HÚSVÉT
Jeviczky Ferenc 2013.03.30. 21:36
Léteznek olyan titkos valóságok, misztériumok, melyeket pusztán szavakkal lehetetlen kifejezni. Elő kell adnunk, drámai módon el kell játszanunk, cselekedetekkel is be kell mutatnunk, hogy valami fogalmat alkothassunk róla.
A mi Urunk, Jézus Krisztus feltámadása is ilyen esemény. Csupán szavakkal kifejezni, elbeszélni ezt a nagy eseményt képtelenség. Az Egyház ezért az igehirdetésen túl megpróbálja liturgiáján, a csodálatos feltámadási szertartáson keresztül is hirdetni a feltámadás örvendetes titkát. Mint egy drámát, úgy mutatjuk be a feltámadást. Ez a drámai jelleg segít, hogy részt vegyünk az ünneplésben és megragadhassuk a húsvéti üzenet létfontosságú jelentőségét.
A templom a szertartás elején fokozatosan elsötétül, jelezvén a sír sötétségét, az Isten nélkül élő ember sötétségét, a kétségbeesés, az értelmetlenség, a gonoszság sötétségét. A világban sötétség vesz körül minket és pusztulással fenyeget. A Húsvét dicsőséges üzenete azonban az, hogy a sötétségben jelen van a világosság: „Benne (Krisztusban) élet volt és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, és a sötétség azt le nem győzte.”
Az éjszaka sötétjében, a várakozás tetőfokán megjelenik a világosság. A pap égő gyertyával kezében kilép a szentélyből és gyertyagyújtásra szólítja fel az egybegyűlt híveket: „Jertek vegyetek világosságot a soha le nem alkonyodó világosságból…” A hívők meggyújtják gyertyáikat és továbbadják társaiknak a lángot, mígnem az egész templomot beragyogja a feltámadás új fényessége, hirdetve a világnak, hogy Krisztus feltámadt, s a feltámadás által a sötétség világossággá, a halál életté változott. Lenyűgöző és döbbenetes látvány, amikor Görögország magas helyen épült templomaiból a hívő nép sokasága a húsvéti liturgia után kirajzik, és hazafelé indul. Az ember sok ezer égő gyertya fényét látja, mely szétárad az egész városban vagy vidéken. A templomok nem rejthetik el magukban a feltámadott Üdvözítőt. A feltámadás örvendetes híre és a bennünk is élő Krisztus szeretetének tüze nem maradhat elfojtva, kell, hogy lángba borítsa az egész világot.
Megkezdődik a húsvéti körmenet, mely a keresztelési körmenetre emlékeztet minket. Arra, hogy a szent megvilágosodás szentségeiben részesülő hívő a hitetlenség vagy a pogányság sötétjéből Krisztus ismeretének világosságára jutott. Csatlakozva e fönséges menethez, mi megkereszteltek, újra átéljük, hogy átmegyünk a bűnből és a halálból az életbe és a fénybe. A keresztségi menetnek mindenkori beteljesedése az isteni eucharisztia ünneplése. A Szt. Liturgiát ünnepelve, mint a tanítványok, fölismerjük az Urat a kenyértörésben. Gyakran megkérdezik, miért kell nekem megkeresztelkednem, templomba járnom és szentáldozásban részesülnöm? Azért, hogy Krisztus teste és vére, az örök élet kenyere és vére, a halhatatlan forrás, a feltámadás kovásza megelevenítse halandó testünk tésztáját.
Visszatérve a bezárt templomajtó elé meghallgatjuk az evangéliumot az Úr feltámadásáról. Ezután szinte kirobban az öröm. Az éjszaka csöndjében fölharsan a diadalmas ének: „Föltámadt Krisztus halottaiból…” Ebben az énekben ott rejlik a kereszténység üzenete: „Örvendjetek, mert az utolsó, a legnagyobb ellenség megsemmisült. Örvendjetek, mert győzött az élet és az igazság. Örvendjetek, én élek, és ti élni fogtok.”
Ujjongva vonulunk be a vakító fénytől ragyogó templomba, mely az Új Jeruzsálem földi képe. Az ünnepi ikont a templom közepére tett állványra (analogion) helyezzük. Egyházunkban a Húsvét eredeti ikonja nem a sírból kiszálló Krisztust, hanem az alvilágba, a holtak tartózkodási helyére leszálló Üdvözítőt ábrázolja. Az Úr megragadja Ádám és Éva, a férfi és a nő csuklóját és kirántja őket a sírból. Ez a jelenet valóban a keresztény üzenet igazi lényegét hirdeti. Az embert ma is minden oldalról körülveszi a hiábavalóság érzése, az üresség, az erőszak, az erkölcstelenség, a hitetlenség és a halálnak még ezernyi más változata. Krisztus azonban leszállt a halálba, hogy legyőzze a halál minden formáját. Benne az Isten mindig, az élet minden helyzetében velünk van. Elkísér minket a halál szakadékáig, hogy onnan fölemelve feltámasszon és a mennyekbe vigyen.
A templomban fölcsendülnek Damaszkuszi Szt. János gyönyörű húsvéti kánonjának, az ún. aranykánonnak énekei. A dallam gyors, örvendező, szinte táncra lehetne perdülni.
Föltámadás napja a pászka, az Úrnak pászkája
világosodjunk föl népek,
mert a halálból az életre,
és a földről az égbe átvitt minket Krisztus Istenünk
kik az ő győzelmét énekeljük.
Ma mindenek betelnek világossággal:
az egek, a föld és az alvilág.
ünnepeljék tehát az összes teremtmények
Krisztus feltámadását, melyben megerősödnek!
A halál legyőzetését ünnepeljük,
a pokolnak megrontását,
más, örök életnek kezdetét…
Ó valóban nagy és legszentebb Pászka: Krisztus!
Ó Bölcsesség, Istennek Igéje és Erősség,
add, hogy benned igazabban részesüljünk,
a te országod nem alkonyodó napján!
Sokfelé szokásban van, hogy a hívek a Krisztus Pászkájának ünneplésékor, az utolsó sztichira éneklése alkalmával megcsókolják egymást. A Húsvét Isten országának kinyilatkoztatása. Ebben az országban pedig nincs helye semmiféle viszálykodásnak, haragnak, ellenségeskedésnek! Aki nem tud megbékélni embertársával, annak nincs itt semmi keresnivalója. Annak bizonyítéka, hogy új életet élünk az, ha szeretjük felebarátainkat. Ha Isten úgy szeretett minket, hogy „elküldte Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást”(1Jn 4,11).
Föltámadás napja van,
világosodjunk fel ezen ünnepéllyel,
és egymást, mint testvérek, öleljük,
a föltámadás által
gyűlölőinknek is bocsássunk meg,
és így énekeljünk:
Föltámadt Krisztus halottaiból…
|