Szent Jusztinosz: Apológia I.[1]

1. 1. Titus Aelius Hadrianus Antonius Pius Caesar Augusztusznak, fiának, Verissimus filozófusnak, és Lucius filozófusnak, a Caesar vér szerinti fiának és Pius fogadott fiának, a műveltség pártfogójának és a Szent Szenátusnak meg az egész római népnek, a különféle tartományokból származó, jogtalanul gyűlölt és üldözött emberek védelmében, én, Jusztinosz, a Bakkhaiosztól származó Priszkosz fia, a Szíriához tartozó Palesztina Flávia Neápolisz városából, és aki egy közülük, írtam ezt a védőbeszédet és kérvényt.

2. 1. Maga az értelem kívánja meg, hogy minden igazán vallásos ember és a bölcselet barátja, csak az igazságot tisztelje és szeresse; és ha a régiek véleménye tévesnek bizonyulna, elvesse azt. Nemcsak a helyes értelem kötelez bennünket arra, hogy ne kövessük azokat, akik az igazság ellen tettek vagy tanítottak; hanem az igazság barátaira minden körülmények között kötelező – a lélek igazságszeretete folytán még a halálveszély ellenére is,- hogy az igazságnak megfelelően válasszon mind a beszédben, mind a cselekedetben. 2. Ti azt halljátok, hogy mindenütt vallásosaknak, bölcseknek, az igazságosság őreinek, a műveltség barátainak neveznek benneteket, de hogy valóban azok is vagytok, most ki fog derülni. 3.Ezen beadványunkban nektek nem hízelegni, vagy tőletek kegyet kieszközölni nem akarunk, hanem érvelésünkkel a helyes értelemnek megfelelő ítéletet elnyerni, nehogy előítéletek alapján, babonás emberek kedvében járva, az értelmetlen haragnak és a régóta elhintett rosszindulatú rágalmaknak engedve hozzatok ítéletet, mert ezzel éppen magatok ellen döntötök. 4. Meggyőződésünk, hogy helytálló vádat senki sem hozhat fel ellenünk, mivel gaztett elkövetése nem terhel bennünket, annak beismerése képtelenség lenne részünkről. Megölni bennünket módotokban áll, de ártani nekünk valójában nem tudtok.

3. 1. Szavaink senki előtt ne tűnjenek a meggondolatlanoknak és vakmerőeknek, ezért mi magunk kérjük az ellenünk felhozott vádakkal való szembesítést; ha ezek helytállóaknak bizonyulnak, büntessenek meg bennünket úgy, ahogy azt a törvény előírja, de ha nem tudnak semmit sem ránk bizonyítani, maga a józan értelem sem tűrheti, hogy üres szóbeszéd alapján ítéljenek el bennünket, ártatlan embereket; még kevésbé azt, hogy magatokra mondátok ki az elmarasztaló ítéletet azzal, hogy nem a méltányossá, hanem az érzelmek alapján hozzátok meg az ítéletet. 2. Minden józan embernek csupán ez az igazságos és tisztességes óhaja: az alattvalók feddhetetlen életükről és elmarasztalhatatlan tanításáról adhassanak számot, a vezetők pedig ne az erőszak és zsarnokoskodás, hanem a vallásosság és bölcselet alapján hozzanak ítéletet. Így mind az alattvalók, mind az uralkodók a közjót mozdítják elő. 3. A régiek közül vakai ezt mondotta: Ha az uralkodók és az alattvalók nem követik a bölcsességet, nem fogják előmozdítani az állam jólétét. 4. A mi feladatunk az, hogy mindenki elé tárjuk életmódunkat és tanításunkat, nehogy így az ügyünket nem ismerő bíráink részéről – az ő vakságuk miatt – sújtson bennünket elmarasztaló ítélet, melynek előidézésében nekünk is részünk volna így; a tiétek pedig az – amit a józan értelem is megkövetel tőletek -, hogy bennünket meghallgatva igazságos bíráknak bizonyuljatok. 5. A következőkben megismerhetitek ügyünket, és ha nem az igazságnak megfelelően jártok el, Isten előtt sem lesz mentség számotokra.

