A február 11-e jó alkalom arra, hogy kórházunkban gyógyult betegek találkozzanak az őket gyógyító orvosokkal és közösen adjanak hálát az Istennek és kérjék a gyógyítók mindennapi munkájára az Isten bőséges áldását, hogy minél több ember tudjon egészségesen hazamenni szerettei körébe. Köszönet a kórház vezetésének, hogy lehetőségünk van ily módon szolgálni embertársainkat.

Az Intézeti lelkészség szolgálatával jelen van a betegágyak mellett. Így nagyon sok emberi sorssal, élettörténettel ismerkedünk meg, a lelkibeszélgetések, a  lelkikisérésések, a gyónások, a  beteglátogatások alkalmával. Sokan keresik a kapcsolatot a betegegek vagy a hozzátartozók részéről, hogy kérjék a Lelkészség szolgálatát kórházunkban töltött idejük alatt. S  mind gyakrabban kérnek lehetőséget beszélgetésre, a Kórház munkatársai is, akik a nagy igénybevétel , a felelősségteljes munkavégzés érdekében rászorulnak a támogató, biztató, problémameghallgató jelenlétünkre.

A kórházi kórlapjainkon szerepel egy kérdés: Hová kerül a beteg: s három rubrika lehetőség: 1. otthonába bocsátjuk. 2. további  osztályos  kezelésre  szorul.  3.  a  beteg  elhunyt.

Kórházlelkészként  gyakran  kell  kiszolgáltatom  a  betegek szent kenetét. Amit tévesen sokan utolsó kenetnek neveznek. Három estet szeretnék megemlíteni. S mindhárom esetben a betegek szentségét kiszolgáltatva hirdettem azt, hogy szeret az Isten. 1.Telefonon  kerestek  a  hozzátartozók  idős  nagymama műtétje  után.  Teljesen  tudatánál  van,  amikor  találkozunk. Részesül  a  szentségekben.  Utána  minden  nap  látogatom. Egyszer  közli  velem,  hogy  állapota  szerint  hazaengedik  a kórházból. Hálát adunk az Istennek a gyógyulásért. 2.  Személyesen  keresnek  50  -es  éveiben  járó  féri  beteg. Együtt imádkozzuk végig a szertartást a hozzátartozókkal a   betegágyánál. Látogatom, majd közli velem, most átkerül egy másik  osztályra  további  kezelésre.  Hisz  a  gyógyulásában, s a nem töri meg, hogy további kórházi kezelésre szorul. 3. Beteget látogatok kórházi osztályon, amikor síró ismerőst találok a folyosón.  Kérdezem  az  okát.  Nehezen  tudja  elmondani,  hogy  édesanyját  hozta  be,  mert  nagyon  rossz állapotban  találta  otthonában.  Meglátogatom  az  édesanyját,  de  sajnos  kommunikációra  nincs  lehetőség,  az  állapota  miatt.  Kiszolgáltatom  részére a  betegek szentségét.  Több  napon  keresztül látogatom, majd tudomásul vesszük, hogy az emberi élet véges. S elengedjük őt az Isten kezeibe. Három eset ahol megtapasztaltam, hogy az Isten jelenlétét a betegágyak mellett.

Az ehhez hasonló  események mindennaposak a kórházban. 

Nagyon gyakran előfordul, hogy rövid idő elteltével mentálisan nagy utat járunk be kollégáimmal. Lelkileg nagyon örvendező találkozásokból egy telefonhívás után nagyon gyakran szembesülünk az élet legkegyetlenebb valóságával, s mégis ugyanazt habitust kell viselnünk mindenki betegágya mellett.

Egy betegtől éppen búcsúzok. Csörög a telefonom. Női hang.: „Dicsőség Jézus Krisztusnak! Az édesanyám a strók osztályon van Tessék szíves lenni a betegek kenetét feladni”. Azonnal szaladok át a Stórk osztályra. Kérdezem az ismerős Doktornőt. Az ő részlegén nincs a beteg. Szaladok tovább a másik részlegre. Lihegve kérdezem a nővérkét: „Tényleg nagyon súlyos a néni állapota?” Rám néz majd elmosolyodik: „.. ott ül a szobában a széken.”  A meglepetéstől nem bírok magamhoz térni. Majd újra megszólal: „Tessék jönni lelkész úr, odakísérem.” Még mindig ámulok. Amikor elmegy a nővérke, én pedig leülök a néni mellé, akkor fogom fel, hogy a betegek kenetének kérése  nem jár együtt a beteg súlyos állapotával. Bár sajnos ezek az alkalmak ritkán fordulnak elő.

Talán a legszebb élményeim egyike, amikor egy beteg férfit látogattam meg, aki korban 70 felett jár. Ismerem írói munkásságát, de személyesen még nem volt alkalmunk találkozni. Amikor meglátogattam elég hosszan beszélt írott formában, sajtóban és könyvben megjelent írásairól, annak ellenére, hogy betegsége nem tette lehetővé a szép kiejtését sem. Amikor második alkalommal meglátogattam, akkor azt mondta nekem: „Tetszik tudni a múltkori látogatása felért egy lelki infúzióval”. Még nem hallottam ezt a kifejezést, de azt gondolom, aki kapott már infúziós kezelést, és tudja értékelni annak jótékony hatásait, az biztosan megérti ezt a kifejezést is: lelki infúzió. Talán ilyen egyszerű szavak a betegektől, segítenek abban, hogy legyen erőnk mindennap reményt, megnyugvást vinni a betegágyak mellé.

A kórház munkatársaival való kapcsolattartásból  is nagyon sok emléket őrzünk kollégáimmal együtt. Személyes élményem, amikor bekerültem a kórházba, nem tudtam, hogy melyik osztály melyik épületben van. Vidéki kollégám telefonált. Előző nap helikopter hozta a beteget a kórházban. S a nevén kívül több adat nem állt  rendelkezésemre. A számítógépes adatbázishoz még nem volt belépési jogosultságom. S elkezdtem keresi a beteget a nagy kórházi rendszerben. Így jutottam el a szeptikus sebészetre, ahol egy fiatal, szimpatikus doktor úr közölte, hogy azon az osztályon nincs a beteg. Majd néhány telefon és számítógépes keresés után kiderült a beteg az idegsebészeten van.  Csak az volt a gond, hogy még nem voltam az idegsebészeten. Így doktor úr megmutatta a traumatológiáról az idegsebészetre vezető utat.  Útközben megkérdezte, hogy milyen vallású lelkész vagyok, amikor mondtam, hogy görög katolikus, akkor megállt rám nézett és azt mondta:” Kedves Atya szép szolgálatot kívánok a kórházi munkájához! Magam is görög katolikus vagyok.” Ez nekem akkor nagy élményt jelentett, hogy épp egy ugyanilyen vallású gyógyítóval volt az első találkozásom.

Találkozások, beszélgetések, arcok, sorsok százaival ismerkedünk meg mindennapi szolgálatunk során. Még pap  kollégáim is gyakran felteszik a kérdést: Honnan van erőtök mindennap megújult lélekkel és emberséggel szolgálni a betegágyak mellett?  Mi Kórházlelkészek, minden nap odahaza imádságainkban, lelkileg erőt merítünk, hogy tiszta szívvel és őszinte  lelkiismerettel legyünk jelen betegeink ágya mellett.