Katekézisét a II. Vatikáni Zsinat témáinak szentelte, ezúttal az Egyházról szóló dogmatikai konstitúcióban említett „Isten népe” jelentését elemezte.

Mit akar mondani: „Isten népe”? – tette fel az első kérdést a pápa. Mindenekelőtt azt jelenti, hogy Isten nem tartozik sajátos módon egyetlen néphez sem, mert ő szólít meg, ő hív, ő invitál bennünket, hogy legyünk része ennek a népnek. Ez a felhívás mindenki felé fordul, mert Isten irgalmassága „mindenki üdvösségét akarja” (1Tim 2,4). Jézus nem mondja az apostoloknak, de nekünk sem, hogy csináljunk egy különleges csoportot, egy elit csoportot. Jézus azt mondja: „Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet (Mt 28,19). Szent Pál megállapítja, hogy Isten népében, az Egyházban „nincs különbség zsidó és görög között…, mert ti mindnyájan egyek vagytok Jézus Krisztusban” (Gal 3,28). Szeretném mondani mindazoknak, akik távol érzik magukat Istentől és az Egyháztól, akik félénkek vagy közömbösek, akik azt gondolják, hogy ők már nem tudnak megváltozni: Az Úr hív benneteket is, hogy legyetek az ő népének a részévé és ezt nagy tisztelettel és szeretettel tegyétek!

Hogyan lesz valaki ennek a közösségnek a része? – hangzott a katekézis második kérdése. Nem a természetes születés által, hanem egy új születés révén. Az evangéliumban Jézus azt mondja Nikodémusnak, hogy fentről kell újjászületni, víz és Szentlélek által, hogy belépjünk Isten országába (Jn 3,3-5). A keresztség vezet be minket ebbe az új közösségbe a Krisztusban való hit által, amit Isten adományaként táplálni és gyarapítani szükséges, egész életünk során. Tegyük fel magunk a kérdést: hogyan növelhetem a hitemet, amit a keresztségem során kaptam? Hogyan növelhetem ezt a hitet, amit úgy kaptam, és ami az egyházé? Mit tehetek a gyarapodásáért?

Erre a problémára a választ a pápa a katekézise harmadik kérdése kapcsán adta meg: Mi az Isten Népének a törvénye? A szeretet törvénye, ami az Isten és ember iránti szeretet, melyet az Úr hagyott ránk az új parancsolata szerint (Jn 13,34). A szeretet azonban nem érzelgősség, nem valami sötét dolog, hanem Istennek, mint egyetlen Úrnak az elismerése és egyidejűleg a másiknak az elfogadása igazi testvérként, mely felülmúl minden megosztottságot, rivalitást, értetlenséget és egoizmust. Mekkora utat kell még megtennünk, hogy megéljük konkrétan ezt a törvényt, a bennünk működő Szentlélek törvényét, ami a karitász, a szeretet? Amikor tévét nézünk, újságot olvasunk, mennyi sok háborúról hallunk! Hogyan lehet megérteni ezt? Isten népén belül annyi háború! A lakónegyedekben, a munkahelyeken az irigység, a féltékenység mennyi háborúja! A családokban is mennyi a belső harc! Kérnünk kell az Urat, hogy értesse meg velünk a szeretet törvényét! Milyen jó is, amikor az igazi testvérek szeretik egymást! Milyen szép! De ma tegyünk meg valamit! Talán mindnyájunknak van szimpatikus vagy nem szimpatikus társunk, sőt talán haragosunk is? Legalább mondjuk az Úrnak: Uram, én haragszom erre és erre az emberre, de könyörgök, imádkozom érte. Imádkozni a haragosunkért, ez jó nagy lépés a szeretet törvénye útján! Tegyük meg ma!

A pápai katekézis negyedik kérdése Isten népének a küldetését érintette, ami elviszi a világba Isten reményét és üdvösségét. Ez a küldetés Isten szeretetének a jele, mely mindenkit meghív a vele való barátságra. Ez a küldetés a kovászé, mely megkeleszti az egész tésztát, ízt ad és megvéd a romlástól és ez a küldetés fény, mely világít. Ahogy mondtam, elég csak kinyitni egy újságot, máris látjuk a hírekben a gonosznak, az ördögnek a jelét. De emelt hangon mondom: Az Isten erősebb! Ti hiszitek ezt, hogy Isten erősebb? Most mondjuk együtt, hogy az Isten erősebb! Mondjuk mindnyájan! És tudjátok miért erősebb? Mert ő az Úr, az egyetlen Úr! Az Isten erős! Szeretném hozzátenni, hogy a valóság – mely néha sötét, és a gonosz ugyan jelet tesz rá – de megváltoztatható, ha elvisszük oda az evangélium világosságát, elsősorban a mi életünkkel. Ha egy stadionban, mint például itt a római olimpiai stadionban, vagy a buenos airesi Szent Lőrinc stadionban egy sötét éjszaka valaki fényt gyújt, azt éppen csak látni lehet, de ha azt hetvenezer ember teszi, az egész stadion kivilágosodik. Engedjük, hogy életünk Krisztus fénye legyen és hordozzuk együtt az evangélium fényét az egész világnak.

Az utolsó kérdésben Ferenc pápa Isten népének végcéljára kérdezett rá. Isten országának célja, melyet itt a földön maga az Isten kezdett el, a beteljesedéséig kell növekednie, amikor Krisztus, a mi életünk megjelenik. Az ország vége tehát az Úrral való teljes közösség lesz, amikor mint Isten családja belépünk magába az isteni életbe, ahol a mérték nélküli szeretet örömét éljük.

Kedves testvérek, zárta katekézisét a pápa: Egyháznak, Isten népének lenni azt jelenti, hogy Isten kovásza vagyunk az emberiség számára, vagyis hirdetjük és hordozzuk az örömhírt ebben a világban, mely gyakran eltévelyedik és ezért szüksége van bátorító, reményt keltő, új erőt adó válaszokra. Az egyház legyen az Isten irgalmasságának és reményének a helye, ahol mindenki érzi, hogy meghallgatják, hogy szeretik, hogy megbocsátanak neki. Az egyháznak nyitott kapukkal kell állnia, hogy mindenki bemehessen oda, mi pedig kiléphessünk rajta az örömhír hirdetésére.

Eddig a hivatalos beszámoló a katekézisről. Számomra mégis a legszemélyesebb élmény ezek után következett. A Szentatyához járulva áldását kértem magyar görögkatolikus népünkre. Azt válaszolta magyar nyelven: „Isten éltessen!”