekben, legyetek olyanok, mint a menyegzőről visszatérő urukat váró emberek, hogy amikor megérkezik és kopogtat, ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket érkező uruk ébren talál” /Lk 12,35 kk./, Fel kell öveznünk magunkat, nehogy készületlenül, felövezetlenül találjon minket az elköltözés napja, a elérkezik! Jótetteinkben ragyogjon és fényeskedjen világosságunk, hogy bennünket az örök világosság fényére elvezessen evilág éjszakájából! Várjuk mindig éberen és ébren az Úr hirtelen érkezését, hogy amikor kopogtat, hitünk virrasszon, kapja meg az Úrtól éberségének jutalmát! Ha engedelmeskedünk ezeknek a parancsoknak, ha megtartjuk ezeket az intelmeket és rendelkezéseket, akkor a Sátán megtévesztése nem lephet meg minket alvás közben, hanem Krisztus uralma alatt éber szolgákként uralkodunk majd!

Szent atyáink imái által, Úr Jézus Krisztus könyörülj rajtunk! Amen.