Cyrenei Simon földműves. A mezőről jön haza. Megállítják. Kényszerítik, hogy segítsen. Furcsa, hogy kényszeríteni kell, de ha belegondolunk, érthető. Melyikünk segítene szívesen egy ismeretlen halálraítéltnek napi munkája után, hazafelé menet. Örömre szomjazó szívünk nem kívánkozik a keresztútra. Nagy kegyelem, ha ilyenkor felismerjük: a keresztút a legrövidebb út Jézushoz. (A vértanúk szentté avatása ezért mindig nagyon gyorsan zajlik.)

            Nem büntetést kell tehát látnunk mindig a szenvedésben. A szenvedés megvéd attól, hogy túlságosan otthon érezzük magunkat a földön. Kérjük tehát Istentől, hogy ne csak a kereszt terhét érezzük, hanem Isten felé segítő megváltó erejét is.

            Franciaországban van egy érdekes kolostor. Lakói testi fogyatékosok. A kapusnővér mankóval jön ki. Süketnémák, vakok, némák, bénák… Mégis naponta hétszer közösen imádkoznak. Ezen kívül egyetlen fogadalmuk van még: betegségükről sohasem beszélnek, és nem imádkoznak gyógyulásukért. Olyan szerzetesek ők, akik elfogadták, és zokszó nélkül viszik életük keresztjét, sőt még a másiknak is segítenek ebben. Ezt tanuljuk meg tőlük, ilyen cyreneiek legyünk mi.

            Megy tehát Jézus a keresztúton. Kiűzték. Neki azonban ez az út is megfelel, hogy mindenkori követőit kivezesse a bűn rabságából.  Kis dombra érnek. Koponya alakú. Golgota, azaz a koponyák hegye. Itt emelkedik föl a három kereszt, hogy a középső összekötő legyen Isten és ember között. Híd, melyen milliárdok jutnak Istenhez.

            Nem a világ legmagasabb hegyén áll, mégis áthidalja a mérhetetlen távolságot. Próbálkozott ezzel már az ember is. Nem sikerült. Bábel tornya félkész maradt. Nem a szeretet volt a kötőanyaga. Csak Krisztus rendelkezik ekkora szeretettel és hatalommal. Ő is azért, mert az Atya akaratára mondott igent. HA át akarunk jutni élet és halál szakadékán, akkor ez a mi dolgunk is. Mondani Krisztussal együtt: „Legyen meg a te akaratod!”

            Felfeszítik. Mi mindent elvettek már tőle: Júdás 30 ezüstért elárulta. Elvették a szabadságát, a főtanács elvette a becsületét. Heródes bolondnak tartotta. Most elveszik a ruháit. Miért engedi? Mert az emberek szegények. Legyen hát övék a becsületem, szabadságom, józanságom, életem, ruhám, mindenem. Csak vegyék fel a keresztségben új életüket, új ruhájukat. Csak öltözzünk fel mindannyian Krisztus köntösébe.

            Fölemelik a keresztet. Hollandiában egy felkelés alkalmával esztelen rombolás kezdődött. Egy gonosz ötlet nyomán, a kálváriákon mindenütt kidöntötték a középső keresztet. Szomorú jelképe ez korunknak, amely meghagyja a bűn keresztjét, felfeszíti magát erre, és nincs mellette a Megváltó. Ha nincs Krisztus, kihez forduljon a jobb lator? Hol keressen menedéket a bűnbánó? Ki bocsátja meg esztelen indulatainkat? Kihez érkezzen haza a tékozló?

            Mert az élet szennyében két irányba lehet nézni: le – ahol mocsok, kosz van, és fel – az ég csillagaira. A kereszt alsó, ferde ágának egyik üzenete: a jobb latornak létre a mennybe, a bal latornak csúszda a pokolba. Még ma velem leszel a paradicsomban! – szól az ígéret nekünk is, ha ugyanazt beletesszük, mint a jobb lator a kereszten. Szenvedésünket, bánatba öltöztetett bűneinket könnyeinkkel együtt beletesszük Jézus átlyuggatott tenyerébe. Sebei olyanok, mint az erszény. Beletehetjük könnyeink pénzét. Ez az ára annak, hogy vele lehessünk a paradicsomban.

            Krisztus hallgat a kereszten. Nem jajgat, nem vitázik, nem panaszkodik, nem felel a gúnyolódóknak. Amikor megszólal, egészen másért teszi. Imádkozik üldözőiért. Atyám, bocsáss meg nekik! ... A gyűlölet tüzére a szeretet vizét hinti. Ezzel nem lehet harcolni.

            Halálával sötétség lett a világon. Tudósok igazolták, hogy valóban sötétség volt Krisztus halálakor Jeruzsálemben és környékén. Fizikai is, lelki is. Ma is az van. Ott, ahol Jézust megölik, üldözik, kigúnyolják, ott sötétség támad. Ahol kioltják az igazság fényét, a világ világosságát, a szeretet tüzét, ott sötétség költözik az emberi szívekbe. Krisztus világosságát nem lehet büntetlenül véka alá rejteni. Nélküle sötétben botorkálunk az élet országútján.

            Kevés van már hátra az utolsó szóig. Beteljesedett! Ez nem üres semmi. Nem pusztulás. A gyertya elalszik, ha elfogy a viasz – kialszik. De a fény úton marad távoli galaktikák felé. Testi életünk gyertyája elfogy, s a láng útra kél, meggyújtója – az Isten felé. Ez a kereszt bölcsessége. Ezt nem értik a pogányok, a rómaiak, a görögök, mert ez nem érthető a hatalom, a tudomány, a szenvedélyek oldaláról. Ez csak hittel látható. De a hívőnek a kereszt Isten ereje és az élet bölcsessége.

            Ezt érezték meg az asszonyok. A hűségesek és bátrak. Ezért voltak ott a kereszt alatt, a gúnyt is elviselve. Nem azért mert olyan erősek voltak, hanem azért mert annyira hittek és szerettek. És János – nem az okos, hanem a szerető tanítvány. Jutalma: „Íme a te anyád!” A kereszt alatt találunk rá mi is a gyermeki, testvéri, szülői, baráti, hitvesi szeretetre. S jövünk rá: Így szerette, így szereti Isten a világot, és benne engem is!