A böjtöt Istennek ajánljuk, az Övé, ahogy mi magunk is. A test követelései, a bűn rabsága azonban elválaszt minket Istentől, ezért a lelki böjtöt is gyakorolnunk kell, mert másként a test erőfeszítései keveset érnek.

Lelki böjtről akkor beszélünk, amikor a lélek minden rossztól tartózkodik, így a rossz gondolatoktól, beszédtől és cselekedetektől.

Igaz böjtölő az, aki tartózkodik a haragtól, veszekedéstől, a kapott sérelmek megtorlásától.

Igazi böjtölő az, aki „őrizetet tesz a szájára”, és tartózkodik a fecsegéstől, pletykától és rágalmaktól, ítélkezéstől, hízelgéstől, minden hitvány beszédtől, szitkozódástól, kétértelmű szavaktól, minden piszkos beszédtől és hazugságtól.

Az igaz böjtölő óvja a szívét mások javainak óhajától, nem engedi az irigység homályosító szenvedélyét megerősödni. Nem lop, nem vesz el semmit, ami nem az övé.

A szentatyák tanítása szerint az ördög sokkal több bűnalkalmat kínál böjt idején, mint máskor, mert figyeli az embert és szándékait.

Az az igazi böjt tehát, ami legyőzni igyekszik a szenvedélyeket, és ebben test és lélek együttesen harcol, hiszen a test segítségével uralkodunk szenvedélyeinken.

Sajnos sokan böjtölnek úgy, hogy a lelki erőfeszítésre nem ügyelnek. Sokan tartózkodnak a húsevéstől szerdán és pénteken, de nem tartózkodnak a rossz gondolatoktól, beszédtől és cselekedettől.

Sokan böjtölnek egy héten kétszer-háromszor, de mit ér, ha nem tartózkodnak a haragtól, vagy nem gondolnak azokra a bűnökre, amelyekkel megbántották eddig az Urat.

Vannak, akik böjtölve kinyújtják a kezüket a vesztegetésre, vagy idegen tulajdon felé, ami azért lehetséges, mert nem gondolnak soha a lelki böjt fontosságára.

Összefoglalva azt állíthatjuk, hogy az igazi böjt az, ha tartózkodunk minden rossztól. Ha igazi böjtöt akarunk, ami tetszik az Úrnak, akkor böjtöljünk testileg és lelkileg is.

Tegyük ezt állandóan, hiszen a rossztól való tartózkodás állandó kötelessége a kereszténynek. Kapunk erre példát a Szentírásból, amikor bemutatja nekünk Szent Lukács evangelista Anna prófétaasszonyt, akiről ezt mondja: „...nyolcvannégy éves özvegy volt, és nem vált meg a templomtól, böjtöléssel és imádsággal szolgált ott éjjel és nappal.” (Lk 2, 37)

Az életszentség útját járni akaró keresztény alapmagatartása a fegyelem, ami nélkül névleges keresztények lehetünk, de igaziak nem.

Hogyan böjtöljünk tehát?

Böjtöljön az értelem, és tartsa távol magát a fölösleges dolgoktól!

Böjtöljön az ész úgy, hogy nem tartja észben a rossz dolgokat és nem füstölög sérelmeken!

Böjtöljön az akarat Isten parancsai előtt, hogy azok fontosabbak legyenek saját akaratunktól!

Böjtöljön a szív helyes érzülettel, ahogy szent életű Paisziosz atya tanácsolja: „Helyezd a saját bűneidet magad elé, hogy inkább azokat lásd, mint másét...” Nem feledve, hogy minden böjti időszak, bűnbánati időszak!

Böjtöljön a szem, ami nem néz helytelen kívánsággal semmire, ahogy a Szentírás ajánlja: „Fordítsd el szemedet, híúságot ne nézzen, éltess engem a Te utadon!” (Zsolt 119, 37)

Böjtöljön a fül úgy, hogy mentes legyen a pletykától, és minden érzelmeket felkavaró zenétől, ami a lélek csendjét kikezdi és elűzi!

Böjtöljön a nyelv úgy, hogy mentes legyen a hiú beszédtől, locsogástól, hazugságtól, de minden íztől és ízleléstől, ami fellazíthatja böjti fogadalmunkat! Némuljon el a rosszra a nyelv és az ajak, helyette valósuljon meg a zsoltáros szava: „Áldom az Urat minden időben, ajkamon van dicsérete szüntelen.” (Zsolt 33,2)