4. 1. Magából az elnevezésből sem jó, sem elmarasztaló ítélet nem hozható anélkül, hogy ne ismernénk a név viselőjének cselekedeteit; ami pedig a mi nevünket illeti, eszerint „hasznosnak” kellene elfogadni bennünket. 2. Pusztán a nevünk után, minden bizonyítás nélkül nem lehetünk jók, ha kiderülne gonoszságunk, nem kérhetnénk bocsánatot; de ismétlem, sem nevünk, sem életformánk szerint nem vagyunk bűnösek, és csak arra van szükségünk, hogy ti legyetek azon, hogy az igazságtalanul bűntetteket igazságos eljárástok útján felmentsétek. 3. A helyes értelem szerint magából az elnevezésből sem kitüntetés, sem elmarasztalás nem következhet, ha a tettek alapján a jót vagy a rosszat bizonyítani nem lehet, 4. A vádlottak közül ti magatok nem büntettek meg senkit, hogyha nem látjátok bizonyítottnak a bűnösséget; nálunk pedig pusztán az elnevezést is már vádnak tekintitek, bár nevünk után inkább azokat kellene megbüntetnetek, akik a vádat emelték. 5. Mint keresztényeket ítélnek el bennünket, a hasznosakat gyűlölni pedig nem igazságos. 6. Ezenfelül, ha valaki a vádlottak közül nem vallja be keresztény voltát, mint ártatlant szabadon bocsátjátok, ám ha annak vallja magát, pusztán a beismerés alapján ítélitek el, bár mind a beismerés, mind a tagadás esetében az életüket kellene megvizsgálnotok, mivel a tetteiből tűnik az ki, hogy ki milyen. 7. Krisztust, a tanítót követve egyesek nem tagadják, s példásan viselkednek, míg mások bűnös élettel megterhelten vádaskodnak a keresztényekre különféle istentelenségekkel és igazságtalanságokkal. 8. Mindez nem igaz, és nem is helyénvaló. Számosan vannak olyanok is, akik filozófusnak öltözködve annak tartják magukat, de egész magatartásukkal méltatlanok erre; nagyon jól tudjátok azt is, hogy a régiek mindegyiküket, noha egymással ellentétes álláspontot képviseltek és tanítottak, mégis filozófusnak nevezték. Voltak közöttük, akik ateizmust hirdettek, de tanításuk követői közül még senkit sem üldöztetek, inkább jutalmakban részesítettétek és tisztelettel öveztétek azokat, akik az ékesszólásban kitűntek.

5. 1. Miért hoztuk fel ezt? Mert a mi érdekünkben, noha nem ismerhetünk be semmiféle bűncselekményt, vagy az előbbihez hasonló ateizmust, bírósági eljárást nem tartotok, hanem esztelen szenvedéllyel az ártó démonok ösztönzésére semmit ki nem vizsgálva, meggondolatlanul ítéltek el bennünket. 2. Mondjuk csak ki az igazságot! Valamikor régen megjelentek az ártó démonok, kik asszonyokon erőszakot követtek el és fiúkat gyaláztak meg, az emberek között félelmetes látványosságokat műveltek, hogy így maguk mellé állítsák őket, főleg azokat, kik nem józan ésszel ítélték meg a történteket, s a megfélemlítettek nem ismerték fel az ártó démonokat, ezért isteneiknek nevezték azokat, s olyan névvel illették őket, amit a démonok maguknak akartak. 3. A későbbi időkben Szókratész igaz beszédeivel és kritikájával megkísérelte elállítani és eltéríteni az embereket a démonoktól, de a démonok a gonoszságban elmerült emberek közreműködésével éppen őt irtották ki, mint ateistát, és az istenek gyalázójaként ítélték el, mert mint mondották, új démont akart bevezetni. Velünk is hasonló módon tesznek. 4. Nemcsak a görögök között cáfolta meg mindezeket a helyes gondolkodás Szókratész által, hanem így tett a barbárok között is, sőt ott maga az Értelem tette meg ezt, aki alakot öltött és emberré lett, Jézus Krisztusnak nevezték, az ő követői lennénk mi, s tőle indíttatva az ilyenféleképpen munkálkodó démonokat nem csupán helytelenül cselekvőknek mondjuk, hanem gonoszoknak és tiszteletünkre méltatlanoknak, mivel ők még az erényekre törekvő emberekéhez hasonló tetteket sem vittek végbe.

6. 1. Innét van a vád, hogy minket ateistáknak tartanak, mert mi az ilyenféleképpen munkálkodó istenekkel szemben bevalljuk, hogy ateisták vagyunk; de nem így az Istennel kapcsolatban, ki valóban igaz, az igazságosságnak, a megtartóztatásnak és minden más erénynek az atyja, ki minden bűntől mentes. 2. Őt imádjuk és tiszteljük mi, meg a tőle jött Fiút, ki megtanította velünk mindezeket, s a kíséretében levő angyalok seregét, és a prófétai Lelket; lélekben és igazságban hódolnak előttük, s mindenkit erre akarunk megtanítani, ahogy ezt mi is tanultuk, mindezeket irigység nélkül oktatjuk.

7. 1. Valaki közbevethetné, hogy a keresztények között is akadnak bűnösök. 2. Igaz, sokszor sokakat elítélhetnétek, mikor a vádlottak életét vizsgáljátok, de nem a fentebb említett dolgok miatt ítélhetnétek el. 3. Felhozhatjuk itt még azt is, ahogyan a görögök között mindazokat, kik az erényes életre tanítottak – még ha tanításukban egymással szembeszállóan is beszéltek -, közös elnevezéssel filozófusoknak mondjuk, úgy a barbárok között, akiket bölcseknek tartottak, a keresztény kifejezéssel illették. 4. Ezért kérjük az ellenünk emelt vádakkal kapcsolatban tetteink kivizsgálását, hogy a vizsgálat lezáródásával, mint bűnöst ítéljenek el valakit, és ne úgy, mint keresztényt; ha pedig valakit tisztáznak a vádak alól, úgy kapjon felmentést, mint keresztény, aki nem követett el bűncselekményt. 5. Bevádlóink megbüntetését már nem kérjük, mert nyilvánvaló rosszindulatuk és a jó felőli tudatlanságuk éppen elég vád számukra.

Szent atyáink imái által, Úr Jézus Krisztus könyörülj rajtunk! Amen.